A hétvége egészen izgalmasra sikerült, már megint a saját mércénkhez képest, persze. Szombaton a párom hívta ebédre egy kollegáját, hogy megmutogassa neki, milyen klassz kínai ételeket tud főzni. Persze elszámoltuk az időt, úgyhogy mikor megérkezett a srác, még vagy másfél órát kellett várnia mire ehetett is. Pedig kínai kajákat gyorsan lehet csinálni:) De végül a srácnál a legnagyobb sikert a morzsás-almás desszertem aratta, amire pár hete Kicsi Vúnál bukkantam, s azóta rendületlenül gyártom, mert rájöttem, hogy

1. én ezt már Angliában is imádtam
2. milyen egyszerű és ízletes, hisz a világ két legfinomabb dologa van benne: alma és fahéj:) 

A srác egyébként azért is jött, mert hozott videokamerát, hogy megörökítse Babszemet mozgásban. Persze a gyerek amint meglátta a kamerát pózba vágta magát és vigyorgott, mert hát azt szokta meg. Fotogén a lelkem. De azért sikerült vagy negyed órányi actiont rögzíteni.
Valami front is lehetett a hétvégén, mert szombaton szinte egész nap meg vasárnap délelőtt is ott lappangott ugrásra készen a migrén a szemem sarkában. Ráadásul a gyerek is fenn volt vasárnap hajnalban egy és negyed órát. Világért se akart 2 és negyed 4 között aludni.
Vasárnap délután pedig meglátogattuk Mirwenék régi/új rezidenciáját. Egész más, mint képekről nézni, főleg mert én nem tudom az ilyet összerakni és elképzelni, nekem látni kell. Szép munkát végeztek, amit a végén Babszem se tett tönkre, pedig tesztelte, fel tudja-e szedni a küszöböket. Gyermek hazafelé aludt vagy negyed órát az autóban, s miután finom focacciát sütött az ember, s bevágtuk salátával jó korán lefeküdtünk mi is (magunkhoz képest).

Az megvan még, amikor nem tudtunk angolul és énekelgettük hallás után a számokat? Na most itt van ugyanez, csak éppen ahogy az angolok az indiai nyelvhez állnak:

Az úgy volt, hogy még a nyáron ajánlgatta egyik klubtagunk lelkesen Philippa Gregory A másik Boleyn lány című könyvét, hogy legyen az, amit legközelebb megbeszélünk. Csakhogy nem minden tag tud úgy angolul, hogy nekiugorjon egy 600 oldalas történelmi regénynek, úgyhogy elvetettük. Aztán megjelent az ősszel magyarul is, ezért aztán a Frankenstein után felvettük a sorba, s én ki is olvastam becsülettel. Nem volt nehéz, sőt! Közben persze már tudtam, hogy jön a film is, mesés szereposztással: Eric Bana mint VIII. Henrik, Natalie Portman mint Anne Boleyn, Scarlett Johansson pedig mint Mary. S most a trailert megnézve kicsit el vagyok keseredve. Mert úgy tűnik csomó a könyvben és a történelemben fontos dolgot kihagynak belőle.  Pedig nagy betűkkel szerepel, hogy Philippa Gregory bestselleréből készült. Ehhez képest a trailer alapján az jön le, hogy Henrik elé mindig is Annát vetették, s Mary csak közbejött, holott amikor Mary lett a király ágyasa, nővére még Franciaországban udvarhölgyködött, s úgy tudta kitúrni Aragoniai Katalint a király mellől, hogy tartózkodó volt: szellemes és érinthetetlen. Meg még van sok minden, ami gyanús az ajánló alapján (Kristin Scott Thomas miatt jóval szimpatikusabb az anya figura, s hol van George, a Boleyn fiú stb.) De hát ez Hollywood.
Na jó, azért majd meg kell nézni a filmet és kivesézni utána. Szerintem Natalie Portman lejátsza Scarlettet 🙂 A regényről meg majd valamikor decemberben értekezünk a csajokkal.

Tegnap szobafogságban voltunk, az eső miatt. Ennek ellenére délelőtt két órát is aludt a csemete, szépen evett gyümölcsöt, főzeléket és joghurtot, valamint szörnyen élvezte az esti bevásárlást. Most végig ücsörgött a kocsiban, nem kellett néha kiszedegetni, s mivel takarítógép se járt a közelben, alaposan megnézegethette a Spar raktárajtajainak mozgását, a feliratokat és amikor már mindent megunt, póréhagymát nyalogatott. A takarítógépes frász lehet, hogy múlóban, szombaton a Corában észre se vette, hogy elment mellette egy, pedig korábban már messziről meghallotta a zörejét. Viszont a futófényes (szöveges) reklámkijelzők, na azok ki tudják készíteni. Először nem értettük, hogy miért kezd el ordítani a Cora pénztáránál, aztán megláttuk, hogy a szemközti ékszerüzlet bejárata felett rohanó arany betűket nézi és zokog. Úgyhogy most erre kell figyelni, mint zavaró tényezőre.

Az evéssel még mindig hadilábon állunk. Vagyis hangulat függő a dolog. Mostanában például a kölesgolyó megint nem menő. Csak játszik vele, meg összenyomja. Viszont néha már kinézi a falatot a szánkból. A múlt héten például a joghurtomat. Adtam neki pár kanállal, láthatólag ízlett. Megnéztem az almás fahéja fenséges és finom joghurtban azonban van guargumi, szóval úgy döntöttem ennél többet nem is kap belőle. Anyu szerint próbálkozhatnék Danoninóval. De nem hiszem, hogy abban kevesebb a guargumi. Viszont tényleg nem tartom most magam ahhoz, hogy majd 1 éves kortól kap tejterméket, azaz november 21-én, hanem a hétvégén vettünk biojoghurtot, ami körtés volt. Elfogyott, csont nélkül. Ráadásul láthatólag semmi allergiás tünetet nem produkált a Babszem, úgyhogy juhé, joghurt mehet. Ja és a hétvégén kapott sültkrumplit is. Nagyon jópofán nyalogatta, minden nyalás után visszatette az asztalra, aztán amikor leharapott belőle egy darabot, na az már nem tetszett neki. Szájba szerinte darabos kaja nem való. Úgyhogy ezen még dolgoznunk kell.

Egyházi kérdésekben aztán totál nem vagyok otthon. Nekem például eszembe se jutott megkérdezni, hogy mennyibe fog kerülni a keresztelő. Azt hittem, ez ingyenes. Aztán amikor kedd este hazaértünk a tisztelendővel való megbeszélésről (ahol persze ő dumált, mi hallgattunk, Babszem meg többször körbemászkált az irodában, székeket, fűtőtestet tologatott és brékelt), anyósjelöltnek az volt az első kérdése, hogy megkérdeztük-e az árat. A párom kifejtette, hogy nem és nem is fogjuk, mert adófizető pénzünkből kap az egyház, ráadásul az ő anyja, meg nagyanyja mindig fizetett utána „egyházi adót” a helyi pénztárba, úgyhogy ez a felállás marad továbbra is. Esetleg kapnak majd az 1%-ból, amit eddig parlagfűre osztottunk.

Ha én kislány lennék, tuti Julianne Moore gyerekkönyvét kérném karácsonyra. Pont az a sztori, amit a kislányok imádnak (ki kell békülnöd önmagaddal), ráadásul a rajzok olyan nosztalgikusan-kedvesek. A Kellemes kanyarót jutott eszembe a képekről. Egyébként az illusztrációkat meg egy vietnámi származású csaj készítette, akinek a testvéres könyve is szörnyen aranyosnak tűnik. Egyébként most azért nézegetek mindenféle gyerekkönyveket, mert jön ugye a karácsony. Ráadásul a Bookline-on csináltam egy könyvespolcot Babszemnek, hogy például anyósjelölt tudjon onnan könyveket választani, ne feltétlenül vegye meg az ál-Micimackós rajzos köteteket, hanem legyen kicsit minőségibb a felhozatal. Saját könyvesbolti-könyvtári tapasztalatok mellett felpakoltam oda néhányat azok közül a kötetek közül is, amiket a Porontyon ajánlottak. Anyósjelölt rendelt is a szülinapra 2db-ot. Ezek közül aztán A katicabogár elveszett pöttyei nagy csalódást okozott neki, mert nem tetszettek az illusztrációk, holott a katica a kedvenc bogara (és sokat énekel róla Babszemnek).

Ma este megyünk a keresztelő részleteit megbeszélni. Családomat leginkább az foglalkoztatja, hogy mit fog felvenni Babszem. Mert ugye, ha pár hónaposan intéztük volna az egész hercehurcát, akkor lehetett volna simán valami édes-aranyos kis rugdalózóba dugni. De most már nagyfiú, farmert hord meg pulcsit. Kijelentettük, hogy a tipikus vidékies öltöny-nyakkendőt nem fogjuk ráadni. Tegnap elmentem az Árkádba körülnézni, hogy mégis mi a pálya csinos-ünnepélyes, de kisfiús ruhák terén. Hát katasztrofális. Amint kinő a rugdalózós korból, nincs igazán ilyen. Persze vannak helyes jópofa farmer-ing, pulcsi, vagány nacis összeállítások, ha még nagyobb lesz, a H&M pókemberes kollekciója is jöhet. Végül ezen a helyen sokáig ácsorogtam az egyetlen fekete, halszálkás mellény-nadrág összeállítás előtt. Hozzá lehetett választani fehér inget csokornyakkendővel, vagy igazi felnőttesen becsomagolt (műanyag dobozban, gombostűkkel kartonlapra erősítve )nyakkendővel ellátott halvány rózsaszín inget. Mindegyik halvány rózsaszínű volt, mellettem egy anyuka-nagynéni végiglapozta az összes dobozt, de semmi más árnyalat nem bukkant elő. Elfordultam a polcoktól és szembe találtam magam a lányruha választékkal. Ami vagy 4x nagyobb volt mint a fiú részleg, fodrok, szoknyák, blúzok, kötényruhák stb., mindenféle színekben (bordó, fehér, rózsaszín). Babszem és a fiúk hátrányosan vannak megkülönböztetve. Azért még felmerült bennem egy kis kötött mellény-ing kombó ötlete (a’la Wallace), vagy a rém egyszerű Mikulás öltözék, ami szintén kapható, természetesen csizmáva-sapkával-szakállal kiegészítve.

Szombaton feljött anyósjelölt, szóval ma délutánig van Babszemnek saját, külön bejáratú csicskája-bohóca-bébisintérje. Mi is kihasználtuk ezt, természetesen. Például jóval tovább tudtunk nagybevásárlást folytatni a Corában, mint a múlt hónapban, mert míg mi vásároltunk, a nagymama tologatta és szórakoztatta a gyereket. Ennek megfelelően persze többet is költöttünk, mint egy hónapja. Aztán meg vasárnap reggel ágyban olvashattam! Délután pedig moziban voltunk. A Bourne ultimátum jobb volt, mint az előző rész. Annyira izgultam végig, de tényleg, szinte a körmömet rágtam (azt nem szoktam, tehát csak markoltam a karfát). Viszont mondtam a páromnak, hogy hiába van beleszerelmesedve az új Lexusba, ha egyszer nincs benne légzsák, mint ez a film new yorki autósüldözéses jelenetében kiderült, nem veszünk (persze nem a huszoniksz millió forint miatt, amennyibe kerül nem lesz ilyenünk :P)

A hétvégén anyuéknál kezdődött, hogy miután minden kockát kidobált a dobozából Babszem, elkezdte visszapakolni őket. De teljesen önállóan, nem szóltunk rá. Elindult körbe a szobába, egyesével összeszedett egész sok kis színes kockát és visszavitte a dobozhoz, majd beledobta őket. Ezt a hétvégén többször is eljátszotta, majd itthon is megcsinálta a kockáival. Aztán tegnap a vasalatlanokat pakolta ki és be a kosárba, utána pedig amikor teregettem a frissen mosott dolgokat. Aztán a végén a zoknik mellett bekerült persze a kosárba egy labda, egy kocka és egy könyv is. Ami éppen a közelben volt 🙂

Tegnap teljesen megzavarodott a gyerek azzal, hogy az apja a nap folyamán többször jött és ment, az orvoshoz mászkált. Éjszaka megint fenn volt másfél órát, fél 1-től 2-ig. De enni nem akart, sőt már attól felsírt, ha leültem a szoptatós fotelbe vele. Pedig álva dencölni már azért nehéz. Márpedig csak a vállamon, karomban volt hajlandó megnyugodni. Azt hittem megoldottam a kérdést, amikor megitattam vízzel, de csak a szomja csillapodott. Végül 2-kor mégis a mellemen aludt el. Reggel korán kelt, de napközben behozta, majdnem két és fél órát aludt, ami nála szokatlan. Úgyhogy most jó kedve van, simán elviseli, hogy a számítógép mellett ülök éppen. Remélem holnap nem 3. rész következik.

Mivel kapacitáltak rá, kipróbáltam hát a Picasa Web Albumot. Kezdésnek a tegnapra tervezett kanizsai hétvége illusztrálva.

Úgy terveztem, hogy ma még teszek fel pár képet illusztrálni a hosszú hétvégét, de kicsit másképp alakultak a dolgok. Nem tudom, hogy a fog, a front, az orrfolyás, vagy az emésztés volt az oka, esetleg mind együtt, de éjszaka kétszer 1 órát is fenn volt Babszem és nem akart különösebben enni, viszont vagy sírt, vagy csak a vállamra dőlve pihegett. Mondjuk cserében negyed 9ig aludhattam.  A mai nap is elég nyüszögős volt, pedig még a párom is itthon volt, mert dokihoz ment délelőtt, aztán nekem volt kis kimenőm, amíg ők sétáltak (próbáltam kovászt venni a Cédrus piacon, hát hiába van ott egy nagy bioüzlet, eléggé gyér volt a kínálat). Csak nehezen sikerült napközben is kétszer fél órára letenni aludni Babszemet, viszont 3x is sétált ma, mert itthon nagyon hamar elunta magát. Bár láthatóan nagyon örült neki, hogy itthon van az apja. Mindenesetre mostanáig nem volt időm leülni a gép elé. Szóval nincsenek képek egyelőre.

Csütörtökön egész időben leértünk Kanizsára. Persze Babszem nem aludt megint semmit, én meg énekelhettem a vezetés mellett. Aztán annyira megörült a gyerek, hogy végre odaértünk, hogy még Esztivel is tök jól kijöttek. Ugyanis a húgomék már hétfő óta ott voltak anyuéknál, s maradtak még a temető meg anyu köszöntése miatt, hisz neki október 31-én volt a születésnapja. A temető nem jött be Babszemnek, főleg, hogy kevés délutáni alvás után rossz hangulatban ébredt, sötét volt és nem rajongott azért se, hogy nem mozogtunk folyamatosan. Nála ugyanis ha séta van, akkor sétáljunk, ne ácsorogjunk, társalogjunk, gyertyát gyújtsunk, hanem csak menjünk, hogy ő had nézelődjön. Úgyhogy mi hátrahagyva a családot előbb hazamentünk. Otthon meg Babszem nagyon élvezte, hogy egyedül van az egész lakásban, körbemászkált, csend volt, azzal játszott, amivel akart.
Pénteken délelőtt jó nagyot sétált a nagypapával a gyerek, majd délután kimentünk a hegyre*, ahol anyuék még szedtek nekünk egy kis bio zöldséget (sárgarépát, cukkínit, pasztinákot, tököt), ugyanis semmi vegyszert nem használnak a kiskertben, szóval elég biztosak lehetünk benne, hogy ha nem is szépek, de mesterséges anyagoktól mentesek. Mi almát szedtünk, meg levegőztettük Babszemet.
Szombaton jöttek a húgomék Egerszegről, délelőtt én mentem le elé meg Adriért a buszhoz, ugyanis Lobi csak este érkezett. Délután pedig végre eljutottam Régi Barátnőmhöz, aki mondta is, hogy lassan megnősül a fiam és ő még nem is látta Babszemet. Hú, hát az ő gyerekei is rendesen megnőttek, hiszen a fia már 5. osztályos (nem is foglalkozott velünk, ült a szobájában és számítógépezett), a lánya amikor a barátnőjével hazajött kicsit körberajongta a kissrácomat, aki ezt teljes közönnyel fogadta.
Vasárnap meg délelőtt aludt hatalmasat Babszem, úgyhogy aránylag későn indultunk hazafelé, 4 után. Mivel lesérültem (kibicsaklott a bokám egy hülye papucs miatt a lépcsőházban) nem én vezettem, amit utólag nem is bántam. A gyerek ugye autóban, autópályán nem alszik, játékokat hamar megunta, s bár felkapcsolt villannyal mentünk, így is csak az ének, vers, mese kötötte le igazán. Újabb kedvenc, ami aztán még tegnap is a fejemben ment, a Kolompos együttes nyomán anya előadásában az “Ekete pekete cukota pé“. Aztán amikor az M7-es bevezetőjén beértünk a dugóba és sofőrünk a többi hülyén meg a totyorgó autókon dühöngött, Babszem jókedvűen kiabált, dumált. Pesten voltunk, dugóban, ez az ő városa, itt jó autókázni.

*felénk a hobbi kertek, telkek a környező dombokon vannak, ezért így hívjuk őket, kis koromban nem is értettem, hogy például a pesti nagyszüleim Érden lévő telkét miért nem hívják ők is hegynek

Anyuéknál is nagyon ment az, hogy Babszem ledöntötte amit az apja épített. Itt éppen egy Bábel torony esik áldozatul:

A hosszú hétvége előtt még szerda este elmentünk úszni. Most még a gyakorlati rész vége előtt kijöttünk, annyira nem volt ráhangolódva a gyerek. Viszont szerzett egy rajongót. Még amikor vetkőztünk, az öltözőben mellé telepedett egy kb 2 és fél, 3 éves kislány, Babszem meg hagyta, hogy megfogja a gyerek a kezét. Aztán meg amikor felöltöztünk, a kislány félmesztelenül követte a kisfiam mindenhova és bizony villantgatta rendesen a lába közét. Jót vigyorogtunk rajta a párommal. Babszem a megfázás elleni úszás utáni sapkájában tök úgy nézett ki, mint egy rocksztár, gyorsan mászkált körbe-körbe az öltözőben, Laura követte, ha leült, a kislány terpesztett lábbal odatelepedett vele szembe, ő meg gyorsan tepert tovább, mintha valami grupietól menekült volna.

Azért alakulgatnak a dolgok. Végülis tegnap reggel már negyed 8-kor ma meg háromnegyed 7-kor kelt a gyerek. Igaz közben éjszaka megint vagy 3x fenn volt, de kint van még egy fog, bal felül. Viszont napközben nagyokat aludt tegnap és ma is, általában jó a kedve. Elkészült a kocsi is, ma megyünk úszni, pont megjöttek a bookline-on rendelt könyvek, holnap pedig hosszú hétvégére Kanizsára. Közben pedig novemberben most már át kell gondolnunk ezt az anyagi helyzetet. Botrányosan magas a rezsink, s bár jó volt 3 hétig úrinőnek lenni és délben elhozni az ebédet a Zilából (a múlt hét meg a mostani, rövidség miatt maradt ki), azt hiszem át kell térni arra, hogy főzök olyat amit egyrészt a gyerek is ehet (mondjuk butítva), meg a párom is vihet magával. Ezzel ugyan hatalmas összegeket nem spórolunk, de mégis, valamit azért csak-csak. Aztán meg találni kéne valami extra pénz hozó dolgot. Novemberben már a fűtés is a horror ár lesz.

Már többször siránkoztam azon, hogy Babszem nem hajlandó szilárd kajákat enni. Legalábbis eddig minden kudarcba fulladtak, a próbálkozásaim, legyen szó sárgarépáról, banánról, kölesgolyóról, saját készítésű bio-babakekszről vagy mikor már feladtam az elveimet, bolti, édes babakekszről. Aztán szombaton, mikor itt voltak anyuék (feljöttek Pestre temetőbe mentünk, meg a nagybátyámékat látogatták meg), hat fogával megkóstolta a mama kezében lévő csokis kekszet. Nyalogatta, meg harapott is belőle, elmajszolta és lenyelte. Aztán akkor kapott babakekszet is, amivel szintén így csinált. Én meg eldobtam az agyamat, mert éppen a fentieket ecseteltem anyunak, hozzátéve, ha nem pépesre turmixolom Babszem kajáját, akkor látványosan fuldokolni kezd és a szívbajt hozza rám. Na de így van ez, mástól minden érdekesebb. Vasárnap már az apja almájába is belekóstolt, harapott belőle. Úgyhogy ma kísérletezgettem, kézbe adtam a banánt. Amit eddig undorodva dobott el. Most azonban bele-beleharapott:

De inkább szétmaszatolta a tálcáján,

Meg ledobálta a földre

Összefoglalva: van remény! Egyszer még enni fog szilárd kaját is ez a gyerek. Csak ki kell várni.

Közeledik ugye a születésnapja a gyermeknek, na meg jön majd a karácsony is és mivel most már a játékai a könyveken kívül nem nagyon kötik le Babszemet, próbálunk rájönni, mi lenne az, ami életkorának és érdeklődésének egyaránt megfelelne. Meg amivel el is játszik, de tényleg. Mikor Láthatatlan Unokatesómnál voltunk, Babszem ott rákattant a fa építőkockákra. Igaz, nem csinált velük mást, csak dobálta őket, de azt hosszú percekig. Mikor a hosszú hétvégén anyósjelöltéknél voltunk, ők is előálltak egy fa építőkocka készlettel. Babszem ott is dobált, aztán jött a játék továbbfejlesztése. Valamelyik felnőtt épített valamit, tornyot, várat, házat stb., s ezt meglátva a gyerek hatalmas iramban odatepert és ledöntötte az építményt, majd szétdobálta az alapanyagokat. A rombolás mindig fentről indult ám, nem kihúzta az alsó kockát vagy elkaszálta alul az épületet. Ezen fellelkesülve tegnap vettünk neki itthonra is egy készletet, ráadásul nagyobb és színesebb kockákkal. A siker ismét teljes volt. Apa épített, Babszem hihetetlen tempóban odatepert és rombolt, aztán hajigált. Bár később már egymás mellé tett két kockát is, de aztán meggondolta magát és inkább ismét visszatért a dobáláshoz. Egyébként valami gerelyhajítónak vagy diszkoszvetőnek kéne lennie a gyereknek, olyan svunggal tud dobni, hogy jobb fedezékbe vonulni, ha beindul.
Azért mivel nem igazán épít még, meggondoltam, a Duplot talán majd inkább jövőre kérjük.

Vajon hogyan lehet egy 11 hónapos gyerekkel megértetni az óraátállítást? Tavasszal nem volt gond vele, tegnap azonban új idő szerint 1/4 6-kor kelt, ma meg 5 óra 5 perckor. Ma mindenképp ki kell húznunk az óra szerinti fürdetési időig, hátha akkor holnapra virradóra már nem lesz ilyen gond. Tegnap meg nyitás után már, negyed 9-kor az OBIban voltunk, ugyanis Babszem biológiai órája szerint már a séta ideje jött el, viszont az eső esett, hát elmentünk párologtatóbetétet venni (amit nem kaptunk persze, sőt míg tavalyelőtt, mikor az első garnitúrát vettük, lépten-nyomon párologtatókba ütköztünk, most alig, csak többszöri útmutatás után találtuk meg őket, s végül azt tanácsolták, vegyünk itatóspapírt bele). Aztán hazaérve mind a hárman hatalmasat aludtunk. Délután az Euoroparkkal játszottuk el ugyanezt, hogy séta címen ott flangáltunk és nézelődtünk egy kört. S hiába nem aludt délután a gyerek, s feküdt le csak fél órával korábban, mint szokott (mert akkor meg persze beájult), 5-kor már kukorékolt. Persze neki se könnyű, mert megpukkant az idő, s hiába zártuk ki a fűtést, meleg van, száraz a levegő, bár most már párásítunk és spriccelünk is, még a foga is jön.