Az iskolaértettség egyik jelének szokták mondani, hogy megkezdődik a fogváltás. Nos Babszemnél is elkezdődött a nyáron. Tavasszal már kijöttek a hátsó fogak, aztán a Balatonon töltött utolsó héten elkezdett mozogni alul az egyik középső foga, ami aztán 5 nap alatt ki is esett. Pedig Eszti azt mondta neki, hogy akár 2 hétig is eltarthat a foga mozgása és még akkor se biztos, hogy kimegy, úgyhogy Babszem lelkileg felkészült, hogy most megint sokáig csak pépeset meg falatokban fog mindent enni, mert nem akart harapni. Majd úgy egy hétre rá a másik is mozogni kezdett és az is egy héten belül kiesett. Az már itt történt Tiszavasváriban, úgyhogy most alul lyukas a szája a gyereknek.
Balatonszerénybe Adri elhozta Az öt legenda című filmet, amit többször is megnéztek és Babszemnek nagyon tetszett. Főleg a Fogtündér, úgyhogy az első kiesett fogát haza kellett vinni és betenni a párnája alá, hogy a helyes lakcím alatt megtalálja az illetékes elvtársnő, s hagyjon valami ajándékot helyette. Végül a fogért egy kétszázast kapott. A Tiszavasváriban kiesett fogat is eltettük, hogy majd otthon kerüljön a párna alá, ne zavarjuk meg a Fogtündért holmi helyszínváltással.

A játékokról

Az öt unoka közül igazán ketten tudtak legtöbbet együtt játszani, a két kisebbik lány, Eszti és Adri. Mellőlük többnyire azért szorult ki Babszem, mert túlságosan csajos dolgokat csináltak, amit ő nem értett meg, s nem tudott a történetmeséléshez csatlakozni. Dóri már nagylány, őt általában nem lehetett lekötni és kb. másnaponta gondolta úgy, hogy mi, felnőttek és a kisebb gyerekek korlátozzák őt abban, hogy az életét élhesse. Ó a boldog kamaszkorJ Zsebi meg többnyire mindenütt ott volt és ment bárki után „én is én is” kiáltásokkal nem bírta elviselni, ha bármiből kihagyták.

Első hetekben a lányok néha görkoriztak, ami persze Babszemnek is tetszett, s mivel Eszti szerelése rá is jó volt, nagyon lelkesen próbálkozott. Teljesen egyedül indult neki és nagyon keveset esett, mert azért jó az egyensúlyérzéke. Aztán a görkori láz elmúlt. Utána egy darabig az volt, hogy Babszem sokat bringázott, naponta kétszer is eltekert a strand melletti bazároshoz, ahol játékokat meg különböző gumiszereléseket lehetett kapni. Meg is kérte az apját, hogy majd hozza el neki a zsebpénzét, mert majd vesz magának valamit, de aztán erről később letett.

Visszatérő játék volt még a paparazzizás, amit persze Eszti, meg Adri talált ki, s többnyire abból állt, hogy ők voltak a sztárok, akiknek bujkálniuk kellett a paparazzi elől. Volt, hogy mind bezárkóztak a hátsó szobába, aztán meg négykézláb jöttek előre a teraszra, mert valami alagúton szöktek a fotósok hada elől. A sor végén persze ott volt Zsebi is. Babszem az első kör után kijelentette, hogy ő majd készít egy nagyobb alagutat, ahol állva is el tudnak menekülni. Egy délutánt az autónkba töltöttek, mert akkor 4 keréken léptek meg a paparazzitól. Ott meglepően jól elvoltak, néha helyet cseréltek, hogy ki vezet és olykor „megálltak” enni valamelyik McDonaldsnál.

Labdajátékokból még a röplabda volt a menő, miután egyszer kifeszítettek egy madzagot az első kertben. Aztán meg az, hogy volt a szuperhős Tűzoltólány, aki a focival le tudta szedni a tujákon fenn akadt strandlabdákat. Ez először csak véletlenül fordult elő, mint a röplabda folyománya, aztán már direkt erre utaztak. Többnyire Adri volt a tűzoltólány, aki a hívást nagyon komolyan, felkészülve várta a lugasban. A leghangosabban pedig többnyire Zsebi kiabált.

De persze volt még a szokásos tollasozás, vízi pisztolyozás, focizás meg piknikezés a parton.

A Balatonon az egyik legfontosabb dolog ugye, a fürdés. Az első héten erre még nem volt alkalom, de aztán a másodiktól kezdve naponta legalább egyszer volt pancsolás. Elsősorban a nagyoknak, mert Zsebi néha kihagyta. Az első alkalmakkor beültettem a csónakjába, behúztuk magunkkal amíg bementünk a többiekkel, de nem nagyon akart kiszállni. Aztán kifelé megálltunk a lépcsőnél, ott kicsit mászkált le és fel a fokokon. Később már nem is akart beszállni a csónakba, de azt le kellett vinni, mert a lépcső körül tologattam neki. Ilyenkor Babszem Esztivel meg Adrival bemehettek addig amíg láttam őket, illetve hallottuk egymást (ez többnyire a nádas széle volt). Ha néha ott volt a sógorom anyukája a másik unokákkal, akkor velük beljebb is mehettek. Volt párszor hát előfordult, hogy Zsebi nem jött velünk fürdeni, ilyenkor bementünk úgy, hogy tudtam dobálni a gyerekeket. Babszemet volt a legkönnyebb, nagyon élvezte is, hogy a nyakamból a vízbe vágtam. A lányok annyira nem rajongtak a dologért, meg Eszti kicsit nehezebb volt, Adri meg már olyan csupa kéz-láb, hogy nehéz volt jó fogást találni rajta. Később, amikor Lobi is megérkezett, ő végezte ezt a nehéz fizikai munkát, úgyhogy fürdések alkalmával Babszemet le se lehetett vakarni róla. Óriási csattanások és repülések voltak, s ahhoz képest, hogy igazán úszni még nem tud Babszem, a vízben szerencsére nem fér és a víz alatt is sokáig tud maradni, meg nem nyel vizet, s az orrát se szokta befogni, amikor beleugrott a Balatonba.
Később aztán Zsebinél is volt változás a fürdőzésben. Eleinte egyedül bemerészkedett a vízbe és a lépcső körül elmászkált, aztán sikerült rávenni, hogy bebújjon az úszógumiba és úgy már bementünk mi is mélyebbre (mármint ahol neki már nem ért le a lába). Először persze csak úgy, hogy végig kapaszkodott a nyakamba, de aztán egyre bátrabb lett. Ennek ellenére az úszógumit nem kedvelte meg, csak szükséges rossznak tartotta.

Mindenesetre mindig szó nélkül felvette az úszócipőjét és fürdés után a köpenyét, csak míg lefelé a partra jött, sőt futott, felfelé mindig cipelni kellett. Gondolom vizes cipőben nem szeretett mászkálni a szárazföldön.

Az idő közben nagyon elszaladt és már nem a Balatonon vagyunk, hanem Tiszavasváriban. Közben az előzetes tervekhez képest pár nappal hosszabban időztünk Pesten is, hála Zsebi vírusos megbetegedésének. Retrospektív jelleggel igyekszem felidézni milyen élményeink voltak még.

Július közepére teljes lett Balatonon a létszám. Előbb visszajött Adri a nagymamájától, majd Lobi is befutott 12-én péntek estére. Akkor jó sokáig kint maradtunk a teraszon beszélgetni, s bizony láttunk rókát a kertben. Azt eddig is tudtuk, hogy vannak nyestek, akik valószínűleg a hátsó szoba és a garázs felett laknak, s előszeretettel hagyják a lábnyomukat a kocsink motorháztetején. De a lugas alól ránk villogó szempár és hegyes orr, még úgy is, hogy sötétben a színét nem láttuk a szőrnek eléggé rókaszerű volt. Végülis nem csoda, ha belopóznak a nádasból a nyaralók környékére, ahol ilyenkor nyaranta a szemetesek igazi kincseket rejthetnek nekik. Persze elsőre meg lettünk gyanusítva, hogy túl sok bort fogyasztottunk, meg nem jól láttunk, de egy fél órával később már apu is találkozott a rókával a garázs mellett. Sőt pár napra rá, amikor nagybátyámék jöttek a németjuhászukkal, az is megkergette a rókát, sőt az addigra megérkező húgom is látta az állatot. Szóval nem hallucináltunk.

Állatokról még: volt sok szúnyog, Zsebi hosszú pizsamában aludt, alig csípték meg, Babszemet annál inkább, s ő nagyon vakarózott is, míg az öccse egyáltalán nem, úgyhogy neki egész gyorsan el is múltak a csípései. Nem igazán vettük észre, hogy akárcsak ritkították is volna a szúnyogokat a Balaton mellett. Továbbra is megvolt az a szokásuk, hogy este 9 körül támadtak, s úgy éjfélre lenyugodtak. Néha voltak napok, amikor erőteljesebb volt a jelenlétük, van amikor gyengébb. Zsebi bogarakat szedegetett, főleg hangyákat, „Bogáj” felkiáltással vetette utánuk magát, aztán az elfogott példányokat örömmel morzsolta és adta oda a mamának. Kettő kivételével (akkor futással próbálkoztam de nem igazán ment), minden nap bicikliztem 10 km-t (pont 5-re volt tőlünk a balatoni körút Szentgyörgy-Keszthely kereszteződése), s ott az úton láttam néha öngyilkos hajlamú csigákat, békákat és egyszer egy mókust is. Aztán meg ugye Zsebi egész jól összeszokott nagybátyámék Roxyjával, „Kuta nem bánt” meg „Hissza kuta” mondogatta neki, illetve a németjuhász is pár látogatás után ha az esti sétán betértek hozzánk már nyugodtan elfeküdt és lemondó tekintettel nézte a gyerekeket, s nem akadt fenn rajtuk. Csupán akkor élénkült fel, ha  vonat jött illetve valami állat császkált a tuják tövében (mint a fent említett róka).

Péntek estére a nagybátyámékhoz voltunk hivatalosak gulyásozni, a gyerekek jól eljátszottak a nagy kertben, Zsebi kísértette magát az unokatestvéremmel és egész jól összebarátkozott a kutyával. Legalábbis gond nélkül mondogatta neki, hogy „hissza, kuta” (Vissza kutya) meg elmászkált mellette.
Bár első körben azt ígértük, hogy már vasárnap, azaz még júniusban fürödhetnek a gyerekek, azért az idő nem volt annyira jó, hogy ez megtörténhessen. Csak kedden mentünk le először megmártózni. Én aznap délelőtt elmentem Keszthelyre kis bevásárlásra, azt beszéltük meg, hogy ha visszajövök akkor megyünk megmártózni a Balatonba. Úgyhogy erre aznap ebéd után került sor. Zsebi csak a csónakjában ücsörgött, párszor kivettem és beletettem a vízbe, de inkább maradt a fenekén.

Aztán szerdán már kétszer is lementünk fürdeni, úgyhogy mindenki boldog volt. Közben a gyerekek napi párszor azért összevesztek, mert ugye Zsebi állandóan ment a nagyon után, mindig azt akarta csinálni, amit a többiek. Ez egy darabig szórakoztató, de aztán amikor elveszi a játékokat vagy hisztizik, ha nem kap meg valamit, akkor már kevésbé. A nagyok meg hárman lévén rendszerint előadják azt, hogy ketten összefognak a harmadik ellen, aki valamilyen szinten kiborul. Persze főleg Babszem az, mert ő az egyetlen fiú és aki a legkevésbé tudja jól kezelni a konfliktusokat. Úgyhogy akadnak drámák.

Csütörtökön anyuék elvitték Adrit a másik nagymamájához Egerszegre, meg hazaugrottak intézkedni, betakarítani, vásárolni én meg maradtam a három gyerekkel Balatonszerényben. Meglepően jól elvoltak, amint ketten lettek, már szinte nem is veszekedett egymással Babszem és Eszti, Zsebi is időben lefeküdt és aludt délután. Sőt sikerült háromszor is fürödnünk, mert az utolsó alkalommal Zsebivel csak a lépcsőn ácsorogtunk. Egyébként ő meg fokozatosan szokik hozzá a Balatonhoz, most már nem ücsörög végig a csónakban, hanem kiszáll és a lépcső környékén már mászkálgat is magában. Neki ott pont derékig ér a víz. Ami amúgy tényleg tök jó és magas a vízállás, azaz a nagyobbaknak se kell kilométereket gyalogolni, hogy fürdőzéshez megfelelő legyen a mélysége, így látó és hallótávolságon belül tudnak maradni, míg én a kicsivel a part közelben pancsolok.
De egyébként nincsenek gondok és mindenki jól van. Azért a Balaton még mindig Balaton, még Balatonszerényben is 

Szombati szülinapi parti után a vasárnap teljesen nyugiban telt el. Nagyiék voltak nálunk így én elmehettem bevásárolni a nyaralásra, az ember meg kint maradt még Szadán, hogy kerti munkákat végezzen. Hétfőn csak az udvaron voltunk lent, ott ért minket a délutáni eső is. Addigra anyuék már telefonáltak, hogy Kanizsán 15 fok van és egész napos eső, s mielőtt még kimennénk a Balatonra, nekik feltétlenül el kell menni a hegyre és leszedni legalább a cukorborsót. Azonban a fiúk már nagyon be voltak sózva, hogy kedden utazunk, úgyhogy kedden utaztunk. Csak Balatonszerény helyett Kanizsára. A nehéz készülődés után egész jó utunk volt, párszor csepergett csak az eső, vidékre érve pedig már a nap is kisütött. Annyira, hogy anyuék kivitték a gyerekeket is délután a hegyre, s mivel Zsebi épp felébredt, őt se hagyhatták otthon. Nagyon élvezte, hogy Adrival meg Babszemmel cseresznyét meg meggyet szedtek és fel-alá rohangáltak a domboldalon. Ennek ellenére este elég nehezen aludt el, sőt aránylag korán is kelt. Szerda koraeste azért kiértünk Balatonszerénybe, amit már mindenki nagyon várt. Szerintem részben Zsebi is emiatt volt annyira nyugtalan az elmúlt napokban. Nem is beszélve Babszemről, aki már mindenkinek elújságolta, hogy mikor és hova fog utazni. Na meg én is már készültem, mert ez lesz az utolsó nyár, amit végig együtt tudok tölteni a fiúkkal.
Míg anyuék kipakoltak, én a gyerekekkel lementem a partra. Zsebi persze nem sok mindenre emlékezhetett tavalyról, de nagyon lelkesen kiabálta végig a kikötőt rámutatva minden vitorlásra és csónakra, hogy „Hajó! Hajó!”. A nagyok is megnyugodtak, hogy sok minden nem változott, viszont van rengeteg víz, meg hatalmas hullámok. Beletörődtek, hogy fürdésről egyelőre szó sincs, legalábbis amíg csak melegítőben lehet lemenni a partra addig tuti.

Csütörtök reggelre mindenki jól kialudta magát, s délelőtt elmentünk a nagybátyámékhoz, hogy elhozzuk anyu bringáját, amivel tavaly is közlekedtem. Aztán hazafelé megtörtént az első baleset, Babszem elzúgott a bringájával. Nem láttam hogy történt, mert ők előre mentek a papával, nekem meg még utolsó pillanatban szereltek a biciklimen, úgyhogy mire utolértem őket (s nem kellett messze mennem), már megtörtént a dolog: hatalmas búb lett a gyerek jobb szeme felett meg a könyöke és a csípője lehorzsolódott. Ő lett a kis sebesült, s délután a kedvéért a mama meggyes pitét sütött abból, amit kedden szedtek.
Ebédre megérkeztek a húgomék is családi nyaralásukból, aztán itt hagyták Esztit, mert a Dóri még egy hétre táborba megy, úgyhogy egyelőre létszámnál vagyunk. Babszemet délután nagyon izgatta a görkorcsolyázás, mert a lányok felhúzták a cipőiket, s mentek pár kört, úgyhogy utána neki is ki kellett próbálnia. Persze gyakorlatban rájött arra, amit én mondtam, hogy ez nem annyira egyszerű tudomány ám, mint ahogy látszik. De ő azért kitartott és próbálkozott. Azt mondta, szerinte nagyon jól jönne neki egy görkorcsolya iskolába járáshoz. Utána meg még persze Zsebire is fel kellett csatolni a 31-34-es rózsaszín szerelést, mert nem maradhatott ki a sorból. De legalább neki hamarabb leesett, hogy ez nem az ő színvonala és 2 percen belül már inkább a saját lábán szaladgált, meg motorozott.

Zsebi meg ugye csinál mindent, amit a nagyok. Például otthon nem szereti a zuhanyt, de itt miután végignézte a nagyok fürdését hevesen tiltakozott a kiskád ellen és őt is zuhanyozni kellett, amit nagy vigyorral a képén élvezett végig.

Szombat délután Babszem elment a nagyival Tiszavasváriba. Zsebi éppen hatalmasat aludt, valamikor 6 körül ébredt fel és eleinte nem kereste a bátyját, csak vasárnap meg hétfő reggel nézett be a szobába, az emeletes ágyra, hogy hol van Kám. Azóta igazán élvezi a helyzetet. Mondjuk a meleg miatt, meg mert délutánonként nem kell időre aludni meg ébredni, kicsit eltolódott a napirendje, mert nagyokat alszik és csak úgy 6 felé megyünk sétálni meg játszótérre. Este is későn ájul be, mert apa is sokáig dolgozik és kevés időt tudnak együtt tölteni, de reggel meg ugyanezért igazából korábban ébred, hogy még otthon találja az apját.

Mondjuk nekünk a négy fal között elviselhető az élet, 27 fokra állított légkondi mellett. Csak holnap lesz kellemetlen sétánk a doktornőhöz, mert státuszra kell mennünk (megtudjuk mi mekkora), illetve felíratni mindent, amire szükség van a nyárra, s persze délben van egészséges rendelés. Remélem, hogy kevesen lesznek:)

Babszem meg már sok tüzet eloltott Tiszavasváriban, volt strandon, dínó kiállításon és ma ő fogta a legtöbb és legnagyobb halat is a pecázás alkalmával.

Végül Babszem egész héten nem ment már oviba, miután bár magas láza csak hétfőn volt, de még kedden is akadt hőemelkedése, szerdára nem engedtem, az utolsó két napra meg már minek, gondoltam. Amúgy is csütörtökön jött fel a nagyi, úgyhogy nem csak velem meg Zsebivel kellett itthon unatkoznia. Úgyhogy kitört a vakáció nála.

Ja és csütörtökön megérkezett a diákigazolványa. Nagyfiam lett.

Egyébként Zsebi szerda estére lázasodott be, s bár nála magas láz csak 2x volt, még ma délelőtt is volt hőemelkedése, de ő is roppant örült a nagyinak és csak ma este lefekvéskor keresgélt engem, mert nekem meg kimenőm volt, s elmentem sörözni.

A múlt hetet ugye úgy kezdte Babszem, hogy folyt az orra és piroslott a torka, de semmi más baja nem volt, lenyomta a ballagást is. Aztán pénteken a fiúkkal kimentünk Délegyházára, mert anyuék a héten ott voltak a húgoméknál, szokás szerint aránylag későn indultunk, 9 helyett 10 után, előtte a húgom szólt, hogy a Gyáli út felé nagy a dugó inkább Soroksár felé menjünk. Babszemnek nagyon tetszett az útvonal, kérte, hogy máskor is menjünk arra, mert mennyi szép házat lehet látni. Nagyon jót játszottak kint és még szép idő is volt, bár estefelé sűrűsödtek a felhők, s ezért odáztam a hazamenetelt, de Délegyházát elkerülte a vihar, úgyhogy későn, de hazaértünk. Így mondjuk legalább az altatással nem volt gond, mert egyedül voltam, lévén a párom kiment Szadára munka után. Mire Zsebi elaludt, már Babszem is húzta a lóbőrt.

Szombaton mentünk Szadára, na ott aztán délután elkapott az eső rendesen.

Vasárnap délelőtt elmentünk megnézni a Dunát, meg én igyekeztem beiktatni egy kis Könyvhetet, de mivel még mindig itt néznek rám vádlón a Könyvfesztiválon szerzett kötetek olvasatlanul, nem igazán akartam vásárolni, csak a fiúknak vettem 1-1 könyvet.

Végül ma reggelre Babszem belázasodott, úgyhogy nem ment oviba, s bár nagyon csalódott volt, mert szerdán lenne az Apák Napja, eleinte még azt mondtam, hogy ha kedden láztalan akkor a szerdát nem kell kihagynia, de napközben jóval magasabb volt a láza, mint reggel, úgyhogy szerintem egész hétre lemondom az oviját. Zalán már szombat este óta beteg, beszéltem az anyukájával, hogy tudjam mire számítsak, mert valószínűleg valami ovis vírusuk van, a magas láz vissza-visszatér nála is, s szintén itthon lesz a héten.

Az ovinak ugye hivatalosan vége, vagyis még egy hét van, meg lesz apák napja is, de csütörtökön megtörtént a ballagás. Elbúcsúztak a leendő iskolások. Mint Babszem:

Ma este, amikor Zsebi bement a szobába kezében egy tálkában mogyoróval, először odament Babszemhez és megkínálta őt.Teljesen magától tett így, mi nem szóltunk neki előtte.

Mondjuk nem várta meg, hogy vegyen is belőle Babszem, de azt hiszem, a lényeg a gesztus, meg az önállóság.

Szegény Babszem eddig talán egy egész napos kiránduláson vett részt az ovival, mert eleinte még kicsi volt, aztán tavaly meg már nyaraltunk, amikor mentek, egyszer betegeskedett is, ma meg eső miatt lett lefújva az egész. Reggel az ember szerint elég sok gyerek volt csalódott az öltözőben, mert mindenki nagyon készült, de aztán kitalálták, hogy akkor majd a csoportszobában piknikeznek és még sátrat is állítottak. Úgyhogy délután végül Babszem lelkendezve mondta, hogy élete legjobb piknikén vett részt, sőt még a sátorban is aludt, mert az éppen ott volt felállítva, ahol az ágya is.

Most május-júniusban amúgy rengeteg programjuk volt/van/lesz a gyerekeknek meg a szülőknek. Voltak a sportversenyek, ovis sportnap, anyák napja, kirándulás, iskolalátogatás, bábszínház, idősek otthonában szereplés s lesz még ugye az apák napja meg a ballagás is.

Az úgy volt, hogy végül felszabadult a Pünkösd hétvége és mehettünk Tiszavasváriba. Csakhogy közben még éppen benne vagyunk egy levéltetvek elleni háborúban is. Ugyanis nagyon komolyan vesszük, hogy nem fogunk vegyszereket használni a kerten. Idén tehát már az első permetezéseket is népi praktikákból és biokertészeti oldalakról összeszedett ötletekkel végeztük el. Mindenesetre most nem lehet kihagyni hétvégét, hogy ne menjünk ki Szadára. Végül úgy döntöttünk, hogy mint tavaly nyáron, az ember már péntek este kimegy, ott alszik én meg szombat délelőtt megyek utána a srácokkal, aztán ott lehet kicsit szaladgálni, majd megyünk Tiszavasváriba. Amúgy is a nagyszülőknek volt délelőtti programjuk.

A péntekben persze az altatás volt a legnehezebb, mert mostanában Zsebinek megvan a maga kis műsora és többnyire később alszik el, mint Babszem. Most viszont az volt a feladat, hogy ez előbb történjen meg, de döcögősen ment a dolog, mert a kicsit váltig az érdekelte, hogy mi folyik a gyerekszobában, miért nincs ott apa és miért ég még mindig a villany. Babszem viszont betartotta amire előre kértük, hogy mese után csendben játsszon az ágyán, majd ha az öccse elalszik megyek hozzá is. Persze ahhoz képest, hogy pénteken szokásosnál később aludtak el, szombaton már korán felkeltek mind a ketten. Így aztán végül már 10 óra 20-kor elindultunk Szada felé, bár előbb még tankoltunk is, de sokkal gyorsabban ment, mint amikor az egész család együtt készül. Nem értem, miért:)

Szadán még úgy egy órát voltunk, amíg az ember befejezte a dolgokat, elültettük a héten vett palántákat aztán indultunk csak el Tiszavasváriba. Végülis így csak másfél óra volt az út, s azt Zsebi szerencsére végig aludta.

A hétvége többi része aztán a nagyszülőknél nagy kalandokkal telt el. A kertben már lehetett szemezgetni friss zöldésgekből, gyümölcsökből, volt íjászat, létrára mászás, s mivel Babszem épp tűzoltónak készül ugye, arra is trenírozott: olthatott tüzet 3x is. Volt homokozás és hát a szokásos nagy sláger: virágöntözés. Anno már Babszem is vízhalálra ítélte a nagyi virágait, amikor minden este bő vízzel végiglocsolta őket, s ez most duplázódni látszik, mert Zsebi persze legalább annyira élvezi az öntözést, mint a bátyja. Meg egyáltalán mindent kellett csinálnia, amit a nagynak is (na jó, a tűzoltást azért nem engedtük).
Hétfőn pedig hazafelé még egyszer megálltunk a teleknél, megnéztük, hogy az ültetést túlélték-e a palánták (igen), hogy hatásos volt-e a permetezés (igen), van-e már eper (volt 1 szem piros!), valamint újabb adag permetezés is történt.
A hétvége képekben:

Babszem egy ideje már nem játszik olyan sokat a vonatokkal, tágul az érdeklődési köre, többnyire mindig van valami amiért teljes szívéből tud rajongani. Az elmúlt hetekben már kiderült, hogy pályát is szeretne módosítani.

Régebben nem szerette a Sam a tűzoltót, egyszer látott egy részt a JimJam-en, ahol Norman Price*-t az örökös bajkeverőt a hegyről kellett kötéllel leszedni és attól kimondottan félt. Sokáig ha meglátta, hogy kezdődik Sam, inkább elkapcsoltatta a tévét. Aztán nemrég Zsebivel egyszer ráakadtunk az újabb verzióra, ami már 3Ds rajzfilm, nem bábok, s az nagyon megtetszett Babszemnek is és jó sok részt megnéztek belőle. Sőt, később még a régi változathoz is kedve támadt. Aztán elkezdte mondogatni, hogy tűzoltó lesz, meg tűzoltóautókat kezdett rajzolgatni és Szadán is rendszeresen olt tüzet (locsol). Mert a tűzoltók sok embert megmentenek és klassz járműveik vannak, meg mindenhez értenek, mint ugye Sam a filmeken. Aztán amikor az apja mondta neki, hogy de azért a munka elég veszélyes és aki végzi, az életét is kockáztatja, kicsit visszalépett, mert nem tetszett neki a lehetőség, hogy a tűzoltók munka közben meg is halhatnak. Később azonban sikerült meggyőzni, hogy tűzoltónak lenni szép és veszélyes foglalkozás ugyan, de annyi mindent megtanulnak, hogy vigyázzanak magukra, meg egyébként is rengeteg komoly felszerelésük van, ami életet menthet, hogy ismét ott tartunk, Babszem tűzoltó lesz és tűzoltó autókat rajzol. (Én is azt kaptam a születésnapomra, ugye).

*Price-t is mondja szépen Zsebi, valahányszor meglátja a vörös szemüveges fiút a képernyőn:)