Kikapcsolódás

A hétvégi filmtermésekből végülis csak 1 volt, ami nem jött be. De az nagyon. Persze jócskán el vagyok maradva mindentől, hisz ez a film a Nagyon nagy ő volt. Azt képzeltem, ha Jack Black benne van, akkor nem lehet olyan vész. De az volt. Brrr… Aztán a Közelebb az teljesen rendbetette a romantikára éppen érzéketlen lelkemet, annyira valóságos, annyira felnőtteknek való volt. Meg kellett állapítanom, hogy Jude Lawt még mindig nem komálom, ellenben Clive Owen ebben a filmben mindenkit lejátszott a képernyőről. Aztán a vasárnapra maradó filmek pedig igazán szórakoztattak. A Csak szex és más semmi merőben jobb volt, mint a Terézanyu, főleg a hossza volt szimpatikus, na és a kitűnő szereplőgárda. Igen, még Dobó Kata is, sőt. Este pedig a Mobilt néztük ami szintén 90 perc pörgés, kitűnő vasárnap esti lazulás volt.

Hasonlók