Anyu két hetet volt kinn Stockholmban a húgoméknál. Segített a költözésben meg vigyázott az Adrira, míg az anyukája meg itthon járt Konferencián. Tegnap érkezett haza. S útban Délegyháza felé felugrottak hozzánk is. Megnézni a fiúunokát, bár róla úgyis tud mindent apu, mert olvassa a blogot:)
Azért nagy sikert aratott Babszem azzal, hogy azonnal nekiállt enni az ajándékba hozott fahéjas csigát. Mert egy dolog olvasni róla itt meg másik élőben látni, hogy harap, rág. Meg beszél és ismétel mindent, meg ismeri a színeket, s azonnal tudta, mire jó a Smarties.
Na meg azt is megkaptam, hogy ezt a gyereket már nem tudják elkényeztetni a nagyszülők mi olyan jó munkát végzünk e téren, hogy nincs mit rontani rajta.
Elég!
Az úgy kezdődött, hogy valamelyik hétvégén vezettem és sikerült nagyon benéznem egy helyzetet. Be kell vallanom, hogy már nem emlékszem, mi is volt az. Mindenesetre a párom a hátsó ülésről* kijelentette, hogy "Anya elbaszta!" A szó természetesen azonnal megtetszett Babszemnek és lelkesen ismételgette. Mi meg igyekeztünk úgy tenni, mintha mi se történt volna és nem röhögtünk, nem szóltunk rá a csemetére. Aki azonban gyerekre jellemző módon kiválóan raktározta el az emléket és a hozzá tartozó szituációt. Azóta a Basta!** kifejezést helyes kontextusban használja. Illetve valahányszor piros lámpánál fékezünk.
Mostanában van Babszemnek egy hosszú meséje (magához képest az), ami úgy kezdődik, hogy "nagyi elbasta, nagypapa is, Andi is". A sztori köréje meg az, hogy Karácsonykor úgy volt, teszvesz néniék az éjszakát Cicáéknál töltik, aki meg anyósánál vidéken lesz, és csak 26-án jön ebédre. Előtte amikor megkaptuk a nekünk sütött bejgliket tőle odaadta a lakáskulcsát is. Egyébként minden elismerésem, hogy ő ilyenre képes volt, 4 gyönyörű rúdból 2t kaptunk meg, egy mákosat egy diósat és nem kellett ezen még csak törni a fejemet se, sőt vittem haza anyuéknak is házi készítésűt, mert amióta nálunk apu csinálja a bejglit, csak Tecsós van. Karácsony első napján hát, míg én a gyereket fektettem le, párom elvitte a nagyszülőket szálláshelyükre. Aztán hazajött. Majd hallottam, hogy cseng a telefonja. Később kiderült, hogy anyósjelölték nem tudták kinyitni a lányuknál a bejárati ajtót és próbálkoztak telefonos segítséget kérni előbb Cicától, majd a páromtól is. Végül telefonáltak, hogy megoldódott a helyzet. Mi persze jókat poénkodtunk rajtuk az este folyamán, mert volt már rá alkalom, hogy a mi ajtónkat se tudták becsukni, azóta gyakran a 2ből csak 1 zárat használnak, ha itt vannak nálunk. De felmerült, hogy talán rossz emeleten próbálkoztak.
Másnap reggel kiderült, hogy abszolút nem tudtak bemenni a lakásba és szállodában aludtak. Persze addigra már Babszem is tudta, hogy nagyi és nagypapa L basta! Aztán megjött Cica és ránézett a szüleinek itt hagyott kulcscsomóra, s kiderült, ő volt a hunyó, mert rossz készletet hagyott itt nekik. Így lett háromszereplős a gyerek kis meséje.
*Ott szokott tanyázni ha én vezetek, így kevesebbet szól bele és kevésbé idegesíti magát azon, hogy még mindig képes vagyok ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint amikor újból vezetni kezdtem.
** Elmagyaráztuk a nagyszülőknek, hogy végül is nem olyan csúnya szó ez, hisz olaszul azt jelenti Elég!. Ezért maradunk az olaszos írásmódnál is.
Véglegesség
A húgomék nagy bejelentése karácsony környékén az volt, hogy vesznek egy lakást Stockholmban. Eddig ugyanis béreltek, amire nem fognak ezentúl kedvezményt kapni, szóval megéri inkább sajátba fektetni a pénzüket. Erre anyu persze rögtön elkámpicsorodott, mert számára ez azt jelenti, hogy jó sokáig kívánnak ott maradni, ritkán látja majd az unokát. Aki amúgy most is tovább maradt vele, mint eredetileg számolták, sőt január végén kimehet hozzá a svédekhez, mert segíteni fog tesóméknak a költözésnél (feladata az lesz, hogy lefoglalja Adrit:).
Számunkra a jó hír az volt, hogy most már nagyobb helyük lesz és vidáman látnak vendégül minket is. Úgyhogy a nyári északi látogatás már körvonalazódni látszik. A húgom annak idején (5 éve) velem egy időben vett lakást Kanizsán (nagymamáinktól kapott örökségeket fektettük így be), szóval ismeri a dörgést amivel ez jár. Erre itt miután megtalálták álmaik lakását 3 nap alatt nyélbe ütött nekik mindent az ingatlanügynök (aki még a legjobb ajánlatot adó bankot is felkutatta) és plusz költségük csak az átiratás volt, valamint hogy kerítettek egy tolmácsot aki a szerződést átnézte velük.
A star is born
Nem sokkal azután érkeztem a bölcsibe, hogy a gyerekek felébredtek. Ma egyébként úgy tűnt, tényleg nem volt Babszem gondozónője, az igazgató készült uzsonnáztatni a gyerekeket (kevesen voltak összevonták a két kis csoportot). Mondtam, nem várjuk meg az uzsonnát, úgyse szokott enni, csak inni, inkább öltözünk és megyünk a Mikuláshoz. Állítólag nem sírt senki délelőtt se, kaptak kis csomagot, de Babszemre nem tett különösebben mély benyomást a dolog. Amúgy meg azonnal haza akart menni. Mondogatta, hogy Haza, apa, jön. Szóval, hogy menjünk, mert otthon kell apát várni.
Rábeszéltem azért, hogy elmegyünk lámpázni, meg anya munkahelyére és ott találkozunk apával. De aztán meg kellett beszélnünk a párommal, hogy már a metrónál találkozzunk, ne csak a gyárban. Onnantól, hogy apával kiegészültünk, egész jól érezte magát Babszem. Mondjuk első körben nem érdekelte a Télapó, nem akart közel menni hozzá, inkább számítógépezett volna nálunk, majd megjöttek a húgomék és anyu is velük, így már ismerős gyerekek is voltak. Nézett egy kis rajzfilmet, ivott szívószállal narancslét (életében először és minden flottul ment), aztán sikerült odacsábítani a Mikulás közelébe is, bár túl közel nem vihettem, sűrűn bólogatott és mondta, hogy Jó, jó (jó volt), s kapott csomagot is. Aztán úgy tűnt, elfáradt, hát elkezdtünk készülődni. Pont ekkor kezdődött az auditóriumban a gyerekek szórakoztatására rendelt Mikola Péter műsora.
Anyu bevitte ugyan az előadóterembe a gyereket, bár úgy gondoltam, nem nagyon fogja lekötni őt Mikola Péter, de addig én összeszedtem a cuccainkat, 3x mentem vissza, de úgy tűnt, hogy elvesztettük a jó kis sapkáját. Mindenesetre Babszem még mindig az előadóteremben volt. Bementem, hogy megnézzem mi is az a jó program, ami mégis tetszik neki. Húgomat a lányaival hamar megláttam, aztán anyut is a színpad közelében, a gyerekem azonban sehol. Mivel a mama tekintete a színpadra tapadt, követtem én is mit néz.
Ott állt Mikola Péter előtt a színpad közepén Babszem és rázta a seggét. Nagyon elemében volt, mert bár nem tudta követni amit kértek, meg amit a többiek, nagyobbak balettoztak, ugrándoztak, azért integetett és táncolt ő is. Néha mondjuk ott akart lemászni, ahol nem tudott volna, de ha meg levettük, azonnal visszakéredzkedett a pódiumra. Mikor vége lett a műsornak és mindenki hazament, ő még mindig ott ácsorgott a mikrofon közelében, alig lehetett elcsábítani a színpadról.
Vége a nyaralásnak
A tervezett időben indultunk múlt szerdán, 11-kor és két óra alatt lent is voltunk Balatonszerényben. Babszem tök jól bírta az utat, pedig ettől kicsit tartottam, hisz először voltunk hosszabb úton kettesben, ahol kevés a látnivaló. Mert városban egész jól lehet vele kocsikázni, de egy autópálya nem éppen stimuláló környezet egy 21 hónaposnak. Amíg ki nem értünk Pestről persze nem unatkozott, aztán a 40-es kilométernél betettem neki Halász Juditot, s fél órával a cél előtt aludt el. Még egy fél órát lenyomott a kocsiban már a nyaraló előtt a hűvösben, aztán aznap már többet nem is aludt, amit annyira nem bántam, úgy gondoltam így majd könnyebb lesz az éjszakai alvása első nap egy új helyen.
A Balatonban való fürdéssel nem volt semmi gond. Már az első alkalommal lazán belegyalogolt a vízbe, pedig a parthoz közel elég iszapos nálunk az alja. Idén sajnos úgy tűnik, elmaradt a kotrás és hínárirtás a mi partszakaszunkon. Aztán meg kis csónakba vittük beljebb, ahol pancsolhatott kézben. Karóúszót még mindig nem visel el, az annak idején az uszodában se jött be neki, másba meg még nem akar belekapaszkodni. Úgyhogy kézben lubickolt. Meg ahol már leért a lába és kilátszott a feje is, simán gyalogolt. Annyira, hogy még a segítő kezeket is legszívesebben elutasította. Persze ezt azért nem hagytuk. Balatoni fürdőzés után mindig tett egy sétát a csónakkikötő mentén is. Van ott egy villanyoszlop, ami azért roppant érdekes, mert két lámpa is van rajta. Ennek tövében képes volt perceket ácsorogni felfelé nézve. A napirend kb ugyanaz volt mindig, délelőtt séta, motorozás, bevásárlás, tízórai, kismedencében fürdés az udvarban, ebéd, alvás, délután pancsolás a Balatonban, uzsonna, fagyizás, séta, vacsora, játék, fürdés, lefekvés.
Apu 2-3 napokat volt, aztán 1-2 napra ment vissza dolgozni, beosztás szerint. Huszadika előtt kedden délután lejött a párom, akit a busznál vártunk Szentgyörgyön, természetesen hatalmas volt az öröm. Annyira, hogy este csak úgy lehetett lefektetni és elaltatni Babszemet, hogy az apja is benn volt a szobában. Amúgy meg az állandó szereplőgárda anyu volt, Dóri és Eszti (vasárnap a húgomék is kiugrottak hozzájuk), na meg mi ketten.
Kicsit megnyugodtam, Babszemnek nem lesz gondja a bölcsiben. Természetesen első nap még sírt, ha Eszti közeledett hozzá, aztán utána már érvényre tudta juttatni ő is az akaratát. Míg eleinte Esztinek kellett mindig az a játék, amivel Babszem éppen játszott, hamarosan ez fordítva is előfordult. Összeveszni is össze tudtak, főleg a motoron, mert az csak a fiamnak volt. Amíg le nem hozták Esztinek az övét a szülei. Onnantól meg persze Babszem is azzal akart utazni. Volt még lökdösődés és versenysírás, versenyhiszti is. Legbékésebben a medencében voltak el egymással. De akard azért közös játék is. Babszem öntözéséhez (bár volt 2 kanna is, ezen is vitatkoztak néha) Eszti engedett vizet a csapból. Aztán meg labdáztak is, Babszem behajigálta a labdát a szőlőbe, rámutatott, unokanővére meg kihozta neki. Szó nélkül. Azért voltak ölelkezések meg néha puszi is.
Nyaralás top10
A régi LoboTen-féle összefoglalás a tengerparti nyaralásról. Csak 10 észrevétel, pedig lehetne jóval több is.:
- Időben kell indulni, főleg kisgyerekkel. 10kor akartunk, hogy 2-re már lent legyünk és Babszem alhasson. De családi összehangolás hiánya miatt majdnem dél volt mire elindultunk. Ennek megfelelően 4 után foglaltuk el a szállást. Ráadásul jobb előbb menni mert akkor mi választhatjuk ki a szobánkat, nem a maradékon osztozunk.
- Konvojozás nem mindig jön be. Először is ott van ugye az indulás, aztán meg a különböző vérmérsékletű sofőrök. A párom morgott, hogy apu, a sorvezető mindig csak 120-szal ment a horvát autópályán, holott 130 volt a felső határ. Igaz, emelkedőkön így is kicsit nehezen ment BB, de legalább jó volt a fogyasztás is.
- Horvátoknál az utak kitáblázása valahogy nem egyértelmű. Legalábbis a tengerparton. Előbb jobbra mutat a nyíl aztán csak egyenes van felfestve az úttestre (meg fordítva és egyéb variációk). Másodszorra sikerült csak kijutnunk Cirkvenicából hazafelé, pedig nem vagyunk analfabéták.
- Babszem korú csemetét nem lehet felügyelet nélkül hagyni egy pillanatra se. Ezért aztán valaki mindig volt vele, ennek megfelelően csak 1 könyvet tudtam elolvasni, azt is úgy vittem már ki, hogy a felénél tartottam és vasárnap délután anyuéknál fejeztem be, amíg a gyerek aludt.
- A babakocsit azért nem árt vinni magunkkal, még akkor is, ha a gyerekünk külön élvezi a sétálást. Főleg eső után, gumicsizmában, pocsolyákban. Azt mondjuk nem értettük, miért volt ez annyira nagy szám más gyerekes szülők szemében, akik mindig jól megbámulták Babszemet, amint belegyalogol a bokáig érő tócsákba.
- Nem érdemes itthon úszócipőt venni, inkább a tengerparton, ahol jóval nagyobb a választék. Amit innen vittünk, pedig direkt vásároltunk magunknak, az mind kaki volt. A pár száz forint igazán nem számít. Ha már nyaralunk, van egy adott összeg amit oda szánunk, költsük csak el, ne garasoskodjunk.
- Halat enni tengerparton kötelező. Még akkor is, ha utoljára hagyjuk a scampit mert fogalmunk sincs, hogy is kéne megenni. Aztán mire minden más elfogy a kétszemélyes haltálról és a vendéglő lassan kiürül, nyugodtan lehet kézzel-lábbal nekiesni, törni, harapni, szopogatni.
- Parasailingbe simán bele lehet vágni, csak nem árt ha van előtte valaki aki elmagyaráz pár dolgot. Ne csak annyit, hogy „Just run, don’t jump, just run”. Mert a felszállás sima volt, de aztán csak lógtunk, mint a kolbászok, mert nem tudtunk/mertünk elhelyezkedni normálisan a hevederek közt. Plussz én teli vagyok kék-zöld foltokkal ahol a szíjak megvágtak, de azért megérte a pénzt a tenger feletti röpködés.
- Keveset fényképeztünk, de a lényeg megvan videón: Babszem a tengerben, mi a levegőben, Lobiék a Flyfish-en (na nekik konkrétan halálközei élményük volt – legalábbis a húgom ezt mondta, mikor letámolygott a célszerszámról).
- Sok család, sok ember, sok alkalmazkodás kell. Meg inkább egy olyan apartman, ahol tényleg csak mi vagyunk. Ez a nagy osztozkodás (mi 13-an alig a felét tettük ki a nyaraló vendégeinek) meg az utolsó két éjszakai szomszéd traktoros horkolása nem volt annyira nyerő.
Elmegyünk elmegyünk
Az úgy volt, hogy már tavaly beszéltünk róla, miután nekünk is lett gyerekünk meg kocsink, hogy az egész család elmehetne együtt nyaralni a tengerpartra. Kibérelünk valami villát egy hétre aztán beosszuk a házimunkát, így mindenkire jut főzés/takarítás de pihenés is. Persze nagyszülőkkel, hogy az unokákra is legyen aki vigyáz, míg a szülők láblógatnak. Később kitaláltuk, hogy mivel apunak idén, pont nyár közepén van a 60. szülinapja legyen ez a mi a lányai ajándéka neki és anyunak: befizetjük őket, nekik csak jönni kell és unokázni a tengernél. Aztán a svéddé váló rokonok miatt csomót módosult az eredeti terv. Például nem lett belőle 1 hét, csak 5 nap, nem villa, hanem apartman. De végül lefoglaltunk, július 16-20 közé 13 főre Cirkvenicában két apartmant. Anyuéknak csak másfél hete mondtuk meg, amikor húgomék megérkeztek Stockholmból, hogy jól sejtették, valami készül. Ma este, miután a párom hazajön a munkából lemegyünk Kanizsára, holnap reggel meg onnan indulunk a tengerhez, vasárnap meg vissza, mert ő hétfőn már dolgozik.
Úgyhogy most éppen kicsit lepihentem pakolás közben. De mindjárt folytatom, már ki van minden vasalva és bevásároltam tegnap meg ma, most már csak mindezeket össze kell rendezgetni valami egységgé.
Balaton I.
Ez most, ha úgy vesszük unalmas lesz, ugyanis az elmúlt pár hetet akarom inkább magamnak, mint az olvasóknak összefoglalni, hiszen ez a naplóm. Szóval biztos lesz benne érdektelen, száraz dolog, de ha majd egyszer visszaolvassuk a gyereknek, legalább dokumentálva lesz az első balatoni nyaralása.
A július 6-tal kezdődő hétvégén lementünk ugye Kanizsára. Az út maga nem lett volna rossz, ha épp nem keveredünk bele a kivezetőn 1 útfelújításba, aztán meg 1 koccanásba, s Babszem is csak kb. 30 kilométerrel a cél előtt aludt be. Közben volt persze 2-szer megállás etetésre, hátraköltöztem és énekeltem, játszottam neki, aztán rájöttem, hogy a hiper-szuper ülése még nem jól van beállítva, kényelmesebb helyzetbe döntöttem hát és onnantól azért jobban ment az utazás (ld. az előző mondatot.) Hazaérve persze felélénkült és későn lett letéve aludni, de legalább jól éjszakázott. Szombaton délután kimentünk a hegyre, anyuék betakarítottak, mi csak lébecoltunk, illetve gyermek kezébe nyomtunk egy frissen kihúzott sárgarépát, had szokja az ízt, mert a terv szerint hétfőtől, a Balatonon kezdődik a zöldségre szoktatás. Na meg én is gyakoroltam a vezetést, igaz még a párom vitte le a hegyi úton a kocsit, aztán átvettem a kormányt és még előztem is egy traktortJ Kanizsán azért nagy mellénnyel vezetek, mégis csak ismerős terep. Ehhez képest jól is ment a dolog. Vasárnap délelőtt elmentünk vásárolgatni meg kocsit mosatni, szintén gyakorlás volt nekem, sőt délután a Balcsira is én vezettem ki.
július 9. hétfő – Megkezdtük a főzelékezést. Először is sárgarépa-krumpli együttessel próbálkoztunk. Két kanál jutott be Babszem szájába, aztán jól összeszorította és nem volt hajlandó többet enni. Sőt öklendezett. Este a Wellness magazinok címlapján szereplő néniket simogatott apuval, mondván ez aztán a férfias dolog. Az időjárás jelentések igazat mondtak, estére jött a vihar, fújt a szél, dörgött és villámlott, na meg persze esett. Ennek az éjszakának az eseményeit ennek tudtam be (2 órányi altatás)
július 10. kedd – Azt ígérték, hogy koradélutánig felhők lesznek, meg az eső hol eláll, hol rákezd. Ez megint bejött. Délelőtt volt legalább annyi időnk, hogy sétáljunk egy nagyot, még a strandra is be tudtunk menni. Itt vált számomra nyilvánvalóvá, hogy minden balatoni üdülőhelyen van legalább egy Üvegtigris és/vagy Fapuma büfé. Főzelékismétlés. Eredmény, mint előző nap. Két kanál és öklendezés. Este kb. 4. nekifutásra sikerült elaltatni Babszemet, úgy 22 körül merült végleg álomba. Meg is örültem hát, hogy hajnali 3-kor kelt enni. Csakhogy aztán meg fél 5-ig nem aludt vissza. Otthon ilyen helyzetben persze visszateszem az ágyába, eljátszik egy darabig, majd elalszik. Bizonyos ideig itt is működött a dolog, csakhogy egy szobában voltunk és ezt a kis büdös ki is használta. Nem aludt vissza, pedig aztán bevetettem mindent, pelenkázást, ringatást, éneklést, simogatást, mellém fektetést stb. De másfél óra múlva sikerült lenyugtatni.
július 11 szerda – Ma délelőtt elmaradt egy szoptatás, a gyümölcs után. Mondjuk elég nagy adagot evett meg. A főzeléken újítottunk, krumplihoz barackot mixeltünk, hiszen eddig az volt a nagy kedvenc, de nem volt fergeteges a siker. Találtunk helyet Babszemnek nappalra: a tuják tövében szinte egész délelőtt árnyék van, oda telepítettük hát őt a játszószőnyegével meg a játékaival, ráadásul jól látja onnan az utcát és a vonatot is. Hiába árnyék, az 50-es faktorú naptej gyerekeknek még így is befigyel.
július 12. csütörtök – Úgy látszik, hogy a krumplival van a gond. Ma ugyanis a sárgarépát simán megette a fiatalúr. Igaz, kicsit ki lett éheztetve, ugyanis délelőtt gyümölcs után már nem kapott anyatejet, majd ebédre azt evett, utána viszont majd 4,5 órát nem kajált, ami nála egyéni csúcs napközben. Az eredmény így nem csak 3 kanál sárgarépa volt, hanem annál több. Holnap tehát újult erővel inkább délben fogja kapni az adagját.
Július 13. péntek – Ugyanúgy mint a gyümölcsnél a barack, itt a sárgarépa egymagában megtörte a jeget, az ízlik a Babszemnek. Kicsit megnyugodtam ettől, mert már előttem lebegett annak a rémképe, hogy én ugyan hiába akarom hogy 1 éves kora után már ne anyatejezzen a gyerek, ő még érettségiig cicizni akar (vagy nunizni, ahogy Esztike mondja, akinek nyaktól lefele minden nuni egy női testen, legyen az mell vagy köldök), mert semmi más kaja nem ízlik neki. De most, hogy végre mégis sikerült valami szilárddal megismertetni őt, ráadásul rövidebb idő alatt kedvelte meg ezt a fajta meleg ételt, mint a gyümölcsöt, kicsit megnyugodtam. Van remény! Dóri úgy döntött hazautazik a szüleivel Délegyházára, úgyhogy a kisfiam lett most az egyetlen unoka itt a nagyszülőkkel, akik el is határozták, hogy akkor most leszoktatják arról, hogy ennyire anyás legyen. Ennek én nem állok ellent, sőt támogatom az ügyet teljes mellszélességgel.
Július 14. szombat – Az előző este megbeszéltek jegyében míg én reggeliztem, anyuék mentek be az ébredező gyerekhez aztán ők is öltöztették fel, s Babszem jó kedvében nem tiltakozott. Délelőtti séta keretében meglátogattuk nagybátyámékat akik szintén lejöttek a hétvégén (már volt róla szó, hogy családunk szerelmi életében mennyire meghatározó ez a Balatonszerény), s mivel már ismerős rokonok voltak, Babszem azonnal vigyorgással, nevetéssel kezdte náluk a napot, ezzel persze mindenkit levett a lábáról. Sárgarépa-fehérrépa nem csak neki ízlett, de meglepően finom szerintem is, aki a maradékot ette meg utána (ja, nem keverünk a kajába anyatejet, inkább a zöldség főzővizével lazítjuk a pürét).
Július 15. vasárnap – Ezzel az alvással valami nagyon nem jó. Éjszaka 3x volt fenn a gyerek, ráadásul ¼ 6 és ½ 7 között hosszabb műsort is rendezett. Volt mondjuk közben vagy fél óra, amikor elvolt magában az ágyikójában, de ez nem vigasztaló, mert mégse aludt vissza magától. Aztán persze fél tízkor kelt, de aztán meg csak 6 és háromnegyed hét között aludt délután. Igaz, vendégségben voltunk nagybátyáméknál, ami kicsit betett a napi programjába, mert akkor mentünk el, amikor délutáni alvásának kellett volna lennie. Az meg, hogy ismeretlen helyen megpróbáljam elaltatni, hiú remény. Jól végighengergőzött meg rugózott néhány ágyat, aztán éberebb volt, mint valaha. Este meg persze 22 óra lett, mire sikerült elaltatni.
De nekem legalább volt szép álmom valamikor fél 7 és negyed tíz között, amíg én is aludtam egy jót. Méhozzá az, hogy a gyerekem apja Brad Pitt, aki ráadásul Karácsonyi ajándékként egy gyűrűvel lepett meg, és megkérte a kezemet. Persze igent mondtamJ Ja és a szép gyűrűben egy Peer Gynt idézet volt (hogy miért, fogalmam sincs, hisz nem éppen a kedvencem), én meg arra gondoltam, hogy lám, a pasi nem csak szép, gazdag, szerelmes belém de még intelligens is.
Balaton Gyerekkel Top 10
Gyors összefoglalásként, mert majd jön a hosszú beszámoló is. Ezek amúgy is csak címszavak:
- Nagyszülőkkel lenni azért jó, mert egy csomó mindent átvállalnak annak fejében, hogy végre az unokával lehetnek.
- Nem biztos, hogy hosszú távon az utazóágy a legkényelmesebb a gyereknek.
- A Balatonban fürdeni nagyon komoly dolog.
- Akik veled együtt voltak gyerekek, azoknak mára már mindnek van legalább 1-2 saját csemetéje, ők ugrálnak, sikongatnak a vízben úgy, ahogy anno te.
- Nem biztos, hogy ragaszkodni kell a megszokott otthoni menetrendhez hőségben is, mert akkor az altatás akár 3-4 órát is eltarthat.
- Egy szobában alvásban az a rossz, hogy ha hajnalban ébren van a gyerek, elvárja, hogy foglalkozz vele akár 1-1,5 órát is.
- Ha bepánikolsz, hogy vajon elég könyvet viszel-e magaddal olvasni, és inkább túlméretezed a dolgokat, akkor biztos, hogy az első kötet elolvasása eltart vagy 10 napig.
- Minden balatoni üdülőhelyen van legalább egy Üvegtigris és/vagy Fapuma büfé.
- Ha nagy a hőség még a balatonszerényi strandra is ki lehet tenni a Megtelt táblát.
- A krumpli nem finom, a kovászos uborka viszont igen:
Diploma reloaded
A diplomaosztók sose egyszerűek. Annak idején az enyimmel is volt egy sor gond. Most a párom van soron. Először is tegnap derült ki, hogy félretájékoztatták, mert eddig 10 nappal későbbi időpontot tudtunk és pont a hétvégén kezdtük el szervezni, hogy a család mikor hogy és miért érne rá. Mert nem elég ugye a diploma, de most lesz meg a csúcstalálkozó is. Mármint én szüleim meg anyósjelölték az ország két végiből 6 év után személyesen találkoznának.