Akkor ma voltunk a tanácsadáson, hogy vegyünk mértéket Zsebiről. Szépen iperedik, behozta a múlt havi lemaradását: 7140 gramm és 68 cm. Mindenkire vigyorgott és meresztgette a szemeit, úgyhogy elsőre mindig azt mondták: Micsoda nagy szemek! másodszorra meg, hogy Mennyire hasonlít a bátyjára!

Az elmúlt hetekben azért Babszem életében is sok minden történt. Nagy örömömre imádja az úszást, egyre ügyesebb és szereti is csinálni. Tegnap mondta az óvónéni, hogy most már hosszában úsznaka medencében, azaz kicsitől a mély felé és végig az egész távot. Sőt tegnap két “számban” is első lett Babszem. Persze a szülők még mindig nem mehetnek be úszást megnézni, remélem majd tavasszal azért lesz erre is alkalom. De persze meg is értem, mert az uszoda kicsi, csak tanuszoda (Zalán apukája minden alkalommal mérgelődik ezen, hogy kicsi, hogy meleg van, hogy egyáltalán semmi se jó itt… ), nehezen is férnénk el, meg akkor a gyerekek nem a feladataikat csinálnák hanem produkálnák magukat és nem fogadnának szót az oktatónak.

Múlt héten kedden ugye Babszem elutazott Tiszavasváriba a nagyszülőkhöz, s most a napi telefonálások, vagy skype-olások alkalmával nem mondogatta, hogy hiányzunk neki. Ugyanis nagypapa elkezdett terepasztalt építeni az unokája kedvéért. Nagy volt hát az öröm, ment a lelkesedés meg minden és kedvenc olvasmánnyá lépett elő a PIKO katalógus, amit Babszem órákon át tud nézegetni és válogatja már, hogy milyen újabb mozdonyokra, vagonokra lenne szüksége.
Sőt vidéken volt akkora szerencséje, hogy pont vasárnapra virradóra lett annyi hó, hogy reggel kicsit szánkózni, hógolyózni, hóembert építeni volt lehetősége.

Amúgy meg nemrég volt iskolaérettségi felmérése, hamarosan remélem megtudjuk az eredményeket, mondjuk nem kell izgulnunk mert még egy éve van úgyis. A farsangtól idén is tart, úgyhogy megígértük neki, hogy nem kell aznap mennie oviba. S eddig még megúsztuk nagy betegségek nélkül a telet. Bár ezt korai kijelenteni, mert már két éve mindig februárban dönti őt le valami vírus.

Azért most belehúztunk a fejlődésbe. Majd lesz beszámoló, meg képek hónapban de végre ma délután is volt elég fény ahhoz, hogy Zsebit lefotózzam.

Szombaton reggel elindultunk hát autóval a nagyobbik gyermekért Tiszavasváriba. Nem igazán aggódtam azon, hogy fogja bírni Zsebi az utat, hisz legutóbb Nagykanizsát simán megjártam egyedül a két gyerekkel úgy, hogy ő végigaludta az utat. Na persze most nem ez történt. 40 perc alvás után felébredt, egy darabig még nézelődött, aztán már semmi se tetszett neki. Hiába ültem mellé, beszéltem vele, adogattam a játékokat, etettem meg stb. csak nem sikerült megkedveltetni vele az utazást. Aztán odaérve megnyugodott, ebéd után pedig 2 órát aludt.

Vasárnap ebéd után indultunk vissza arra számítva, hogy délutáni alvást majd a kocsiban letudja Zsebi. De persze megint csak 40 perc alvás, aztán semmi se volt jó, csak ordított. Aránylag ütemesen és monoton csinálta, mert Babszem a végén elaludt rá. Lehet, hogy nem bírja az M3-t?

Zsebi a héten megtapasztalhatja, hogy milyen egyedüli gyereknek lenni. Oké persze a nyáron már voltunk itthon csak hármasban meg kettesben is, de akkor ő még alig figyelt a környezetére. Mostanra azonban már kialakult napirendje van aminek fontos része a bátyó is. Zsebi még mindig rajongó szemekkel és örök vigyorral tudja nézni Babszemet, aki kedd reggel elutazott a nagyival Tiszavasváriba telelni kicsit. Még utoljára bebújtak együtt az ágyunkba, s míg a nagyobbik a telefonomon játszott az autóversennyel búcsúzóul, a kicsi felváltva hol őt nézte, hol meg a telefont. Láthatólag tegnap este Zsebi hiányolta a szokásos programot, nézegetett be a gyerekszobába, hogy akkor most hogy is lesz, de mára már úgy tűnt megértette, hogy Babszem most nincs itthon.

Mondjuk ehhez képest napközben nem tért vissza a szokásaihoz, még mindig ugyanúgy kevesebbet alszik mint a múlt héten, mert inkább még a hétvégi pörgést várja, amikor mindig történt valami. S a nagyi azt se tudta melyik fiúhoz kapjon.

Egyébként most jobban megfigyelhető volt az is, hogy Babszem nehezebben viselte, már nem ő az egyetlen unokája teszvesz néninek. Legtöbbször próbált elvonulni nagyival a gyerekszobába, hogy együtt legyenek, aztán persze néha megfeledkezett a lelkes közönségről, aki megpróbálva kihasználni a holtidőt Zsebit kezdte volna szórakoztatni. Csakhogy ez nem járt sok sikerrel, mert Babszem majdnem azonnal észrevette a partizánakciót és ha előtte egyedül is jól elvolt, mindjárt szüksége lett volna valamiért a nagyi segítségére. Na de most pár napig csak körötte forog a világ.

Az úgy kezdődött, hogy a múlt héten Babszem hazahozott az oviból egy rózsaszín, kagyló alakú műanyag retikült. Ami széttört, mert mostanában mindenki azzal játszik, lányok királylányosat, a fiúk meg valami szállítóeszköznek használják (legalábbis az én gyerekem egy helikopterre akasztva rohangászott vele körbe-körbe). Babszem elkérte Hajni nénitől, hogy majd az ő apukája megragassza. Az óvónéni azt mondta, akár úgy is meg lehet csinálni, hogy ne maradjon szétnyitható, mert főleg abban ment tönkre, hogy ki-be csukogatták a gyerekek. Úgyhogy hazahoztuk a páva mintájú kis táskát és apa megragasztotta.

Másnap egy hasonló alakú, anyagú, csak éppen türkizkék és pánt nélküli retikült hoztunk haza szintén ugyanilyen célból. Az ember hősiesen vette az akadályt.

Ma kiürítettem Babszem szekrényét és zsákját, mert holnap elutazik a nagyihoz kicsit szabadságra és hazahoztam minden ruháját. Találtam a polcán egy kiégett égőt, zacskóba csomagolva. Elhoztam azt is, azt hittem, hogy Babszem megkapta az apjától a múltkor az autóból kiszerelt izzót. De az ember nem ismerte fel az égőt, úgyhogy kidobta. Mikor Babszem hazaért az úszásból, megkérdeztem, milyen égő volt az. Ja, az meg az óvodai vetítőgép izzója, ami kiégett és nem tudnak vetíteni. De az ő apukája biztos tud bele szerezni egy újat.

Úgyhogy jött a kukázás, internetezés és az ember, akit most már a sárga csoport ezermestereként istenít a gyereke, kiderítette, hogy hol és mennyiért lehet ilyen égőt kapni. Jövő héten lesz vetítője megint a csoportnak.

Szerdán és csütörtökön Zsebi bebizonyította, hogy ha frontérzékenységről van szó, akkor ő biza nem kispályázik. Napközben szinte alig aludt és leginkább azt szerette, ha kézbe fogják. Mondjuk legalább enni jól evett és mire estére leharcolta magát az éjszakák a szokásos menetrendben teltek, azaz 9-től alvás egy ébredéssel reggelig. Azért volt pozitívum is ezekben a napokban, ugyanis átfordult szerdán a hátáról a hasára, amit azóta egészen élvez, rájött, hogy jééé ő akkor így már tud normálisan mozogni. De legalábbis helyet változtatni, úgyhogy át kell majd helyezni a játszószőnyegét, mert most 2 percenként kotrom ki az ágy alól.

A tegnap esti pályaépítés eredménye, amúgy, Vén Lihi Duplóból:

Ősz óta, hogy reggel nekem nem kell munkába menni, s az apja viszi Babszemet az oviba, később érnek be, mint az előző évben. Volt már, hogy majdnem reggeli után értek be és bejelölték a hóembert, hogy beteg. Úgyhogy feltámadt Babszemben az igény, hogy korábban menjen oviba, odaérjen a többség előtt. Tegnap még lelkes volt, felkelt korán, aztán kiderült, leginkább azt akarta, hogy egyedül reggelizhessen (egyedül akart megteríteni elkészíteni magának a kaját stb.). Ma reggel is korán kelt, hogy egyedül ehessen a konyhába, de elcsábult, hogy Zsebi még nem ébredt fel és inkább befeküdt még közénk lustálkodni. Aztán kis segítséggel – már este elérhető közelségbe tettük neki az evőeszközt, tálat, kukoricapelyhes dobozt – végül megreggelizett egyedül, s kicsit korábban ért be az oviba.

Elvileg holnap is korán szeretne menni. Majd meglátjuk hogy lesz kedve 🙂

Mindig az van, hogy ha leírom, valami így vagy úgy történik, akkor másnaptól az egész megváltozik, de valahol meg kell örökíteni a dolgokat, hogy emlékezhessünk rá. Az elmúlt bő egy hétben, mióta visszajöttünk Kanizsáról a fiúk kezdenek kialakítani egy esti menetrendet.

Zsebi már vacsorázik, egész rendesen, Sinlacot, úgyhogy fürdés után a szoptatás már minimális, sőt inkább csak fekszik az ölembe és várja, hogy a bátyja meg az apja is bejöjjenek, befejezzék a tisztálkodást. Addig nem is nagyon csinál semmit (kivéve, ha hullafáradt, mert akkor bealszik), nagyon figyel, mikor jönnek már a többiek. Aztán jöhet a nagy vigyorgás, meg ölelkezés, puszilkodás, s utána még Zsebi a szemével követi, hogy a család másik két férfitagja eltűnik az ajtó mögött. Van amikor még fülel, hogy mi történik benn a gyerekszobában (Babszem öltözik, meseolvasás, villanyoltás, beszélgetés), de van amikor ilyenkor már megnyugszik, aztán vagy csak simán elalszik, vagy még szopik egy keveset.

Babszem is ügyesen elalszik esténként lefekvés után, mert az utóbbi időben elég sokáig tartott neki, mire tényleg álomba merült. Volt, hogy még hétfőnként, úszás után is, amikor nagyon ki volt merülve az ágyában még vagy 10-ig csak forgolódott, s nem aludt el. Naná, hogy másnap reggel meg alig lehetett felkelteni.

A hétvége a pihenésről szólna normál esetben, de ezt minden kisgyerekes szülő tudja, hogy nem valós kijelentés. Gyerekek ilyenkor lehetnek többet együtt apával, Zsebi hétvégéken napközben a sok izgalom miatt mindig kevesebbet alszik, de amikor fent van több törődést igényel. Elvárja, hogy foglalkozzunk vele is, ha már ott vagyunk, mert miért inkább főzünk, meg bevásárolunk, csapot szerelünk, takarítunk, karácsonyfát bontunk stb. Úgyhogy nálunk ilyesmikről szól a szombat-vasárnap.

Szombat reggel korán ébredés – nem önszántunkból, persze, hanem a kisebbik kukorékolt – délelőtt bevásárlás. Délután Babszem és az apja elmentek villamossal plázázni. Ugyanis a héten az óvodában főleg egy Ferrari-val játszott a gyerek és persze kellett neki egy olyan autó. De nem lehet akármilyen, határozott elképzelése volt, mekkorának, milyen színűnek kell lenni a kocsinak. Úgyhogy mentek játékboltot járni. Az ember szerint nagyon jópofa volt, hogy bár Ferrarit nem találtak, de Babszem megpillantott például olyan mozdonyt amilyen neki még nincs a gyűjteményében* erre fel is hívta az apja figyelmét, de visszatette a polcra, hogy most nem ilyet jöttek venni, hanem kocsit. Amit persze nem kaptak. Ma délelőtt még benzinkútra is mentek, hátha ott nagyobb szerencséjük lesz de ez se jött össze.

A hétvége másik nagy eseménye Babszem számára, amiről az összes nagyszülőnek beszámolt, hogy közel a végéig tolták az apjával az Asphalt 6 játékot a telefonomon. De legalábbis elérték azt a szintet, hogy a régóta áhított autót, a Bentley Speed 8-t is meg tudták venni. Úgyhogy most a gyerek is autóversenyezik megint nagy kedvvel. S egyre ügyesebben kezeli a játékot.

Mi meg közben sétáltunk Zsebivel mindkét nap nagyot, hogy a levegőzés meglegyen. Még mindig náthás kicsit ez főleg reggelre szokta kényelmetlenül érinteni, de most már egész jól viseli az orrszívó-porszívót is. Közben még a vizeletéről is kiderült, hogy negatív.

*karácsonyi takarításnál meg lett számolva, 65 vonata van, s erre jöttek még az ajándékok!

Amikor kiválasztottuk Zsebi nevét jól megnéztem, hogy mégis mikor van névnapja. Nem számítottunk rá, hogy naptárban szerepel, utónévkönyvben és Wikipédián néztük, hogy október 13 és március 18, s mi ebből kiválasztottuk a tavaszit. Az két héttel Babszem névnapja után van. Aztán a múlt héten előre lapozva a 2012-es évre észrevették anyuék, hogy január 5-én van Edvárd nap, ami szerepel is a naptárban. De mondtuk, mi már a március 18 mellett döntöttük, megtartjuk azt.

Ezzel igazából a párom családjának hagyományait követjük ott ugyanis a névnapokat nem akkor ünneplik, amikor a naptárban szerepelnek. Például tesz-vesz néni névnapja nincs benne a naptárban akkor, amikor tartja. Nagypapa pedig két keresztnévvel rendelkezik hivatalosan, de mindenki csak a becenevén hívja, névnapját pedig a második keresztnévnél tartja, mert azt halványan jobban kedveli, mint a hivatalosabbat. Úgyhogy nem fogunk kilógni a sorból.

Nos a tegnap esténk elég katasztrofálisra sikerült Zsebivel, aki úgy 1 óra felé aludt el igazán. Addig úgy 20 percenként felébredt, gondolom az orra miatt, meg turkált a szájában is, szóval lehet megint kicsit a fogzás is befigyelt. Ma persze egész nap 1-1,2 órákat aludt ezek után, valahányszor letettem. A nátha is visszaszorulóban és bevetettem a Dentinoxot is. Este meg nagyon vidám volt Zsebi, vigyorgott és rendesen vacsorázott is Sinlacot, s kivételesen Babszem előbb bedobta a szunyát, mint ő.

Előástuk Babszem etetőszékét, alaposan lemosva ma már abban ücsöröghetett kicsi Zsebi, amíg megpróbáltam enni adni neki. Ami most persze megint nem egy sikeres projekt, mert a karácsonykor a családon végigment nátha őt is elkapta. Sőt volt tegnap kis láza is, úgyhogy jöhet a ha láza van vigyük a vizeletét leoltani mozzanat is.
Babszem is náthás, de egyelőre nála komolyabbra nem fordult a dolog, meg most a szünet után nagy örömmel is ment óvodába.

Zsebi második gyerek, úgyhogy már nem követem percre pontosan a hozzátáplálási előírásokat. Mondjuk a közel hat hónap csak anyatej azért így is megvolt, mert hiába kezdtem el az 5 hónaposnak az almalét adagolni, nem nagyon dőlt be neki. A banán az ízlett, aztán meg hajlandó voltam bármit a kezébe adni a gyereknek, ami kaja és érdekli, meg úgyis a fogait próbálgatja. Úgyhogy kapott már paprikát, uborkát, sajtot, narancsot és anyu adott neki kenyérhéjat is. Mert vele nem akarjuk 2 évig húzni, hogy mindent turmixolunk (gulyáslevest is megette simán anno Babszem, csak pürében, nokedlistül).

Kanizsán kapott sárgarépát, fehérrépát krumplival, az alma továbbra se bejövős, a banán viszont igen, és a sütőtök se ízlett neki. A Sinlacot változó kedvvel fogyassza, mindig akkor enne belőle többet amikor keveset készítek és fordítva.

Végülis karácsonykor csak egyetlen nap volt, amikor mind az öt unoka itt volt a mamánál. Erre tegnap került sor és kisebb összezördülésektől eltekintve nem volt semmi gond. Elmentünk velük a Kölyökparkba, ahol jól kiugrálhatták magukat, aztán meg hazafelé a Mekiben elköltöttem rájuk a maradék idei kajajegyeimet.Sőt délután még az unokatestvérem is eljött a kislányával, aki szereti a vonatokat meg az autókat és kicsit belerondított Babszem pályájára, mert 2 és fél évesen még nem mindig tudott ügyelni arra, hogy a síneket ne borítsa fel. Még a szokásos unokatestvéres kép is elkészült és ki lehetett cserélni anyuék gépén a hátteret a 4 unokásról az 5 szereplősre.

Zsebi is jól érezte itt magát, eszegetett már zöldséget, gyümölcsöket, vacsorára még Sinlacot is. Aránylag jól aludt, reggel persze ő ébredt a legkorábban, 7 és 8 között de még simán akár egy órát is elvolt mellettem az ágyban. Mondjuk továbbra is főleg velem volt el és sokat volt kézben, de férfiakkal mindig elsőre haverkodott és a lány unokatestvérek egész jól le tudták kötni. A papával volt párszor sétálni, egyszer két órát is aludt. Amikor én vittem, csak fél órára hunyta le a szemét.

December 23-án féléves lett Zsebi, de a nagy ünneplés elmaradt, mert akkor már igencsak készülődtünk a Karácsonyra. Babszem már csütörtökön se ment oviba, próbáltunk takarítani, bevásárolni hogy 24-re nagyjából elkészüljünk. Ami azért trükkös két gyerekkel, mert valamelyik biztos szeretné, hogy vele foglalkozzunk, plusz a kisebbik mostanában ki nem állhatja pl. a porszívó zaját. Úgyhogy az ember mindig akkor takarított, amikor mi elmentünk otthonról. Végül mindenféle családi egyeztetés után a programot úgy találtuk ki, hogy Szenteste Cicáéknál lesz a vacsora, másnap a nagyszülők nálunk ebédelnek, aztán én a fiúkkal leutazom Kanizsára.

Az egyetlen dolog, ami nem jött össze, az a lazac volt, úgyhogy végül kacsát csináltunk első napra, meg azért halat is, de afrikai harcsát javítottunk fel szalonnával meg hagymával, s nagyon finom lett. Süteményt nem sütöttem, csak teszvesz néni születésnapjára csináltam túrótortát. A héten főpróbáztam egy new yorki sajttortát, de úgy döntöttem, mégis maradok a bejáratott receptnél, úgyhogy az új készítményt a héten az ember munkatársai ették meg.

Babszem nagyon élvezte a karácsonyfa díszítést. Végül úgy döntöttünk, hogy csak az ajándékot hozza a Jézuska, nekünk együtt kell előkészíteni a terepet. Aztán nem győzött betelni a fenyő látványával, még énekelgetett is karácsonyi dalokat, teljesen magától (persze a hangja nem az igazi, az összes éneknek ugyanolyan dallama van), meg még költött is ódákat a fához. Persze Babszem annyira izgatott volt, hogy alig akart délután elaludni, majdnem nem sikerült becsempésznem az ajándékokat a fa alá – amiket előző éjjel becsomagoltam.

Vasárnap ebéd után felpakoltam hát a srácokat és teli lett a csomagtartó is cuccokkal, s elindultunk Kanizsára. Mindenki azon aggódott, hogy egyedül megyek a két gyerekkel, Zsebi még nem volt ilyen nagy úton, vajon mi lesz. De mivel az időjárás nem ígért semmi meglepőt, tapasztalatból tudtam, hogy 25-én azért az autópálya nagyon jól járható, Babszem már egész ügyes a hátsó sorban öccse megnyugtatásával nem aggódtam. Úgy gondoltam, maximum megállunk majd és megszoptatom Szemenagyot, ha muszáj. Erre a kicsi bealudt amint ráfordultunk az autópályára Budaörsnél és csak Kanizsán ébredt fel. Sőt, még Babszem is aludt 40 percet, s az utolsó 20 percre ébredt csak fel, amikor meg már tényleg nem volt sok hátra.

Úgyhogy karácsony első napja óta itt vagyunk vidéken. Zsebi egész jól fogadta a helyszínváltást, s ő is hatalmasakat alszik, ha a papa viszi sétálni. Tegnap például 2 órát. Ma én mentem a fiúkkal el a postára, de nálam csak 30 percet meg 12-t aludt a babakocsiban. Az ember szerint is jól tolni csak a papa tud.

Ma megérkeztek Stockholmból a húgomék, holnap itt lesz az összes unoka, s a lelkemre van kötve, hogy feltétlenül készítsek ötjükről fényképet.