Az év kezdése együtt jár a szülői értekezletekkel is. Még szerencse, hogy bár két teljesen különböző intézménybe járnak a fiúk más-más napokra tették ezt a kiemelkedő alkalmat a pedagógusok.
Az iskolában persze úgy kezdte Hajni néni, hogy ő rövid lesz. De nem volt az, mert a kijelentéseit a kéréseit azokat mindig megmagyarázta és jó sok példával, hogy minden szülő érthesse. Mindenesetre bár a kollégáim, akiknek iskolás gyerekei jóval nagyobbak riogattak, hogy a 3. osztály már nagyon nehéz, meg komoly meg sokat kell tanulni meg jajj és jujj. Ehhez képest szerencsére Babszem tanárai a Vekerdy féle elveket vallják, s követik, azaz megpróbálnak rugalmasak lenni egy központosított merev rendszerben. Úgyhogy egyelőre nem féltem a srácot, állni fogja a sarat.

Az óvodában meg végül is már 5. alkalommal ülöm végig ezt a szülőit, úgyhogy sok újat nem mondtak. Az átmeneti hely szerintem tök jó, rosszabbra számítottam, ami azonban gáz, hogy most nincs saját konyha, hanem ők is a reformozott rendszerből kapnak. Mindjárt első héten volt is késés, úgyhogy később reggeliztek, sőt egyszer ebédeltek is a gyerekek, azaz  nem tudták tartani a megszokott időbeosztást… Márpedig ez oviban, kicsiknél még azért fontos. Illetve most már, hogy meg van szabva mennyi cukrot meg kalóriát adjanak a kicsiknek nincs gyümölcsbehozatal és saját teát se lehet főzni a csoportba, mert jajj akkor megnő az ovisok cukorbevitele.

A suliban nem jelentkeztem semmire, de az ovis csoportnak megcsináltam a titkos csoportját, hogy az információk (meg a csí) jobban áramoljon. Egyébként az egyik apukánál volt az ötlet, hogy valaki mindig fényképezze le az üzenőfalat és tegye fel, mert hiába mondják, hogy azt nézegessük a szülők tuti elfelejtik, aztán meg nem hozzák be amit már 2 hete kértek tőlünk írásban.

Az úgy volt, hogy én azt terveztem, Zsebi már 31-én megy majd oviba, Babszemnek meg ugye majd kedden indul a suli, ő egy napig lehet egyszem, valamelyik szülő munkahelyén (apjánál) töltheti a napot. Meglátogattam az új helyén az ovit csütörtökön még előtte, ott kiderült, ők is csak 1-jén várják a gyerekeket, úgyhogy a nagyi még maradt. Egyébként ez az átmeneti hely sokkal jobb, mint a régi ovi: nagyobb tágasabb terek, szobák, mondjuk több lépcső, meg külön ebédlő van, de esős időben is van hely bőven fedél alatt játszani, az ablakok jól záródnak és minden egész felújított (a folyosó kőkockái, na azok a hagyományos szürkék, de azt elnézzük), óvónőknek is több helyük van, kényelmesebb iroda, öltöző stb.. Az udvar nagy, csak kevés a játék. Szóval igazából ha mégse készülne el 1 év alatt a felújítása a régi épületnek (s mivel még neki se álltak, nem is bízok benne), akkor se esek kétségbe.

Szeptember 1-én nem készült első napos fotó a srácokról. Időben felkeltünk, elindultunk, a nagyi is jött velünk, hogy megnézze, hol lesz most az ovi. Babszem és az apja beértek 7.40-re a suliba, gyanítom, hogy ez lesz az éves csúcs és nem nagyon fogjuk megdönteni. De még én is 9 előtt beértem a munkahelyemre Zsebi leadása után. Neki lehet nehéz lesz, mert mint kiderült, legjobb haverja elköltözött, meg az egyik óvónéni is babát vár és már otthon van, de végül az első nap vidáman ment be és jött is haza. Állítólag csak akkor sírt, amikor ebédnél szembesült a brokkoli főzelékkel. De aztán evett fasírtot.

Babszem már aggódik pár dolog miatt, hogy kevés a füzete, hogy beér-e majd csütörtökön angolra, de náluk meg tovább csökkent a létszám, már csak 23-an vannak az osztályban, angolból pedig 4 csoportjuk lesz.

Most már elfogyott a szabadságom (vagyis 6 nap maradt, de azt az őszi betegségekre, illetve az ismét extra hosszúnak ígérkező őszi szünetre tartalékolom), visszatértem dolgozni is. Persze rögtön azzal indítottunk, hogy tegnapi esőzés miatt a raktárunk beázott. Ami végül csak inkább takarítási gondot jelentett, mert szerencsére a nehezen mozgó raktárosunk miatt már évek óta az alsó polcokon nincs könyv, illetve egész magasan vannak azok is, szóval ott nem volt kár. Viszont az én egységemben igen, úgyhogy sok könyv elázott. Első számolásra vagy 300 darab. Ennek egy részét mondjuk amúgy is selejteztük volna, de azért vannak amiket pótolni kell. Mert hogy megszáradni rendesen nem fognak, a helyreállításuk meg drágább, mintha újra vennénk őket… Majd dönt erről a főnököm. Vagy nem, mindenesetre én most listákat gyártok arról, hogy mi mennyibe kerül, mennyire használt stb. De még az is lehet, hogy kapunk biztosítós pénzt és akkor semmi vész. A VHS kazetták meg amúgy is mentek volna a szemétbe… Szóval munka az van. A nyaralás meg jól telt.

Mialatt a srácok Tiszavasváriban voltak, sajnos meghalt a dédimama, aki jövőre lett volna 90 éves, de már évek óta egyre romlott a szellemi állapota. A testi az nem, még az utolsó időkig a kertjét például rendben tartotta. De a kezdődő kánikula idején összeomlott és már nem jött rendbe. Eleinte még tanácstalanok voltunk, hogy mi legyen a fiúkkal, de végül maradtak a nagyinál, s talán mindenkinek jobb volt így, mert teszvesz néninek erősnek kellett maradnia az unokák miatt. Úgyhogy a nyaralás mindjárt két rossz hírrel kezdődött. Először is, hogy egy nappal tovább kellett maradnom, mert új munkatárs jött, aki ugyan átmeneti segítség volt, viszont VIP és a főnök azt akarta, hogy én tanítsam be, hogy tud segíteni a raktározásban. Aztán meg ugye ott volt a temetés.

Augusztus első szombatján kimentünk Szadára elintézni a telket, én főleg kaszáltam, meg hallgattam a karaokezó bandát valamelyik közeli telken. Ez hol mulatságos, hol meg idegesítő volt. Az ember egy nappal korábban lement a fiúkhoz, úgyhogy talán ilyen még nem is volt, de egy vasárnapot teljesen egyedül voltam a lakásban. Szép kis tennivalók listát írtam, amit egész jól végre is hajtottam. Hétfőn pedig busszal utaztam le a családom után.

Tiszavasváriban

Beosztottuk, hogy minden napra legyen program. Kedden (augusztus 4), elmentünk Nyíregyházára moziba, megnéztük a Minyonokat, aztán pedig elmentünk vásárolni és mivel nálam volt a 3. osztályba kellő bevásárló lista, meg utolsó munkanapon felvettem a beiskolázási segélyt a gyárban, hát elintéztük Babszemnek az iskolai cuccok beszerzését. Úgyhogy augusztus 4: készülés az iskolára kipipálva. Este pedig volt tábortűz, rablóhús és szalonnasütés. Szerdán elmentünk Miskolc- Tapolcára, ahol most már Zsebi is nagyon élvezte a fürdést, különös tekintettel a vadvízre, ahol kifejezetten apával szeretett úszni. Csütörtökön, a legnagyobb melegben volt a temetés. Én nem mentem el a srácokkal, a feladatunk az volt, hogy a kaját várjuk a búcsúztatóra, megterítettünk meg aztán főleg a kávét főztem, a gyerekek meg az udvaron játszottak. Délután pedig, ahogy ígértük, elvittük őket a helyi strandra, ami tavaly óta is sokat bővült, s mind a két gyerek főleg csúszdázott, Babszem a nagyon, Zsebi meg a gyerekmedencében. Pénteken is a strandon voltunk, Zsebi nagyon belejött az úszásba a karúszóval, bátran bement a tanmedencébe is, ahol nem ért le a lába és egyikünktől a másikig úszott. Én pedig, be kell vallanom, ráéreztem a karaoke ízére. Nagypapának ugyanis van erősítője, mikrofonja a youtube-on pedig mindenféle karaoke videók, úgyhogy énekeltem egy csomót. S meg kellett követnem a szombaton kiröhögött bulizókat, ez a karaoke nem is olyan egyszerű műfaj. Bár a Beatles dalok elég jól mentek, arra büszke voltam 🙂

Szombaton reggel pedig felkerekedett mindenki és elmentünk Mogyoróskára, ahol a nagyi nővére tartotta az 50. házassági évfordulóját. Ami valójában az 51. volt, de a 2014-re hirdetett buli elmaradt, mert a külföldön élő legkisebb lány családjában betegség volt, úgyhogy nem tudtak hazajönni Angliából. Szóval most volt esküvő (az egyik vő lelkész, ő adta össze őket újra a görög-katolikus templomban), utána ebéd és ott volt szinte mindenki az ember családjából, az összes ág a rengeteg unokával és bár a kajától nem voltunk hasraesve, meg nagyon meleg volt, végül jól sikerült évforduló lett. Ebéd után pedig felmentünk a Regéci várhoz, aztán meg az aranylakodalmasok kertjében a gyerekek meg az apjuk a többi csemetével hatalmas vízi csatát tartottak és ellocsolták Sanyi bácsi 3 hordónyi tartalékát 🙂

Vasárnap egy délelőtti vízicsatát követően ebéd után jöttünk vissza Pestre, de még Szadát is útba ejtettük, betakarítottuk a terményeket: paradicsomot, szőlőt meg még volt egy kevés ringló.

A csütörtöki kedvencelős postok nyári szünetet tartanak. Legalábbis ez az elegánsabb megfogalmazása annak, hogy lusta voltam az elmúlt hetekben. Hivatkozzunk mondjuk, a melegre.

Júniusban a Balatonon tartottuk meg ugye Zsebi születésnapját, utána még a gyerekek másfél hétig maradtak ott, aztán lementünk mi is utánuk.  Közben itthon végre eljutottam az Ultron korára is A.-val, meg a leltár teszthete jól sikerült és a főnéni elégedett volt a projekt tervemmel és annak felvezetésével. Persze pont azon a szombaton, amikor nagy dugó volt,  indultunk a Balatonra, mert kijött ugye a jóidő. S mivel az M0-ig egészen jól eljutottunk, bizakodóak voltunk, de ott már elkezdődött a torlódás, úgyhogy utolsó pillanatban kitértünk és M1 meg 811-en mentünk Fehérvárig. Útközben legalább láttuk a felcsúti “Itt hamarosan űrállomás épül”plakátot 🙂

Én kivettem egy hét szabit, volt sok fürdés a tóban, nagybátyáméknál jártunk László napozni, megint volt hekk meg pizza vacsora is. Zsebi nagyon bátran használta a karúszóját, próbálgatott úszni, s minden alkalommal kifelé levette és akkor anélkül jött ki a partig. Egyszer simán lement a víz alá is, mert meg akarta nézni, milyen az alja 🙂  Babszem simán ugrált továbbra is a vízben, nem fél tőle, úgyhogy egyáltalán nem értem, otthon a fürdőkádban meg miért nem szereti megmosni az arcát … A legnagyobb meleget Balatonszerényben vészeltük át és azért így nem volt nehéz. Ugyan már csak 4 unoka maradt anyuékkal, mert a lányok átmentek a másik mamájukhoz, de így is sikerült megörökíteni a 6 gyereket, hogy legyen a nagyszülőknek friss háttérképük.

Mondjuk az egyetlen rossz az volt, hogy éjszaka is meleg volt és senki se tudott igazán jól aludni. Legalábbis én nem, egész korán keltem, de a gyerekek meg igen, úgyhogy mondjuk volt egy kis idő reggelente olvasgatni is nyugiban. Ilyenkor egyedül Alex volt fent, aki nagyon tud rám vigyorogni, mert majdnem annyira szemüveges vagyok, mint az anyukája 🙂

Aztán július 8-án, ahogy azt az időjárás előrejelzés ígérte, jött a nagy vihar. Anyuék bementek Kanizsára, a srácokkal maradtam, ebéd utáni pihenőt még egy fürdéssel megkoronáztuk, de 3-kor már gyülekeztek a felhők, meg a hullámzás is nagyüzemben beindult. Mivel addigra a rádióban már többször elmondták, hogy katasztrófa esetére mire kell készülni, Babszem és Zsebi segítségével elpakoltunk, összeszedtünk nagyjából mindent a kertből, a fiúk még az úszócipőket is behordták a teraszon lévő kisasztal alá, a biztonság kedvéért. Előkerestem gyertyákat meg zseblámpát, de végül csak nagy szél, 10 perc sűrű eső volt csak első körben. Még egy ilyen volt, aztán reggelig csak folyamatos esőzés. Néhány kisebb faágat talán letört a szél erre-arra, de komolyabb gond felénk nem volt. Látványnak viszont szép volt a haragos Balaton.

Így viszont egyáltalán nem fájt a szívünk (na jó, azért egy kicsit igen), hogy csütörtökön délután össze kellett pakolni és hazaköltöztetni a nyaralókat Pestre. Szombaton pedig kimentünk Szadára, jól felszerelkezve, mert a tervek szerint sátorozni készültünk. Vittünk egy csomó mindent, s a vihar után teljesen kellemes idő volt. Zsebi eleinte mondogatta, hogy nem akar kint aludni, de végül este senkinek se volt semmi kifogása az egész ellen. Sőt, ha nem lenne reggel olyan világos a sátorban, biztos tovább is aludtak volna a gyerekek. Volt trampolinozás, grillezés és vízi csata is, többször.

A július 13-ás héten kezdetét vette a napközis tábor, ahova idén Zsebi is ment. Mert ugyan hivatalosan lett volna még ovi, de kérték, hogy mivel már a költözésre pakolásznak (egy évig újítják fel az ovi-bölcsi épületét, addig ideiglenes helyen lesznek, egy éppen üresen álló iskolában), ha lehet oldjuk meg másképp. Zsebi eleinte nagyon jó ötletnek tartotta a tábort, meg mi is, mert a focisok csinálták, sporttábor, szoktak máskor is ovisok lenni, meg úgyse egyedül ment, hanem ott volt a testvére. Akiről nehéz volt aztán levakarni, mint mesélték, amit Babszem egyrészt jól tűrt és nagyon rendesen vigyázott az öccsére, de azért egy idő után zavarta, hogy ő nem tudott annyira szabadon játszani. S bár voltak más ovisok, sőt a mi ovinkból is jó páran, igaz másik csoportból, Zsebi nem talált magának játszótársat.

Most pedig az ország másik felén nyaralnak a gyerekek és két hét múlva megyünk értük. Addig is: leltár 🙂

♥ Megkésve, de törve nem
♥ Az erdei iskola jól sikerült, Babszem sok élménnyel jött haza
♥ Zsebi már nagyon várta, hogy végre Mester MC-zhessen a bátyjával
♥ Sikerült vasárnap kimenni Szadára amikor csodajó idő volt
♥ A fiúk vízipisztoly párbajoztak
♥ Megtörtént az első LAN-party hétfőn
♥ Zsebi is elkezdett egyedül Mine Craftozni
♥ Jártam jó kis Csokoládé outletban, a választék akkora volt, hogy nem sikerült a legjobbat hazavinni
♥ Az utazásra jól felkészültem
♥ Kinéztem Babszem új bringáját
♥ A konferenciára menet minden klappolt
♥ Szerda este a hotelben közel két órán át tartott a vacsora, de legalább jó társaságom volt, egy angol/olasz csajjal beszélgettem közben
♥ Jó volt ismét ezzel a társasággal fejet tágítani
♥ Élveztem, hogy nem egyedül voltam, hanem kollégákkal, akik az irodától távol még talán kellemesebb társaság is 🙂

Mindig elhatározom, hogy írok valami rendes bejegyzést is, aztán elszaladnak a napok és megint csütörtök lesz és akkor gyorsan összefoglalom egy csütörtöki kedvencben legalább ami történt.

Immár túl vagyunk a Húsvéton és még az érettségi találkozó szervezése is hatalmas léptekkel halad előre. Nagyon komoly nyomozásra is szükség volt, akadt, akire, mivel ugye orvos, a webbetegen keresztül találtam, de a legjobb, hogy lassan meglesz az a lány, aki talán csak az első találkozón volt ott, de még az se biztos… Először arra gondoltam, az anyukáján keresztül találom meg, aki ott dolgozott ahol az enyém, de már rég nyugdíjas és elköltözött másik városba, a lányához, persze. Na jó, akkor eszembe jutott, hogy volt egy ismerősünk, aki albérletben lakott nála. Na vele megütöttem a főnyereményt, ugyanis kiderült, hogy az ismerős férjének osztálytársa volt az elveszett lány férje, úgyhogy megkaptam a férj telefonszámát. Most már csak az erőt gyűjtöm, hogy telefonáljak: Szia, LT vagyok, EK a PJ felesége adta meg a telefonszámodat, úgy tudom, a nejed az SZÁ, beszélhetnék vele érettségi találkozó ügyében?

Plusz a húgomék melletti városban lakik a volt ofőnk, akiről szintén az a hír járta, hogy lement a térképről, de így legalább tudjuk, hol a postaládája.

Egyébként nagyon jellemző, hogy volt aki azt mondta, hogy alakítsunk facebook csoportot, de hát mi még az a generáció vagyunk, akik közül a 35 emberből úgy 18 van fenn és ebből kb. 6-8 az igazán aktív, úgyhogy nem igazán pálya.

A nosztalgia jegyében amúgy előkerestem régi fényképeket, úgyhogy az egyik este jól elröhögcséltünk azon, hogy micsoda frizuráink voltak, gáz ruháink és szörnyű tapétáink a 80-as években. Ráadásul a húgommal három fénykép és egy Tom Cruise plakát segítségével tudtuk bebizonyítani a szüleinknek, hogy az egyik fénykép a régi szobánkról készült, ahol jobbról voltak az íróasztalok, balról meg az ágyak.