Ez most jól elkapta Babszemet, ugyanis még hétfőn is láza volt, akkor nem tudott kijönni a doktornő, csak kedden kezdhettük így el szedni az antibiotikumot. Ha vírusnak is indult már ráment az arcüregére és ott van a góc. A farsangról a suliban lemaradt, s már Zsebi is tudja, hogy ez kicsit komolyabb, mert előkereste a bátyjának a Repülő Skót nevű vonatot, mert hogy az Babszem kedvence és odaadta neki. Amikor az ember volt beteg, akkor minden nap a kezébe nyomta a fehér Porshe-t, mert az apa kedvenc autója.

Az úgy volt, hogy hétfő reggel kicsit úgy éreztem, Zsebi nem teljesen 100-as, de igazából még ráfogtam arra, hogy fáradt, mert hétvégén nem aludta ki magát, ugyanis a délutáni alvásokat bojkottálta. Délután amikor mentem érte az oviba, mondták, hogy kezd elmenni a hangja és kicsit krákogott is. Kedden már itthon maradtunk, bár csak délutánra lett kicsi láza, de nagyot aludt napközben, s estére egész jó volt. Meg is beszéltük, hogy azért a héten már nem megy oviba, doktornőhöz se vittem elsőre, viszont megbeszéltük, hogy feljön a nagyi csütörtök-pénteken vigyázni rá, aztán majd együtt megyünk Tiszavasváriba, mert ez volt betervezve hétvégi programnak.

Babszem persze kicsit féltékeny volt, mondogatta, hogy ő is szívesen maradna itthon. Aztán szerda estére belázasodott. Mire Zsebinek semmi baja se lett, a bátyja elkapott egy csúnyább vírusos torokgyulladást. Hozzá már hívtunk doktornénit is, ő állapította meg a diagnózist. Sajnos Babszem lett végül a betegebb, míg öcsi 2 nap alatt nagyjából jól lett, bár még mindig folyik az orra, ugyanennyi idő alatt neki még szinte alig volt lázmentes órája. Ma reggel bementem az iskolába a cuccokért, Klári néni mondta, hogy hét hiányzó is van, sőt a másik tanárnéni is telefonált, hogy nem jön, mert este neki is 40 fokos volt a láza.

Megkaptam viszont a félévi bizonyítványát Babszemnek. S nagyon meg lett dicsérve, hogy okos, értelmes, érdeklődő gyerek. A fecsegése meg majd elmúlik, s büszkék lehetünk rá. Leginkább az tetszett, hogy külön ki lett emelve, az angol tanárnéni is emlegeti, mennyire gazdag a szókincse.  Mégse hiába játszik olyan sokat mondjuk az Age of Wonders III-mal 🙂

Szóval a munkás év eléggé furán kezdődött. Először is ott volt ugye az epic késésünk. Ahogy a párom megfogalmazta, most már nem csak a legjobb, de a legrosszabb reggeli időt is mi, azaz én tartom. D. ugye hétfőtől csütörtökig síelni volt Olaszországban, ami azt jelentette, hogy vasárnap éjjel indultak (vagyis már hétfőn 1 volt, mikor jöttek érte). A tervek szerint hétfő délután érkezett a nagyi, hogy aztán segítsen a fiúkkal. Kedden Zsebi itthon is maradt, úgyhogy kettesben Babszemmel mentünk suliba, délután volt az első foci edzés. Ilyenkor az szokott lenni, hogy én munka után hazajövök, nagyi megy és viszi sportolni a nagyot. Csakhogy mikor hazaértem teszvesz néni éppen sápadtan jött ki a fürdőszobából, közölte, hogy hányt, s nem érzi túl jól magát. Szóval elmentem Babszemért elvittem focizni, majd haza, mert úgy volt, ha jobban lesz a nagyi akkor már ő megy érte. Csakhogy nem lett jobban, úgyhogy Zsebivel együtt mentünk a bátyjáért az edzés végére.

Szerda reggel mindenki ment tehát munkába, csak a nagyi maradt otthon lábadozni. Kikövetkeztettük, hogy valószínűleg az epéjével lehet a gond. Zsebi szó nélkül tért vissza az oviba, sőt a hét további részében se akart otthon maradni, amikor pedig már jobban volt tesz-vesz néni. Végül én meg csütörtök reggel hánytam, de csupán mert elrontottam a gyomromat: nekem túl olajos volt az előző esti vacsora. Amit tesz-vesz néni főzött: rántott szeletet, felét sajtos bundában sütötte ki, s bár akkor jól esett, a sajt miatt tuti rengeteg olajat szívott fel, ami meg engem ütött ki. De megállapíthattuk, hogy a családban körbeért az “anyós mérgez”. Először még november elején az ember csapta el rendesen vagy 3 hétre a gyomrát, amikor bekajált anyu tiramisujából, pedig tudta, hogy abból nem szabadna ennie, aztán karácsonykor a húgomnak ment a hasa 2 napig, miután anyósánál ebédelt, most meg ugye engem étettek meg. Úgyhogy csütörtökön nem mentem be dolgozni, kihevertem a gyomorrontást. Mert még a gyerekeket elvittem ugyan reggel, de már nem mertem bemenni a munkahelyemre, a Metrómegállóból visszafordultam. Úgyhogy mire estére hazaért az ember a síelésből, azért már jól voltam.

Miután szombaton dolgoztam, meg D. is még itt maradt a nagyi vigyázni a gyerekekre. Babszemet ugyan korábban kikértem a suliból (egyébként se értettem, hogy nekik január 2-a amúgy is szünet volt, mit kéne szerencsétleneknek ledolgozni az iskolában?), mert úgy volt, hogy anyuék felhozzák Délegyházára Adrit és akkor ott együtt lehetnek hétvégén, ottalvós buli keretében az unokatesók. Csak éppen a Dóri betegedett meg, úgyhogy szombat helyett csupán vasárnap volt együtt az 5 nagyobb unoka, a 6. skype-on csatlakozott be néha.

A december úgy eltelt, mintha nem is lett volna. Pedig mennyi minden történt, de rendszerint, miután novemberben jól kiírtam magamat, az év utolsó hónapjára elfogyott a lendület. Amúgy elég sűrűre sikerült az év vége, de persze akkor is, lehettem volna rendesebb. A család már megfeddett emiatt.

Karácsony előtt végül elkiabáltam, hogy nekem majd úgyis január végén-februárban lesznek betegek a gyerekeim, ugyanis Babszem még a téli szünet előtt mégis beadta a kulcsot. Mondjuk tőle szokatlan módon szerda este (december 17) hányt, pedig csak másnap lett volna a suliban az osztálykarácsony, ahol össze-vissza szoktak enni a gyerekek. Így aztán a tanév utolsó két napját mégis itthon töltötte. Csütörtökön még én, pénteken meg már a nagyi vigyázott rá, aki azért jött, hogy szombaton vigye magával az unokákat, vonattal. Mivel csak szerdán volt hányás, csütörtök meg péntek csak diétával meg lábadozással telt, a terv továbbra is maradt, csak éppen az ember vitte le őket autóval és még aznap vissza is jött. Én szombaton és hétfőn még dolgoztam, úgyhogy csak 23-án ebédre értünk le Tiszavasváriba. Ahol már állt a fa, úgyhogy délután fel is díszítettük. A közös díszítés nagyon bejött a srácoknak, ráadásul majdnem sikerült igazi karácsonyi tradíciót is létrehozni. Ugyanis csakúgy mint tavaly, gond volt a vízzel és teszvesz néni is, csakúgy mint tavaly még be akarta csavartatni a haját, hogy az ünnepre jól álljon. Előző évben ugyanis a mosogatógép mögött kezdett el folyni a víz valamelyik csőből, idén meg pár órára nem volt víz, mert valaki elütötte a szomszéd utcában lévő tűzcsapot. S 2013-ban a fa díszítésénél jól látható amint a nagyi hajában hajcsavarók vannak. De ez utóbbi elmaradt, úgyhogy kell majd keresni valami egyéb karácsonyi visszatérő motívumot.

Az ünnep második napján pedig leutaztunk Kanizsára, s ott is maradtunk újévig. Csak az embernek kellett 1-jén feljönnie, mert ő már január 2-3 alatt dolgozott. Kanizsán volt szerencsénk egy kis hóhoz, úgyhogy volt hógolyózás és ugyan Szilveszterkor megígértük a srácoknak, hogy fent maradhatnak éjfélig, meg a tűzijátékokig, de nem bírták addig, 11 után kidőltek. Mondjuk addig is láttak elég rakétázást. Sőt éjfélkor először még egyedül pezsgőztem, ugyanis az ember is bealudt.

Ezzel kezdtem ma a napot, ugyanis 7 óra 40-kor ébredtem arra, hogy Zsebi mellettem mocorog. Természetesen ma volt az első tanítási nap, éjjel 1-kor az embert elvitték csapatépítő síelni, s én ugyan beállítottam a telefonom ébresztőre, de valamit elbaltáztam. Babszem ráadásul csúcsot akart dönteni, hogy még 7 38-előtt, ami az eddigi rekord volt, beérjünk a suliba. Pedig olyan rendesen felkészültem, összepakoltam a gyerekek cuccát, előkészítettem a ruhájukat stb. Mondjuk ennek volt köszönhető, hogy azért egy órával később már megjártuk az iskolát és Zsebit adtam be éppen az oviba. Ugyanis bár hajat még mostam, viszont nem reggeliztem és mivel az autó a ház előtt állt, kocsival mentünk suliba majd vissza az ovihoz. Tényleg utána legtöbb időt megfelelő heti parkolóhely keresésével töltöttem, meg ugye azzal, hogy az összes környező kisutcában belefutottam a kukásautóba és meg kellett várnom, hogy mozogni tudjak.

Végül a katasztrófa el lett hárítva, tanárnéniknek ment az SMS, hogy Babszem nem ér be az első órára, az oviban nem kell időre menni (lemaradtunk ugyan a reggeliről, de Zsebi kivételesen evett otthon), meg én is éppen megváltoztattam a hétfői munkakezdésem idejét. Így mondjuk rögtön kimaradt az új év első tornája, de majd pótolom holnap.

A karácsonyi készülődés legkönnyebb része, hogy kicserélem a blogom külsejét már hamar megtörtént. De még az adventi naptárak is elkészültek időben.

Tavaly 2 dolgot csináltam jól: 1. megvettem a Tchibo-féle kész zsákokat és 2. felírtam, hogy hova pakoltam el őket! Úgyhogy amikor november 30-án visszajöttünk a Deberecen-Tiszavasvári turnéról, csak elő kellett vennem és megtöltenem. Idén a klasszikus Lego Adventi naptárral és cukor-csoki-Kinder tojás váltogatásával töltöttem amúgy fel őket. Egy naptárat vettünk és abból minden második nap mind a ketten kapnak. Igyekeztem úgy pakolni, hogy egyformán jusson minifig mindkét fiúnak. Erre kiderült, hogy most inkább az összepakolós dolgok a favoritok.

Mivel az oviban is nagyban folyik a karácsonyi készülődés (szintén van adventi naptárjuk, volt télapó, holnap mézeskalácsot sütnek), Zsebi nagyon be van indulva az ünnepekre. Persze azt máris sajnálja, hogy a Mikulás már csak egy év múlva fog jönni újra. De énekel dalokat, többnyire Babszemmel együtt, van pár, amit mind a két fiú tud és együtt dalolják. A “Nótás Mikulás”-t nem ismerem, a dallamát egyikük se tudja jól átadni és a végén mindig összevesznek, hogy “haza így ballag” vagy “haza úgy ballag” van:)

A héten keddet-szerdát kivettem szabinak (csodás mód még mindig van 2 napom, pedig év elején azt hittem, hamar a végére fogok járni a szabadságaimnak). Először elmentem még utolsó köröket futni boltokba (de még lesz egy utolsó utáni jövő héten, ahogy elnézem) azokért a dolgokért, amiket interneten nem tudtam megrendelni. Ma pedig a gyerekek szobájában csináltam egy kis rendet, átpakoltam a szekrényt és a sarokban lévő ide szórunk minden felesleget kupacot. Igazából ha minden héten lehetne 1 napot egyedül úgy eltölteni itthon, hogy 1-1 problémás területre fókuszálok, még rend is lehetne a lakásban.