Fotel

Két hete, szombaton egy nappal azután, hogy hazahoztuk Babszemet a kórházból, a párom elment apuval, hogy megnézzék, kapható-e még az álomfotel. Ugyanis a fiatalember születésekor a dédszülőktől kapott pénzmagot erre akartuk fordítani, hiszen ez is a gyerek érdekeit szolgálja, ugyanis kiváló szoptatósfotel lehet belőle. Nos, volt még 1db belőle raktáron meg a kiállított, ajánlották, hogy ha egy héttel később, bronzvasárnap vesszük meg, akkor van még rá kedvezmény is, de ha meg elfogy, 3 hónap, amíg rendelnek újat. Mivel nagyon be voltunk már izgulva rá, azt mondtam a páromnak, vegye meg a raktárit. Még aznap délutánra vállalták a kiszállítást is. A fotel megérkezett, a szállítók elmentek, kicsomagolás közben azonban kiderült, hogy a jobb karfáján megsérült a szövet (kiszakadt). Azonnal telefonáltunk a reklamációra, akik rögzítették a panaszunkat, jelezték, hogy december 4-én fognak majd kollegák jönni és felülvizsgálni a helyzetet. Addig használjuk nyugodtan. Biztos ami biztos alapon azért csináltunk mi is fényképeket róla. Azóta szépen ki is lett használva a fotel, főleg etetésre és olvasásra. Igazából teljes családunk belefér. Hétfőn itt voltak a kárfelmérők, megállapították, hogy tárolás vagy szállítás közben történhetett a baleset, s ma felhívták az igazi fejesek a páromat, hogy 20000 forintot kapunk kápéban és megpróbálnak szerezni egy szövetdarabot, hogy akár mi itthon is megjavíthassuk a szakadást.
A bejegyzés tárgya:

Hasonlók

Joy