Mivel úgy döntöttünk, hogy mi a hosszú hétvégén nem utazunk sehova, igazából nem voltunk kitéve az időjárás viszontagságainak, meg a katasztrófa helyzetnek. Anyuék azonban csütörtökön elindultak Délegyházára. 11 40-kor indult a buszuk Kanizsáról és még Siófokig egész jól eljutottak, aztán beragadtak 7 órára ők is. Végül háromnegyed 11-re meg is érkeztek Délegyházára. Legalább nem kellett az úton (vagy a fehérvári Auchan parkolójában) éjszakázniuk. Ezek után persze már mi is lebeszéltük volna tesz-vesz nénit, hogy szombaton ne jöjjön fel Tiszavasváriból, de tőlük már el se indult a busz.

Azért mi is meg voltunk lepődve, hogy péntek reggelre nagy hó fogadott, a ház előtti 4 sáv nem volt megtisztítva és ugye délig elég rendesen zuhogott. Délután azonban már ki tudtunk menni szánkózni az Óhegyre. Babszem már nagyon ügyesen megy egyedül is, lassan az irányítást is egész jól kezeli, mindenesetre nem fél. Zsebi csak 1x csúszott le, őt annyira nem varázsolja el a hó, azt se szereti, ha havas lesz a keze (persze a kesztyűt meg nem viseli el a kezén). Mondjuk az tetszett neki, amikor hazafelé egy darabig a parkban az apjuk húzta őket.

Persze Zsebi is már régóta nézegeti a többiek játékmotorjait, meg már párra fel is ült. Vasárnap elővettük Babszem legelső, még négykerekűjét neki és vittük azt is magunkkal sétálni, aminek nagyon örült. Főleg azért, mert a bátyónak meg elkészült ugye a biciklije (ki volt lyukadva az egyik kereke), s ő végre azzal jöhetett. De Zsebi még nem tud előre menni a motorral. Csak ráül, kicsit hátra tudja magát hintáztatni, aztán meg inkább próbálja tologatni, meg cipelni. Tegnap és ma már kint a folyosón is eljátszott vele egy darabig. De a beindítás valahogy még nem jön össze. Jövő hétfőn lesz a névnapja, arra fog majd kapni motort tőlünk, egy kicsit kisebbet és keskenyebbet. Kíváncsi vagyok mennyire gyorsan fog megtanulni rajta menni.

…, hogy jó elnézni csak a fiúkat, ahogy játszanak, vagy amikor együtt csinálnak valamit. Ma például elmentem délelőtt tornászni, s hazaérve azt találtam, hogy az ember a konyhában szerelte Babszem biciklijét, a tulajdonos pedig Zsebivel együtt a szobában ücsörgött az ágyon és Legoztak. Épp csak felpillantottak és folytatták amit csináltak. Délután meg mielőtt elmentünk sétálni, együtt rohangásztak a lakásban. Babszem persze versenyre játszott és mindig ő nyert, Zsebi meg csak nagy vidáman rohant a bátyja után. A nagy meg a kicsi. Főleg akkor édesek, amikor valami hasonló van rajtuk. Mondjuk most a tavaszi sapka, meg a könnyebb kabát, mert még úgy is, hogy más a stílus, ahogy mennek egymás mellett vagy fut az egyik (Zsebi) a másik (Babszem) után csak gyönyörködöm bennük, hogy jé: fiúk, szépek, aranyosak és az enyémek.

Kedden délután Babszem egész szomorúan jött ki az ovis csoportból, mint kiderült azért, mert van egy hete arra, hogy megtanuljon cipőfűzőt kötni. Hajni néni szerint azért, mert nem lehet úgy iskolába menni, hogy ezt ne tudja. Persze azok közül, akik tavaly iskolába mentek egy anyuka mesélte, hogy az elsősöknél még kérték, tépőzáras cipőt adjanak a gyerekre. Kicsit gyakorlunk persze itthon is, bár Babszem úgy érzi, hogy nem elég ügyes és nehezen fogja megtanulni. Pedig nem is, csak éppen az oviban például nem gyakorol, pedig lenne rá lehetősége. Itthon, hogy rászorítjuk, igen.

Amúgy a héten a jó időnek köszönhetően nagyokat játszottak a gyerekek az ovi udvarán. Kedden Zsebi elhozott a csoportszobából egy betonkeverőt, mert nem akart megválni tőle, azzal aztán végigrodeózta az udvart. Szerdán megpróbáltuk visszavinni, de észrevette és ismét el kellett hozni, de akkor már nem volt olyan nagy szám, meg talált magának játszópartnert a 3 éves Csenge személyében, akivel ki-be csukogatták a kisház ablakait. Este a betonkeverőt becsempésztem az apja hátizsákjába, aki reggel Babszemmel együtt beadta a játékot is az oviba.

Ma volt ugye Babszem névnapja, amire alig karácsony eltelte után kezdtük írni a listát, hogy mégis mit szeretne. Szerencsére sok mindent azért nem kért, sikerült is ezeket kiosztani a családban. A múlt héten amikor Kanizsán voltunk, rögtön az első napi programként el kellett menni a Müllerbe, hogy majd ott kinézi mit is kér a játékok közül. Aztán a héten a mamával lelátogatták az összes helyi játékboltot, meg hipermarketek játékosztályait, s majdnem mindenhol el lett dugva valami hátsó sorba. De a Müllerbe ennek ellenére még minden nap el kellett menni, hogy kipróbálhassa a fegyveres Flynn McKémbridge-t. Aztán szombaton amikor eljöttünk anyuék előtte megajándékozták, ma pedig megkapta a keresztszülei ajándékát, a miénket meg egy részt a másik nagyszülőktől is.

A legnagyobb sikere a Verdákból ismert kisautóknak volt, mert azokra Zsebi is azonnal lecsapott, s kicsit kétséges volt, hogy vajon ki fog aludni Mr. Kinggel. De aztán a helyzet megoldódott és az ünnepeltnél lehetett a járgány.

Valamikor pár hete figyeltem fel a Facebookon arra, hogy B. barátnőm és két közös ismerősünk azon poénkodik, hogy találkozni kéne. Beszóltam a társalgásba, hogy ebbe én is benne lennék, s végül több időpont csúszás után most csütörtökben állapodtunk meg. Szerencsére fel tudott jönni tesz-vesz néni, úgyhogy elmentem a fél hatos találkozóra (négyünk közül csak B. dolgozik, időpontban tehát hozzá alkalmazkodtunk), és sikerült jól beszélgetnünk. Megállapítottam, hogy még mindig úgy érzem, nem látszik rajtunk a kor, hogy még mindig felismerhetőek vagyunk, legalábbis én láttam mindegyikükben a gimis arcukat. Jó volt feleleveníteni a régi időket, ismerősökről beszélgetni meg elmesélni, kivel mi épp a helyzet, s megint úgy döntöttem én néztem ki a legfiatalabbnak 🙂

Sőt odafelé még a körúton összefutottam Mentorommal is, kicsit megérdeklődtem, mi a helyzet a gyárban. Csak a szokásos.

Pénteken pedig elmentem A nyomorultakra.

Zsebi egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy játékokat random betol az ágy vagy a fotel alá, aztán másnap vagy harmadnap a földön heverve örömmel fedezi fel őket, s ki kell piszkálni a kisautót vagy a rég nem látott mozdonyt.

Mostanában nehéz beleimádkozni a babakocsiba. Ha elindulunk valahova és megkérdem, hogy gyalog jön-e (ez megint olyan kérdés, tudom, amit nem kéne egy 20 hónaposnak feltenni, mert úgyse tud rá rendesen válaszolni), hevesen bólogat, felhívom a figyelmét rá, hogy nem fogom cipelni, de persze minden csak maximum a második házig tart. Esetleg, ha a ház előtt parkol, BB-ig, mert akkor odamegy az ajtajához és mutogatja, hogy ki kéne nyitni. Aztán megáll és nyújtja a kezét, hogy vegyem fel. Babszemért most gyalog járunk az oviba. Odafelé többnyire cipelem, de vissza egész sokat gyalogol, mert megy a bátyja után.

Egyre több szót ismétel, bár még mindig főleg az első szótagokat tudja, de már testbeszéddel és szavakkal egész hosszasan tudunk kommunikálni, én legalábbis megértem és tudom tolmácsolni a külvilág felé. Amúgy roppant udvarias kisfiú, mindenkinek köszön, igaz, ez nála integetésből áll, nem mondja, hogy szia! de akkor is:)

Amikor a nagyiéknál voltunk Tiszavasváriban, délután rendszeres program volt, hogy felállt az ablakba és nézte a buszt, ami a ház előtti kereszteződésnél fordult meg, aztán pihent egy kicsit. Első két nap leszállt a sofőr, pisilt, aztán visszament. Harmadik nap már úgy állt ott, hogy “Bu, bá, piszi” s csalódott volt, amikor néhanap nem szállt ki a vezető.

Ki tudja mondani a nevemet is, Hogy hívják anyát? kérdésre válaszol, hogy Tünde. Hogy hívják apát? kérdésre a válasz: Apa.

Annyiban szerencsénk van, hogy már rég kitaláltuk, nekünk nagyon is meg fog felelni a körzetes iskola. Jól fel van szerelve, kiváló híre van, járnak úszni és tanítanak angolt is már első osztálytól. Azt is tudtuk, hogy nem csinálnak mindenféle iskola-előkészítő foglalkozásokat, szóval nem kell oda hordani a gyereket ovi után, mert ez a feltétele, hogy felvegyék. Azt viszont csak tegnap láttam meg a csoport hirdetőfalán, hogy pont február 13-15 között lehet délután bemenni a suliba, beszélgetni az igazgatóval, körbenézni megismerkedni a leendő pedagógusokkal. Mivel az ember egyik ex munkatársa dolgozott ott, meg a gyerekei is oda járnak, őt felhívtuk azért érdeklődni, hogy mire lehet számítani, s úgy döntöttünk, hogy ma azért elmegyünk Babszemmel a leendő iskolába.

Az ember hamarabb eljött a munkahelyéről, úgy volt, hogy az oviban találkozunk vele, de Zsebi sokáig aludt, úgyhogy előbb hazajött, aztán a kicsivel együtt mentünk a nagyért. Eredetileg Zsebi hazajött volna az apjával, de aztán mégis együtt maradtunk. Az iskolában aztán a szülőket a könyvtárba vitték beszélgetni, Babszemet pedig a tornaterembe játszani, illetve játékos módon felmérni a képességeit. Sok újdonságot nem tudtam meg, végül úgy döntöttünk, hogy a nem úszós osztályba szeretnénk beíratni Babszemet, mert bár ők is eljárnak az uszodába, de csak hetente 1x és nem 3x. Szerencsére az oktatójuk ugyanaz a nő lesz, akihez járt tavaly is Babszem. Mivel én egész hamar végeztem (Zsebi csak 2 percig bírta a könyvtárat, aztán elmentek az apjával felfedezni az iskolát), még vagy egy jó fél órát vártunk Babszemre, aki jókedvűen jött ki a tornateremből, bár sokat nem mesélt róla.

Továbbiakban várhatjuk, hogy majd felhívnak és elmesélik mikor lesz a beiratkozás, aztán majd megtudunk mindent az első tanévről.

Végül mégis lett hó, mert szombaton és vasárnap végig esett. Elég nedvesen és kis, de sűrű pelyhekben, de azért fehér lett a táj. Mivel hófúvásokat is ígértek, ezért úgy döntöttünk, vasárnapot és hétfőt még itt töltjük s csak kedden indulunk majd vissza a fiúkkal. Akik persze ezt nem bánják, mert van hó, lehetett szánkózni.

Otthon meg közben vasárnapra az ember betegedett meg. hogy vírus, vagy gyomorrontás csak, kétséges. Mindenesetre tegnap láza volt, mára már jobban lett és bár most pár napig nem megy dolgozni, a fiúk azért nagyon várják, hogy hazamehessenek apához.

Mivel most már úgyis benne vagyunk a hiányzásban, meg reménykedünk egy kicsit, hogy lesz valami normális tél és akkor Tesz-vesz néni igényt tart legalább Babszemre egy kis szánkózás erejéig, eljöttünk Tiszavasváriba. Persze nem tűnik már úgy, hogy havazni fog, de most már mindegy, itt vagyunk. Mert február második felétől úgyis farsang lesz, meg bábszínház és még az r betűt is meg kell tanulni logopédián, szóval akkor már annyit nem akarunk lógni az oviból.

Vasárnap jöttem el a srácokkal, délben indultunk, szerencsére a hó meg eső és ezek mindenféle kombinációja egyrészt nem volt vészes, másrészt minden más embert inkább a négy fal között tartott. Még Pestről is rekordidő alatt értem ki, aztán az M3 se volt éppen zsúfolt, úgyhogy két óra alatt háztól házig megjártuk az utat és még Zsebi is aludt háromnegyed órát. Ő egyébként már szinte jól van, kicsit még folyik az orra, de szerencsére neki végig tiszta váladéka volt, Babszem meg én még fújjuk, s neki még mindig kicsit színezett a taknya.

S természetesen Nyíregyházán nem játsszák a Nyomorultakat a moziban, pedig most megnézhetném!