Mit nem olvas?

Natasha Bibliotékájában olvastam a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amiket nem olvastunk? című kötetről ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Elvégre annyi könyv van, ami érdekelne de sose lesz időm elolvasni, a gyorsolvasást pedig nem nekem találták ki (lusta vagyok tréningelni magam hozzá 🙂 Egyébként én mindig is tudtam, szerettem, sőt mertem olyan könyvekről beszélgetni amiket nem olvastam, de valami ismeretem azért volt róluk,  amióta meg az interneten felfedeztem milyen klasszul lehet infókat szerezni a könyvekről, egész megbátorodtam. Meg amúgy is keresztül megy  a mancsomon rengeteg kötet, amiknek egy része után csorgatom a nyálamat, de legyünk őszinték, sose fogom (időhiány megint) kiolvasni őket. Szóval mondhatom, hogy az alapok megvannak ahhoz, hogy tudjam miről beszélek.

De úgy gondoltam érdekel, hogy más okosabb emberek hogyan látják ezt a kérdést.  Gyorsan megnéztem, a FéSZEK-ben van belőle sok példány, 1 például a helyi fiókban is, ráadásul bent is  van, kölcsönözhető. Felkészülten siettem tehát a polchoz, a jelzet ismeretében. Csakhogy nem volt ott a kötet. Kikerestem még egyszer a katalógusból, hogy biztos nem vitte-e ki valaki amíg én megvártam míg Babszem felébred, aztán meg rávettem, hogy fagyizás és busznézegetés előtt ugorjunk be a könyvtárba is. Na meg a szerző nevére sem emlékeztem pontosan. De minden úgy volt, mint pár órája, úgyhogy odamentem a tájékoztatóban ülő hölgyhöz aki épp beszélgetett egy ismerősével. Megmondtam mit keresek. Mindkettőnek felcsillant a szeme, hogy jé ez egy jópofa kötet lehet. De sajnos a könyvtáros se találta a helyén a könyvet, de a raktárban sem. Úgyhogy az ismerős, aki meg akarta várni, hogy mégis milyen könyv ez, mert érdekelte volna, szintén nem járt szerencsével. Ám nekünk mennünk is kellett, mert Babszemnek már motorozhatnékja volt.

Úgyhogy egyelőre nem ásom bele magamat a kötetbe, de nem adom fel. Még majdnem minden boltban is kapható, ha netán a könyvtárak polcain nem érném el.

 

Hasonlók

2 Comments

  1. Keresd, tényleg jópofa kötet 🙂
    Amúgy én ugyanígy vagyok Stanislaw A vámpír c. kötetével. Már vagy 3x néztem, de eddig sosem volt a helyén.