Szerdán akkor ebéd után elmentünk Délegyházára, ahol a család nagy része már várt minket. Délelőtt még voltunk Zsebivel státuszon a doktornőnél, aki azt mondta, hogy a lábujjhegyezés nem gond, de azért a lába befelé dől, úgyhogy kicsit döntötttalpú cipőt be kéne szerezni. Zsebi továbbra is 18 kg és 114 cm (mert most ruhátlanul, cipőtlenül mérték).

Alex nagyon édes, ahogy mászkál a görbe lábain, nem győztem csodálni, mert nálunk a fiúk ennél nagyobb korukban kezdtek el járni, s addigra már hosszabbak is voltak, míg a svéd fiatalember 1 évesen már totyogott. Most még ott tart, hogy ezt roppant élvezi és több kilométert megtett a házban fel és alá.

Babszem ajándékait most nem irigyelte el Zsebi (csak a gyertyák elfújását), ugyanis húgomék jó érzéssel egy műanyag fénykardot vettek neki is és ő azzal egész délután boldogan elvolt. Mert nem csak villogott, de hangot is adott ki. Igaz egyszer kicsit megroggyant, de aztán hazajött a sógorom és megszerelte.

Jó kis délutánnal zárult a születésnapi ünnepségsorozat.

Hétvége végül a születésnap jegyében telt el. Péntek este a szűk család köszöntötte fel Babszemet, illetve skype-olt a távolabbiakkal is, meg kapott képeslapot már csütörtökön anyuéktól.

Szombaton jöttek a nagyiék és sötétedés után elmentünk a belvárosba, karácsonyi fényeket nézni, meg kicsit adventi hangulatba kerülni. S bár még csak a Vörösmarty téren meg a Fashion Street-en volt nagy kivilágítás és 4x árú cuccok, bódék és forralt bor illat, azért egész jól szórakoztunk. Végül ittunk meggybort, ettünk kürtős kalácsot és sült gesztenyét, mindezt jó drágán, de a hideg már-már igazi karácsonyi hangulatba tudott ringatni minket. Persze igazán majd a mostani hétvégén lesz minden felvillanyozva, de jövő szombaton úgyis dolgozok, úgyhogy majd akkor is megnézhetnek mindent a srácok, amikor szokás szerint bejönnek értem munka után.

Vasárnap volt az ebéd a nagy tortával, nagyszülőkkel és Cicáékkal. Itt azért már Zsebinek is eltört a mécses, mert amíg tőlünk csak társasjátékot kapott Babszem, a nagyiék már Lego-t adtak és az neki is kellett volna. Végül valahogy kiegyeztek az összerakás koordinálásában és úgy megnyugodott.

Holnap pedig megyünk Délegyházára, ahol ott lesz mind a két húgom, anyuék és még Alex is.

Pénteken amúgy elvesztettük valahol útközben Babszem diákigazolványát, amit még a számtech sulitól kapott belépőkártyával együtt tartottunk, mert így egy tasakban volt a bérletével. Rendszerint ugyanis kocsival szoktam vinni, aztán vonattal jönnek haza az apjával, úgyhogy a bérletére szükség van. Itthon vettük csak észre este, hogy a tokból hiányzik a diák. Reménykedtem, hogy a suliban vagy a Logischoolnál előkerül, úgyhogy még nem igényeltem újat. S hát valaki tényleg megtalálta, s postán elküldte. Névtelenül, úgyhogy nagyon megköszönni nem tudjuk, de hálásak vagyunk, s mindenképp kellemes tanulságot vonhat le Babszem is, hogy idegenek is cselekednek önzetlenül és jót.

Hogy a programozó suliban Babszemet áttették másik csoportba. Azt mondta az oktató, hogy ő nagyon okos, figyelmes fiú és könnyen elsajátított eddig mindent, de a most következő feladatok komolyabbak lesznek és lassítania kell a többiek miatt. Nem szeretné, ha emiatt Babszem unatkozna, úgyhogy javasolta, egy kicsivel idősebbek közé menjen és ott folytassa a tananyagot.
Babszem persze először nem örült a dolognak, mert a srácokkal, akikkel eddig együtt volt már összehaverkodott. De én azért büszke voltam rá.

Zsebi ugye nagyon sokáig elvolt azzal, hogy valakit mindig megkért, tegye be neki nézni a youtube videókat. A bátyja már 3 éves korában maga kezelte a gépet, de öcsi csak lustázott, bár egy kis kattingatással már próbálkozott. Aztán májusban, amikor Babszem lekezdett Minecraftozni, minden megváltozott. Ő is rákapott a dolog ízére, tetszett neki amit a nagyon (Zalánnal) játszottak, ott állt és nézte, majd amikor egyedül maradt az erdei iskola 4 napja alatt és én pl. nem tudtam elővarázsolni neki a creepereket és társait, elkezdett apja segítségével először játszani. innen már nem volt megállás. Tök jó házakat épít Minecraftban és kiválóan eligazodik a térképen. Youtube-on megtalálja amit nézni akar, tanki onlineban is jól kezeli a tankját és most, hogy megtaláltuk és az én gépemre feltettük újra a régi kedvenc játékomat a Heroes IV-t, azzal is ismerkedik. S mindent egyedül akar persze csinálni.

Eddig a számok se érdekelték, de most már mutogatja: egyik kezén ennyi meg a másikon annyi és megkérdi a végeredményt. Valamint a villamosok és buszok számait is tanulmányozza és néha nem rajzol, hanem ír. Bár a minap is kicsit megsértődött, mert a figurát amit rajzolt képtelen voltam bármilyen betűhöz hasonlónak nyilvánítani és így elnevezni… de a végén azért kiegyeztünk egy kis g-ben.

Ma Babszem azt mondta, hogy ő könyvmoly. S tényleg már kiolvasott jó pár könyvet és legutóbb két számára teljesen ismeretlen meseregényt is (mert a nyáron még főleg olyanokat olvasott, amiket már egyszer legalább együtt végigolvastak az apjával). Ráadásul azért is igyekszik, hogy legalább heti egy könyvet elolvasson, mert azok bemutatásáért kaphat ötöst (nem mintha amúgy kevés jelese lenne). De nem csak regényeket olvas ám, hanem MiMicsodát is és olyan elképesztő memóriája van, hogy mindent megjegyez első olvasatra. A MiMicsodákat ő szokta kivenni az iskolai könyvtárukból. A kerületi könyvtárban is voltunk párszor, de ott még nem érzett rá a dolgok ízére, mindig csak 1-1 kötetet hoz el, főleg olyat amit már ismer. De azért nem panaszkodom 🙂 Szerintem még nem kéne Harry Pottert olvasnia 9 évesen. Viszont lehet, hogy elkezdem beszerezni magyarul az új illusztrált kiadásokat, mert amúgy is csak az első kötet van meg nekem valahol, s szerintem nem fog ártani belőle egy teljes garnitúra.

És akkor szombaton késő délután elmentünk porszívót venni a Média Marktba. Ahol amíg mi nézelődtünk a fiúk játszottak, aztán meglett a kiválasztott, viszont nem volt éppen eladó, hogy lepakolja nekünk a doboztornyot, úgyhogy odébb álltunk a tévéket* is megnézni. Zsebi épp bújócskázott és másfelé futott Babszem elől, aki szólni szeretett volna neki, hogy megyünk máshova. Mivel 2 perc múlva se jött utánunk a gyerek, a párom elment a keresésére indult. Újabb 2 perc után mi is felkerekedtünk Babszemmel, amikor megszólalt persze a hangosbemondó, hogy “Lukács Edvárd várja a szüleit az információs pultnál!” Erre elkezdtünk röhögni Babszemmel, hogy na ez tuti nekünk szól és elindultunk a pult felé, de addigra az apja már összeszedte Zsebit (egyébként pont akkor ért oda, amikor bemondták a nevét).

A kis srác persze észrevette a bújócska kezdete után, hogy nem keresi Babszem, de mire visszament a porszívókhoz már nem talált minket, akkor futott össze az eladóval aki elvitte az info pulthoz. Igazából nem volt ideje senkinek se komolyan megijedni mert az egész úgy 3 perc alatt zajlott le. Mindenesetre szépen meg tudtuk ejteni az áruházban nem bújócskázunk és nem megyünk messzire, főleg úgy, hogy nem látjuk a szülőket beszélgetést.

Azóta Lukács családként hivatkozunk magunkra.

*Nem, még mindig nincs tévénk és egyelőre nem is lesz, de azért mindig elgyönyörködünk a 2m átmérőjű 1,8 millába kerülő LG-ben, elképzelve, hogy ezen nézzük a kedvenc filmjeinket.

Kicsit felemásra sikeredett, nem teljesen úgy, ahogy elképzeltük és betegség is keretezte. Október 23. hétvége után a nagyi kedden hozta fel a srácokat Pestre, Babszem már teljesen jól volt, de azért betartottuk az utasításokat és 5 napig, csütörtökig bezárólag még szedte az antibiotikumot. (Mivel közben nekem is elkezdett folyni az orrom, csatlakoztam és megettem a maradék Augmentinjét 🙂
Szerdán leutaztunk Zalakarosba, mert végül ott foglaltunk 2 éjszakára szállást a MenDanban, ami jó választásnak bizonyult: bár a csúcsidő miatt már nem kaptunk családi apartmant, csak szobát, de az elég nagy volt és amúgy se töltöttünk sok időt ott.

Mert persze a helyi élményfürdő volt a lényeg, amit a megérkezés után elkezdtünk tesztelni. A fiúk persze nagyon élvezték, főleg Zsebi volt igazán ügyes a karúszójával teljesen bátran vett részt a sodrásban is. Az ellátás jó volt, Babszem szörnyen élvezte, hogy kiszolgálhatta magát és kb. azt evett amit csak akart: Reggelire persze csak kuglófot meg lekvárokat a vacsoráknál meg a sütik domináltak, de a svédasztalozás nagyon bejött neki.

Mivel közel voltunk jeleztük is anyunak, hogy pénteken tuti odaérünk Kanizsára ebédre, mert 11-kor kellett elhagyni a szállást, de előtte még utoljára megmártóztunk a fürdőben. El is határoztuk, hogy nyáron Zalakaros strandját is kipróbáljuk, mert rendesen fel van újítva.

Szombaton tartottuk anyu születésnapját, ismét elmentünk étterembe és készült családi kép is, méghozzá selfie bottal, ugyanis a húgomnak volt, és persze ki kellett próbálni.

Késő délután pedig kimentünk a temetőbe, mert húgomék már jöttek is vissza Délegyházára. Mi még vasárnapig maradtunk, a srácok így lehettek még együtt Adrival, aki az apjával 4 napra hazaugrott villámlátogatásra.

Itthon aztán hétfőn kezdődtek volna a munkás napok, de hétfő délutánra Babszem rosszul lett, épp korábban mentem érte a suliba, mert fogorvoshoz volt időpontunk, de azt lemondtam és hazajöttünk, 38,7 lett a láza. Ami aztán másnap már csak 37,4 volt és azóta semmi, valami vírust kaphatott el, doktor néni kiírta, szerda 11-ig én vigyáztam rá, azóta meg az apja. Ugyanis közben a nagyszülők is kivonódtak a forgalomból. Apu is magas lázas lett hétfő estére és a nagyi is ágynak dőlt náthával.

De most már mindenki jobban van, Zsebi pedig kitartóan jár az oviba 🙂