Mégpedig azt, hogy olyan napra, amikor dokihoz vagyok hivatalos valami mást is betervezek. Nincs értelme, mert ma meg műtét miatt jött később az orvos, úgyhogy a szépen eltervezett délutánom megint elcsesződött. De most legalább már nem húztam fel magam rajta. Holnap talán jobban járok, mert szóltam ma, hogy az SZTKban is találkozunk a táppénz miatt. Úgyhogy végre összejöhet az ebéd A-val.

Most hétvégén az én szüleim voltak itt fenn, hogy segítsenek az előkészületekben. Úgyhogy velük, mint autótulajdonoskkal, lerendeztük a szállítást igénylő dolgokat. Megvan tehát a kiságy, a komód amiből a pelenkázó is lesz és még jó pár dolgot kipipálhattam a listáról. Viszont megint hoztak anyuék is 2 és fél zsák gyerekcuccot. Ebben csak az a rossz, hogy most már az ajándékba kapott cuccok miatt nem tudunk mozogni, mert ahhoz, hogy hozzáférjünk ehhez vagy ahhoz előbb mindig odébb kell pakolni valamit. De azért nagyot haladtunk, kész van az íróasztal, a polcokra visszakerültek a könyvek, nincsenek kupacok a hálószobában, ma még a szekrényünket pakolom át és kemény kézzel kidobálom azokat a cuccokat, amik legalább 2 éve nem voltak rajtunk, s holnaptól nekiállok a gyerekruhák kiválogatásának, mosásának, vasalásának, komódba pakolásának. Apu túl azon, hogy engem fuvarozott bababoltba, bútoráruházba, Tescoba a szipi-szupi porszívójukkal atkátlanította az ágyainkat, székeket, kanapékat. Anyu szerint imád porszívózni. Szóval nem álltunk az útjába, ő amúgy se az az ezermester, aki együtt tudna dolgozni a párommal, nem szeret barkácsolni, így ilyenre fel se kértük. Anyu meg kezelésbe vette a csodababakocsit, amit A-tól örököltem. Kemény menet volt, mert még az ember segítségével szétszedte, a mosás nagy részét elvégezte a gép, másnap délelőttje azonban azzal ment el, hogy megpróbálta összerakni.

Nos, ez az év a teherbeesések éve, úgy látom, meg a kismamablogoké. Üdv a klubban, Alie 🙂

Eléggé csúcsforgalom volt, amikor felszálltam, úgyhogy nem votl persze ülőhely, senki nem is adta át, de tudtam, hogy a következő megállónál sokan lepattannak, 1et meg kibírok. Így is történt, letettem a seggemet, nekiálltam hát olvasni. Veszem észre egy hasonszőrű kismama is ugyanúgy jár, mint én. Még egy megálló, melletem lévő ülés felszabadul, beljebb csusszanok, hogy átadjam a helyemet, erre mögülem egy nő megpróbált lecsapni a szabad prédára.
– Ne haragudjon – mondom, – de ott egy kismama.
– Maga akkor miért nem adta át neki a helyét? – Háborodott fel a nő.
– Mert én is kismama vagyok, – vettem el az ölemből a táskámat a nyomaték kedvéért. Erre persze elhúzta onnan a csíkot, a közönség meg nagyon élvezte az előadást.

Mire vagy 3 óra várakozás után sorrakerültem, eljutottam arra a pontra, hogy totál kiborultam. Meg nem tudtam volna mondani mitől, de csak bőgtem, míg az asszisztens felvette az adatokat, megírta a táppénzes papírt. Mert csak azért mentem, volt ezer más tervem még a délutánra, jól be is pakoltam ehhez mérten a táskámat. Az egyik talán amit legjobban utáltam magamon, hogy alapjában egy rosszul kalkulált lépés miatt szoptam be ennyire a délutánt, s elkövettem amit annyira utálok ha más teszi velem, hogy beígértem egy látogatást amit így el kellett halasztanom. A céghez akartam bemenni, mert ugye Boss nénitől el se tudtam búcsúzni két hete. Ehh. Sírtam egy jót a telefonban a páromnak is, most hazajöttem, pihenek, kényeztetem magam egy joghurttal meg banánnal és pihenek.

Lehet, hogy ez a szar nap, aminek éppen csak a fele telt el igazából már tegnap este kezdődött, amikor kidöntöttem a gyümölcslevet a szép új íróasztalra. A délutáni programom felrúgva, jól el is keseredtem, hogy valami ki fog itten maradni, mondjuk nem jutok el tornászni és akkor az már majdnem 2 hét… De legalább az NSTn még semmi jele nincs, hogy Babszem elindulna a világba. Ez azért megnyugtató.

Nos nem egyszerű, mert van nagy választék, sok hely, és még árérzékeny is akarok lenni, mert az kicsit bennem van. Tehát összehasonlítgattam a csomagok feliratait, hogy miben hány darab van, az darabra leosztva mennyi és a hasonló minőségű, kicsit alacsonyabb árfekvésű nem érné-e meg jobban. Nagy mennyiséget úgyse vásárolok semmiből, mert ha kiderül, hogy mondjuk első körben nem válik be a választott pelenka, még mindig van esély a következő adagnál korrigálni. Erről egyébként a védőnő se mondott semmi konkrétat az előadáson, azt tudta, hogy az ő unokájának végül a Libero jött be, mint újszülöttnek. Nos végül ott vacilláltam a Libero meg a Huggies között és azért az utóbbi mellett döntöttem, mert azon Micimackó van. Amikor ezt elmeséltem a páromnak persze kiröhögött, hogy Babszemnek még úgyis mindegy lesz, ő csak telekakilja majd, akárki van is rajta. Na de ez csak egy példa volt, mert ugyanezt eljátszottam az eldobható bugyikkal, cumikkal, melltartóbetéttel stb. Most megyek, frissítem a listát, mi is az ami már megvan, mit kell még megvenni és hol mi mennyibe kerül. Majdnem tudományos alapon készülődöm.

Lassan befejezem az interneten való kolbászolást, megyek és bevásárlok, összeállítom az emergency csomagot a kórházhoz, mert tegnap a doki vizsgálat után azt mondta, hogy ugye azért most már lelkiekben fel vagyok készülve, hogy bármikor indulni lehet a szülészetre? Ennek megfelelően aztán este alig bírtam elaludni, mikor mégis akkor meg azt álmodtam, hogy nem bírtam eldönteni, akkor most csak pisiltem, vagy elfolyt a magzatvíz, s azon vitatkoztam az emberrel, hogy menjünk-e a kórházba, vagy sem. Mert hogy még nincs kiságy, és fájásaim sincsenek. Tudom, minden kismama felismeri, amikor elfolyik a magzatvíz, első körben azonban a legtöbben attól tartanak, hogy nem fognak rájönni, illetve hogy valami nyilvános helyen indul be a dolog. Pedig ennek statisztikailag is kicsi az esélye, hacsak nem vagy valami regény vagy film főszereplője.

Péntek délután minden kütyünket áramtalanítottuk, szétszedtük a számítógépes hálózatot, a hi-fit, s egészen tegnap estig nem dugtunk vissza semmit. Vagyis csak vasárnap estére, 3 Gilmore girls epizód erejéig, amit popcornnal, ágyban fekve néztünk végig. Az információs hálózatba is azért kapcsolódtunk vissza, mert vidékről a szülők sorra telefonálgattak, hogy ugye mi nem megyünk sehova, de főleg nem a belváros felé. Megnyugodhattak, nem vagyunk azok a fajták, de akkor már beizzítottam a netet, hogy végigolvassuk, mi történt a városban. A hétvége egyébként munkával telt, itt voltak apósjelölték, segítség címen, úgyhogy én egész sokat pihenhettem, olvashattam, miközben a szomszéd szobában vagy éppen a konyhában nagyban folyt a különböző munka. Elkészült az íróasztalunk is, már csak az utolsó réteg lakk szárad rajta, holnaptól nagyjából birtokba lehet venni. Most mint a nagyok, ágyban, párnák közül nyomom a netet, elolvasom a híreket, leveleket, blogokat.

Nah az első alkalom itt is megvolt. Még amikor először mentem a kórházba ultrahangra, először az NST labor előtt ücsörögtem, aztán mondták, hogy az UH az egy emelettel feljebb van. Szóval most legalább tutira tudtam, hova kell menni. S időben hívtak is be, rámkötötték az egyik bigyót, a másikat tartani kellett, a harmadikat megy nyomkodni, ha mozgást érzek. Jól elzsibbadt a kezem, olyan erősen igyekeztem nyomni a hasamon a korongot, hogy mindig halljam a szívhangot. De Babszem legalább rendes volt, rugott párat, szóval tudtunk produkálni aktív dobogást is. Aztán húsz perc után szép eredménnyel megbeszéltük a jövő heti időpontot is.

8 perccel azután, hogy megírtam, csörögtek, itt vannak a fával. Hordják fel fel fel

Tegnap a hugom furikázott engem Obiból ki, Obiba be. Ugyanis megrendeltem a faanyagokat az új íróasztalunkhoz, meg házhozszállítást is kellett kérni, de persze nem volt minden egy helyen, hát még két áruházat felkerestünk. Eszti egész jól viselte a furikázást, sőt amikor feljöttek hozzánk kiszabadítottam kicsit Hubát és játszhatott vele. Most másfél hétig esténként szalma leszek, ugyanis a párom KRESZre jár, tegnap indult a dolog, lesz neki is jogsija, az enyimet pedig meg kell hosszabbítani, aztán a végén még autótulajok is leszünk. Ma délelőtt felkerestem Láthatatlan Unokatesómat, akivel vagy másfél éve nem találkoztam, azalatt rengeteg minden történt az életében. A Brazil otthagyta, beadta a válópert, majd visszatért hazájába, de mostanra már vígasztalódott egy új pasival, aki a fiát is elfogadta, sőt, testvért is terveznek, közösen. Persze a válópert, bár nem ő kezdeményezte, neki kell végigvinnie, lévén a tárgyalásokra nem fog visszautazni Rióból az ex. Egyébként Láthatatlan Unokatesóm jókedve továbbra is töretlen, mintha mi sem történt volna körülötte. Most pedig 2 és 8 között várom a házhozszállítást.

Tegnap bababoltokban jártam. Jó szokásomhoz híven persze semmit se vettem, csak körbenéztem, meg beszereztem néhány magazint, katalógust, hogy itthon majd jól átnyálazom őket, meg listát írok és legközelebb azzal felszerelkezve indulok útnak. Mert annyi minden és annyi féle van, hogy kismama legyen a talpán, aki ki tud igazodni azon, hogy mi az ami feltétlenül kell, mi az ami talán és mi az ami felesleges pénzkidobás. Mindesetre megint csak bebizonyosodott, hogy a gyerekeken mennyit lehet keresni. Business is business, és a szülők a legjobbat szeretnék, s néha nem nézik a pénztárcájukat, csak hogy biztosítsák a manóknak amiről elhitetik velük, hogy feltétlenül szükséges a boldog, egészséges gyermekkorhoz. A kiságyat viszont kinéztem, szerintem legkésőbb jövő hét elejéig megveszem. Mert akciós 🙂
Este Mirwenékhez mentünk társasozni és majdnem nyertem a Puerto Ricoban, de aztán kiderült, hogy Ebsik öttel elszámolta a saját győzelempontjait, hát lecsúsztam a második helyre. De még mindig jobb, mint amit Carcassone-ban értem el, pedig úgy emlékeztem, vágom azt a játékot, de kiderült, hogy nagyon nem tudok mit kezdeni vele. Több körrel rám húztak, főleg a fiúk. Kell keresni valami olyan játékot, ami nőknek íródott és csak mi nyerhetnénk meg, hiába taktikáznak a srácok.

Megnézegettem a tegnap mért adatokat, hogy túl a nagy méreteken, mit is jelentenek a rövidítések. Nos, Babszemnek egész kicsi a feje, viszont hosszú a combja. Langalétára számítunk, ami ugye a mi méreteinket tekintve (186 és 176cm) nem is meglepő, szóval ezek után az a kb. 3000g nem is annyira vészes.

Voltam megint ultrahangon, minden szép, normális, megint utolértük magunkat, 36. hetet mondott a doki, szóval ott tartunk, ahol kell, az én számolásom szerint is. Ahogy sejtettem, már be van fordulva, szóval jobbra fent amit ki szokott nyomogatni nekem, az a feszes, gömbölyű, az már a feneke. Viszont Babszem becsült súlya már 3kg körül van. Amitől kicsit megijedtem, meg is kérdeztem a dokit, akkor innen még mennyit nőhet, mire azt válaszolta, hogy a határ a csillagos ég. Óriásbébi várható. Az ember szerint sugallni kell neki, hogy nem ér máris elhíznia, mert aztán majd ha megszületik sokat fogjuk mozgásra. Most megyek jó példát mutatni és irány a torna.

Megint túljutottam egy gyereknevelési könyvön, de a Hogyan Ne legyünk tökéletes anyák? nem a szokványos fazon, nem oktat, nem ad örökérvényű tanácsokat, csupán gyakorló anyukák tapasztalatait gyűjti össze, meg elmondja, kinek mi vált be. S persze mindezt jópofa angol humorral fűszerezve. Van benne néhány jó dolog, olyasmi, amivel már találkoztam én is. Például, hogy mindenki jobban tud mindent, főleg ha kezdő kismamáról van szó, akkor azok, akik már legalább egy szülésen túl vannak, azok közt elég nagy hányadban vannak az észosztók. Na meg az amnézia, hogy a kellemetlen dolgokat hamar elfelejti az ember, s nem csak a szülésre vonatkozik, de később a gyereknevelésre is.
“Visszatekintve minden könnyebbnek látszuk, a szülők gyakran úgy viselkednek, mint a nyaralásról beszámolók: – Egy csöpp eső sem esett. – Közben két napig abba sem hagyta.” Ezért aztán már most eldöntöttem, hogy ha időm engedi igenis minden kellemetlenségről, nehézségről vagy éppen jó dologról továbbra is vezetni fogom a naplót (bocs, blogot), hogy emlékezzek az egész folyamatra, a kezdetekről.

Jól indult a reggel, mert kiderült, hogy az ember már ebédre itthon lesz, nem húzzák délutánig a szokásos csapatépítésüket. Két rossz éjszaka után ma talán majd jól alszom. Tegnap egyébként Mirwen segítségével kitakarítottuk a szobákat. Kapva kaptam a felajánlásán, hogy eljön segíteni, így több legyet is ütöttem egy csapásra, nem voltam egyedül, nem kellett elhívni anyósjelöltet vagy anyut, viszont elvégeztük a kitűzött feladatot. Nem mondanám, hogy rendet raktunk, mert még átmeneti állapotok vannak, talán jövő hét végére normalizálódik a helyzet, de addig is legalább tisztaság és pormentesség van. Meg csövek. Próbáltam dicsekedni a légkondinkkal, elmesélni, hogy miért is van sok és nagy cső, hogy is működik az egész, de leginkább az volt a meggyőző, hogy bekapcsoltam és szinte semmit se lehetett hallani. Aztán amikor Ebsik jött Mirwenért, ő egyből átlátta az egészet és megértette, mi meg hogyan működik.

Akkor ma voltam utoljára dolgozó nő. Jövő héttől a maradék szabimat fogyasztom el, aztán meg jön a táppénz, aztán a szülés, utána meg szülési szabadság stb. De hát mindenkitől búcsúzom, hogy akkor most már nem vagyok munkaerő. Viszont még vissza fogok térni a gyárba, mert sok mindent nem intéztem még el. Főleg a doksijaimat kell kiírnom és hazamentenem. Pláne, hogy a napokban szinte alig láttam a Főnénit, ma konferenciára ment vidékre, szóval még véletlenül se tudtam tőle elbúcsúzni, azt még be kell feltétlenül iktatni. A hétvége pedig szalmaságban fog telni, azaz megint nézhetek olyan DVDket, ami a páromat még véletlenül se érdekelné.

Tegnap este éjfélre sikerült olyan állapotba hozni a lakást, hogy visszatehettük az ágyunkat és lefeküdhettünk aludni. A párom bevallotta, hogy napközben volt egy időszak, amikor őt is elfogta a kétségbeesés, hogyan is lesz ebből működő rendszer, de azt is meg kellett állapítania, hogy hiába gondolta anno, egyedül is megcsinálja a csövezést, belátta, hogy szinte lehetetlen vállalkozás lett volna. Bónuszként a szomszéd nénivel is összerúgták a port, aki kikérte magának a délelőtt 11kor történő egy órás falfúrást és porzást. Legalább tudjuk, mire számíthatunk majd, ha Babszem szirénázik éjszaka. Semmi megértésre. Igaz ma reggel összefutottam Évával a szomszédból, aki szerint a néni úgyis elfelejti előbb-utóbb mi történt, mert nem igazán memóriabajnok. Ma délelőtt még egy körre mentek a szakik, mert a beüzemelés elmaradt tegnap. Remélem egy jó óra múlva már azzal hív az ember, hogy minden csodás, működik