S miközben elmentem még a srácok fele adventi naptárba valójáért (a Lego City Adventi naptár, amit majd persze át kell csomagolni és szétosztani, másnaponta meg csoki-cukorka lesz) jómagamat megleptem Lego Könyvtároskisasszonnyal, aki most már a polcról figyel:
Az úgy volt, hogy én mindig lelkesen jártam az érettségi találkozóimra, s minden alkalommal kellemes élményekkel jöttem el. Talán még az első volt, ami egész érdektelennek tűnt, de akkor ugye még az ember épphogy elindult az életben esetleg főiskolás/egyetemista volt és mondjuk arról tudott beszélni, de a 10-től már sokkal jobban mentek a dolgok. Na az ember nem ilyen volt. Azt hiszem amióta együtt vagyunk egyszer már majdnem elment érettségi találkozóra, de akkor kezdett el dolgozni és aztán ez elmaradt, a következőt nem tartották meg viszont most valaki a középiskolás osztályukból magára vállalta a dolgot és ősz elején elkezdett szerveződni. Már egész hamar kiderült, hogy november 29-én lesz akkor Debrecenben a találkozó aztán jött a nagy hallgatás. Hetekig. Lefoglaltam magunknak szállást éjszakára, megbeszéltem Brigivel is hogy találkozunk, lezsíroztuk, hogy a gyerekek addig Tiszavasváriban lesznek és majd hazahozzuk őket stb. De hát ez a fiú osztály nem kapkodta el a részletek megvitatását, végül tegnap kiderült hogy mikor és hol fognak találkozni meg hova mennek vacsorázni. De ennyi, nincs semmi túlzásba víve.
Lehet, hogy példát kéne venni róluk, mert jövőre ugye a saját érettségi találkozómat én meg a Régi Barátnőm fogjuk szervezni.
Közben meg nekem is volt általános iskolás osztálytalálkozóm, amire nem mentem el. Pedig velük aztán a 8. után csak egy évvel találkoztam össznépileg, az pont olyan béna volt, mint bármely általános isis osztálybuli. Úgyhogy annyira nem fűlött a fogam az egészhez, ráadásul végiggondoltam, hogy kire is vagyok kíváncsi abból a társaságból és rájöttem, hogy különösebben senkire. Vagyis akikre meg igen, azokról egész sok mindent tudok amúgy is, hála a facebooknak. Úgyhogy nyugodt szívvel mondtam le az eseményt. De azért végignéztem a képeket és van egy csaj, akire nem tudok rájönni, hogy melyik osztálytársam volt.
Ja, ha valaki az olvasók közül nagyon izgulna azon, hogy vajon mit fognak mondani nekem Babszemről a szülőin, az nyugodjon meg, egyelőre semmit. Ma ugyanis levelet írt Klári néni, hogy a fogadóóra elmarad, mert a héten nem lesz ott a Hajn inéni. Majd valamikor máskorra átütemezik.
Na jó, a csütörtöki ajándékozás és tortázás, ahogy számítottuk, nem volt annyira nagy szám Babszemnek, de azért alig lehetett látni rajta:) Viszont a szombati bulija jól sikerült. Mivel anyuék egy hete jöttek vissza Stockholmból, ahol 10 napot töltöttek az óriásbébi kozmopalival, s Délegyházán állomásoztak, hogy a húgom lányaira vigyázzanak, mert neki meg konferenciát kellett szerveznie vidéken, megbeszéltük, hogy ott tartjuk a születésnapot. Így összejöhet az egész család, nemcsak Tiszavasváriból jönnek el a másik nagyszülők, de még Cicáék is ott tudnak lenni.
Úgyhogy szombaton ebéd után kimentünk Délegyházára, s azt hittem mi érkezünk utoljára, mert úgy emlékeztem azt ígértem 1-kor indulunk, de csak 2 előtt tudtunk, de kiderült, hogy mindenki más úgy tudta 3-ra fogunk odaérni. Úgyhogy időben ott voltunk, s minden nagyon jól sikerült. Babszem jót játszott Esztivel, a nagyszülők jót beszélgettek, főleg egymással, Zsebi pedig rengeteget rohangászott és igyekezett lépést tartani a nagyokkal. Még annyira jó idő is volt, hogy az udvaron ki tudták próbálni az ajándékba kapott új focikaput.
Ma reggel a születésnapos azt, mondta, hogy ne beszéljünk arról, ő milyen volt kiskorában. Ez alatt a 4 éves kora előtti állapotot értette. Úgyhogy a tavalyi éve képeit szokás szerint azért kitehetem:)
Babszem már egy hete visszaszámlál, hogy holnap lesz 8 éves. Természetesen úgy gondolja, hogy meg fog változni a világ meg valami nagyon jót kap ajándékba. De igazán nem tudja hogy mit, elképzelése sincs, mit is szeretne (egyelőre a karácsonyi listát írták meg a Lego katalógusból már egy hónapja Zsebivel együtt, csupa Ninjago-t választottak persze). Úgyhogy kicsit borítékolom, hogy csalódni fog 🙂 De holnap majd kap azért itthon kis tortát, tüzijátékot és ajándékokat, aztán a nagy köszöntés majd szombaton lesz a családdal.
Egyébként azt már eldöntötte, hogy edzésre nem megy, mert a szülinapján választhat, s inkább hazajönne.
Nos, a szerver feljavítás megtörtént és minden zökkenőmentes volt, csak éppen a végére kiderült, hogy eddig a tárhelyemet rosszul számolták. S bizony elértem a kritikus állapotot. Próbáltam megnézni, hogy mivel foglalok olyan sokat, de rá kellett jönnöm, hogy a blogok és a képek azok, amiért van ez a hely, azoknak van egyre nagyobb térre szüksége. Úgyhogy kértem tárhelybővítést, szerencsére időarányosan csak a különbözetet kellett kifizetnem.
Így most Business csomagom lett, s remélem pár évig még elég lesz.
Mindig izgalmas része az évnek, amikor ki kell választanom, hogy milyen naptárat fogok jövőre használni. Mármint határidőnaplót. Már valamikor októberben kezdtem a válogatást. Először azt gondoltam, hogy majd valami sk. naptárat használok, annyit nézegettem mindenféle saját tervezésű naplót a Pinteresten, hogy teljesen összezavarodtam. Pedig nem tűnik nehéz dolognak egyet összeállítani, de rájöttem, hogy nekem még nincs olyan rutinom, meg beosztásom, hogy ahhoz egy külön, személyemre szabott határidőnaplót nyomtassak. Márpedig a net tele van ilyenekkel, legolcsóbbakat az ember letölti az etsy-ről, kinyomtatja és befűzi magának. Szóval megvan a diy érzés. Tavaly tök olcsón rendeltem egy cuki kis koreai határidőnaplót, de az nagyon cuki és nagyon koreai ahhoz, hogy használjam, úgyhogy még mindig ott van a fiókomban.
Idén láthatólag sokkal jobban kihasználtam amúgy a Molskine naptáramat, úgyhogy természetesen a végén a sok nézelődés után ismét maradtam ugyanannál a formánál. S ma délután nagy örömmel írogattam bele a születés és névnapokat, meg hogy melyik hónapban mikor kell leadni a villany meg gázóra állásokat. Mert az fontos!
Zsebiről az oviban mindenki azt mondja, hogy milyen rendes, kedves aranyos gyerek. A nagyszülőknél sincs soha probléma vele, csak ha megjelenik anya és/vagy apa. Addig szót fogad és megy minden mint a karikacsapás. Tehát rossz hatással vagyunk a gyerekre, de ezt tudtuk. Zsebi amúgy egy időben egész hisztis volt, de ez nagyjából elmúlt, legalábbis ritkán jön már elő, illetve sikerül időben leállítani.
Ma reggel azonban sikerült magát belelovalni egy megahisztibe. Mert valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta. Azt szerette volna, hogy visszamenjünk és én cipeljem végig újra az úton az oviba, mert megosztoztunk az apjával reggel ezen a feladaton. De nem adtam be a derekam, úgyhogy mire az ovi sarkától elértünk az épületig, már ordított, mint a sakál.
Nem lehetett elterelni a figyelmét, a dadus, akinek amúgy lieblingje, rá akarta venni, hogy segítsen neki a reggelis kocsit tolni, de ő se látott, se hallott. Nem akart levetkőzni, aztán az ovis szandiját mindig levette, kiabált velem, sikított és kb. mindenki a csodájára járt az ovi folyosóján, mert Zsebit eddig a világ legjobb gyerekének tartották. Sajnos pechünkre délelőtt pont egyik óvónénije se volt bent, úgyhogy nem tudott kijönni senki, hogy határozottan elvigye magával a fiút. Végül valamennyire lenyugodott, majd mire újra kezdte volna, az egyik dadus bevitte a csoportszobába, bár még rúgkapált. Persze én is bőgve hagytam el az ovit, pedig úgy gondoltam, egész jól kezeltem a helyzetet, nem veszítettem el a fejemet, nem kiabáltam meg ilyenek, próbáltam ész érvekkel meg halk beszéddel, tereléssel meggyőzni illetve hideg vízzel megmosni az arcát. Hát nem jött be.
Délutánra meg már jókedve volt, ugyan megpróbált még egy hisztit amikor érte mentem, de az most az óvónéninek szólt, akivel azonban ketten már könnyen leszereltük, s hazajöttünk nyugiban, aztán egész este problémamentes volt. Bár apának elmesélte, hogy reggel mérges volt.
Babszem ma edzésre ment, a nagyi vitte. Amikor hazajöttek, mesélték, hogy a tanárnéni szólt, hogy majd fogadóórán feltétlenül menjünk be, mert szeretne beszélni velünk. Kicsit elvarázsolt a fiú néha, mondta. Babszemnek ráadásul rossz kedve volt, mert valamiért dühös lett a nap folyamán és kicsúszott egy csúnya szó a száján. Hogy mi, azt nem akarta elismételni, de annyira rájöttünk, hogy a tanárnénire mondott valamit, ami aztán a többieknek, akik hallották hála az illetékes fülébe is eljutott. De legalább bevallotta és nem voltunk rá mérgesek, pedig attól tartott, azok leszünk.
Ugyan idén nem akartam elmenni a fogadóórára, mert tudtam, hogy tanulmányilag nincs gond a sráccal, de ha már így külön szóltak, akkor ott leszek. S majd elmesélik, hogy Babszem elvarázsoltsága miben rejlik.
Azt hiszem, nekem az a hobbim, hogy karácsony közeledtével felvásárolom majd az összes újságot ami arról szól, hogyan készüljünk az ünnepekre, ajándékötletek, fadíszítés, főzés, terítés stb. Ez a hobbi első fele. A második, hogy semmit se valósítok meg a nagyszerű ötletekből. De a következő évben töretlenül nekiállok november első felében a Tina Advent megvételének.
Idézet: http://lobotomia.olvasonaplo.net/2005/11/30/hobby/
Igen, ez nem változott az elmúlt években. Ugyanis a múlt héten megvettem az Éva Adventet.
A kaland vasárnap este még annyi volt, hogy úgy gondoltam, majd ha kijelentkezem, akkor kell rendezni a számlámat, azaz arra a napra beállítottam, hogy nagy összeget lehessen levenni a kártyámról, viszont már érkezéskor ezt le akarták kötni. Nost csak 1 éjszakát sikerült, annyi fért bele a napi keretembe. De másnapra elintéztem, hogy lehet nagyobbat is, úgyhogy megoldódott a dolog. Net ugyan volt a szobámban, de nagyon lassú, 15 fontért kaphattam volna gyorsabbat, de annyira nem érte meg, skypeolni kamera nélkül még így is lehetett. Amikor meg széles sáv kellett, mert fel kellett töltenem a podcast epizódot amit még utazás előtt vettünk fel, akkor a pendrive-ommal lementem és az előtérben található Mac-ek egyikéről elintéztem a dolgot. Mert ott hasított az internet. Illetve még a konferencián is korrekt volt a hálózat. Csak akkor lehettem volna menőbb, ha valami iPaddal nyomulok, nem laptoppal.
Hivatalosan a konferencia csak kedden kezdődött és két napos volt, előtte hétfőn azonban volt egy workshop, amire szintén jelentkeztem, ez 10-kor kezdődött, úgyhogy reggeli után szép kényelmesen elsétáltam a központba, ahol tartották. Útközben megint voltak szakszervezeti tiltakozók az egyik épület előtt, amire azonban nem volt kiírva, hogy mi, de rádiót bömböltettek úgy 5-6-an, meg transzparenseket tartottak. Mind a 3 reggel találkoztam velük, délutánra azonban, mire én mentem visszafelé, már eltűntek, mintha ott se lettek volna
Szóval a szakmai programról annyit, hogy az első nap kicsit csalódás volt, mert azt hittem majd mutatnak mindenféle klassz trükköket internetes kereséssel kapcsolatban, de annyira nem… vagyis volt pár érdekes pont az előadásokban, de igazán újat nem tudtak mutatni. Ezen a napon még kevesebben voltunk uzsonnaidőben épp csak elkezdtek kipakolni a szponzorok, mert a főműsor ugye csak másnap indult. Végülis mindkét nap nagyon hatásos nyitóbeszédek voltak, először a Sötét tömegekről, akik az internetet alkotják és akiknek hihetetlen erejük van. A második nap pedig arról, hogy a Britek azon dolgoznak, hogy minél szélesebb tömegekhez juttassák el a lehető leggyorsabb és legolcsóbb széles-sávú netet, mert mindenféle statisztikák és előrejelzések azt mutatják, hogy ez nem csak a jövő de már a jelen is: net nélkül nehéz lehet még munkát találni is. Ez utóbbi azért volt mellbevágó, mert épp a reggeli mellett olvastam a hírt, hogy nálunk meg ugye jön a netadó. Közben is voltak azért érdekes előadások meg menő dolgok, s mindig rendesen 4-5 felé lett vége a műsornak, úgyhogy már kevés dolgot tudtam utána csinálni, látni meg Londonból még kevesebbet.
Azért persze hétfőn még egyszer beutaztam a belvárosba, Piccadilly Circus, Leicester Square meg a Waterstones könyvesbolt a Trafalgar térnél belefért az estémbe. Kedden a konferencia első hivatalos napján tartott legtovább a program, akkor már csak a környéket jártam be újra, szerda este meg azért beutaztam Kensingtonba, mert a Harrodsot azért látni kell esti kivilágításban.
Csütörtökön reggeli után összepakoltam, aztán elmentem az izgalmasnak hirdetett British Library látogatásra, ahol azt ígérték, bevisznek a színfalak mögé is. Nos, megint kicsit csalódtam, mert nagyon nem mentünk a színfalak mögé, csak egy kicsit, ráadásul késve indult a tárlatvezetés, nekem meg ki volt centizve az időm, hogy visszaloholjak a szállóba, kijelentkezzek és kiérjek a reptérre. Persze ennek ellenére nagyon élveztem, s jó fej túravezetőnk volt, aki rengeteg érdekességet mesélt, s felhívta pár különlegességre a figyelmet.
A kijelentkezés simán ment, s kiértem a reptérre is, ott csak azon vesztettem időt, hogy elfelejtettem kivenni a táskámból a testpermetemet, ami kis üveges volt, úgyhogy ezért aztán alaposan átnézték a táskámat meg letapogatták és zacsiba tették a dezodort. Visszafelé sok felhő volt, de gyorsan jöttünk és a pilótánk nem közölt velünk semmit, viszont búcsúzáskor láthattuk, hogy nő volt, szóval talán ezért 🙂
Még az utolsó kaland: Ferihegyen azt hittem elveszett a csomagom, de kiderült, hogy a Lutoni gép szalagja mellett várakoztam először rá én meg ugye Heatrow-ról jöttem:)
Szóval ha valaki kérdezi, milyen volt London csak azt tudom mondani, hogy sokat nem láttam belőle, kicsit turistáskodtam, barátoknál jártam inkább vidéken és szakmai programokon vettem részt. De összességében nagyon jól esett 🙂
A gyerekek zenei műveltsége nem éppen az eget verdesi, mi se vagyunk különösen kifinomult zenerajongók és kedvenceink sincsenek nagyon. Az ember régebben programozás közben Metallica-t loopoltatott, az elmúlt pár évben meg Adele-t, én hallgatok ugyan Petőfit, pár éve nagyon szerettem a Vad Fruttikot, de ezekből a gyerekek többnyire nem kértek. Azért Halász Judit, Kaláka, Kolompos meg Alma koncerten kisebb-nagyobb sikerekkel már voltak és a kocsiban is Mazsola meg Pompom mellett meghallgatják ezeket, voltak is kedvenc számaik, amiket ismétlésre kellett rakni.
De a nyár vége óta már modernebb dalokra is kíváncsiak, s úgy gondoltam az első felnőtt playlist-jüket érdemes megőrizni az utókor számára. Eleinte youtube-on nézték, aztán a telefonomról hallgatták ezeket a zenéket, de most már feltettem őket az USB-re is, amit a kocsiban gyötrünk.
Úgy szokták kérni, hogy akkor most az a négy szám jöjjön.
Ősz az időszak, amikor az oktatási intézményekben fényképek készülnek, hogy karácsonyi ajándékként bögrére nyomtathassuk a gyereket. Az oviban még októberben volt az esemény. A szép ruha, amikor megkérdeztem Zsebit, hogy mit szeretne felvenni, nála a Batman-es pólót jelentette. Végül csoportképet meg digitálisakat rendeltünk (abból is csak 4-t), mert amúgy mindenféle csili-vili hátteret lehetett volna, egyik borzasztóbb volt, mint a másik. Meg is hagyták az esemény előtt a szülőknek, hogy zöld szín ne legyen a csemetén, mert zöld háttér előtt fotózzák, hogy aztán benyomjanak mögé valamit. Az egyik eredmény.
Babszemnél még csak tegnap volt a fotózás, ő tavaly sima mustár sárga pólót választott, idén meg csíkosat. Szóval nálunk semmi nyakkendő, öltöny, kismellény fehér ing nem játszik 🙂
Szóval azért itt van az ideje annak is, hogy ha röviden, de Londonról is beszámoljak. Eléggé rá voltam ám készülve, még listákat is csináltam, hogy miket kell magammal vinnem, meg elintéznem az utazás előtt, úgyhogy igazából semmi gond nem volt ilyen téren. Sőt roppant menőnek is éreztem magam, mert a beszálló kártyámat a telefonomon tartottam, akárcsak a londoni metró térképét, vagy éppen a vonatmenetrendet.
18-án szombaton a korai géppel indultam, ami 8-kor hagyta el Pestet. A minibusz fél 6-ra jött volna értem, de lebeszéltem, hogy szerintem elég lesz ha 6-kor felvesz. Zsebitől még akkor búcsúztam, az volt kicsit necces, de aztán befeküdt az apja mellé és végül hagyta, hogy elmenjek. A minibusz végül még egy utast felvett, egy angol nőt, aki arról mesélt, hogy 30 éve járt utoljára Magyarországon és hogy mennyi minden változott és majd még vissza szeretne jönni. Reggel amúgy nagyon lassan ment a chek-in a Ferihegyen, ráadásul sokan voltak ezen a járaton, úgy 2/3-a az utasoknak nem is Londonba ment, hanem átszállt és tovább repült. Mint később megtudtam, apuék nézték az utamat sőt a leszállásnál már a srácokkal skype-oltak is, úgyhogy mindenki tudta, köröztünk a város felett vagy 15 percet, mire leszállhattunk. Amúgy eseménytelen, utunk, tiszta időnk volt végig.
Heathrown miután felvettem a csomagot, feltöltöttem az Oyster card-ot és bemetróztam a Waterloo pályaudvarra. Ugyanis leleveleztem Jayne-nel, hogy elmegyek szombat estére hozzájuk, ő mondta, hogy délutánig dolgozik, de találkozhatunk a virágboltjánál, ami Horsley állomás mellett van. Úgyhogy volt pár órám, amit elbolyonghattam Londonban. Csomagmegőrzőben hagytam a bőröndöm és sétáltam egyet az East Bank-en, átmentem Charing Cross-hoz és majdszoltam szendvicset a Trafalgar téren, s láttam egy szakszervezeti tüntetést is.
Aztán háromnegyed órás vonatút vitt Horsley-ba, ahol Jayne várt az állomáson, s persze semmit se változott az elmúlt 8 évben (na jó, a haja :). Megnéztem a virágboltot, hazafelé körbevitt a kisvárosban, volt jó pár nagyon durván hatalmas ház. Aztán elvitt hozzájuk. A család majdnem teljes volt, csak éppen George a középső gyerek maradt Cardiffban ahol dolgozik, mert ő előző hétvégén látogatott haza, de vele is beszéltünk skype-on. Sőt átjött Ann és Michael is a szomszédból, s jól elbeszélgettünk, hogy pont 20 éve volt, kimentem hozzájuk au pair-nek. Találkoztam Natalia barátjával is, aki épp vasárnap reggel kapott jó hírt, mert az étterem, ahol séf, bekerült a Times étterem értékelős mellékletébe, méghozzá a 12. helyre! Van is pár Michelin csillaguk. Egyébként nyár végéig Natalia is ott dolgozott, mint tea sommelier. Igen, van ilyen is. Most éppen tanfolyamot végez, hogy még magasabb képzettsége legyen. Jó sokáig fent voltunk, természetesen, úgyhogy én úgy aludtam, mint a bunda, másnap reggel mindenki kérdezte, hogy nem zavartak-e a kutyák, mert sokat ugattak, de tényleg semmit se hallottam a hajcihőből. Mivel vasárnap csodás idő volt, elmentünk és sétáltunk egy nagyot a mezőkön, amelyek szintén változtak, pontosabban volt rész, amit elhanyagoltak, megnőttek a fák meg kivágtak jó párat, de alapvetően ugyanaz a gyönyörű angol táj volt, amilyenre emlékeztem. Ebéd előtt Natalia elvitt az új sportkocsijával egy körre, alig egy hete vette, s először volt alkalma kipróbálni, hogy funkcionál cabrioként a Toyota MR2-je.
(Az az igazság, hogy Jayne készített és elküldött nekem egy képet, amin már én is ott vagyok az anyósülésen – elég nehezen hajtogattam be magam 🙂 – de az kicsi és nem túl jó minőségű, úgyhogy marad ez) Elugrottunk egy pubba is, ahonnan csodás kilátás nyílt a környékre.
Délutánig maradtam náluk, elmentem megnézni azt a helyet is, ahol Francesca él, aztán vonatra szálltam Horsham-be, s visszatértem Londonba. Mivel már besötétedett, a hotelt – pedig elég nagy – kicsit nehezen találtam meg, kóboroltam a környéken, de aztán sikerült elfogalni a szobámat és azért még egyszer kimentem, feltérképezni a környéket, meg vacsorát venni magamnak.
Akik csak a magánéletemmel vannak elfoglalva és nem nagyon követik egyéb oldalaimat, azoknak szeretném felhívni a figyelmét, hogy mostanában izgalmas dolgok történtek a könyves részeken is.
Például volt egy könyvesblogger verseny, amit az Antikvarium.hu szervezett, s ahol nem indultam ugyan, mert már előre felkértek zsűri tagnak. Az októberben zajló Eltűnt könyvek nyomában sorozat, amelyben régi könyveket kellett ajánlani, már lezárult, én pedig megírtam, hogy mit és hogyan pontoztam, véleményeztem, mint zsűritag. Erről az Olvasónaplóban lehet tájékozódni.
A hangadásunk egyik legnépszerűbb epizódja ősszel meg az volt, ahol arról meséltem, hogyan lettem könyvtáros. Szerintem azt is érdemes meghallgatni 🙂
Nem fotóztunk sokat, mert lemerült a fényképezőgép aksija én meg nem vittem el a töltőt, mert arra gondoltam, hogy ha Horvátországban egyszer se volt rá szükség, akkor talán kibírjuk 3 napig nélküle. Nos elég volt a gépet rosszul eltenni és a táskában, teljesen egyedül lemerítette magát. Pedig voltunk Harkányban, Siklóson, Pécsett, Abaligeten. De addig is, a Tenkes ifjai:
Kanizsára visszamentünk a gyerekekért, meg hogy kimenjünk a temetőbe és még anyu szülinapját is megünnepeltük. Úgyhogy szombaton ünnepi ebéden voltunk egy közeli étteremben () ahova persze vittünk tortát és a végén még csoportkép is készült a család 2/3-ról egy segítőkész idegen révén. Az 1/3 igazoltan volt távol, 2 hetes gyerekkel ne utazgassanak Stockholmból Sormásra. (Aki nem látta a képet a facebookon és érdekli, annak elküldöm, csak írjon :P) De azért elküldtem a húgomnak is a torta képét, hogy mi épp ilyet eszünk és gondoltunk rájuk, vajon ők mit. Mert mi ilyen rendes család vagyunk, ha kaja van, gondolunk egymásra 🙂
Oké, akkor megint eljött a hónap, amikor rendes blogoló leszek és minden nap teszek valami bejegyzést a két elhanyagolt blogomba, mert mostanában bizony az Olvasónapló háza táján is van néhány elmaradásom.
Szóval a népszerű National Novel Writing Month (Nemzeti Regényíró Hónap) nyomán, ahol a cél, hogy ha az ember minden nap ír, akkor egy hónap alatt összejöhet egy regénnyi anyag, én a blogomat fogom ellátni tartalomma.
Mondjuk nem hiszem, hogy mindkét helyre egyenlő arányba fogok dolgozni, de mondjuk a cél ugyanaz, mint előző években: novemberben legalább 30 bejegyzésnek kell születnie. Napról napra lesz friss tartalom, vagy itt, vagy odaát.
Előzmények: