Még egy jó hír a napon. Ugyan mindig csak várjuk, várjuk meg várjuk az Elveszett próféciák megfilmesítését, legújabb hír, hogy egy Pratchett regényre Sam Raimi tette rá a mancsát. Méghozzá a Wee Ffee Men-re, ami ugyan magyarul még nem jelent meg (Fog valaha is? hahó, hahó tessék már tovább fordítani a sorozatot, rugják ki a jelenlegi fordítót ha nincs ideje és szabadítsanak valami normális embert a Korongvilágra), de a legutóbbi sikersorozata Pratchettnek. Kíváncsian várunk. Remélem nem lesz ebből is csak nagy hír, ide-oda dobált forgatókönyv aztán meg hatalmas kuss. Komolyan, Hollywoodban nem érzik, hogy a felmelegítések helyett nyugodtan rászállhatnának a fantasy irodalomra? Lenne miből csemegézni és nagyon jó dolgokat lehetnek kihozni belőlük. (Egy postban beolvastunk a Cherubion kiadónak és a nagy filmstúdióknak. Csak így tovább, amíg tart a hangulat nagylegény ill. lány vagyok)

Röppgyűlést tartottunk, ami most fejeződött be. Ha Főnéni beindul, akkor nehéz megállítani. Több kollega is az éhhalál küszöbén támolygott ki az irodából az imént, pedig az egész egy doboz Mozart kuglival kezdődött. Megéri nagy cégtől drága masinát rendelni, mert miután rendezed a számlát kapsz tőlük ajándékba csúnya naptárat és Mozart golyót. Legalább annyi volt a dobozban, hogy mindenkinek jutott. De most már lehet menni ebédelni.

Kicsit dicsekedni kéne, dícsérni, meg nagyzolni. De nem erről szól, nem erről szólok. Egyébként meg totálvigyor a nap.

Megalkottam magam. -x kilóval így néznék ki:

Néha oda kéne figyelnem magamra, hogy ne legyek túl türelmetlen. Nem beleszólni hátsó sorból abba, amit a kolléga éppen igyekszik az első sorban elmagyarázni. Csak mert úgy érzem én jobban tudom és gyorsabban, egyszerűbben, érthetőbben adnám elő. Okos vagyok. Ja. De jobb nem hangsúlyozni. Mert én is utálom, ha ilyet csinálnak velem. Gondolom más se szereti. Csak néha a tesze-toszaság annyira tud irritálni és sürgetnék meg egyszerűsítenék. Minek írni 6 oldalt és túlbonyolítani amit 2 mondatban is el lehet intézni? Főleg ha abból a 6ból pont a lényeg nem derül ki, illetve tovább tart kibogarászni az értelmét mint megírni, szóban elmondani, 2 mondatban összefoglalni stb. Azt hiszem az első nap, amit szokásos munkával töltöttem kicsit jobban kifacsart. Haza is megyek mingyá.

Gondolj bele, milyen lenne, ha azt kéne beírnod az összes hivatalos iratodba:
Anyja neve: Angelina Jolie
Apja neve: Brad Pitt

Én befejeztem ma délelőtt az adagomat. Jövő héttől megint járhatok szoknyában és csizmában, ülhetek naphosszat a számítógépem előtt, bújhatom az internetet és a szakmai dolgokat. Megint főnök leszek, nem gürizek a jónéppel. Ami azért szép volt, mert a teljes demokráciában Boss nénivel együtt vittük a prímet, megmutattuk, ki a leány a gáton. Nem sikerült minden úgy, ahogy elsőre akartuk, akartam, de azért jó érzés. Hátradőlök kicsit. Úgy egy fél órát. Mert most éppen az eddig elhanyagolt részek támadtan.

Ma reggel annyira sikerült fáradtnak lennem, hogy megpróbáltam lobotomia néven bejelentkezni a hálózatunkba. Még a jelszavamat is, amit a bloghoz használok 3x írtam be, mire rájöttem, ez nem az a hely, ahol az alteregómat kell használni. De aztán eszembe jutott, hogy is hívnak. Azért most még iszok egy kávét. Reggel Mentorommal futottam össze, ő későn ment tegnap haza, ma korán jött, ideges és fáradt. Nem csoda. Mindenki az, aki benne van ebben a projektben. Pláne hogy hétfőre be kéne fejezni. S vannak részek, ahol nem úgy állunk. Engem is elkapott az év eleji depresszió, lehangoltság, fáradtság. Talán az a kávé az majd segít.

Nekem nincs most időm ilyenekre, de akinek van, az nyugodtan tesztelheti magát. Games for the Brain

Nagyon nem volt kedvem meg energiám elmenni ebédelni a többiekkel, de még jól is jártam. V. ugyanis finom salátát meg lencsefőzeléket hozott, amiről csak későn szólt a többségnek, akik a szilvásgombóc után már nem bírtak másra gondolni, nekem meg maradt egy csomó. Igaz, annyi lencsét ettem az elmúlt napokban, hogy most jövő évig talán nem is akarok, de azért jól esett.

Az úgy volt, hogy tegnap délután elhatároztam, ha már a decembert mindenféle okok (munka, család) miatt kevéske tartalommal zártam, ezt az új évet másképp kezdem. Meg is beszéltük anyuval, hogy 2006 csak jobb lesz mint a tavalyi év, mert a páros számok jobban bejönnek. Mert ugyan nagy tragédiák nem voltak, de azért sok minden rosszra fordult a családban, főleg egészségügyileg. Tehát találtam ezt a képet, nekiálltam bütykölni, míg a párom a fürdőben tevékenykedett, aztán egyszer csak paff, minden sötétbe borult. Történt mindez úgy negyed hét felé. A biztosítékok álltak felfele, mint a cövek. Szomszédban meg alattunk volt áram. Sehol ember a házban, aki villanyszerelő.
Gyertyagyújtás (a fánkon úgyse volt égő), még jó, hogy pont délelőtt találtam meg a tavalyi (izé 2004-es) gyertyákat, mert azt hittem eltűntek és újakat vettem, s kiderült az is, hogy a Rigából szerzett díszgyertyának csodás a fénye…. A kislámpa keresése tovább tartott.
Jó, akkor menjünk le és írjuk fel a telefonunkba az összes hibabejelentős számot a lépcsőház bejáratánál (majd gyorsan másoljuk mindezt papírra is, mert a mobil épp lemerülőben), aztán telefonáljunk gyorssegélyért és számoljuk össze, vajon a háztartásban van-e annyi kápé amivel egy újévi kiszállást ki tudunk fizetni.
A karbantartók persze az ELMÜhöz irányítanak, előbb inkább őket zaklassuk. Oké, másik telefon. Ígérik jönnek, ha az ő hibájuk nem fizetünk, ha igen akkor muszáj lesz. Romantikus gyertyafénynél álljunk neki vacsorázni (igyekezzünk 1 nyitással kipakolni a hűtőt). Vacsora közben rájönni, be se tudnak jönni az ELMÜsök, mert a kaputelefon is süket. Aztán visszatért az áram. Kirohanok, a lépcsőházban kéknadrágosokat látok mászkálni, gondolom szólok nekik, kösz hogy kijöttek. Kiderült, hogy egy emelettel feljebb, de egész máshol szintén elment az áram, ők korábban szóltak az ELMÜnek, hogy jöjjenek ki, s a lépcsőház nagy szekrényében volt a hiba forrása. Ezt elhárították. Azért a vacsorát már gyertyafényben fejeztük be és közben megnyugtatóan dörmögött mögöttem a hűtő.
Vacsora után hát elhatároztam, újra megcsinálom a képet és feltöltöm, majd nekiálltam megírni a szerencsétlenséget.

A gyertyagyújtásnál tarthattam, amikor ismét sötétbe borultunk. Most viszont aztán mindenki a házban. Sőt a szomszéd ház is és az utcán se égett a lámpa. Kimentem a folyosóra tájékozódni, teljesen rezignáltan, mi már ezen 1x túl voltunk. Gyertyák és zseblámpa újra előkerült, sokkal flottabbul mint alig másfél órája. Aztán megejtettem amire régóta készültem, gyertyafényes, arcpakolásos relaxálós fürdőt vettem. A filmet még a laptopon kezdtük nézni, aztán tíz után (ismét másfél órás kiesés) visszajött az áram és a nagygépen fejeztük be.

Viszont a kedves se tiltakozott, hogy Wallace és Gromitot állítsuk be ébresztőre a biztonság kedvéért.
Szóval BUÉK.

Gyorsan, mielőtt történik megint valami:

Eredetileg az volt a program, hogy kibuszozok Csepelre A-hoz utókarácsonyozni, de most inkább mégse merem. Hátha ott ragadok. Iszom egy teát, meg visszabújok az ágyba és olvasok.

Értem én, hogy egy nagy álom valósult meg és PJ nemcsak feldolgozhatta kedvenc filmjét, de újra vászonraálmodhatta a Jurassic Parkot is. Jó neki. A nézőknek már kevésbé, mert az őslények nélkül sokkal pergősebb lehetett volna a film. Ráadásul a forgatókönyv is hagyott némi kívánni valót maga után. Például mi lett a bennszülöttekkel, akik annyira vadak voltak az elején? Feláldozták Anne-t aztán elköltöztek valami nyugisabb helyre? Hogyan jutott el Kong New Yorkba (ez legalább benne volt a 76-os változatban, az eredeti meg nekem kimaradt)? Mi lett a matrózokkal? Legfőképp Jimmyvel, ha már Gollamot megették a piócák. Na meg hogy lesz egy íróból hirtelen a legmenőbb Indiana Jones? Nem is beszélve arról, hogy a jeges New Yrokban egy szál estélyiben rohangaszó Anne 1x se fázik. S nem tűnt úgy, hogy Carl Denham tanult volna a dologból vagy legalább a jelleme fejlődött volna, de legalább meghalhatott volna a végén. Szóval kb. 40 perccel rövidebb lehetett volna. Viszont a színészek tényleg kiválóak voltak. Naomi Watts szép, Adrian Brody megfelelően markáns (előző nap látva A fiókot még az izomzatát is tudtam értékelni), Jack Black pedig megfelelően tenyérbemászó, s még Kong tipikusan macsó sértődéses jelenete is klassz volt. Nem is beszélve a kiválóan megkomponált 30-as évek New Yorkjáról ami sokkal jobb környezet lett, igazán atmoszfériát teremtő, sokkal inkább mint a titokzatos Koponya sziget.

Szerencsésen lezajlottak az ünnepek. Tegnap folyamatosan dicsérgettük magunkat, hogy milyen nagyot alakítottunk, finomat főztünk, jó vendéglátók voltunk. Oké, a fenyőnk az hagy maga után kívánnivalót. Megvettem 22-én este, sötétben, mikor hazahoztam és beállítottam a tartóba, még nem volt semmi gond. Még csak nem is hullott. Aztán 23-án takarítás, sütés, ajándékcsomagolás mellett még a fát is behoztam és feldíszítettem. Ekkor kiderültek az aprócska hibák. Például az érdekesen felfelé kunkorodó, ökölbe szorított ágak. Majd másnapra már az is világossá vált, hogy a távfűtés nem kedvező klíma egy kis szerencsétlen lucfenyőnek, úgyhogy Szenteste nemcsak ajándékok, de tűlevelek is akadtak a fa alatt. A húgom szerint ezt a fát nem lehet leírni, inkább lefényképezte, hogy a család többi részének mutogassa.
Még péntek este jött a húgom kis családjával (Lobi, Adri), 24-én délelőtt tettünk egy kisebb kört az Árkádban, ami igazán nagy élmény volt az unokahúgomnak, csak mondogatta, hogy “mennyi mennyi” és legszívesebben a mozgólépcsőre költözött volna. Le se lehet tagadni, hogy vidékiek vagyunk, mondták a szülei, hisz a legnagyobb karácsonyi élménye a gyereküknek egy pláza volt.
A meghirdetett időpontra, 6-ra elkészült a vacsora is, igaz, a tervezett menüből két fogást el kellett hagyni (hurka-kolbász meg cseréptál), mert így se volt kevés a kaja. Persze az összeállítás nem volt hagyományos (tatár bifsztek, gyöngytyúkleves, indián csirke, baconszalonnába tekert süllő fűszeres krumplival, bejgli, parfétorta), de nem is lényeg. Az ajándékok egész sikeresek voltak. Persze leginkább annak örültem amit én kaptam, mert meglepetés volt, szép, jó és olyan is, amit szeretek.
Első nap pedig Délegyházára mentünk, vittük magunkkal félig készen az ebédet is, hogy míg egy hetes unokahúgunkat megnézzük, kajáljon is valamit a család. Addigra persze kiderült, ahogy sejtettük, a szülők meglepetése az volt, hogy mégis feljöttek Kanizsáról. Mióta múlt héten aput megszerelték és kiengedték a kórházból csak mis-másoltak arra a kérdésünkre, hogy mit mondtak a dokik, utazhat-e? Ráadásul nem örültek különösebben annak se, amikor mondtam, hogy majd 26-án hazautazom. Szóval végül együtt ebédelt az egész család, kivéve Esztit, aki jó kislány volt és aludt mind a bunda, nem igazán zavartatva magát semmitől. Kivéve persze ha felébredt, hogy éhes.
Tegnap pedig kettesben pihentünk. Nem kellett főzni, lehetett délig lustálkodni, olvasni, filmet nézni, délután szunyókálni. Annyira kipihentük magunkat, hogy ma hajnalban már csak forgolódtunk.
Ő dolgozik, én megyek mozinapot tartok és megnézem King Kongot, mert muszáj.

Tegnap hazajöttem a fával, ma pedig végeztem a nagytakarítással. Most elmegyek még kenyeret venni, aztán pedig csomagolok és sütök valamit. Majd várom a húgomékat.