Az iskola utolsó hete tehát sűrűre sikerült Babszem számára. Kedden volt az utolsó úszásuk, ahol végig játszhattak, délután ment focira is, sőt volt arról szó, hogy szerdán valami felmérőket csinálnának velük az edzők, de az már nem fért bele. Főleg mert szerdán mentek ugye a jutalom kirándulásra, ahol nagyon jól érezték magukat, sőt Babszem annyira rendes volt, hogy a pénzét két fakardra költötte, mert hozott egyet az öccsének is. Csütörtökön hazahozhatták a maradék cuccaikat a suliból, meg utoljára ment edzésre is a tavaszi félévben.
Péntek reggelt az iskolafogászaton kezdtük, ugyanis Babszem egyik tömése félig kiesett, s nem akartuk úgy engedni őt el táborba, hogy nem látja doki. Mivel a saját orvosunkhoz már nem kaptunk időpontot, gondoltam a körzeteshez elviszem. Helyettesítések miatt azonban nem az a doktornő volt, aki ovis korában foglalkozott vele, mielőtt magánútra tértünk, hanem aki az iskolához tartozik. Ő pedig nem szívesen nézte meg, mert mint mondta, én korábban, amikor magánorvostól vittem igazolást, letiltottam a gyerekről. De azért sikerült szót érteni és végül foglalkozott velünk, tisztított egyet és ecsetelt, meg azt mondta, ő nem hiszi, hogy gond lenne a dologgal, aztán ha visszajön Babszem, vigyem el a saját orvosunkhoz (ahova van is időpontunk tábor utánra).

A suli amúgy jól csinálta: pénteken ebéd után volt a tanévzáró, aztán az osztályban a bizonyítványosztás, 5-től meg a nagyok ballagása, addigra mindenki más már lelépett. Azt mondták, úgy 2-re kell menni. De mire odaértem már javában folyt a bizonyítványok osztása, szerencsére Babszemét pont láttam. A tanárnéni megdicsérte rendesen, azt mondta, hogy “már a doktoridra is készülhetsz”, úgyhogy feszítettem rendesen. Felajánlottam a nagyfiúnak, hogy mivel van egy csomó időnk elmehetünk fagyizni, de ő haza akart menni focizni Zalánnal. Amiből nem lett szinte semmi, ugyanis jól megpakolva 3 szatyorral a suliból mire hazaértünk, kiderült, hogy a negyediket bent felejtettük, úgyhogy fordulhattunk is vissza érte. Végül elmentünk Zsebiért és hazajöttünk és a fiúk egész délután lent voltak az udvaron, játszottak a házbéliekkel és jó későn sikerült ágyba dugni őket. (Én meg kivettem a pénteket, mert bevásároltam és egész héten igyekeztem beszerezni azokat a dolgokat, amik szerepeltek a tábori listán, hogy mit ajánlanak, mit vigyenek magukkal a gyerekek)

Ja és a bizonyítvány? Persze teljesen jó értékelések vannak benne, a Dicséretet érdemel alatt pedig minden tantárgy fel van sorolva. Kapott díszoklevelet a kiváló tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért, meg a “testnevelés órákon nyújtott lelkes és kitartó munkájáért“.

Szombaton nem mentünk el az egyesület sportnapjára, mert már korábban megígértük Babszemnek, hogy kivisszük az ásványbörzére a Millenárison. Nagyon izgatott volt, vitt magával pénzt is, s miután én elvittem magammal Zsebit játszani, mert őt nem kötötték le a kövek, apa és nagyfia nagyon jól elnézelődtek a standok között. Délután még volt egy Tesco futás, és sikerült venni jó sapkát a gyereknek 🙂 Aztán a szombat este a pakolással telt, segítettünk Babszemnek összerakni a táskáját, pár jó tanáccsal elláttuk már a héten, a végén nem nagyon akartuk leterhelni túl sok infóval, mert úgyse figyel oda, a felére nem fog emlékezni, amire meg igen, az nem számít. Például meséltünk neki a mi táboros kalandjainkról, s másnap reggel alig szálltak fel a buszra, már elmesélte a többieknek, hogy az apja amikor táborba ment, tollasütővel hokizott a szobában, elesett, beütötte a fejét és azóta van egy csík a szemöldökében, ahol nem nő semmi. Az, hogy én első alkalommal a fele cuccomat otthagytam a táborba, nem tett rá ekkora hatást:)

Vasárnap reggel tehát buszra tettük Babszemet, aki elutazott Balatonlellére focitáborba egy hétre. A történéseket a facebookon lehet követni, második naptól Jani bácsi akár kétszer is 2-300 képet felrak a gyerekekről. Úgyhogy tudjuk, hogy jól vannak. Meg is nyugodtam, mert az elutazás előtti héten eléggé izgultam, volt hogy nem aludtam, mert azon járt az agyam, hogy jaj szegény gyerek, aki eddig ki volt szolgálva egyedül kell, hogy helyt álljon.

Sőt, vasárnapra virradóra azt álmodtam, hogy otthon hagytam a gyerek pénzét és igazolását, s egyszerűen nem értem vele vissza, mire indultak volna. Úgyhogy nagyon figyelmes voltam, hogy ne maradjanak a hivatalos dolgok hátra. Előző este ugye bepakoltunk, elő volt készítve az utazós ruha, a szendvicsek az útra, reggel 9-kor indultak, de fél 9-kor volt gyülekező, mi már 25-re odaértünk, szóval minden jól alakult. Körbenéztem a többi srácon és rájöttem, hogy Babszem sapkája otthon maradt. Apa és Zsebi hazaszaladtak érte (kocsival voltunk, persze), s 10 perccel indulás előtt vissza is értek. Babszem addigra már izgatottan ült a buszon, s nagyon aggódott, lesz-e sapkája.

Szóval Pünkösd hétvége péntekén egyedül aludtam itthon, a gyerekek jól érezték magukat Délegyházán, az ember meg kiment munka után Szadára. Kirúgtam rendesen a hámból: tovább dolgoztam, hazafelé kicsit csámborogtam és este még szépen ki is tudtam takarítani, aztán anyuék elmesélték, hogy Zsebi eldőlt mint egy zsák krumpli este, nem keresett, tudta, hogy másnap majd megyek. Igaz, délután persze nem aludt, de ilyenkor beáldozható a dolog, ha jobban járnak vele a hálótársak. Úgyhogy nyugis volt az éjszakája mindenkinek. Másnap reggel mentem a fiúkért, kicsit nehezített terepen, nálunk itt Kőbányán naponta változik az útvonal a villamosfelújítás miatt, az 51-esen felüljárót újítottak, Délegyháza körül éppen ünnepeket tartottak, úgyhogy megismertem a község eldugottabb utcáit is, mire kiértem a húgomékhoz. De én még jól jártam, mert utánam érkezett apu, aki elment bevásárolni meg a Dórit vitte meccsre és ő még a triatlonosokba is belefutott, akik miatt lezárták Dunavarsányból Délegyházára vezető egyetlen általunk ismert utat is! Kicsit aggódtam, hogy fogunk innen elkeveredni Szadára, de szerencsére addigra már a versenyek nagyja lezajlott. Zsebi persze örült, hogy megérkeztem, ellátott rengeteg cseresznyével, mert főleg azt szüreteltek a kertben és nehéz volt levakarni rólam. Eszti és Babszem is jókat játszottak, az elmúlt egy évben tökre összecsiszolódtak, alig szoktak veszekedni, s persze mind a ketten várják, hogy majd nyáron kettesben legyenek Tiszavasváriban.

Szombaton kora délután érkeztünk meg Vasváriba, ahol a hosszú hétvégét töltöttük. Mi vasárnap elmentünk moziba és megnéztük A holnap határánt , ami marha jó film volt, még az embernek is tetszett, aki persze alapból utálja Tom Cruise-t de hát itt állandóan meghal, úgyhogy ez bejött neki. Na meg Emily Blunt aztán belevaló csaj volt. Közben a gyerekek meg   az állatokkal játszottak, ilyenkor mindig jól vannak tartva, mert Zsebi pl. óránként etetné őket, s persze tűzoltósat játszottak 1000-rel, mert ugye éppen mind a ketten azok akarnak lenni. Úgyhogy Sam, a tűzoltónak hála a fiúk egész közel kerültek egymáshoz, mert ha éppen oltanak, akkor akár fél órára is békésen tudnak játszani (még itthon is:)  Babszem szomszédolt is, mert van egy vele egykorú unoka ott is, Zsebi pedig ha éppen nem volt más dolga, hintázott, de azt csak a nagypapával, mert ő löki igazán magasra. Volt nagyüzemű fodrászkodás is, az összes fiú meg én is meg lettem nyírva, aztán este grilleztünk, s mivel a párom épp a nagypapa frizurájával volt elfoglalva, én voltam a húsfelelős. Na meg mellette a gyerekek persze olthattak tüzet. Hétfőn a fiúk elmentek a holtágra csónakázni meg pecázni, addig én vigyáztam a kiengedett bárányokra, mivel az összes Juhász házon kívül volt:)

Aztán délután vissza kellett térni a fővárosba, mert még volt vissza egy sűrű hét a vakációig.

Jövő héten vége  a sulinak, eddig Babszem minden felmérőjét 100%-ra írta, kivéve a matekversenyt, ott 3 pontot vesztett, úgyhogy csak 91,3%-os lett. “-3 pont, de van -3 pontom” – mondogatta és nagyon szomorú volt.

Viszont kapott meghívást az iskola Legjobbak kirándulására, ahova az osztályukból csak 3-an mennek. Jövő szerdán utaznak Visegrádra, csak költőpénzt kell vinniük.

Zsebit 101 cm-nek és 14 kg-nak mérték májusra a bölcsibe, felvették az oviba, de az ottani nagy változások miatt  majd csak augusztusban lesz szülői, addigra gondolom már rendeződnek a helyzetek, véglegesedik az óvónők száma, kinek melyik csoport jut stb.  Ma pedig először aludt nélkülem, anyuék elvitték Délegyházára a fiúkat, holnap reggel megyek értük. Míg tegnap még mondogatta, hogy nem akar máshol aludni, ma reggel már úgy búcsúzott tőlem, hogy “Majd holnap találkozunk!” s bár nagyon fáradt volt, mesélte anyu, igazából nem hiányolt és elaludt szépen.

A múlt hét végén volt ugye a Gyereknap, amit mi annyira nem ünneplünk, meg halmozzuk el a srácokat ajándékokkal. Azt terveztük, hogy szombaton elmegyünk az éves bölcsis gyereknapra, vasárnap pedig egy régi főiskolás csoporttársamat látogatjuk meg.

Aztán közben kiderült, hogy tesz-vesz néni feljön, s ha már szombaton ugrik fel hozzánk, akkor főz ebédet friss saját zöldségekből, lesz desszert és meghívja rá Cicáékat is. Végül annyiban jól járt, hogy a veje már előző este felhozta, így nem szombaton 11-re érkezett hogy aztán a 4-es busszal utazhasson is vissza, hanem már fél 10 körül nálunk volt. Aminek a fiúk persze nagyon örültek, úgyhogy már attól féltünk, nem lesz senki a bölcsiben, mire odaérünk. De szerencsére nem így történt. Míg Babszemet elsősorban az ugrálóvárak és a szokásos pecázás érdekelte, Babszem nagyon megörült, amikor kiderült, hogy az érkezésünkkor már az elmenetelre készülődő kukásautó után egy tűzoltóautó jön. Mert most épp az összes gyerekem tűzoltó szeretne lenni, hála az elmúlt másfél hétben megnézett Tűzoltó Sam filmeknek. Szóval Babszem teljesen fel volt villanyozva, többször is sorbanállt, hogy felmászhasson az autóba, meg körbejárta és felvehette a sisakot meg a légzőmaszkot is. A végén úgy kellett kirakniuk a tűzoltóknak minket a fülkéből, mert menniük kellett a következő állomásra, egy másik kerületi óvodába. Zsebi meg közben ült lovon is, emlékszem annak idején Babszem nagyon meg volt illetődve és kicsit félt, de az öccse teljesen természetesen viselkedett, ugyan még egy körre nem akart menni, de jól érezte magát. Az ember aztán délután kiment Szadára, a fiúk meg pihentek, Zsebi is aludt nagyot, meg az udvaron játszottak.

Vasárnap délelőtt elmentem szavazni, aztán fagyiztunk egyet, szerencsére ebédet nem kellett főzni, mert maradt elég szombatról, déután pedig Ürömre mentem a fiúkkal. Eleinte ugye nem akartak jönni, mert ismeretlen helyre megyünk én is csak Beát ismertem ugye, gyerekekről csak fényképet láttam (a fia 10 hónappal fiatalabb Babszemnél most megy majd szeptemberben iskolába, a lánya pedig majdnem 5 éves). Eleinte persze nehezen játszottak együtt, de az én srácaimat lenyűgözte a sok újfajta játék, amivel ott találkoztak, mert ugyan voltak Legok ott is tömkelegével, de mások mint nálunk. Úgyhogy végül mi felnőttek jól elbeszélgettünk, míg a gyerekek feltalálták magukat, s a végén persze alig akartak eljönni. Zsebi még amikor beszálltunk a kocsiba akkor is visszaszólt, s megfenyegette Beáékat, hogy “Jövünk máskor is!” Egyébként nekem meg az volt tök jó, hogy láttam, a volt csoporttársam korban és munkában ott tart ahol én, hogy kb. ugyanazokkal a problémákkal találkozik gyereknevelés és napi rutin alatt, mint jómagam, sőt hasonló megoldásokra jut. S igen, őt is lenyomják a gyerekei akaratban!

S mire hazaértünk az ember még takarított és mosogatott is, szóval rend és tisztaság fogadott.

Szóval teljes sikernek értékeltük a hétvégét és mindenki feltöltődve ment hétfőn dolgozni. Még Zsebi is vidámkodott, sőt kedden külön örült, hogy apa ment érte, nekem ugyanis a főnököm figyelmembe ajánlott egy előadást, aminek a szervezője személyesen hívott meg, úgyhogy ott kellett lennem. Szerencsére Babszemet el tudták vinni Zalánék edzésre, az ember meg elment Zsebiért, aki először örült, aztán később voltak összezörrenések a sétálás alatt az apjával, de másnap reggel azért reménykedve kérdezte, hogy “Megint apa jön értem?”

Mivel múlt szerdán a nagymama már hazautazott, csütörtökön és pénteken a fiúk mentek közösségbe. Babszem sajnos lemaradt ugye a jó dolgokról, de azért még laza két napjuk volt, Zsebit viszont eléggé megviselte, hogy vissza kellett térnie a bölcsődébe. Igazából csak ma reggel volt az, hogy egész örömmel ment és már nem kérte, hogy maradjak vele sőt nem is sírt.  Egyébként a héten volt náluk mérés és a legújabb adatok szerint 101 cm és 14 kg. Ma reggel is mondta rá egy anyuka, hogy milyen szépen megnőtt.  Igazából ahhoz képest, amilyen kis béka volt születésekor tényleg rendesen kikupálódott.

Most hogy jó idő van, a fiúk sokat vannak a szabad levegőn, ha nem az ovi udvarán, akkor itthon a hátsó kertben. Babszem elsősorban persze még mindig focizik Zalánnal, akivel továbbra is a se veled se nélküled kapcsolatot nyúzzák. S bár igyekszünk neki tanácsokat adni, hogyan kezelje haverjával a konfliktusokat, többnyire nem fogadja meg, vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi gondolnánk (de hát a szülőknek ehhez hozzá kell szokni), viszont azért alakul már és sokszor a sarkára áll, vagy legalábbis már nem sokáig van megbántva, ha beszólnak neki. Még gyakorolnia kell azt, hogy engedje el a füle mellett amit Zalán mond.

Zsebi persze, mint minden második gyerek sokkal könnyebben barátkozós és kevésbé összezavarható. Legszívesebben a nagyokkal játszana mindig,  s azt amit azok, függetlenül attól mennyire neki való. Szeret rajzolni, ebben nagyon ügyes is, már szép köröket csinál. Sőt a múltkor rajzolt egy bolygót űrhajóval, azaz egy körbe tett egy hasábot.

A füll-orr gégészetet le kellett mondanom, mert május 5-re múlt hétfő reggelre Zsebi belázasodott, úgyhogy otthon maradtam vele. Új időpontot persze nem kértem, majd ha kiderül, gondoltam, mikortól leszek “szabad”. Doktor  néni megállapította, hogy vírusos torokgyulladása van a kicsinek, úgyhogy 3 nap láz várható. Ez így is történt, szerdáig volt láza, aztán már csak a köhögés és a javuló torok maradt. Szerencsére amúgy is az volt, hogy jön fel a nagyi már csütörtökön, egy nappal előbbre hoztuk a dolgot,  szóval már szerdán megérkezett. Így el tudtam menni beíratni  ugye Zsebit oviba, aztán nem volt gond és csütörtökön ott voltam az Éneklő ifjúság-on is, ahol Babszem lépett fel az énekkarral. Nagyon aranyosak voltak, ők az alsósok bemutatójában szerepeltek és mint nem tagozatos iskolai kar, meg akik tényleg a legfiatalabbakból álltak, szuperül muzsikáltak. Szerencsére volt mellettem egy anyuka, akinek jobban ment a fényképezés és Babszem pont a lánya mögött állt, úgyhogy elég sok fotón rajta van:) Szép szülinapi ajándék volt:)

Szombaton ügyeletes voltam, vasárnap kint voltunk a telken, de csak kettesben én kaszáltam, az ember meg palántázott, aztán cseréltünk, s tököt ültettem. Mikor mentünk még csöpörgött, de aztán akkor kezdett rá igazán az eső, amikor eljöttünk. Otthon viszont kiderült, hogy Babszemnek is van egy kis hőemelkedése, meg csúnyán köhögött és a torka is bedagadt, úgyhogy teszvesz néni meghosszabbította maradását és még Zsebinek se kellett visszamennie a bölcsibe. Mondjuk így lemarad szegény az erdei iskolás hét* nagyjáról, meg az anyák napjáról.

*az ő osztályuk végül ugyan el nem utazott, mert 9 szülő nem járult hozzá, viszont egész héten nem lett volna taítás, csak kirándulások, planetárium meg játszóterezés.

A múlt héten beírattam Zsebit óvodába. Természetesen ugyanoda, ahova Babszem is járt. Most ugyan két másik csoportban szabadul fel összesen 23 hely, szóval az ismerős óvónénik foglaltak. Ráadásul már rebesgették is, hogy Nóra néni az igazgatónő nyugdíjba megy. A kék csoport egyik óvónénije volt aki fogadott, persze emlékezett rám, illetve Babszemre és én is tudtam ki ő, csak az a gond, hogy a párjával együtt mind a ketten szőkék és sose tanultam meg melyikük a Judit és melyik a Melinda néni.  Cikinek éreztem volna rákérdezni (a másik meg, hogy úgyis azonnal elfelejtettem volna) ezért aztán Julinda néni nevet adtam neki és a sztorikban már így hivatkoztam rá.

Mindenesetre azért biztosított róla, hogy Zsebinek lesz helye meg már a bölcsődei gondozónénik mesélték, hogy mennyire okos és értelmes és szinte már kis óvodás. Hogy melyik csoportba fog kerülni és ki lesz a második óvónénije (mert az első mindkét helyen fix) az még kérdés. De majd június elején kiderül.

Na igen, mostanában mindig úgy kezdtem a bejegyzéseket, hogy a hétvégén, vagy a múlt héten, ebből is látszik, hogy mennyire ritkán írok. Az ember szerint így egy csomó minden kimarad Ediről, de visszanéztem, hogy pont ebben a korban Babszemről se volt sok infó, igaz vele éppen nyaralni voltunk mindenfelé.

Húsvétot Tiszavasváriban töltöttük, nagyi már feljött vigyázni a fiúkra a szünet első két napján, csütörtökön itthon voltak, aztán pénteken az apjukkal kimentek Szadára. Így én munkába mentem simán és csak egy napot kellett kivennem szabinak. Szombaton utaztunk le, ahol a gyerekeket nagy meglepetés várta, +6 állat. 2 bárány (Shaun és Timmy, naná), 2 nyúl (itt már nem volt kreatív névadás: Fehérke és Oroszlánfej), 2 kiscsirke (nekik már nevük se volt:). Úgyhogy a kutyával és macskával így már nyolcan voltak, s míg Zsebi teljes extázisban és kint az udvaron töltötte az időt, amíg ott voltunk, Babszem már nem volt annyira lelkes. Mikor a kertben meglátott egy gyíkot, meg is jegyezte, hogy “Már elég állat van itt, nem kell még egy”.

De Zsebinek lett sok élménye: amikor a bárányok megették a nagyi tulipánját, Bogár megpróbálta kiásni a kicsirkéket stb. Ráadásul ő mindig lelkesen eteti az állatokat, napjában többször is, sőt most még egy kutya jutalomfalatot is megkóstolt. Kíváncsi volt rá, miért is rajong annyira érte az eb.

Babszem meg örökölt nagy biciklit, úgyhogy ő főleg azzal volt elfoglalva, meg elvitte a nagypapa horgászni, először csak a vasúti árokhoz, aztán hétfőn a holtágra is, ahol ő fogta a legnagyobb halat.

Elmentünk moziba is, az Amerika kapitány 2: A tél katonáját néztem ki, mert az volt 2D-ben és feliratosan is Nyíregyházán. Nagy lelkesen foglaltam rá jegyet, s bár nem értünk oda fél órával a film kezdete előtt de a foglalás még élt. Mint kiderült, csak mi ketten voltunk az egész teremben.

Hétvégén anyuéknál voltunk, több apropóból. Hazalátogattak húgomék Stockholmból, befejezték a lakásuk felújítását, költözését, s “hivatalosak” voltunk a lakásavatóra. Plusz kisebbik húgomnak 100én volt a születésnapja és azt is meg akartuk ünnepelni.

A lakásnak az a pikantériája, hogy abban a lépcsőházban van, ahol mi is felnőttünk, s ahonnan anyuék mostani otthonába költöztünk érettségi évemnek februárjában. Csak éppen egy emelettel feljebb és ellentétes oldalon található, de amúgy nagyságra meg beosztásra teljesen az, mint amit annyira ismertünk. Úgyhogy persze amikor odafelé sétáltunk a gyerekekkel nosztalgiáztunk a húgaimmal és Eszti megjegyezte, hogy “akkor most megyünk megnézni, hol telt a nyomorúságos gyermekkorotok“? Egyébként tényleg vicces, hogy milyen más dimenziókra emlékeztünk, a lakótelep jóval kisebbnek tűnt, mint 10 évesen, a lépcsőház se volt olyan nagy, mint amilyennek akkor tűnt, amikor hetente fel kellett mosnunk* (legalább a mi emeletünkre felvezető 2 lépcsőfordulót). Dóri kicsit meg is hökkent, amikor elmeséltünk, hogy eleinte a kisszobában voltunk 3-an (bár erre már csak én emlékezem), aztán a középső lett a miénk. Belátta, hogy valóban kevesebb helyünk volt, de ettől függetlenül aztán tovább panaszkodott arról, hogy milyen kicsi az ő szobája Délegyházán.

A lakásavató/születésnap jól sikerült, volt pizza, torta, Zsebi leette a szőnyeget, a gyerekek szkanderoztak és rohangásztak (éljenek az egybenyitható szobák), s a szomszéd néni nem jött át megkérdezni, hogy “anyukátok itthon van?” mint akkor, amikor még alatta laktunk és vendégségben volt nálunk 4 unokatesónk (lejött megnézni, vajon nem szülői felügyelet nélkül randalírozunk-e hétköznap este 7-kor!!!, de anyuék nyitottak neki ajtót, úgyhogy meglepődött). Egyébként visszafelé kiderült, nem voltak otthon 🙂

Itt Eszti és Zsebi szkandereznek:

*Olyankor mindig Hamupipőkének képzeltem magam, direkt még térdeltem is a felmosó vödör mellett és persze ki-ki néztem a lépcsőház üvegfalán, hogy hátha arra jön majd valami lovag fehér lovon, vagy görkorin és megszabadít keserves sorsomtól 🙂

A hétvégén meg lettek mérve a fiúk, Zsebi egy centire van az 1 métertől, Babszem pedig 136 centis. Jól megnőttek.

Múlt héten kedden edzésen kicsit megrándult Babszem lába, úgyhogy csütörtökön nem is ment el focizni, de most különösebben nem is bánta a mulasztást. Egyrész a Zalán már második hete otthon volt bárányhimlővel, másrészt meg itt volt teszvesz néni, aki szerdán jött aztán pénteken este utazott is haza, s míg Zsebit két napra ki lehetett venni a bölcsiből, addig a nagyobbnak csak a suli utáni órák maradtak a nagyival. Ezt próbálta kihasználni.

Szombaton, tavaszi szokás szerint kint voltunk Szadán, megint volt sátorállítás, Zsebi megint nem aludt, de azért egész jól eljátszottak hol együtt, hol külön-külön. Persze igyekeztek volna segíteni is, de vagy olyasmit szerettek volna csinálni, amihez még kicsik (pl. Babszem ásni akart, meg trágyát pakolni, hordani), vagy amit végezhettek (ültetés, locsolás, gallyak szállítása) hamar megunták.

Vasárnap dolgozni voltam, most kivételesen délelőtt, hazafelé leszavaztam, aztán még együtt elmentünk sétálni, focizni. Kihasználtuk, hogy nyitva volt még az ovi a választások miatt (ott  szoktak lenni a szavazókörök), úgyhogy kicsit az udvarában volt rohangálás. Aztán a Csajkovszkij parkban a focipályán Babszem egy csapattársa volt az öccsével meg apukájával, hozzájuk a nagyok beálltak focizni. Később Zsebi is rúgott pár labdát (nem azt, amivel játszottak, hanem mindegyik mást) nekik én meg beálltam a kapuba, hogy kicsit egyenlőbb legyen a csapat. A kisebbik fiú egyszer megjegyezte, hogy “Most a nagyi véd!” Mentségére mondom, hogy messze volt és félhomály….

Ma arra mentem a bölcsibe, hogy a gondozónő kérdezte, miért mondhatja Zsebi azt, hogy “megyünk a partra”, s felsorolja az egész családot. Először én se értettem, azt hittem a Balatonról beszél, de később rájöttem, hogy nem, hanem a tengerpartról. Amikor lefoglaltuk a szállást, Babszemmel felidéztük, vajon emlékszik-e rá, amikor a KRK szigeten volt, mert most is oda készülünk. Nem is gondoltam volna, hogy még ennyi idő után is izgatja Zsebit a dolog, de hazafelé mikor összefutottunk Zalán anyukájával, neki is mondta, hogy “Anya, Apa, Babszem és én megyünk a partra”.

Ugyan a múlt hét végén az ember ugye már járt kinn Szadán, de most szombaton volt, hogy kiment az egész család együtt. Előkészíteni a terepet ültetésre, meg szőlőt metszeni. A fiúk is jól érezték magukat szerintem, bár még a trampolint nem állítottuk fel, arra kicsit panaszkodtak is, viszont akkor mi kevesebb dologgal tudtunk volna végezni. Babszem is és Zsebi is élvezte, ha adtunk nekik feladatot, de persze mind a ketten inkább azt szerették volna csinálni, amihez azért még kicsik. Például Babszem mindenáron szőlőt akart metszeni és amikor kitaláltuk, hogy szállítsanak valamit innen-oda az kb. mindig csak 1 körig kötötte le őket.

De azért lehetett sokáig homokozni, meg aranyosak voltak, amikor együtt akadályversenyeset játszottak. Babszem találta ki a feladatokat, Zsebi meg követte őt mindenhova. Legtöbb időt az aranyeső bokor alatt töltöttek, oda kicsit beragadtak és nehezen másztak ki.

Vasárnap vettünk egy 3 személyes sátrat is, hogy majd kivisszük Szadára és egyrészt a srácok majd játszhatnak benne, könnyebb lesz felállítani, mint a trampolint, másrészt meg akkor most már talán azt is kipróbálhatjuk nyáron, hogy ott aludjunk.

Apropó, lefoglaltuk a horvátországi nyaralást, július elején megyünk, ugyanúgy Malinskára, ahol még Babszemmel voltunk. Zsebi nagyon várja, hogy végre ő is utazhat messzire, a bátyja pedig már mesélt neki a sós tengervízről.

Végül az volt, hogy én kedden még munkából hazajöttem és próbáltam kipihenni magam, meg szerdán se mentem el dolgozni. Szerda estére még Zsebi is belázasodott, csütörtökön is volt 38 felett a hőmérséklete és a torkát fájlalta nagyon. De úgy, hogy sírt, meg persze enni és inni se akart, de végül a Nurofen fájdalom-csillapított. Engem kiírt a dokim, a gyerekek doktornője antibiotikumot nem írt fel, csak vírusosnak ítélte Zsebi torkát, s végül pénteken már csak estére ment neki kicsit 37 fölé a hője.

Közben az ember megkezdte a kerti munkákat, csütörtök-péntek-szombaton kijárt Szadára, kétszer még teszvesz néni is ment vele, sőt szombaton Babszem is. Igaz, aznap már nem voltak sokáig, mert jött az eső meg a szél. Vasárnap pedig mi látogattuk meg az unokatestvéreket Délegyházán.

Zsebi még hétfőn nem ment bölcsibe én viszont visszatértem dolgozni, bár a köhögésem még mindig megvan, de semmi szövődményt nem találtak, meg amúgy is sokáig szokott nálam tartani, úgyhogy ezt már kiböjtölöm. Úgyhogy idén ha későn is jött a betegség, azért jól levert minket, hiszen hetekig valaki biztos valamitől rosszul volt. Közben meg indul az allergia szezon, abban az ember érdekelt, úgyhogy most éppen ott tart, hogy a torokfájás-nátha kezd átmenni allergiás orrfolyásba.

Az ifjúság nagyjából, mi meg még nem. Nekem szombaton konkrétan nem volt hangom, úgyhogy egyelőre még a podcastunk felvételét is napolni kellett, de azért remélem csütörtökre kimegy a 4.(!) adás.

Végül Zsebinek nem igazán volt láza, ő csak köhécselt továbbra is, Babszemnek meg péntekre volt először úgy, hogy nem ment 37,1 fölé a hőmérséklete. Őt jobban megviselte az egy heti betegeskedés, az öccse viszont egyre vidámabb lett, főleg miután megérkezett a nagyi aztán még a nagypapa is itt volt szombaton egy fél napra, Babszem meg kapott névnapjára Legokat, amikkel ő is játszhatott. De ma már mindenki ment dolgozni. Bár Babszem még kedden felmentést kapott úszásból és beleegyezett, hogy majd csak csütörtökön megy el edzésre, hogy egy kicsit összeszedje magát.

Szombaton ismét dolgoztam, de legalább most már áprilisig szabadok a hétvégék. Vasárnapra terveztük, hogy sétálunk nagyot, meg a nagyok elmennek focit gyakorolni, de Babszem már délelőtt panaszkodott, hogy kicsit fáj a feje, meg nincs kedve semmit se csinálni. Azért délelőtti sétán a cukrászdáig eljutottunk, de mire hazaértünk már látható volt, hogy bizony itt valaki beteg. Zsebi is köhécselt már pár napja, Babszemnek meg az orra folyt, de eddig semmi komoly nem volt. Estére azonban mindketten lázasak lettek, Babszem jobban, mint az öccse. Úgyhogy hétfőn itthon maradtunk, kijött a doktornéni, megvizsgálta a fiúkat, megállapította, hogy vírus, szövődmény egyiknél sincs, úgyhogy nem kaptunk antibiotikumot. Zsebi lelkesen bevenné még a bátyja lázcsillapítóit is, de neki épp hogy hőemelkedése volt csak még tegnap délelőtt, Babszemnek azonban még ma délutánra is ment fel a láza. Persze a kis utánzó minden alkalommal kijelenti, hogy neki is van láza, ő is eszik gyógyszert stb. szóval nem akar kimaradni semmiből.

Első két nap az enyém volt, szerdán az ember marad itthon, de csak fél napot kell egyedül lennie a fiúkkal, mert jön a nagyi aztán, akinek majd nehezebb dolga lesz, mert amikor már mind a két srác gyógyul, akkor el tud szabadulni a pokol.