Tegnap nagy örömmel újságoltam a kollegáknak, hogy hétfő este megnéztem premier előtt az Ellenállás végét, mire csak értetlenül néztek rám. Ezek nem hallottak a mutánsokról, nem látták az előző két részt, pedig Ejtőernyős például odavan Hugh Jackmanért (legalábbis a Kate és Leopold a kedvenc filmjei közé tartozik). Szóval nem sikerült felvágnom.
Lakáslátogatás
Ma reggel eljött hozzánk a védőnő, megnézni, milyen körülmények közé is fogadnánk a jövevényt. Meg volt elégedve. Csupán azt javasolta, hogy ha már ilyen magasan lakom (2. emelet) minden lépcsőfordulóban álljak meg pihenni. Mondtam, hogy az előző helyen a 3.-on laktunk ez meg se kottyan, de akkor is óva intett, úgyhogy azt már nem is említettem, hogy kettesével szoktam szedni a lépcsőket. Lelkiismeretes nő, csak egy kicsit oldschool, szóval mérlegelek és nem minden tanácsát fogadom meg. Például ablakot muszáj lesz pucolnom.
The Last Stand
Ugyan még mindig a második rész a legjobb ebben a trilógiában, de azért meg kell hagyni, jó munkát végzett a rendező. Nem lett bűnrossz az egész. Ahogy azt egy nyári mutánsfilmtől el lehet várni, kiváló szórakozás. Továbbra is a karakterek a lényeg, s aztán igazán nem volt senki szívbajos. Történnek meglepő dolgok, meglepő emberekkel, amikre az ember nem is gondolt volna, csak utólag jött rá, hogy ahh, szóval ezért nem láttuk ezt vagy azt a jelenetet a trailerben. Jótanács: ha lehet feliratosan kell megnézni. A párbeszédek amúgy is döcögnek, de a magyar fordítás néha rátesz egy lapáttal. Megnézve a múltkor azt a 7 perces előzetest, most meg a filmet szinkronosan meg kellett állapítani, hogy angolul még a mondvacsinált párbeszédek is jobban hangzanak. Az akciójelenetek igen jól vannak megszerkesztve, a hidas rész az csúcs. Meg a nagy harc… S ugyan már a cím is utal arra, hogy ez az utolsó, azért még a végére kiderül, hogy lehet itt még folytatás. Már az utolsó jelenetnél is.
Aztán meg a műsorvezető közölte az elején, hogy a végén van egy jelenet, a stáblistakor, amit érdemes megvárni. S basszus mi megvártuk. Az egész mozi ült a helyén minden stunt-ot, best boyt végigolvastunk, már azzal gyanusítottuk a pasit, hogy csak azért mondta, mert valami rokona közreműködött a filmben, nehogy lemaradjunk róla. De a legvégén, már a Kodak felirat után tényleg van egy jelenet. Amire régi mozifanok esetleg már korábban rájönnek, de azért jól esett 🙂
Padok
Anglia tényleg teli van olyan ülőhelyekkel, mint a Notting Hill című filmben, ahol a zárt kertben találtak egy padot, amire rá volt írva, hogy a férj állította elhunyt feleségének emlékül. Láttunk ilyet vidéken a buszmegállóban de a parkokban is simán. A kedvencem azonban ez lett, a Temze partról:
Képek
Na jó, aki körítés nélkül csak a képekre kíváncsi, az megtalálja őket a Flickren. Kicsit több is van rajta, mint amihez itt regényeket írtam, meg még rakok fel. Egyébként már csak a hazautazás van hátra, sok szép felvétellel a felhők fölül.
Szalma
Mivel a párom a tavaszi csapatépítésen (kollektív elvonulunk, pénteken berugunk, szombaton józanodunk, vasárnap igyekszünk haza) van, egyedül maradtam. Feltaláltam magam, mert részben kikölcsönöztem egy csomó DVDt, de még ügyeletet is most vállaltam, hogy a jövő hétvége szabad legyen, holnap meg shoppingolok. Kéne egy nyári nadrág, amit hordani tudok majd Kairóban 🙂 Persze az alvás továbbra se megy egyedül, kicsit szétszórt is vagyok (nem hoztam magammal amit akartam), ráadásul amikor eljöttem otthonról a kedves parfümjével szórtam be magam. Ez utóbbit teljesen véletlenül. Szóval delicious vagyok.
Viszont jó hír, hogy hétfőn megyek X3-ra bibibiiiiiiiii:) Mer megint nyertem jegyet.
Még egy
Hé, trendi vagyok, hisz egyszerre várok babát egy jóval menőbb bloggerpárral. Gratulálok.
Május 9. kedd
Mára maradt az eredetileg hétfőre tervezett program megvalósítása, hisz akkor az eső miatt kellett átszervezni mindent. Elindultunk hát a Notting Hillre, ahol mindenképp meg akartuk nézni a Portobello Road piacát na meg persze a híres Travel Bookshopot. Nem volt valami élénk a forgalom, ezért aztán valahogy nem olyan volt a hangulata az egésznek, mint számítottuk, hát elég hamar eljöttünk onnan. De azért láttunk jópofa dolgokat, mint például ezt a táblás helyet, külön figyelembe ajánlanám a Tilos az Átjárás táblát.
Találkoztunk egy metrós késéssel is, ahol az itthonihoz képest az információkat jóval normálisabban kezelték, hamar bemondták, hogy késés van, kb 20 perc és majd ha tudnak valami többet, azt is közlik. Ezt elég sűrűn elmondogatták, közben mindenféle infókat kaptunk, hogy mennyit kell még várni a vonatra.
Bár nem terveztük, végül sikerült odaérnünk az Őrségváltás végére a Buckingham Palotához, amit én még 1x se bírtam kivárni, de most legalább láttuk a rendfenntartó lovasokat, az utolsó perceket meg az elmasírozó váltást, s ami az egész után maradt. Ebéd a szomszédos St. James Parkban, majd átmentünk a Hyde Parkhoz hogy ott is gyönyörködhessünk a florában meg faunában. Meg a mókusokban, kacsákban, hattyúkban és a mindenhova odaszemtelenkedő galambokban. Elképesztők ezek a hatalmas zöld területek egy világváros közepén, s nem csak a színük miatt, hanem mert szépen rendben is vannak tartva.
A Royal Albert Hallnál hagytuk el végülis a parkot, majd siettettem a párom, mert attól tartottam, lekéssük a maradék nagy attrakciót. Ugyanis hátra volt még a London Eye. De nem kellett volna ennyire izgulnom, mert jegyért alig 10 percet kellett sorbaállni, a beszállásért pedig még ennyit se. Ugyan nem volt tiszta az idő, de azért megérte felmenni a magasba és onnan belátni Londont.
Eztán szabad programot engedélyeztünk magunknak. Én még Brightonban kinéztem magamnak kismamaruhát meg fehérneműt (főleg melltartót) a Mothercare-ben, úgy gondoltam beszerzem, na meg felvásárolom a Whittard szokásos akciós készletét ajándéknak. Csakhogy London belvárosa, a city üzletei nem éppen a várandós anyák kiszolgálására vannak kihegyezve. Végül Mothercare híján a Marks and Spencerben vettem melltartókat. Jóval nagyobb választék mint itthon és az árak… hát meglepően alacsonyak. A Leister square-en találkoztunk a párommal, majd a belvárostól a Trafalgar téren búcsúztunk. Ahogy emlékszem az elmúlt 10 évben valahányszor arra jártam, valamit tuti felújítottak. Most éppen a Nelson emlékmű volt talpig állványban. Hát csak a szökőkút maradt.
Bőgés nélkül
Találtam egy trailert amin nem sírtam. Az új Dreamworks animációt, a Flushed awayt, amiben a Hugh Jackman hangját hordozó elkényeztetett házipatkányt lehúzzák a WCn, s egy teljesen új világ tárul elé (na meg egy kis odapirítás Némónak). Úgy a Dreamworks most nem pakolja tele túl nagy nevekkel a filmhangokat, inkább a minőségre mennek, erre utal Ian McKellen, Kate Winslet meg Andy Serkis szerepeltetése.
Babanap
A védőnő reggel azzal kezdte, hogy akkor ad egy poharat és pisiljek, mert március 20-án vizsgálták utoljára a vizeletemet és majd ő megnézi mi változott. Mondtam, az nem fog menni, mert reggel nagy örömömben, hogy éjszaka végre nem keltem fel pisilni (az elmúlt 2 hónapban rendszerint éjfél és 3 óra között tuti ott lehetett találni a wcn, ez alól anglia se volt kivétel), hát jól kiürítettem a hólyagomat. S bár csorgattam egy kicsit a csapba a vizet a wcn, a védőnőnél olyan voltam mint a sivatag. Szóval ez elmaradt. Bezzeg a hugom, ő azt mondta bármikor bárkinek tud pisilni. Viszont csodás a vérnyomásom, csak 70dkgt híztam a helyi mérleg szerint, magam pedig megállapítottam, szerencse, hogy tavaly ősszel-télen fogytam, mert így még egy ideig a tavaly nyári szoknyáim rám fognak jönni.
Délután pedig elmentem kismamatornára. Pont új oktató is volt, mert az előző szabin van. A többiek szerint az eleje kicsit nehéz volt, mert sokáig nem ültünk le, holott a másik csaj minden gyakorlatot a földön csináltatott. Mindenesetre tetszett. Ha ilyen marad pár hétig, akkor pont jó alapozás lesz, aztán jöhet a könnyebb kör mikor visszatér az eredeti oktató.
Lobo, a kismama mai rovatát olvashattátok. Ja és holnap meg dokihoz megyek, szóval lesz még ilyesmi a héten.
Május 8. hétfő
Mire felébredtünk, már 4 SMSt kaptam, ami aztán 1gyel mégbővült, hogy boldog szülinapot kívánjanak. Sőt volt még egy ajándékom is, amit Jayne-éktől kaptam azzal, hogy csak az igazi napon bonthatom ki. Azért nem maradhattunk ki az igazi angliai májusból, zuhogó eső volt a reggeli program, ami úgy tűnt, nem fog soha elmúlni. A reggelink viszont a rendes adag volt, igaz, most meg későn kaptuk meg, mert éppen elfogyott a kolbász, szerintem elrohantak a Tescoba venni egy adaggal.
Ugyan mind a kettőnknek volt vízhatlan kabátja (na jó, az enyim kevésbé állt ellen az elemeknek), de azért azt akartuk, hogy legyen egy jó nagy ernyőnk, erre már régóta fájt a fogunk. A portás azt javasolta, próbáljunk venni a közeli Tescoba. Ahol persze nem volt. Úgyhogy rohamléptékben irány az Earls Court Road, hátha ott valamelyik üzletben találunk esernyőt. Az első helyen rögtön nyílt színi rablást akartak elkövetni, mert a nagy ernyőért 15, a kicsiért 8 fontot kértek volna. Na, köszönjük ezt nem, irány tovább. Kábé két üzlettel odébb volt egy mindenes bolt, ahol kicsi és az utolsó nagy ernyő is csak 6 font volt. Most van egy piros fehér óriásunk.
Az eső miatt át kellett variálni a programot, fedett dolgokra, tehát először is irány a Harrods. Ahol a legjobb az alsó szint élelmiszerrészlege, a sajtpultok, a borok, ahol még Tokajit is árultak (legdrágább az esszencia volt 118 fontért, de ez ugye semmi a többszáz sőt ezer fontos pezsgők mellett), valamint a luxuswécék (tisztaság, nagy hely, aranyozott dolgok és parfüm). Na és persze a gyerekekosztály se kutya, ahol potom 10 ezer fontért vehető Mercedes, igazi motorral. Egyébként luxuswc ide, luxuswc oda a londoni mellékhelységek közül a Toweben meglátogatott viszi a pálmát. Ott ugyanis kint voltak a plakettek, hogy az elmúlt 10 évben sorra elnyerték a legjobb klotyó címet.
Eztán jött az ebédet követő kultúra, a British Museum, ahol mint minden ingyenesen látogatható helyen, sok magyar volt. Ugyan három órát bolyongtunk a kiállítások között, de azt hiszem nem fordítottunk-fordíthattunk elég figyelmet a felhozatalra (Olvasóterem,Rosetti kő, Pantheon, görög vázák, órák, magyar bill pengő, mint az infláció elrettentő példája)
S közben rájöttem, életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy megadtam a mobilszámomat Tikkának, aki SMSezgetett valami pitiáner munkaügyben, ami nem hiszem, hogy nem várhatott volna kb jövő hétig.
Pihenőt iktattunk be, ugyanis estére programot szerveztünk magunknak. Vacsoráztunk hát egy közeli, ugyan amerikai stílusú étteremben, ahol finom volt a sültkrumpli, viszont olcsó volt a kaja. Extrémsportunk: éjszakai fotózás Londonban. Meglepően jól sikerült, csupán 1x bolyongtunk sokat 3 metrónyi állomás folyosói között, majd rossz irányba ültünk fel a metróra. Viszont még 11-kor is sűrűn jártak a vonatok, s éjfél után indult mindenfelé az utolsó járat. A parlamentnél keztünk várni a sötétedésre, lett jó fotó a LondonEyeról meg a Big Benről is, majd elmentünk a Szent Pál székesegyházhoz és a Towerhez, ahol sajnos már minden alaposan le volt zárva, ezért a hidról annyira jó kép, mint számítottunk nem is készült. Persze vittünk állványt is, hisz anélkül elég gyengén teljesítettünk volna, ezért mi nem vakuztunk, mint az amatőrök.
Happy Birthday
Méghozzá a blognak. 4 éves lett. Sajnos idén elmaradt a fazonújítás. De ez a mostani külső, amit 1 éve csináltam még mindig tetszik, az az igazság. Meg egyébként is lusta vagyok 🙂
Május 7, vasárnap
Azt hitük, korán megyünk kajálni, de úgy tűnik, hogy a japán túristák is korán kelnek. Gyorsan teli lett a kis reggelizőszoba. Reggelire nem kaptunk angol reggelit, mert mint kiderült azért előre kell szólni, de ezt nekünk még véletlenül se mondta a bajszos/vigyorgós portás. Úgyhogy ezt persze pótoltuk, nehogy a többi napon is csak pirítóson kelljen élnünk.
Elmentünk a Westminster megállóig, ahol a Parlament mellett átgyalogoltunk a másik oldalra, s elindultunk a Tower Bridge felé. Természetesen azt már elhatároztuk, hogy a kerékre felülünk, csak éppen mondjuk nem vasárnap, remélve, hogy hétköznap nem kell számítani tömegre. Megnéztük, mi lesz a teendőnk majd a London Eye környékén, hol kell jegyet átvenni stb., Láthatólag még nem volt teljesen főszezon, ugyanis most se volt olyan óriási a tömeg, mert ennél jóval hosszabb sorokra voltak berendezkedve.
A Queen's Walkon folytattuk az utunkat megnézegettük a 60-as 70-es években épült nem éppen legszebb művészeti épületeket. A National Film Theatre előtt éppen kipakoltak a könyvárusok. Azért a sok betonépület mellett voltak helyes kis sarkok, a Millenniumi híd, Sir Francis Drake hajója, mólók, Belfast hadihajó, ahol az iskolás gyerekeknek ottalvós bulit is csinálnak, na meg rengeteg üvegiroda. Az épület ami leginkább felkeltette az érdeklődésünket a Robocop volt, ami igazából Polgármesteri Hivatal, de a párom szerint a filmben volt a főszereplőnek ilyen a sisakja.
Szóval jó 6 kilométeres gyaloglás után végül elértünk a Tower hídhoz, ahol is átszeltük a Temzét a Towerhez. Első körben csak mászkáltunk egyet körülötte, meg körbefotóztuk, aztán végül úgy döntöttünk, hogy egye fene, nézzük meg, kifizetjük a nekünk horribilisnek ható belépődíjat (15 font/fő), legalább elmondhatjuk, hogy ezt is láttuk, nem csak Beefeatereket fotózgattunk a kapun innen. S valóban megérte. Körbejártunk mindent, rendesen, csupán időhiány miatt a végén 1 kápolnába nem tudtunk már bemenni.
Szerencsére még eléggé szezon előtt voltunk, ezért aztán nem kellett órákat sorban állni a koronázási ékszerek megtekintéséhez, csak végigmentünk a két termen, ahol normális körülmények között három-négy sorban is állnak az emberek, miközben levetítenek nekik néhány filmet az országalmáról, jogarról, fejdíszről és magának II. Erzsébetnek a megkoronázásáról. Ahogy ott végignéztem három képernyőn 2-3 nézetből mutatva az egészet, teljesen meghatódtam és elpityeredtem. Micsoda nagy esemény volt ez 1953-ban, s még ma is az. A párom szerint ez nem csak a hormonoknak tudható be (ld. előző bejegyzés), mert az a vetítés ott tényleg rohadt hatásos volt. Hatásosabb, mint a Fehér toronyban (ahol klassz fegyverraktárakat lehetett megnézni), vetített sorozat Guy Fawkes-ról meg az egész összeesküvésről, ami a V. mint Vendetta miatt amúgy is aktuális volt, s amit igyekeztek mai bulvár stílusban előadni.
Miután 3 órát töltöttünk a Towerben, eljött a záróra, úgyhogy ott ücsörötünk még egy kicsit a falakon kívül, ahol minden épületnek valami köze van a Tower-hez, amikor egy amerikai házaspár megkérdezte tőlünk:Nem tudják mi ez a vár itt? Persze nagyon udvariasan válaszoltam, hogy de igen, ez a Londoni Tower, aztán röhögtünk amikor elmentek.
Hazafelé végülis a Victoria pályaudvarnál kötöttünk ki és egy Subway-ben ettünk. Még megnéztük a híreket, az időjárás végett, s mivel esőt jósoltak úgy döntöttünk, kicsit átszervezzük a hétfői programot. Az esti elalvással nem volt gond.
Hormonok
Most éppen ott tartok, hogy mozifilm előzeteseken is képes vagyok elpityeredni. Valahányszor megnézem például az új Keanu Reeves Sandra Bullock film előzetesét a The Lake Houset meghatódom. Ráadásul ma láttam először Oliver Stone WTCs filmjének a beharangozását is, ahol először még vigyorogtam Nicholas Cage bajszán aztán már csak könnyeztem a trailer felétől.
Szemészet
A védőnő amint meglátott anno szemüvegben azonnal ajánlotta, hogy szemésszel vizsgáltasssam meg. Dokibácsi az ő javaslatára beutalt. Ma pedig elmentem, hogy megtudjam az igazat. Jó alaposan megvizsgáltak, de minden rendben van a szemfenekemen, szóval spontán szülhetek.
Csalódás
Kezdtem azt hinni, hogy valaki végre értékeli a beszámolóimat. Erre önreklám helye ez itt. Mondjuk dícsérendő, hogy magyartudás nélkül kibogozta hova és hogy írogasson be 🙂
Május 6. szombat
Reggel ugyan felhős volt az ég, de nem tűnt úgy, hogy esni fog, hát régi emlékeimre meg a Jayne által rajzolt eléggé nagyzolt térképre hagyatkozva kirándultunk egyet. Gyalog átszeltük a környező mezőket, kizárólag a közös gyalogutakat róva két birtok határán így jutottunk el Slinfoldba a legközelebbi kis faluba, hogy egy kis angol vidéket fotózgassunk, házakat, templomkertet. A helyi pubnál SMSeztünk találkozót Jayne-ékkel akik még felajánlottak nekünk egy kis kirándulást, s autóval folytattuk az utat. Elmentünk Leith Hill kilátóhoz, az alján parkoltunk és kutyasétáltatással egybekötve felmentünk a dombra, meg a toronyba. Igazi angol szokáshoz híven kinn az erdőben is volt kávé, tea meg sütemények a kilátó aljában és egy fontba került, hogy felmehessünk, de legalább ennyiért tényleg szépen rendben volt minden tartva. A toronyból jó időben el lehet látni Londonig. Most arra felé inkább csak a szmogot láttuk, de a környékben lehetett gyönyörködni.
Ebédet még a házigazdáktól kaptunk, aztán irány Horsham vasútállomás, hogy menjünk végre Londonba. Roger ötlete volt, hogy vegyük meg retúr a jegyünket, mert akkor olcsóbb lesz, hisz visszafele jöhetünk Gatwick felé, ahol leszállunk és kész. Csakhogy nem nyílt végű jegyet kaptunk, hanem még aznap kellett volna vissza is utazni Horsham-ba. Úgyhogy megérkezve Victoriára első dolgom volt, hogy visszaváltsam a jegyet, ami sikerült is, bár a srác rámutatott, hogy valószínűleg én kavartam meg vidéki kollegáját, amikor "Open day return"-t kértem, mert ha benne van a day a kifejezésben, akkor ő úgy értelmezte, hogy még aznap vissza akarok jönni, s egyszerűen ignorálta amikor dátumot is mondtam, hogy május 10. lenne a visszaút.
A szállásunk a leírás szerint az Earl's Court megállótól nem messze volt, kb 5 percnyi gyaloglással lehetett elérni az Exibithion Court Hotel 1 csillagos változatát. Azonban amikor odaértünk a portás közölte, hogy teli vannak és mi egy másik, épp felújított, s jobb hotelben kaptunk szállást, de nem kell semmi többletet fizetni.. A York Hotel alagsorában még dolgozgattak, s igazából még nem minden tökéletes, de nem panaszkodhattunk, mert a pénzünkért legalább egy kategóriát ugrottunk, s még egy beépített minikonyhánk is volt. Végezetül sétáltunk egyet a környéken, megvacsoráztunk a Burger Kingbe és bevásároltunk a közeli Tescoba, ahogy azt kispénzű túristáknak illik.
GenerationX
Tegnap Dóri(4,5) és Adri(2) MSN-eztek egymással, de már nem elégedtek meg a hang+képpel, hanem írtak is. A modern technika gyermekei.
Május 5. péntek
Másnap már koránt sem volt olyan jó időnk, mint előzőleg, úgyhogy a mászkálás mellett néhány boltba is betértünk. A postán szereztem telefonkönyvet, amiből kiderült, hogy rosszul emlékeztem Horsham körzetszámára, mert én csak azt hittem 403-t kell tárcsázni, holott nem, hanem 01403-t. Úgyhogy hagytam üzenetet. Még előző nap elhatároztuk, hogy mégse vonattal, hanem busszal megyünk majd Horsham-ba, ehhez megtudtuk melyik a járat, honnan indul, s hogy az első megállója ott van aránylag nem messze a lakóhelytől az Old Steine-n. Gondoltuk, hogy miután megreggeliztünk, összecsomagoltunk, kijelentkeztünk és elzárattuk a cuccainkat az ügyeletes munkaerővel feltérképezzük mégis pont honnan indul a távolsági busz, nagyon elórelátó módon, hogy ne a teljes menetfelszereléssel kelljen megállót kajtatnunk. Csakhogy az Old Steine összes oldalán (több sáv jobbra-balra, parkkal elválasztott oldalak, szóval volt lehetőség buszmegállók feltérképezésére), majd minden busz megáll, s hiába kerestük, hogy hová van kiírva a 17-es szám, ami a miénket jelöli, nem találtuk. Visszamentünk hát a távolsági buszirodába, ahol pedig mondták, jó felé nézelődtünk, mert a Royal Pavilion előtt kell a második vagy harmadik megállónak lennie. Na akkor még egy kör, s kiderült, hogy nem vagyunk teljesen bénák, csak épp az általunk keresett buszmegállót felújítják és az oda kiírt számokat nem írták át még ideiglenesen se a többi helyre, mondjuk valami olyasmivel, hogy a tábla és megállócsere alatt, itt állnak meg a járművek.
A délelőtt maradék részét nézelődéssel töltöttük, window shopping, a jó idő hiánya miatt. Azért búcsúzóul lementünk a tengerparta elmajszolni a szendvicseket, dacolva a köddel, párával. Végül még egy adag chipset is vettünk, hogy legyen valami meleg bennünk, természetesen ecetesen. Egyébként az ecettel meglocsolt sültkrumpli osztatlan sikert aratott a páromnál is. Nem is beszélve a boltban kapható Salt and Vinegar ízesítésű chips-ről. Vajon nálunk miért nem árulnak ilyet? Meg koktélrákosat? Pedig ugyanaz a Walker’s nálunk is feltűnik (igaz az angoloknál meg nincs paprikás, ami egyébként is rossz).
Jayne-nel sikerült beszélni, megegyeztünk, ha megérkezünk Horsham-ba újra egyeztetünk, hogy hol s mikor találkozzunk.
Persze alig hogy felültünk a buszra kisütött a nap, úgyhogy nagyon szép időben sikerült végignézni az angol vidéket, a kis falukat, a hatalmas sövénnyel és bejáróval rejtegetett vidéki házakat. A busz egy órán át keringett szűk utakon, viszont fele annyiba került, mintha vonatoztunk volna, igaz akkor 1x még át is kellett volna szállnunk.
Jayne és Roger semmit se változtak az elmúlt három évben, talán csak a frizurájuk, mint ahogy a 18 éves Natalia se nőtt egy centit se, ellentétben George-dzsal és Francescával, aki ugyan nőtt, viszont egyébként sajnos nem sokat fejlődött. Miután megérkeztünk a házhoz, tettünk egy jó nagy sétát a környező mezőkön. Gyönyörűen sütött a nap, legeltek a lovak, nyíltak a harangvirágok. Még a párom is megállapította, akinek az egész angol épitkezés és házkultúra, amiért én annyira rajongtam nagy csalódás volt, hogy azért egy ilyen helyen élni tényleg minden pénzt megérne. Direkt a kedvemért házigazdánk egész délelőtt indiai kajákat főzött, méghozzá jó fűszereseket, mert tudták, hogy szeretjük az ilyesmit, de a biztosnág kedvéért, ha valamit nem éreznénk elég csípősnek adtak Tabasco szószt is. A jó hangulatú vacsorán persze ott volt a szomszéd házaspár is gyerekestül, hisz velük is legalább olyan jóban voltam annak idején mint munkaadóimmal (gyerekek nőttek, szülők enyhén öregedtek). Két meglepetés volt, egyrészt, hogy nem iszom, ennek okának mindenki nagyon örült, valamint a vacsi végén kaptam egy szülinapi tortát is (ami hétfőre lett volna esedékes). Meg is hatódtam rendesen és még beszédet is kellett rögtönöznöm.
Menő Manó
Annak idején el tudtam játszani a hangját, meg a mozdulatait, magánszámom volt ez Zánkán az úttörőtáborban, amikor a szobánk a Szombatesti Filmkoktél megelevenítését tűzte ki célul. Ugyanis korábban ezzel szórakoztattam este a lakótársaimat. Most jó néhány epizód megnézhető belőle itt is. Mennyivel jobb volt fekete-fehér tévén, nem ugráltak a háttérszínek 🙂