Nagyon sűrű egy hetünk volt, mindenféle ünnepekkel meg eseményekkel tarkítva.

Először is,  kedden, május 7-n beiratkoztunk a bölcsődébe. Eléggé úgy veszem, hogy nem lesz gond, biztos a helyünk, az igazgatónő ugye ismer minket, meg voltunk dicsérve, hogy minden papírt vittünk, korrekt volt a munkahelyi igazolásunk, meg színesben voltak lefénymásolva az iratok (“ilyet én még nem is láttam”, mondta én meg szabadkoztam, hogy az embernek így volt a legegyszerűbb elintéznie az irodában), megcsodálta a tollamat, megbeszéltük, hogy mind a ketten írószer mániások vagyunk. Úgyhogy nem szabad elfelejteni, majd ha vége a bölcsis évnek, mit vegyünk neki ajándékba:) Nyitottnak mutatkozott arra is, hogy már augusztusban megkezdődjön a beszoktatás.

A délutáni iskola látogatáson pedig megkaptuk a listát, hogy mi mindennel kell indítani a tanévet. Két A4-es oldalnyi dolog. Kicsit meglepődtem, hogy babzsákra még mindig szükség van (én nem is emlékszem, mi mire használtuk), de az egyik leendő osztálytárs anyukája azonnal felajánlotta, hogy csináltat a nagymamájukkal nekünk is (+Zalánék), mert náluk ez nagyüzembe megy, annyi a gyerek. Úgyhogy nem kicsit hűha, már mindjárt itt az augusztus, iskolás lesz a kis nagy fiam, másrészt meg hű de jó, augusztusban majd legálisan randalírozhatok az írószer üzletekben!

Szerdán volt a születésnapom, kaptam tortát meg ugye a trampolin egy részét, meg Babszem rajzolt nekem űrhajót mentő tűzoltót. S mindenki elfújhatta egyedül a gyertyákat, de volt közös fújás is:

Csütörtökön volt az óvodában az anyák napi ünnepség, ami tavaly épp betegség miatt elmaradt, úgyhogy meg lett hívva mind a két nagymama és mind a ketten ott is voltak. Volt ének, tánc, meg vers és kaptunk virágot, meg egy kis sk. képeslapot (ezt ugye én), amibe bele volt írva, hogy Miért szeretem az anyukámat?. Nagyon tanulságos, amit Babszem íratott le (délelőtt kapták ezt a kérdést az óvónénitől és improvizálni kellett, mint később megtudtam):

Anyával sokat megyünk az óhegyi cukrászdába. Anya kedvence a szilvás torta, az enyém pedig a diós-mézes marlenka. Ő sokat foglalkozik velünk, a testvérem nagyon kicsi még, remélem, hamar megnő és akkor anyával majd megint sokat játszunk a favonattal.

(Zalán kiemelte, hogy az anyukája focizik vele az Óhegyen, egy másik kislány pedig, hogy kakaót kap és anya megengedte neki, hogy megmutassa a sünt, amit talált az udvaron másoknak is:)  Nem ez a világ legegyszerűbb kérdése, s egy 6 éves elég érdekesen tudja megválaszolni. A műsor alatt Zsebi az udvaron játszott apával, aztán mindannyian elmentünk az Óhegy cukrászdába, ha már ez annyira jellemző rám:)

Pénteken ismét sportverseny volt, most atlétika, s mivel legutóbb a focira a nagyi ment szurkolni, ide anyuval mentünk a gyerekek után. Akik nagyon jól szerepeltek, ugyanis a kerület 18 ovis csapatából a másodikak lettek. Babszem is igen jó volt, nagyon gyorsan futott és 2 méter 69 cm volt a legnagyobb ugrása. Sőt, még a kislabdadobás is jól sikerült neki, pedig azt mondta, abban gyenge. Egyébként maguk a versenyszámok gyorsan lezajlottak, sőt nekünk szerencsénk volt, mert hamar sorra is kerültünk mindenhol, csak az eredményhirdetésre kellett várni. Ráadásul úgy csinálják, hogy 6-6 érmet osztanak ki, azaz minden csapat kap legalább egy bronzot. Persze a gyerekek a végére jól elfáradtak.

Szombaton pedig kimentünk Szadára, jött a nagypapa és a nagymama is, mert Babszem külön hívta őket, hogy ugrálniuk kell a trampolinon. Persze a nagypapa eleinte tiltakozott, meg úgy gondolta, ő aztán nem fog felmenni, pláne ugrálni is, de senki se jöhet úgy el onnan, hogy ne próbálja ki a szülinapi ajándékunkat.

Mostanában ugye a szombatjaink elég hasonlóan telnek: kimegyünk Szadára, felállítjuk a trampolint, gyerekek alig várják, hogy elkészüljön (most hétvégén már 20 perc volt a felszerelés és bő 10 a leszedés, még úgy is, hogy Babszem segített), aztán ugrálás, tevés-vevés, ebéd, alvás (ha szerencsénk van, akkor egyszerre alszanak, s akkor tudunk dolgozni), majd ébredés után uzsonna, gyerekeknek további ugrálás-játék nekünk munka, pakolás. Ha Zsebi fáradt, akkor már korán beül a kocsiba, két hete vagy fél órát már az ülésébe ülve ücsörgött, mire elindultunk. Most szombaton sokkal jobban érezte magát mindenki, este senkit se kellett altatni, első körben mi is beájultunk a gyerekek mellett altatás során.

Ennek ellenére vasárnapra senki se piheni ki igazán magát, s még a hétvége második napja is késő délelőttől már eléggé morgós szokott lenni. Most például Zsebi péntek óta nem aludt nyugodtan, érezte a frontot, biztos. Babszemnek meg megvan ígérve, ha szombaton alszik délután, éjjel mellette tér nyugovóra az apja, aki ilyenkor szintén nem tud jól aludni, mert két személynek, még felnőtt-gyerek felállásban is, főleg ha az utóbbi nyugtalan és állandóan dobálja magát nem elég az az ágy. Mondjuk Zsebi is tudja figurázni, főleg ha csak ketten vagyunk a franciaágyon, elfoglalja a nagy részét, mert keresztbe fekszik, vasárnap reggelre például a feje a lábamnál volt.

Úgy emlékeztem, hogy tavaly később avattuk fel a medencét Szadán, de visszanézve kiderült, hogy pont a május elsejei hosszú hétvégén került rá a sor. Csak akkor volt előtte egy hosszú tavasz. Most meg tél után a nyár jött. Mindenesetre tegnap, amikor kihasználva a szabadnapot és a jóidőt kimentünk, délutánra a medence is előkerült.

Pár hónapja úgy döntöttünk, hogy eladjuk a fotelt, amit még a szoptatósnak vettünk, mert kiszolgált ugye két gyereket, a lakás meg csak nem lett nagyobb, a korábban említett csemeték azonban igen, úgyhogy kellett a hely. Végül második nekifutásra sikerült a Vaterán megszabadulni tőle, de akkor meg olyan gyorsasággal, hogy vasárnap leütötték a licitet, hétfőn 10-kor telefonált a vevő, hogy mikor jöhetne, mondtam bármikor, egy óra múlva visszahívott, hogy akkor 20 perc és jön a férjével. Úgyhogy ebédre eltűnt a fotel. Zsebi még vagy másfél hétig mutogatta a helyét, széttárat a kezét, s monda, hogy “el”, mire ki kellett ugye egészíteni a történetet (eladtuk a fotelt, jött a néni meg a bácsi és elvitték), de hamar hozzászokott, hogy az ágyon folyik az altatás. Aztán vettem tárolót, mert úgy beszéltük, hogy a fotel helyére kiköltöztetünk valami játékot, meg kicsit rendet vágunk a gyerekcuccok között is, sőt valami elmaradt tavaszi nagytakarítás félét is megejtünk.

Ehhez segítségnek feljött szerdán teszvesz néni, hogy lefoglalja Zsebit, amíg én próbálok valamit takarítani. De aztán közbejött egy csomó dolog, úgyhogy teljes tavaszi nagytakarítás nem lett ugyan, de a gyerekszoba meg a konyha jobban néz ki, és még az íróasztalomon is elpakoltam, a szennyes tartó is üres és ma délután még egy kicsit vasaltam is.

A sok minden meg ami közbejött, azok közt volt egy csütörtök, amikor bementem a gyárba, ahol lebeszéltem, hogy is fogok majd visszatérni, s végül szeptember 16-ban egyeztem meg a személyzetin és a főnéninél is. Bízva abban, hogy a bölcsődében tényleg tudunk már augusztus végén menni. Pénteken délelőtt bevásároltam, délután Babszemnek fociversenye volt, ahova ugyan én Zsebivel csak az eredményhirdetésre értem oda, viszont a nagyi végig ott volt és nagyon szurkolt nekik. Tök aranyosak ezek a kerületi sportversenyek, minden csapat kap a végén érmet, s majd fent lesznek egy honlapon is az ott készült képek. Szombaton pedig kimentünk Szadára, 30 perc alatt felállítottuk a trampolint és kb. 20 percbe telt leszedni, úgyhogy mindenképp javul a szintidőnk. Elültettem az epreket, az ember bekapálta a szőlőt és a paradicsompalántáink is végleges helyükre kerültek. Nem csak a nagyi, de Cica is jött (ők vonattal persze), s a nap kicsit mindenkit megszínezett.Igazán csak teszvesz néni volt elégedetlen magával, pedig rengeteget dolgozott, még amellett is, hogy a gyerekekkel volt, mert azt mondta, hogy ő ennél többet tervezett be. De én már nem szoktam túlságosan fennakadni azon, ha kicsúszok az időből mikor takarításról van szó, vagy éppen elmarad az ablakpucolás a szobában. A lényeg megtörtént: pár órára szép rend van a gyerekeknél és elférnek a játékok polcokon, dobozokban.

Ma délelőtt a bölcsődében voltunk nyílt napon. Igazából amit elmondtak, meg mutogattak azt ugye már tudjuk, meg az igazgatónő is régi ismerősként köszöntött, hisz szinte naponta találkozik a család valamelyik tagjával (reggel apával és Babszemmel, délután meg velem és a fiúkkal pl.). Ennek ellenére arcvizitből voltunk, meg tudatosítani, hogy mi is igényelnénk helyet. Zsebi amikor megérkeztünk azonnal a nyakamba borult és ott maradt, amíg végigvezettek minket a bölcsődében. Alig pillantott fel a csoportszobákra, gyerekekre, de hát sokan is voltunk így neki, ismeretlen felnőttek. Aztán szerencsére a kicsit borús időből ragyogó napfény lett, s kimentünk az udvarra, meg a bölcsisek is és lehetett játszani, bármit kipróbálni (főleg a motorokat), Zsebi felélénkült. Annyira, hogy mi voltunk az utolsók, akik eljöttünk, már elkezdték a gondozónők bevinni a gyerekeket ebédre készülődve, mire sikerült rávenni Zsebit, hogy induljunk haza. Akik még ismerték Babszemet is, mind kijelentették, hogy a kicsi teljesen rá emlékeztet.

Aztán persze itthon, hiába volt fáradt a kicsi, csak 2-kor aludt el, de negyed 5 felé meg muszáj volt ébreszteni, mert időre mentünk az oviba Babszemért, akit 5-re az iskolába kellett vinni, ismerkedő délutánra. Először úgy volt, hogy Zalán nem jön, de aztán mégis hozta velünk együtt őt is az apja, így legalább Babszem se volt annyira félénk. Az előre ígért fél óra helyett közel 45 percet voltak benn az osztályban, nagy örömmel jöttek aztán ki, azt mondták jól érezték magukat. Míg vártunk rájuk az iskola kapujában, Zsebi is jókat játszott, motorozgatott, meg szaladgált, meg evett.

Úgyhogy egyelőre úgy tűnik, mindkét gyereknek van, ami tetszik a jövőből. Én meg csütörtökön megyek be a gyárba megbeszélni, hogy mikor hogy tudok visszatérni.

S milyen jól telt. Szombaton délelőtt kimenős voltam, a Könyvfesztiválon jártam, persze az élményekről az Olvasónaplóban számoltam be. A fiúk nagyon jól elvoltak itthon hármasban, délutánra már csak rövid alvás maradt meg egy kis udvarozás, itt volt Cica is, aki megtapasztalhatta, milyen az, amikor Babszem nem tud veszíteni ( a focizásban éppen). De azt mondta, a családjukban már volt ilyen, nevezetesen az öccse.

Ma pedig megint Szadán voltunk, gyönyörű időben. Kerti munkát oly sokat nem terveztünk, de mindenképp felállítottuk a trampolint, amit most már egész gyorsan összeállítottunk és leszedés se volt gond. A srácok rendesen kiütötték magukat, Babszem a fa alatt a régi hordozható ágyában aludt 2 órát, Zsebi pedig 3-t a házban. Úgyhogy közben mi is tudtunk jókat ugrálni, meg tanultam kaszálni. Kardió edzés megvolt mára. Szomszédságokban vannak változások, felettünk árulják a telket, átellenben a fiatal párnak meg két hét múlva születik az első gyereke. Jó idő volt, meg jó levegő, meg jó illat meg ilyenek és kár, hogy este haza kellett jönni.

Zalános barátkozás még folyt a héten, csütörtök délután is feljött hozzánk, aztán ma elvittem mindkettőjüket okmányirodába, hogy a diákigazolványhoz bekerüljenek a rendszerbe. Szerencsére, anyuka önkormányzatnál dolgozik, ő egyeztetett időpontot, nem kellett várni, 5 perc volt az egész, úgyhogy legtovább az oda-vissza buszozás tartott a fiúkkal. Hazafelé már csak a sajátjaimmal jöttem, Zalánt ott hagytam az anyjával. De nem volt semmi gond, annyira izgatottak voltak, hogy eljönnek az oviból még ebéd előtt, meg hogy én viszem mindkettejüket, hogy totál jól viselkedtek. Aztán este még volt focizás is az udvaron.

Más kérdés, hogy a fél napon Babszem összeszedett egy büntetést. Egész héten jó fiú volt, mert Levente betegség miatt hiányzott. Ma viszont jött és csinálták a szokásos butaságaikat, aminek a vége az lett, hogy összekaptak valamin, s mivel Babszem tette az utolsó odavágást, ő lett megbüntetve. Puffogott is délután azon, hogy nem akar oviba járni, nem akarja Ági nénit óvónéninek és miért van mindig a felnőtteknek igaza?

Zsebinek meg persze ma fel lett borítva a napirendje, bár a szokásos péntek reggeli bevásárlást megejtettük, de aztán mentünk az oviba, majd buszoztunk meg ilyenek, úgyhogy nem aludt. Délutánt meg a parkban töltöttük, ráadásul motorral mentünk, meg bringával úgyhogy a kisebbik miatt jó sokáig tartott odaérni, de nagyon jól érezték magukat a srácok.

Ez a hirtelen jött nyár tavasz vasárnap azt eredményezte, hogy szinte végig a szabadban voltunk. Délelőtt lementem az udvarra a fiúkkal, Babszem Zalánékkal focizott, Zsebi meg ott rohangászott körülöttük. Megbeszéltük, hogy délután kimegyünk velük a Csajkovszkij parkba is focizni, csak külön, mert ki tudja meddig alszik a kicsi. S valóban a megbeszélthez képest úgy egy háromnegyed órával később tudtunk csak elindulni. S Zalánék nem voltak kint a focipályán. Babszem elkeseredett, de mondtam, nézzünk el az Óhegyre, hátha ott vannak, mert itt foglalt volt a pálya. Odafelé még vigaszul egy sütit azért kellett venni a cukiba, de aztán nagy volt az öröm, mert a második focipályán ott voltak Zalánék. Úgyhogy estig volt bőrrúgás, Zsebi meg próbálkozott a motorjával közlekedni, persze rögtön a lépcsőket vette célba.

Hétfőn délután kicsit késtem a szülői értekezletről, mert éppen nem jártak a villamosok, valami baleset volt, úgyhogy az ember hiába indult el időben a munkahelyéről, csak 5-re ért az ovihoz. De Zalán anyukája megvárt, hogy majd együtt késünk, viszont külön terembe kellett menni, ő a b-sekhez én az a-sokhoz. Aztán kiderült, hogy valamit összekevertek a beiratkozáskor, mert mégse az úszó osztályba kerül Babszem, hanem a simába. A névsorra pillantva azt láttam, hogy volt az A-ban egy hozzá hasonló vezetéknevű gyerek, úgyhogy én csak arra tudtam gondolni, hogy félreolvastak valamit a beiratkozásnál. Szóval még többet késtem, mire beértem a b-sek szülői értekezletére. Sok érdekesség nem volt, csak annyi, hogy jövő keddtől 4 héten át ismerkedős délutánok lesznek, a tanárnénik szeretettel várják az elsősöket. Meg felírtuk az e-mail címünket és ma délelőtt már kaptam is levelet az ebédbefizetésről. Még diákigazolványt kell elkezdeni készíteni Babszemnek, de ugye még így se biztos, hogy szeptemberben lesz neki dokumentuma. Végül tehát mégis lesz ismerős az osztályban, Zalánon kívül a kék ovis csoportból még 3 gyerek (bár róluk nem nyilatkozott túl lelkesen a fiam).

Most amúgy nagy Zalán barátkozás van, vasárnap Babszem náluk ebédelt, ma meg ovitól fürdésig Zalán volt nálunk.

Kedden délelőtt még itt volt a nagyi, ő elvitte sétálni a fiúkat, aztán délután már velem jöttek, Zsebi ötlete volt, ő akart már kimenni a lakásból kicsit. S míg ugye szerdán Babszem ment oviba, a kisebbiknek előző este és szerdán is még volt újra láza. Aztán csütörtökre már szerencsére minden elmúlt, csak még az étvágya nem akar visszatérni Zsebinek. Bár már tegnap és ma is a sétánkon meg amikor bevásárolni voltunk megevett 1-1 kiflit, meg evett levest és nassolt is, szóval azért lassan talán minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

Főleg az dobja fel a kicsit is, hogy jó idő van, lehet a szabadban lenni, az ovi udvaráról megint csak nehezen jövünk el. De ez nem is baj. S végre úgy néz ki, hogy holnap az egész család ki tud menni Szadára. Kipróbáljuk az új trampolint, teszünk-veszünk, vetünk 🙂

Végül az lett, hogy hétfőn reggel az ember ment el tehát az iskolába beiratkozni. Nagyon rendesen összekészítettem minden papírt már vasárnap délután, nehogy gond legyen. Igazából nem is volt. Persze úgy is, hogy 4-en foglalkoztak a beiratkozással és 13. volt a sorban megérkezésekor a párom, másfél órát tartott amíg sorra került. Babsszem 1.A-s lesz, ami mégis az úszó osztály, ide osztották be, annak ellenére, hogy mi jeleztük februárban, inkább a b-t választanánk, ahol nem heti 3x, csak 1x van uszodalátogatás. A dolog előnye, hogy itt van az aranyosabb tanárnéni. Így azonban kiderült, hogy nem lesz a Zalán osztálytársa, mert őt a nem úszósba vették fel. Jövő hétfőn pedig máris lesz szülői értekezlet, ahol majd jól megmondják, mi lesz a dolgunk még szeptemberig.

Amúgy ma már Babszem ment óvodába és sikerült 1-2 anyukával beszélnem, akik szintén túl vannak a beiratkozáson. A hatalmas létszám miatt kb. az utolsó pillanatban átvariálták a körzeteket, úgyhogy bár március elején még úgy volt, hogy a csoport nagy része a mi iskolánkba jön, most már nem vagyok benne biztos, hogy Zalánon kívül lesz-e más ismerőse Babszemnek a suliban. Egyébként volt aki mesélt hajmeresztő várakozásos sztorit. Az egyik anyuka elment az iskolába, ahová a logopédia miatt kell íratnia a lányát, elintézte, aztán ment a körzetes iskolába, hogy szóljon, nem oda fog járni a gyerek. Várt egy órát és kiderült, hogy őket áthelyezték másik iskolába, csak éppen nem kapott róla értesítést. Átment hát a másik iskolába, kapott sorszámot, a 70-t, s amikor bement várni, még csak a 30-t hívták. Fél 11-re ért oda és fél 4-kor végzett azzal, hogy kikérje az igazolást, a körzetbe ne számítsanak a lányra.

Végül Babszem péntekre nagyjából láztalan lett, úgyhogy visszajöttünk Pestre. Igaz jóval később indultunk, mert Zsebi meg hatalmasat aludt délután. Aztán felérve Pestre ki is derült miért, mert estére meg ő lázasodott be. Na meg én is. Úgyhogy pont jól jött ki, hogy szombatra vártuk teszvesz nénit, aki felajánlotta, hogy jön és ha Babszem beteg, vigyáz rá, amíg mi kimegyünk vasárnap végre Szadára ültetni. Amiből az lett, hogy ma az ember kint töltötte a napot, előkészítette a földet  ültetett veteményt és megmetszette a szőlőt. Mi meg itthon lábadoztunk. Babszemnek már harmadik napja nincs láza, de még köhög néha, viszont Zsebinek meg nekem felmegy éjszakára, igaz, az enyém csak 38 alá, az övé meg fölé is.

Úgyhogy holnap reggel az ember fog menni beíratni Babszemet én meg kihívom a doktornőnket, hogy tartson seregszemlét a betegek felett.

Végül aztán hétfőn lejöttünk a fiúkkal Kanizsára, hogy kicsit unokatestvérezzünk, tervek szerint hétfő-kedden Dóri és Eszti lett volna a mamáéknál, aztán megérkezik majd Adri is. Csakhogy természetesen közbeszólt a betegség. Méghozzá Babszemé, aki belázasodott és szárazon köhögött. A lázasság az, ami kicsit fura volt, mert mostanában pont ez nem szokott lenni. Még két napig nem változott semmi, úgyhogy volt doktornőnél is, kiderült, hogy ha vírus is volt, már átcsapott és kapott antibiotikumot (amire több mint egy éve nem volt szükség). Azóta azért javul, de még mindig nagyon gyenge.

Zsebi szerencsére nem kapott el semmit. Eleinte élvezte, hogy itt voltak a nagy unokatestvérek, aztán ők, iskola kezdés miatt kedden elmentebek, Adri pedig csak kicsit jött el ma délelőtt, nehogy lebetegedjen. Zsebivel ma végre, hogy gyönyörű napsütés volt, elmentem cipőt venni. Az alig 100 m-re lévő bevásárlóközpontot másfél óra alatt jártuk meg, s ebből úgy 10 percet töltöttünk a cipőboltban. A többi az oda és vissza út volt, mer lehetett mindenféle botokat találni, azokkal játszani, bokrokba elbújni, fákat ölelgetni, padok rácsozatába kavicsokat dobálni.

Április 8-9 az iskolai beiratkozás időpontja, ma voltam az óvodában és megkaptam az iskolaérettségről szóló papírt. Vagyis még nem kaptam meg, mert az igazgatónőnek még pecsételnie kell, meg aláírnia, de Ági nénivel beszélgetni voltam, megmutatta a feladatokat amiket Babszemnek teljesítenie kellett és az eredményeit. Csupán egyszer hibázott és nagyon sok mindenben átlagon felül teljesített, sőt, volt ahol egyedüliként tudta a megoldást. Tudta, mik azok a tejtermékek, azaz fel tudott sorolni dolgokat amik e gyűjtőszó alá tartoznak. Persze nagyon büszke voltam rá. Amikre még rá kell “feküdni” az persze a figyelem hosszas megtartása és a kézügyesség. De igazán ha Babszem valaminek nekiáll és odateszi magát, az megy neki. Alig egy hét alatt megtanulta megkötni a cipőfűzőjét. Azonnal venni is kellett neki tavaszi fűzős cipőt, amit még csak egyszer tudott szegényke felvenni, mert vissza kellett térnünk a téli ruháihoz, ugye.

Az iskola meg a körzetes lesz, ugye. A héten felhívtam őket, mert elvileg kapnunk kellett volna valami levelet tőlük a beiratkozással kapcsolatban, de ez nem történt meg, ráadásul kiderült, hogy idén sokkal több jelentkező lesz, mint szokott, az új törvény miatt, úgyhogy az utolsó pillanatokban át kellett csoportosítani körzeteket. Babszem nevére emlékeztek, megnyugtattak, hogy tudnak arról, hogy oda jelentkezik és majd kapok hivatalos értesítést, s várnak a beiratkozáson. Ági néni még azt tanácsolta, mindenképp az első nap menjünk és intézzük el a dolgot.

Szokás szerint tavasz kezdetén van nálunk a lomtalanítás. Bár az elmúlt 1-2 évben előbbre hozták, mert eleinte április második felében volt. Ráadásul most azt is újították, hogy nem hétvégén, hanem kedden kell kirakni a limlomot, hogy majd szerda reggel elszállítsák. Aztán még jött ez a havazás is, úgyhogy nem irigyeltem a kihelyezett lomizót, aki reggel óta kisszéken ücsörgött a kapunk mellett és vigyázott a kupacra. Ráadásul ahogy elnéztem a legtöbben, akárcsak én főleg ruhaneműket vittek ki. Tegnap átpakoltam a felnőttek szekrényeit és a cipőket, onnan lett egy jó adag, tényleg olyan ruhák, amiket már jótékonykodni se illik elvinni. Tavaly már selejteztem egy csomó pólót, meg pár hónapja pizsamákat*, úgyhogy még porrongyunk is lesz pár évig.

Ja, meg a táskáim közül is szelektáltam. Nálam abból van több. A gyerekek cuccai nagyobb falat, bár így is készítettem egy doboznyit Zsebi cuccaiból, amit talán még tovább lehet passzolni a családban. Babszemét azonban csak mindig félreteszem, mert majd belenő az öcsi. (Zsebinek pl. pár évig télikabátot nem kell venni, az biztos) De náluk majd a nyári cucc váltásnál szelektálok újra. Közben pedig fogalmam sincs, hogy gyűlik össze évről-évre ennyi minden amit ki lehet tenni.

*Rájöttem, hogy rengeteg hálóingem-pizsamám van, s tényleg mindig vissza kell fogni magam, hogy ne vegyek újabbat. Előbb veszek új pizsamát és táskát, állapítottam meg, mint mondjuk cipőt vagy nadrágot.

Mivel mostanában nem nagyon tettem fel képeket, meg úgyis most volt Zsebi 21 hónapos, hát itt van egy a srácokról, amint kedvenc elfoglaltságukat űzik. Azaz a tablettel játszanak (vagy éppen küzdenek azért, hogy kié legyen).

Az az igazság, hogy Zsebi egész korán megtanult igen-t mondani, de legalábbis bólogatni. Mostanában, hogy a szavakat ismételgeti meg próbálkozik kimondani azokat, jött a “jó, jó”, amit nagyon aranyos fejbólogatással kísérve szokott előadni. Aztán ezt a jó-t már igenként is használja. S úgy három napja elkezdte mondani a nem-et. Eddig tiltakozásként csak nem csinálta amit kértünk, vagy valahogy másképp jelezte, ha nem akart valamit. De most határozottan mondja a nem-et. S a jó-val együtt teljesen jól, értelmesen használja. Tényleg arra mondja a saját igen-jét, ami neki is tetszik vagy legalábbis úgy gondolja. Például, hogy aludni fog, és bólogat, amikor ebéd után megkérdem, hogy alszol? aztán persze meg nem, mert valami közbejön (hirtelen játszhatnékja támad inkább). A nem-et is határozottan mondja, s ott aztán nehezen lehet eltántorítani a véleményétől.

Úgy két hete történhetett, amikor még az előző jó idős napok voltak, s mi még maradtunk az ovi udvarában játszani, hogy vége szakadt a fára mászás korszakának. Mert Babszem az ovi udvarában szinte minden fára felment már, de legalábbis kipróbálta, hogy fel tud-e jutni rájuk. Addig úgy voltunk vele, hogy ha a szülők ott vannak, az ovisok és óvónénik meg már nem, akkor a mi felelősségünk, mit csinál a gyerekünk, úgyhogy nem nagyon szóltunk rájuk. Szóval ezen a délutánon Babszem a kert végében lévő bokrok tetején volt, mikor csörömpölés hallatszott: kitört a szomszéd pékség régi használaton kívüli garázsának az ablaka. Gyereket azonnal leparancsoltam a fáról, épp volt ott valami másik csoport óvónénije, ő rögtön mondta is, hogy ne legyen több fáramászás. Aztán később itthon, mikor beszélgettünk arról, mi is történt, kiderült, hogy nem véletlenül tört be az az ablak, mint ahogy én azt gondoltam.

Hanem Babszem nagyszerű barátja, a Levente mondta, hogy dobja meg kővel, ő megtette és ez lett az eredmény. Úgyhogy jól megszidtuk a fiút, hogy direkt rongált, más vagyonát, meg egyáltalán miért fogad mindenben szót a Levinek, aki még mindig a rosszat tudja kihozni belőle. Volt egy kis számítógéptől eltiltás, meg az, hogy egy hónapig nem kap zsebpénzt.

Ma reggelre azonban a Hajni néni is megtudta a dolgot és jól megszidta Babszemet, büntetést is kapott (nem mehet fel a héten a galériára, ahol a legjobban szeret játszani), ráadásul a többiek (élükön a Leventével, aki szintén meg lett büntetve), még ki is csúfolták, meg egyáltalán most esett le neki igazán, hogy mit is tett. Úgyhogy az apja mesélte (aki vitte reggel), hogy vagy 10 percig sírt és haza akart jönni, meg többé nem menni óvodába. Végül megnyugodott és meg lett neki ígérve, hogy korán megyek érte délután. Mire odaértem persze már semmi gond nem volt, bár nem sokat beszélt a történtekről, mindent úgy kellett harapófogóval kihúzni belőle. Este még egyszer átbeszéltük a dolgot, azt hiszem egyelőre nem fog eszébe jutni a dolgok ismétlése.