Szerdán reggel ígéretükhöz híven megérkeztek a munkások 8-ra és nekiálltak szétkapni a lakást. Persze amiket elpakoltunk az még kevés volt, még jó sok mindent kellett eltenni az útból és nem volt egyszerű az első nap, amikor igazán fúrtak, faragtak és itthon voltam Zsebivel meg az emberrel. Szerencsére a gyerekszobát első körben nem bántották, aztán elmentünk plázázni, s mire hazaértünk már a nagyján túl voltak és be lehetett húzódni. Délután is jó nagy kört tettünk Babszemmel, s mire hazaértünk, az ember már egy adag takarításon túl is volt.

Csütörtökön már mentem dolgozni reggel, korábban, mint hogy Zsebi felébredt volna és megjöttek volna a szerelők. Babszemet is én vittem a suliba, s nagyon jól odaértünk mindenhova. Zsebi kicsit keresett persze, amikor felébredt, de aztán apával megnyugodott, aztán délelőtt megjött a nagyi is, na meg még ott voltak a bácsik, akik fúrtak meg faragtak. Zsebit egyébként nagyon foglalkoztatja a szerelés, úgyhogy szívesen nézte mit ügyködnek a lakáson. Sőt ebédelni is szendvicset akart, mint a bácsik, végül evett kenyeret ott mellettük, nagy komolyan, mintha ő is a brigád tagja lett volna.
Amúgy csütörtökön fél 2-re végeztek is a szereléssel. Lett meleg vizünk és fűtésünk, meg persze saját kazánunk, egy csomó rézcsövünk és piszkunk.

Egyébként két csapat dolgozott, a kéményesek, akik 3-an jöttek, nagyon profik voltak. Azt mondták hogy alig fél nap kell nekik és annyi idő alatt végeztek is, felszerelésük nagyon ott volt a szeren és saját szemeteszsákot meg partfist is hoztak, s takarítgattak maguk után. A gázosok többen voltak, kicsit szétszórtabbak, viszont volt köztük nagyon rutinos, hisz a házban már rengeteg lakásban dolgoztak, bár nálunk a többiekhez képest voltak extra kívánságok (több radiátor) és nehezített terep (a légkondi miatt), de azért megbírkóztak a helyzettel.

Pénteken már csak a takarítás volt az itthon maradottak (párom, anyukája és Zsebi) feladata, meg a hétvégén is pakolásztunk még egész sokat. Szombaton Babszem szülinapi buliba ment a délutánom azzal telt, hogy próbáltam Zsebit elaltatni, a többiek meg kiugrottak Szadára. Aztán persze a szunyókálásból nem lett semmi, mert Zsebi hétvégente nem akar semmiből kimaradni, tehát az, hogy alvással kiüsse magát órákra szóba se jöhet. Úgyhogy este 7 körül mentünk Babszemért, aki a sarkon bulizott az SZMK elnök fiánál (meg persze ott volt Zalán is, vele együtt mentek). Zsebi is azonnal feltalálta magát, mert voltak hatalmas kukás autók, Lego dögivel meg két kaméleon. Mi szülők meg közben kitaláltuk, hogy el kéne menni kirándulni 23-án, hogy megismerjük egymást. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Szerencsére a nagyi kedd délutánig maradt, nagyon sokat segített a takarításban, úgyhogy most már csak a könyveket kell visszapakolni a helyükre és szerintem nekem már karácsonyi nagytakarítást se kell végeznem. Maximum ablakot mosni a szobákban.

Elkiabáltam én ezt rendesen. Mármint hogy milyen erős immunrendszere van Zsebinek és mint második gyerek kevésbé hajlamos a betegségre. Végül az elhúzódó nátha oda vezetett, hogy hétfőre virradóra belázasodott. Amit a kúp éjjel szépen levitt, napközben nem is volt vele semmi gond, viszont így nem mentünk el régen látott Láthatatlan Unokatesómhoz és 5 gyerekéhez, viszont kihívtam a doktornőt, aki megállapította, hogy bizony a fülére kezdett ráhúzódni a gyulladás. Persze fájni még nem fáj, idejében elkaptuk, de azért most egy hét antibiotikum kúra következik. Amit Zsebi meglepő könnyedséggel vesz magához. Mára virradóra is volt láza, a kúp ugyanúgy használt és napközben nagyon elemében volt.

Amúgy a hétvégénk egész mozgalmasra sikerült. Pénteken anyuék vigyáztak a fiúkra, szombaton voltunk Dóri (12!!!!) születésnapján Délegyházán, vasárnap Babszem elment megnézni Zalán egyik meccsét Telkibe, ahova aztán értük kellett mennie az embernek. Végül úgy döntöttünk, ha már Babszemet ennyire foglalkoztatja a foci, még ha csak Zalán miatt is, megpróbáljuk beíratni őt is edzésre, ahova a barátja jár, csak kezdetben heti egy alkalomra, mert azért még mindig nagyon fárasztó neki a suli.

Holnap meg kezdődik a fűtésfelújításunk. Ha minden jól megy a nyár eleje óta húzódó sztori (amiről még nem is írtam, pedig megér egy bejegyzést) végre befejeződik. Egyedi fűtésünk lesz, biza. Mindenesetre azért az majd izgalmas lesz, hogy mit fogok csinálni Zsebivel, míg itt szétkapják a lakást, meg jön a kéményseprő és hasonlók.

Eltelt a hét úgy, hogy igazából nem írtam semmit a történésekről. Mert a hétköznapok jönnek egymás után és nem unalmasak, szerintem az egész családot feldobja, hogy kitárult a világunk, azért eget rengető dolgok nem történnek.

Zsebi a bölcsődében továbbra is jól érzi magát, reggel már csak megszokásból szokott kicsit hüppögni, délután mindig úgy találom, hogy éppen játszik valamit és aztán rohan hozzám a szobán keresztül. Most már nem kell vele külön alkudozni, hogy előbb elmegyünk Babszemért, aztán haza, már ő is mondja a délutáni programot. Bármennyit is eszik, keccet még reflexszerűen kér, amikor kilépünk a bölcsi ajtaján. A héten folyt az orra és köhögött, de mivel a dolog nem súlyosbodott (az orrából átlátszó, fehér takony jött, láz nem volt stb.), maradt a közösségben. Amúgy rendesen megcsappant a létszám mindkét csoportban alig vannak, de akik igen, azok mind második gyerekek legalább, tehát nagyobb testvérrel rendelkeznek.

Babszem egész héten napocskát kapott, eddig már kétszer volt úgy, hogy pénteken felhős napocska lett az aznapi viselkedésének az értékelése, de most talán mert ma már nem volt tanítás, 4 napon át szépen végig jól viselkedett. Amúgy nagyon jól érzi magát az iskolában, úgy tűnik, sőt azt is mondja. Bár még mindig keveset beszél róla, de azért már vannak irányított kérdéseim, amivel rá lehet venni, hogy kicsit megnyíljon. De azt hiszem, hogy ezt mindenképp tőlünk örökölte, se az apja, se én nem voltunk az a locsogós fajta, aki órákat áradozott volna a vele történtekről. Most épp hosszú hétvégét kaptak, még hétfőn se kell iskolába mennie, úgyhogy kipihenheti magát, ma anyuék vigyáztak a fiúkra (természetesen Zsebi se ment “dolgozni”). Mivel már két hete van órarendünk, ügyetlen anyukához méltóan hónom alá csaptam a Microsoft Clipart gyűjteményét és elkészítettem a figurás változatot*, hogy most majd önállóan is tudja ellenőrizni a táskája tartalmát.

Az ember a héten kétszer is volt vidéken, ezért kétszer is jó időben kellett elindulnunk, mert a főnöke a sulihoz jött érte, de ügyesek voltunk és nem kellett senkit megvárakoztatni. Szerdán én is voltam egy gyűlésen, amit elsőre 4 órásra hirdettek és én azt hittem, ez biztos valami vicc, de kiderült, hogy komolyan gondolják, s 3 óra 40 percet tartott. Viszont nem volt annyira unalmas, mint amire számítottam. Sőt ma megírtuk végre a munkaköri leírásomat Főnénivel, s van megint új hangzatos neve annak amit végzek, úgyhogy csináltathatok új névjegykártyákat 🙂

*Plusz pontért ki lehet találni, melyik az erkölcstan:) Illetve aranyos volt az egyik kolléganőm kérdezte (mert persze el kellett dicsekedni, hogy milyen “kreatív” vagyok), hogy “főzés is van?”

Most, hogy már két hetet lenyomtam a gyárban, elmondhatom, hogy jó és örülök neki. Bár vannak, illetve lesznek változások, például Boss néni most már tényleg leteszi a lantot. Az utódjáról még semmi biztos nincs, de az biztos, hogy ő december után már nem akar dolgozni. A feladataim részben maradtak a régiek, de kaptam újakat is. S mivel már ügyfélszolgálaton is voltam, rögtön a 4. (meg az 5.) napon, ezeket az akadályokat is jól vettem, első alkalommal csak 4 bakit követtem el, de egyik se volt helyrehozhatatlan, s csupán abból adódott, hogy míg az alapszolgáltatásaink nem változtak, a tálalás igen.

Azért a múlt héten estére én is elfáradtam rendesen és nem kellett altatni, most már jobb volt, s ha minden igaz október közepére még egy hétvégi ügyelet is be fog jönni. Úgyhogy a fiúknak majd hármasban kell boldogulniuk egy szombati napon. Amit Babszem nagyon vár, mert mondogatja, hogy már régen járt benn a munkahelyemen. Valamikor tavasszal azt is kifejtette, hogy ő ott akar majd dolgozni, ahol én is, mert akkor reggel együtt mehetünk munkába 🙂

Ma nem sírt reggel Zsebi, amikor ott hagytam a bölcsiben. Pedig nem is volt ott még Marica és a szomszéd csoport gondozónője is épp mással foglalkozott, de nagy vidáman ment be a szobába és integetett nekem. Igazából nagyon tetszik neki a reggeli indulás, úgy vettem észre. Nem szokott akadékoskodni különösebben, felöltözik és már várja, hogy apa vigye őt a “munkahelyéig”. Igen, neki is ezt adtuk be, mint annak idején Babszemnek, hogy mindenki megy reggelente dolgozni, s munkahely a bölcsőde, az iskola, a cég (apa) és a gyár (anya) is. Ebbe tehát kezd belenyugodni. S igazából nagyon megörült, amikor szombat reggel mondtuk, hogy nem bölcsibe megyünk, hanem Szadára.

Zsebi beszédében az az érdekes, hogy az első mássalhangzókat, amiket amúgy sző közepén simán kiejt, ha valami azzal kezdődik, h-nak mondja. S még mindig múlt időt használ elsősorban, főleg, ha saját cselekedeteiről beszél.

Tegnap megkaptuk Babszem órarendjét is, úgyhogy ma hazahozta a könyvei (nagy részét), mert azt írta a tanárnéni, hogy most már aszerint kell bepakolni a táskát. Tegnap este meg nekiálltam felszabdalni az egyik könyvet. Ugyanis az egyik olyan, hogy kis kártyákat kell kivágni belőle, azt fogják használni majd olvasás tanulásra. Eddig 3-11 oldal volt a szülők házi feladata, aztán majd október második hetére kell vinni a 20-ig. Az ember szerint ezzel igazából a szülőket vizsgáztatják, megnézik, hogy milyen ügyesek. Mivel én vagdostam, biztos egyből rájönnek kitől örökölte Babszem a kézügyesség hiányát.

Mint majdnem minden szombaton, ha az idő engedi, kimegyünk ugye Szadára. Ma mindenképp terveztük, mert itt volt az ideje a betakarításnak, legalábbis ami az aprócska zöldséges kertet illeti, meg diót és mogyorót akartunk még szedni s hát hozni haza szőlőt is, persze.

Két hete az ember csinált egy kis homokozót, mert úgy volt, hogy múlt szombaton eljönnek a kollégái családostul, s lett volna kisfiú, aki ha homokozót lát, bárhol elvan. Csak persze aztán pont aznap volt eső, úgyhogy a kerti party le lett fújva. Viszont már amikor elkészült a homokozós rész, a srácok vagy 2 órát eljátszottak benne szinte teljes egyetértésben. Úgyhogy ma például bár kicsit aggódtam, hogy ha nem állítjuk fel a trampolint akkor mivel kötik majd le magukat, de most korábban akartunk hazaindulni, s azért az ugráló össze- meg szétszerelése elég sok időt elvesz, szóval lemondtunk róla. Viszont ott volt ugye a homokozó, ami megint nagy élmény volt, főleg, hogy ma reggel azzal lehetett rávenni Zsebit, hogy ne hozzon magával Legot, hogy a nagy markolójára igent mondtunk, szóval volt mivel tolni és pakolni a homokot. Sőt, amikor mondtuk, hogy megyünk le a kertbe kiásni a répákat, azonnal hóna alá kapta a járművet Zsebi és jött velünk, hogy majd géppel segít nekünk.

Az az igazság, hogy miután leírtam ezeket a hisztiket, azok elmaradtak. Úgyhogy mire nem jó a blog. Ha arról írok, hogy valami jó, akkor az úgyis elromlik, de néha ez fordítva is működik. Mindenesetre Zsebi szerdán és csütörtökön délután extra jókedvű volt és mellőzte a hisztit. Mondjuk ma estére már nagyon fáradt volt, hisz reggel ő kelt a legkorábban, negyed 7-kor, s már nem igazán aludt vissza, s bár a bölcsiben aludt, azért este 7 után már ő kérdezgette, hogy mikor lesz fürdés. Aztán persze alig akart kiszállni a kádból, végig nyöszörgött amíg öltöztettem, nem tetszett a tegnapi pizsamája, újat kellett rá adni, nem akarta leoltani a villanyt, aztán felkapcsolni se, játszott volna még de már alig bírt felállni az ágyáról stb. Szóval csak a hullafáradtság jeleit mutatta. Aztán persze mind a két fiú nagyon gyorsan el is aludt.

Zsebi egyébként nagyon divatérzékeny, de legalábbis határozottan kijelenti, ha valamit nem akar felvenni. Vannak kedvenc ruhái máris, főleg pólók, ráadásul az ősz úgy indult nálunk, hogy nem akart farmert felvenni. Az első két hétben, míg a bölcsibe mentünk, csak melegítőt volt hajlandó magára felhúzni. Aztán most, hogy jött a hideg, már nem hagytam magamat és valamelyik délután vittem neki farmert, s mivel nem volt más választása, felvette. Aztán persze aznap alig akarta levenni, s még itthon is abban volt. Azóta a más típusú nadrágokkal tehát megbarátkozott. A kabátot azt elfogadta, viszont még a sapkáért küzdünk. Mert vagy egyáltalán nem akarja felvenni, vagy leveszi. De szerintem ezt is le fogjuk küzdeni.

Tegnap este szoknyákat próbálgattam, de Zsebinek azok se tetszettek, lerángatta őket rólam, az “anya ez nem jó” mondat kíséretében, valamelyik délután meg a sálamat akarta leszedni a nyakamból (amit előtte már 2 napja hordtam), de azt nem hagytam, mert fújt a szél. Úgyhogy mini-divatdiktátor a drága.

Hétfőn, azaz tegnap tehát elkezdődött mindenkinek a munkahét. Reggel Zsebi is még egész lelkes volt, hogy együtt indul a család munkába. S bár azért, mert kétszer is tisztába kellett tenni, félkor indultunk el, azért jó időt futottunk. Jómagam már 7 óra 42-kor kiléptem a Bölcsődéből és Babszem is 45-kor már átlépte az iskola kapuját. Aztán még aránylag a BKV is jól működött és 1/2 9-kor már a munkahelyemen voltam. Ahol rögtön azzal kezdtem, hogy átrendeztem az íróasztalomat. Kaptunk a nyáron új gépeket, úgyhogy a gyorsasággal semmi gond nincs, működik rajta minden ami kell, viszont a monitor az maradt a régi, ráadásul még a billentyűzet is pocsék, vannak betűk amik beragadnak. A többiek szerint ők már megszokták lassan két hónapja így dolgoznak, de én harcolni fogok, még friss vagyok és lelkes.

Ma reggel már kicsit nehezebben akart Zsebi elindulni, de aztán megint időben ott voltunk mindenhol. A bölcsis csoporthoz például elsőnek érkeztünk, ami számomra teljesen újdonság volt. Babszemmel sose sikerült, s hát az oviba is volt, hogy úgy ért be, már azt hitték, hogy nem is jön. Amúgy most még könnyű, mert kevés gyerek van, sokan nem járnak még korán, de folyamatosan szoktatják be az újakat. Ez az, ami kicsit nehéz még Zsebinek, mert napközben látja, hogy van 1-2 anyuka bent az éppen kezdőkkel. Délután persze nagyon örül nekem, de mire Babszemet összeszedve a suliból hazaérünk, el szokott szakadni a cérna és az elmúlt két nap mindig volt valamiért hiszti. Méghozzá elég hosszan. Ma például nem akart kiszállni az autóból (esett az eső amikor az iskolához indultunk, úgyhogy jobbnak láttam a kocsit használni), aztán a folyosó ajtóban ordított, hogy “Ott maradtam kocsiban” “Visszamentem”* 
Biztos vagyok abban, hogy a fáradtság mellett ez a hiszti annak is szól, hogy most már én se csak a vele foglalkozó anyuka vagyok, de remélem hamar elmúlik.

Amúgy ez a rendszeres közösségbe járás nagyon jó hatással van az éjszakai nyugalmunkra. Mind a két gyerek korán lefekszik és alszik reggelig (na jó, mondjuk a mára virradóra tomboló hidegfrontot azért megérezte Zsebi, nyugtalan volt, forgolódott és ivott is hajnalban).

*Zsebi főleg múlt időben beszél.

Csütörtökön elég nagy hisztivel indultunk el a bölcsibe, az egész lépcsőház minket figyelt, mert jó nagy hangja volt Zsebinek. A gondozónők is csodájára jártak, hogy nahát ezt nem nézték volna ki belőle, de azt még tényleg hallottam, hogy miután beadtam a csoportba, hamar elhallgatott. Azért dél körül odamentem a bölcsihez, s még hallhattam, hogy bizony Zsebi nehezen alszik el. De végül aludt majd egy órát. Közben beszélgettem a gondozónővel, aki megerősített, hogy napközben jól érezte magát, jó kedve is volt, evett rendesen és meg lett ígérve, hogy ébredésre ott leszek.  Meg is nézhettem, hogy alszik. S valóban amikor felébredt, hozták ki hozzám és nagy volt az öröm meg a boldogság.

Pénteken reggel ugyan kicsivel később indultunk, mint apa meg Babszem, de azért még reggeli előtt odaértünk a bölcsibe, s csak akkor kámpicsorodott el, amikor beadtam. Marica azt mondta, ráérek 1-re jönni érte, úgyhogy nyugodtan elmehettem vásárolgatni meg takarítani. Kettőkor kaptam aztán meg Zsebit, mert ugyan nehezen aludt el, de aztán másfél órát aludt. Este aztán itthon persze, amikor a nagyival beszélt telefonon azt mondta neki, hogy “nem aludtam, sírtam“.

Szóval a beszoktatás hivatalosan lezárult. Zsebi szeret közösségben lenni, játszani és külön jól érzi magát az udvaron. Az evése is egész jó, nagyon ügyes jó pár dologban. Csak persze az elválás nehéz és az, hogy most már hétfőn, meg kedden ahhoz szoktattam, hogy csak uzsonna után megyek érte és tudja, hogy ez most már így lesz, az nagyon kellemetlenül érinti. Hétvégén még mondogatta, hogy megy bölcsibe, de hétfőn reggel nagyon nehezen indult el, ma (kedden) is kellett rábeszélés és bár ment le a lépcsőn, de közben azt szipogta, hogy “nem megyek bölcsibe”, meg még, hogy “anya gyere be”. Mert most már ő nagyfiú, bölcsis és közben még jönnek gyerekeket beszoktatni, akiknek az anyukája pár órára azért benn marad velük és ez az, ami nagyon rosszul érinti. De mivel állandóan kérdezgeti, hogy miért? azt azért elmeséltem, hogy miért is kell dolgozni, s mit csinál anya és apa napközben.

Az ifjú diákoknak az első héten rengeteg mindent kell megtanulniuk. Tegnap szülői értekezlet is volt már, ahol kiderült, hogy nem baj, hogy még nem vittük be  a könyveket, mert úgyse kell mind, papírba se csomagoljuk még, mert a fedélen lévő rajzok alapján fogják azonosítani a gyerekek, valamint hogy az egyik munkafüzetet fel kell vágni. Az első 11 részt október elejéig kell majd bevinni kis borítékokban. A rendes beosztás alapján majd fél 5-kor adják ki a gyerekeket, de az első héten még reggel is be lehetett őket is kísérni meg délután már ebéd után hazavinni a csemetéket illetve szintén nem az iskola előtt, hanem az osztályban lehetett ezt intézni.

Babszem rendesen elfáradt eddig mindig estére, időben el is aludt, de reggel korán is kell kelnie, hogy odaérjenek. Azért továbbra se az a fajta, aki magától részletesen beszámol arról, hogy miket csinálnak a nap folyamán. Kérdezgetni kell, mert szívesebben áradozik arról, hogy áll az éppen aktuális számítógépes játékában (ami a Csillagok háborúja – X-wing, de erről majd máskor).

Hétfőn Zsebivel többet voltam bent a csoportszobában, mint máskor, mert épp még szabin volt Zsani, Marica vitte egyedül a csoportot, ráadásul új gyerekek is jöttek, s kicsit úgy éreztem, hogy mi, mivel nem sietünk annyira (van akinek csak egy hetet adtak a munkahelyén a beszoktatásra), háttérbe vagyunk szorítva. Ebédre sajtot adtak a főzelékhez, amit a fiam nem szeret, de mivel mindenképp kiraktak neki pár szemet a tányérjára, a főzeléket se volt hajlandó így megenni. Husi után érdeklődött. Aztán kedden reggel éppen sokat beszélgetett mással a csoportszoba ajtajában a gondozónő, de azt Zsebi nem bírta kivárni, hanem beszaladt, én meg kint maradtam a folyosón. Egész délelőttre, mert aztán csak ebéd után kaptam vissza, nagyon jókedvűen. Közben persze néha el kellett bújnom a mosdóba meg a raktárba, amikor kivitték az udvarra, meg behozták, de állítólag csak 2x keresett, azt is még a szobában, megette a tízórait és az ebédet is (husi volt). Nagy vidáman jött ki hozzám, s míg hétfőn délután nem aludt és úgy mentünk Babszemért az iskolába, hogy hulla fáradt volt, addig tegnap már sikerült itthon lefektetni őt, sőt éjszaka is úgy aludt, mint a bunda, nem ébredt fel, nem vándorolt ki közénk se. Ma reggel se volt semmi gond, örömmel mentünk a bölcsibe és maradt bent nélkülem, s ő volt az utolsó akit délben kihoztak. Láttam, hogy bent már többen a lefekvéshez készülődtek, de Zsebi még az asztalnál ült és evett. Amúgy persze ott még azt is elviseli, hogy előkét tegyenek a nyakába, ami ellen itthon mindig hevesen tiltakozik.

Holnap már ő is fog ágyat kapni és délelőtt nem kell a folyosón várnom meg bujkálnom, ha minden igaz. Pénteken pedig már reggelire is megyünk. Na az lesz majd az érdekes, az indulás.

rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
csak aszondom.”

(Weöres Sándor: Kezdődik az iskola)

Ma reggel a fiúk elmentek iskolába. Volt ünnepély, ami után még ott maradhattak a szülők segíteni átöltözni, aztán az első b-sek magukra maradtak a tanárnénikkel. Babszemmel végül apa ment el, mert Zsebi még aludt és nehezen tudtuk volna összehozni a reggelt másként. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van, hogy mégis micsoda anya vagyok, hogy nem én kísértem az első iskolai napjára a nagy fiamat. Előző nap még Zalánékkal is meg lett beszélve, hogy együtt indulnak, persze kicsit késésben voltunk, már felcsörgetett a Barbi (Zsebi erre ébredt, nagy örömmel, ült fel az ágyban és azt mondta: “Pizza! pizza!”), de épp akkor léptek ki az ajtón. Az ünnepség nem volt hosszú, de Babszemet kicsit megijesztette, mert utána elsírta magát, hogy nem akar az iskolában maradni. Aztán délutánra már jó kedve volt, mire érte mentem.

Az első héten nemcsak, hogy 1 órától már el lehet vinni a gyerekeket, de még be is lehet menni az osztályhoz, mert később majd le kell adni őket a kapunál és ott is kapjuk meg a fiatalokat, csak szülői esetén mehetünk be (ami amúgy már szerdán lesz).

Utána pedig elmentünk busszal a cukrászdába, de előtte rendesen vettünk jegyet is, mert most már Babszemnek is fizetős a BKV.

Csütörtökön az eső utáni nap eléggé nyilvánvaló volt, hogy a sár miatt nem lesz udvarozás, ráadásul Marica egyedül volt, mert Zsani, a másik dadus szabadságra ment (neki is iskolába készül a nagyobbik lánya, vele ment vásárolgatni, mesélte nekem még szerdán). Viszont legalább kevés volt már tényleg a gyerek, sőt a legnagyobb problémás ott se volt. A tízóraiig minden szépen ment, Zsebi játszott, megette az almát is, egyedül már nem ültem ott mellette. Aztán végül mégis kimentünk a levegőre, a teraszra. Ahol ugyan nincs akkora hely, de kicsit motorozni meg labdázni azért még lehetett. Marica aztán beküldött, azt mondta, hogy ha minden jól megy, majd ebéd után adja vissza Zsebit. Még kint nem is volt gond, de aztán amikor bejöttek, bizony már sírt a kicsi és végül behívtak, mert így, hogy egy gondozónő volt, nem tudott annyira odafigyelni rá evés közben, mint kellett volna. Miután meglátott, persze hamar megnyugodott és nagyon jól ebédelt Zsebi, majd boldogan mentünk haza.

Pénteken nem volt óvoda, úgyhogy Babszemért jött Cica, hogy elmennek valahova együtt (ha jó idő lett volna mehettek volna strandra, de így a Természettudományi Múzeum mellett döntöttek). Ezért aztán Zsebi nem akart elmenni a bölcsibe, úgyhogy eleve nagy hiszti volt amikor elindultunk meg odaérve is, meg amikor bementünk a csoportszobába is ment a “haza megyünk” mantra. (Később a szomszéd csoportból mondta is a gondozónő, hogy eddig nem nézett volna ki ilyen méretű hisztit a fiatalemberből).  Miután megnyugodott, nagyon jó kedve lett, játszott memóriát és megitta a tízóraira kapott limonádét (3x is kért belőle) aztán kimentünk az udvarra. Onnan be lettem küldve és most már tényleg csak ebéd után kaptam meg Zsebit. Nagyon jól érezte magát, sokat evett, meg éppen szülinapoztak a szomszédban és kapott ropit, arról sokat mesélt:) Teljesen jókedvűen indultunk haza.

Tudom, hogy az volt a gond, hogy az tetszett neki, hogy amíg Babszem is megy oviba, ő meg bölcsibe az majdnem ugyanaz, de ha már a bátyó otthon marad, akkor neki miért nem lehet? Ezért volt hát a nagy hiszti. Szerencsére holnaptól már nem lesz ez a gond, hisz kezdődik az iskola.

Ma délután megvettük az utolsó két dolgot, ami még hiányzott (szerintünk) az iskolakezdéshez: ünneplős nadrágot (végül egy sötétkék vászonnadrág lett belőle mert fekete műanyagot nem akartam venni, s nem láttam annyira fekete farmert se sehol, ami elment volna) és iskolatáskát.

A két oldalas lista nagy részét persze mi is egy Tesco bevásárlással tudtuk le, aztán jött a Decathlon, ahol tornafelszerelést szereztük be, meg két pár cipőt. Cipőt vettünk persze Zsebinek is, s nem csak azért, mert állandóan azt kiabálta, hogy nekem is és 30-as cipőket akart próbálni, de hát ő is indult dolgozni, s már csodájára járnak a benti papucsának a gondozónők, mert olyan, mintha mezítláb lenne. Ünneplős inget még Tiszavasváriban vettünk, abból akkora méretet, hogy kényelmes legyen még akár jövőre is. Aztán a listán szerepeltek olyan dolgok, amikről a Tesco nem tudott, mint pl. 12-es ecset, tükör, pálcikák, logikai lapok stb.. De bíztam abban, hogy a helyi kis írószer, ahol mindig évkezdésnél nagy a forgalom és tovább vannak nyitva mint máskor, majd kisegít. S valóban, ma bementem, egy hölgy azonnal segített nekem én olvastam a listát ő meg azonnal pakolta a kosaramba, amit kértem. Zsebi itt is választhatott magának füzetet, mert neki is kell üzenőnek a bölcsibe és először az autósat mondta, de aztán mégis inkább a cicásra voksolt.

Iskolatáska végül Budmil lett, fekete, bár mi ajánlgattuk Babszemnek a kék focisat, de ő ragaszkodott a sötétebbhez és versenyautóshoz.

Tankönyveket már hétfőn átvettük, azokat ugye ingyen kaptuk. Augusztus közepén az ebédet is befizettük (az ember elment a számláért én meg átutaltam). Cégtől kaptam iskolakezdési támogatást, anyuék meg elküldték a múlt hónapban megvett tolltartót, ami tegnap meg is érkezett. De valóban, még így is elég komoly összegeket kellett kifizetni. Pedig nem vettük meg a 42 ezres Lego iskolatáskát.

Úgyhogy most már Babszem is megnyugodhatott, 3 nappal szeptember 2 előtt készen vagyunk. Sőt, holnap reggel igyekszünk időben felkelni és a nagy fiúk tesznek egy próbafutamot a suliba, hogy mégis mennyi ideig tart felébredni, mikor kell elindulniuk hétfőn reggel, hogy odaérjenek 1/2 8 és 3/4 8 között az évnyitóra.

Hétfőn hivatalosan elkezdtem beszoktatni Zsebit a bölcsibe. Eredeti tervünk az volt, hogy Babszem akkor még egy hetet megy oviba, de ő szombat estére belázasodott, meg vasárnap is volt hőemelkedése és bepirult a torka, szóval nem ment ő sehova. Viszont jött rá vigyázni Cica. Hétfőn csak 1 órára mentünk be, mivel szép idő volt, azt is az udvaron töltöttük, ahol Zsebi feltalálta magát, mert még válogatni is lehet a motorok között. Érdekes módon, mindig kéket választott magának, rá se nézett a többi színre. Valószínűleg, mivel az ő motorja is kék. Még ott voltak a nagyobb gyerekek is, akik szerdán búcsúznak (végre, itt nem ballagásának hívták a dadusok, hanem búcsúnak az eseményt), akiknek a nagy része mind Maricán, Zsebi gondozóján lógott, szóval nem tudott teljesen rá figyelni. Meg az egy óra hamar elment.

Kedden már úgy mentünk, hogy a csoportszobában nyitottunk, sőt előtte ugye átöltöztünk, megkerestük a jelünket és bepakoltunk pár cuccot a szekrénykébe is. Zsebinek repülőt választottam még júniusban a szülőin mert nem volt semmi más fiús jel szabad. Persze ez se egyszerű, főleg nem nekem, akinek gyakran még Babszem hala majd hóembere is kihívást jelentett, de Marica megnyugtatott, az is elég, ha monogramot teszek mindenbe. Zsebi már együtt tízóraizott a többiekkel, aztán mentünk ki az udvarra együtt, sőt volt egy kis idő, hogy beküldött Marica, s addig ő vigyázott a fiamra. Persze nehezen engedett el, de mire 2 perc múlva visszaértem, már javában nézegették a bogarakat a fákon, s nem hiányoztam.

Tegnap Babszemmel megint Cica volt addig, s belenéztek az elsős tankönyvekbe (amiket hétfőn kaptunk meg), s a Matematika II munkafüzetből oldottak meg feladatokat. Amik persze simán mentek a fiúnak. Úgyhogy megbeszélték, meg este mi is mondtuk neki az apjával, hogy az iskolában majd a számolási tempóján kell javítania. Ha úgy is érzi, hogy újat nem tudnak neki mondani, azért végezzen el mindent amit hall, mert a gyakorlással egyre ügyesebb és gyorsabb lesz.

Ma reggel már majdnem normális őszi menetrend szerint indultunk. Vagyis ment Babszem óvodába, az apja vitte, Zsebi még akkor ébredt, amikor elmentek, de ő is tudta, hogy megyünk bölcsibe. De nekünk csak 9-re kellett odaérni, úgyhogy nagyon azért nem siettünk. Mondjuk még mindig van mit ledolgozni a szintidőnkön.

Pont az eső előtt érkeztünk meg, úgyhogy nem volt kérdés, hogy fedetten leszünk egész délelőtt. Zsebi rögtön a tegnap kinézett markolót kereste, meg egyáltalán még élvezi a játékokat, bár van 1-2 gyerek, akik nem hagyták kibontakozni, de ők már holnaptól nem lesznek. Tízóraihoz megint leült rendesen és evett szilvát, aztán nagyon élvezte, amikor mondókáztak meg táncoltak a többiekkel, csak egy idő után sok lett neki a hangzavar. Úgy 11 felé kezdte mondogatni, hogy menjünk haza, de emlékeztettem, hogy ma már ott is ebédelünk és majd csak utána lépünk le. Az ebéd vegyes fogadtatásra talált, eleinte jól ment, de szokás szerint 5 kanál után Zsebi felállt az asztaltól és jobban kezdte érdekelni, hogy már pakolják ki az ágyakat. Ám azért még lefeküdni nem akart rá.

Na hát ez a nyári szünet a végére eléggé ellustított engem is. Majdnem két hete nem írtam és ezért sokan morognak. Tiszavasváriról alig írtam, pedig ott is ugyanannyit voltunk, mint a Balatonon és legalább annyi élménnyel lettek gazdagabbak a fiúk, mint a Magyar Tenger mellett.

Babszem amikor a nyár elején egyedül volt a nagyszülőknél, elment velük a strandra és az nagy élmény volt, alig várta, hogy majd együtt is felkeressük. Persze július végétől épp a nagy melegekbe érkeztünk és csak kora délelőtt meg késő délután merészkedtünk ki a levegőre. A strandot is úgy lőttük be, hogy az első hétfőn délután mentünk, miután Zsebi is felébredt. Aki ugye éppen megbarátkozott a Balatonnal, de a strandolástól annyira nem volt lehidalva. Mert hiába van 3 gyerekmedence Tiszavasváriban, ő nem akart úszó gumizni, úgyhogy jó szívvel csupán a pancsolósba mehetett bele. Az meg annyira nem volt buli. Ráadásul már az ugrálóvárakat is leengedték, a nagy trampolinokba meg nem mert belemenni. Babszem azonban nagyon élvezte a strandot és végig a nagyobb gyerekmedencében játszott, ugrált, úszott, labdázott. Kitalálta, hogy ha fázik akkor kicsit becsücsül a termál vízbe és felmelegszik, s lehet folytatni zárásig (mert szinte addig voltunk) a fürdést. Később valahogy mindig úgy jött ki, hogy Zsebi aludt, amikor Babszem a strandra kívánkozott, úgyhogy mi (én meg a kisebbik fiam) többet nem mentünk el. Babszem azonban volt máskor is a nagyiékkal, aztán amikor megjött Cica vele és nagypapával, majd amikor apa is megérkezett, akkor vele is elmentek és bemutathatta, mikre képes. Cicával még a holtág strandjára is kimentek, de az nem dobta fel annyira Babszemet ő jobban élvezte a medencéket a városban.

Zsebit ezalatt többnyire kielégítette, hogy velem lehet, pancsolunk az udvaron, vagy a nagyi csak vele foglalkozik és elmennek együtt a tejért megnézik az ottani párhetes kiscicákat, vagy ő locsolhatja az összes virágot, vagy enni adhat nagypapával az állatoknak.

Aztán amikor a hosszú hétvégére végül apa is megérkezett, együtt elmentünk a Tiszához, a tiszalöki strandon fürödtünk egyet, vagyis megint főleg Babszem, Zsebi csak a kisvízben szaladgált meg homokozott. Szerencsére délután kettesben is visszamentünk felnőttek és úszhattam egyet.

Voltunk tűzijátékot is nézni, augusztus 19-én persze, de legalább nem maradt el. Bár későn kezdődött, de sikerült ülőhelyre lelnünk úgy okoskodva, hogy egy házsorral a főtér mögött is jól fogunk mi látni, s valóban ez így is volt. Senki nem ijedt meg és bár rövid volt, de azért tetszett. Másnap belenéztünk Babszemmel a tévés közvetítésbe is, de az az igazság, hogy a színek sehogy se jöttek át, nagyon halovány volt vidékről nézve a fővárosi produkció:)

Mozis szempontból tavaly jobban jártam azzal, hogy júliusban voltunk Tiszavasváriban, mert akkor jobb filmeket tudtam elmenni és megnézni Nyíregyházára. Meg a választék is nagyobb volt. Most már csak a rajzfilmek maradtak nagyjából, bár annak azért örültem, hogy a Wolverine premier idejére azért ideértünk. Úgyhogy első alkalommal azt néztem meg. Ráadásul most partnert is szereztem magamnak Brigi személyében, aki viszont még sose látott X-Men filmet, de hajlandó volt az áldozatra és eljött velem mozizni, mert megígértem, hogy sokat lesz Hugh Jackman félmeztelenül és ha nagyon uncsi, akkor majd próbálok szórakoztatóan beszólni. Mondjuk annyira nem volt rossz a Wolverine, ráadásul szerencsénkre 2D-ben tudtuk megnézni, de engem nagyon zavart, hogy Chandler Bing szinkronizálta Jackmant. Ez volt 30-án, kedden.

Aztán következő kedden is jártam Nyíregyházán, akkor meg az emberrel randiztam, akit oda sodort a munkája és ebédidőben fél órára el tudott szabadulni. De így legalább megismertem kicsit a városközpontot is, mert eddig csak a Vasútállomás-Tesco-Cinema City tengelyen mozogtam. Szereztem is friss Lego katalógust Babszemnek, aki roppant boldog lett vele. Meg persze Zsebi is, mert most már ő is újabb újságot lapozgathat és mondogathajta, akárcsak a bátyja, hogy „ez kell nekem, ez is, ez is”.

Aztán utolsó alkalommal megint tegnap elmentem moziba, most a Red 2-re, megint Brigivel, aki ismét csak nem látta az első részt, de ehhez igazán nem kellettek előismeretek. Bár a sima Red sztorija jobb volt és pörgősebbre sikerült, azért szerencsére John Malkovich és Helen Mirren figurái elvitték a hátukon a filmet. Catherine Zeta-Jonesnak viszont pocsék volt a parókája és a barnasága is.

Mivel a tegnapi film csak délután kezdődött, délelőtt terepszemlét tartottam, úgy gondoltam bevásárolok pár cuccot, aminek a beszerzése esetleg nem izgatja annyira a leendő iskolást. Elhatároztam, hogy végre veszek neki normális ünneplő ruhát, mert úgyis abban kell mennie már szeptember 2-án. Eddig mindent megoldottunk az ing és szebbik farmer kombóval. Bár már a ballagás előtt mondta az óvónéni, hogy fehér ing és fekete nadrág úgyis kell majd az iskolába, de akkor elblicceltük még a dolgot (Babszem volt az 1tlen színes alak a sorban:) ). Na jó, szóval próbálkoztam a „nagy” márkáknál: C&A, Takko, Vögele, F&F, H&M és sehol se láttam egy árva hófehér sima inget és (már a vagy-gyal is megelégedtem volna) fekete nadrágot. Gondolom, hogy itt már csak a kínai boltok segíthetnek. De úgyis csak fél évig lesz jó Babszemre, amilyen tempóban nő, úgyhogy legalább kölcséghatékony lesz, ha onnan stafírungozzuk ki.

Azon gondolkodom, hogy van-e még valami amit a Balatonról meg kéne írni, miközben már a harmadik hétvégét töltjük Tiszavasváriban. De el vagyok maradva, holott most kéne pörgős posztokat írni, ha valaki mégis idetéved és elgondolkozik, szavazzon-e az oldalra a Goldenblogon ne sokat töprengjen. De nem állok jobban bejegyzésekkel az Olvasónaplónál se, nálam úgy látszik a melegnek ennyi hatása van. Majd keresek képeket még a Balatonról, mert a gyerekek cukik voltak ott is.

Amúgy itt még most szombaton kora délután nincs nyoma az enyhülésnek. Bár a nagyiéknál szerencsére a diófa árnyékában jól el lehet ütni a kánikulai napot, de azért a srácokat is megviseli az időjárás. Zsebi jóval kevesebb szilárd ételt eszik, inkább csak iszik, például házi tejet is, este későn alszik el és reggel korán kel, aztán délután durmol nagyot, akár három órát is, de akkor megint jön az, hogy 11-kor még ébren van. Plusz meg még szegénynek szorulása is van, ami eddig nem volt, úgyhogy az elmúlt pár napban szenvedett kicsit, ma délután már a kúpot is bevetettük, hogy segítsünk rajta.

Babszem most már nem alszik délután (vagyis ma pont igen, mert megbeszélték nagypapával, hogy este 8 körül mennek ki horgászni), s jó párszor egyedül mehetett el a nagyszülőkkel vagy most épp az itt lévő Cicával a strandra.  Így aztán az ő altatásával nincs különösebben gond, sőt ő szokott legkésőbb is ébredni reggel.