Július 3. csütörtök
Erre a napra fogyott el a kajánk, amit hoztunk, meg amit főztük, s mivel pénzünk az meg még volt, úgy döntöttünk, hogy úriasan fogunk élni, s ebédet vendéglőben fogyasztunk. Méghozzá azon a helyen, a pizzázóban, ahol 4 éve is búcsúvacsoráztunk.
Délelőtt végül abba az öbölbe mentünk fürdeni, ami mellé régen is jártunk (az étterem alatt kialakított partszakaszon), mert ott van kavicsos, lassan mélyülő rész, ahol Zsebi tud játszani, illetve olyan móló, ahonnan meg Babszem úgy tud beugrani, hogy a szülőnek, aki várja még leér a lába 🙂

Zsebi éppen keni magát:

S mint kiderült, onnan még snorkelezni elmenni is klassz, mert többféle helyre el lehetett úszni, köves partra, kikötőbe és kicsit még a nyíltabb vizek felé is és rá lehet csodálkozni a gazdag élővilágra. Nem is gondoltam volna, hogy engem ennyire le fog nyűgözni az egész.

Az ebédet jól sikerült kiválogatnunk, volt pizza, meg csevapcsicsa és sült krumpli, s ez az utóbbi összeállítás Zsebinek nagyon bejött. Ráadásul a pincér srác mutatott egy olyan üdítő nyitási megoldást, amit nem ismertünk.

Július 4. péntek
Ismét ott kötöttünk ki, ahol csütörtökön voltunk, s kb. ugyanúgy telt a nap, mint korábban. Még az ebéd is nagyjából az volt, mint előtte, de most már nagy adag csevapcsicsát rendeltünk és kevesebb pizzát. A pincér srác pedig megkérdezte az embert, hogy most is ő akarja-e kinyitni az üdítőt. Babszem teljesen belelkesedett, hogy mennyire jól megy neki a vízbe ugrálás, meg az úszás, úgyhogy nagyon élvezte a tengert. Zsebinek kicsit hideg volt azért a víz. Viszont a nagyi is bemerészkedett és nyakig belemerült a tengerbe! Ez bréking nyúz és több szögből is le lett fényképezve szóval dokumentálva is lett az áttörés.

Itt vonulunk a part felé, a leanderek alatt (amelyekből teszvesz néni megint szerzett egy újabbat, mert barack színűt még nem nevel otthon)  természetesen Zsebit cipelem.

A gyerekek a hét közepétől, miután főleg Sam a tűzoltót néztek azok közül a filmek közül, amiket magunkkal hoztunk, amikor esett az eső, tűzoltósat játszottak. Beültek a kocsiba, amivel aztán mentek és főleg a kávézóban oltották a tüzet. Volt náluk tömlő és porral oltó is és mindig előbb áramtalanítottak. Csak azon szoktak összekapni, hogy Zsebi akart mindig irányítani.

Július 5. szombat
Reggel összepakoltunk, de még lementünk egyet fürdeni utoljára a strandunkra, s kicsit még jól is esett, hogy nem volt verőfényes napsütés, úgyhogy annyira nem sajnáltuk, hogy el kell hagynunk a szigetet.

Amikor meg már lejöttünk a hídról az is kiderült, hogy valóban jókor voltunk nyaralni mert szinte a sztrádáig húzódott már a szemközti oldalon az újonnan érkező nyaralók miatt a torlódás. Kicsit mi is elkavarodtunk, úgyhogy a végén egyáltalán nem mentünk a szerpentinen, hanem végig autóutaztunk és aztán 1gyel korábban hajtottunk fel a sztrádára is, mint ahol szoktunk. Megállni a szokásos helyen álltunk meg, s rengetegen voltak, legalábbis előre tartottunk attól, hogy mi fog ránk majd várni a zágrábi kapuknál.

Az út második felében én voltam a volánnál, s bár vagy 2,5 km-es volt a sor amikor letértünk a sztrádáról, de kb. 40 perc alatt azért sorra kerültünk. Meglepődtem azonban, hogy később még a határ előtt is volt kisebb várakozás. De végül 5-re Kanizsára értünk, ott aludtunk és csak vasárnap jöttünk fel Pestre.

S persze ha lehet, még párszor szeretnénk a tengerpartra leutazni, s ha nagyobbak lesznek a gyerekek, talán messzebre is, mint a Kvarner öböl.

Július 1 kedd
Szinte máris kialakult a napirend, hogy reggel kényelmesen eszünk, aztán még kényelmesebben összekészülődünk és lemegyünk a partra. Többnyire útközben fogyasztják el a gyerekek a tízórait, aztán még egy jégkrémet is veszünk. Így szoktak menetelni lefelé a fiúk:

Ebéd után megpróbálom elaltatni Zsebit, ez a héten úgy 2 alkalommal sikerül, aztán ismét lemegyünk a tengerpartra, s most hazaúton kapunk jégkrémet. El lehetne így tölteni még jó pár hetet. S a snorkelezés nekünk, felnőtteknek nagyon bejött. Ez itt én vagyok, a békaasszony.

Hétfő estére megadtuk magunkat és megkérdeztük a háziakat, hogy tudjuk nézni a focit. Végül a szatellitet lekapcsoltuk és HD-ben követtük az eseményeket a HRT2-n. Sőt még azt is kiderítettük, hogyan tudjuk a teletexten megnézni az eseményeket és kis híján csak ott hagyott cserben a horvát tudásom, hogy nem ismertem fel elsőre az USA meg Hollandia nevét horvátul.

Július 2 szerda
Mivel azt terveztük, hogy ebéd után elmegyünk Baskába, délelőtt nem voltunk lent a parton, inkább korábban ebédeltünk.  Ráadásul este megint volt vihar, eleinte kétségünk volt, vajon ne halasszuk-e el a kirándulást, de jól tettük, hogy tartottuk magunkat az eredeti elképzeléshez. A Baskába vezető út éppolyan regényes volt mint 4 éve, bár most már majdnem végig volt bicikliút, igaz nem irigyeltem azokat, akik ezen a hullámvasútra hasonlító terepen kerekeznek. A fél utat elfoglaló templom is megvolt és majdnem ugyanott parkoltunk, ahol négy éve, s igen megint csak több magyar szót hallottunk, mint Malinskában. S amikor odaértünk az is eszembe jutott, hogy miért is nem voltunk oda a strandért. Mert a víz és hogy apró kavicsos meg lassabban mélyülő, mint nálunk az szupi, viszont tömegnyomor volt, alig találtunk egy törülközőnyi helyet ahova lepakolhattunk (meg még egy kis árnyék is volt, igazán nem kívántunk sokat), pedig még csak előszezon volt. (Pár éve a húgomék nyaraltak ott hotelban és megértem, hogy inkább a helyi medencében fürödtek, s ritkán jártak le a tengerhez)

Azért a fiúk élvezték a vizet, viszont itt a strandon alig volt élővilág a vízben, a szemüveggel csak 1 halat láttam. Mivel pont egy fagyizó mögött telepedtünk le, természetesen fagyit ettünk, hazafelé vettünk mindenféle street food-ot (hamburgert, sültkrumplit, csavart burgonyát és kukoricát), s azt ettük meg. Valamint visszaúton megálltunk Baskát fotózni a távolból. De még mindig úgy gondoljuk, hogy ha ismét megyünk is KRK-re akkor se fogunk ebben a városkában szállást keresni, de a templomhoz azért szívesen felmennénk, onnan biztosan szépeket lehetne fotózni.

Június 28. szombat
Mivel négy éve nagyon meg voltunk elégedve Malinskával, idén is ott kerestünk szállást magunknak. Igaz, már 2 éve néztem egyszer, hogy a ház, ahol anno voltunk nincs többé az utazási iroda kínálati között, de nem csüggedtünk, kerestünk valamit hasonló paraméterekkel. Azaz olyan apartmant, ahol csak mi vagyunk, max. még a háziak. Ismét csak tavasszal foglaltunk, s most nem a szezon végén, hanem pont előtte mentünk ugye. Odafelé tehát ismét csak Kanizsán aludtunk egy éjszakát, a pénteki buli miatt mindenki jól kifáradt, lefeküdt. Végül ebéd után 2 felé indultunk el, s bár a Lobi előtte jól megijesztett, hogy majd mekkora sorokat kell várni a határon meg hát ugye Zágrábnál, ebből semmit se tapasztaltunk. Sőt, még átnéztünk az autópálya kapunál a másik oldalra is, s ott se volt, csak úgy 100m-es sor, meg is egyeztünk, hogy ennyit bevállalunk majd egy hét múlva mi is. Odafelé megint úgy osztottuk be az utat, hogy én vezettem a hegyek lábáig, onnan az utolsó 100 km-t meg az ember. De kellemesen csalódtunk, hogy elkészült a négy éve még csak alagútfúrásnál tartott autóút szakasz, úgyhogy a végén simán lecsorogtunk KRK bejáratához, csak 1x soroltunk majdnem rossz sávba.

Malinska is fejlődött, rögtön a városba vezető fő út mellett 2 bevásárlóközpont is épült. Az irodánál jött elénk a tulaj és kocsival elvezetett a házhoz, aminek hatalmas kertje volt. A földszinti lakás lett a miénk, két hálószoba (egyikbe franciaágy, másikban két külön fekhely) és egy nagy amerikai konyhás nappalija volt s kád a fürdőszobában*, meg hatalmas terasza, a lakás 65m2 volt, a terasz meg 24! A szokásos elrendezésben aludtunk, én Zsebivel a francia ágyas szobában, Babszem meg az apjával, igaz ők is összetolták az ágyakat. Teszvesz nénié volt a nappaliban lévő kihúzható 2 személyes kanapé. Mi kipakolás után gyorsan visszamentünk még az élelmiszer boltba, a Plodine-ba, tejet, vizet meg gyümölcsöt venni, addig a többiek kipakoltak. Ugyan 6 óra elmúlt, de azért lementünk megnézni a tengerpartot, meg persze mártóztunk is egyet. Látható volt, hogy itt is volt fejlődés, hiszen több betonozott napozós strand lett kialakítva, s a tengerpart melletti út is tovább volt kibetonozva mint 2010-ben. Sőt, a hotel mellett a vízipark cuccait is felújították. Viszont ugyanott volt a kisbolt, a  jégkrémárus mint régebben. Mondjuk azért hűvös volt már, úgyhogy tényleg csak ismerkedtünk a vízzel:)

Június 29. vasárnap
Gyönyörű időre ébredtünk, s bár reggeli után én főztem egyet, azért még ebéd előtt is le tudtunk menni a partra. Most tovább mentünk egy kanyarral, s ott fürödtünk, ahol 4 éve is. Első körben mindenki nagyon élvezett mindent, aztán hazafelé úton Babszem kitalálta, hogy szeretne beleugrani a vízbe az egyik mólóról, az öbölben. Apja ment, hogy elkapja, csak éppen azt nem nagyon kalkulálták bele, hogy ott már neki se ér le a lába, meg hogy mi lesz azután, ha feljött a gyerek a víz alól. Az ugrás felkészüléssel együtt jól sikerült, csak a kifele úszásnál akadt egy kis baki, az ember rájött, hogy nem tudja kivinni a rá csimpaszkodó gyereket, úgyhogy kért, hogy segítsek. Szóltam Babszemnek, hogy akadjon le az apjáról és ússzon és másodszorra meg is értette, mit kérek, úgyhogy utána kievickéltek szépen a partra (mondjuk nem kellett, csak úgy 10 métert úszniuk, de az hirtelen félelemben nem könnyű).

Leginkább talán a nagyit viselte meg az egész, mert ő amúgy se szereti a vizet, nem tud úszni, alig két éve beleesett a holtágon egy csónakból a Tiszába és azt hitte, ott marad, úgyhogy most újraéélte az egészet és eléggé felzaklatta az eset. Szerencsére Babszemet nem annyira, ő az úszásos dologból alig vett észre valamit, mert teljesen lekötötte, hogy ugrás után feljöjjön a vízből és ott is maradjon. Ő amúgy készen is állt rá, hogy továbbra is gyakorolja az ugrálást, csak mi, felnőttek legyünk jobban felkészülve.

Június 30. hétfő
Éjszaka vihar volt, s még délelőtt is zuhogott az eső, úgyhogy elhatároztuk, elmegyünk együtt vásárolni. Most a második bevásárló központot kívántuk kipróbálni, nem a Plodine-t ahol első napunkon voltunk. Persze ez az ötlete támadt a Malinskán nyaralók kb. 90%-nak, úgyhogy zsúfoltak voltak a parkolók, amelyekben amúgy se egyszerű manőverezni, mert kicsi a hely (hisz a szigeten minden építkezés drága, úgyhogy ott spórolnak, ahol tudnak. Vásárolgattunk, amit kellett, nézegettük, hogy vajon tudunk-e venni fügepálinkát az otthon maradt nagypapának, mert még mindig emlegeti azt, amit jó pár éve Makedóniában ivott és azóta se. De persze most se találtunk, ahogy 4 éve se, errefelé valahogy nem divat a fügepálinka. Aztán fizetésnél kicsit megrökönyödtem, mert 230 kunával több volt a számla, mint gondoltam. Kiderült, hogy igazából nem csaptak be, hanem figyelmetlenek voltunk. Babszem ugyanis kinézett magának egy békaember felszerelést, legalábbis szemüveget és pipát, amibe beleegyeztünk, hogy megkaphat, úgyhogy bekerült a bevásárló kocsiba, mert az állt alatta a polcon, hogy 40 kuna. Ám az történt, hogy valaki már garázdálkodott a békafelszerelések között és semmi se volt a helyén. Végül úgy döntöttünk, hogy nem cseréljük vissza, hanem megtartjuk, s kipróbáljuk. Később kiderült, hogy kiválóan döntöttünk, új hobbink lett, a snorkelezés.

Délutánra már kisütött a nap, úgyhogy sétáltunk egy nagyot a városban és fagyiztunk. Az embert megkérte az egyik vízimentő srác, hogy fényképezze le valami haverjával, majd megadta az e-mail címét amit felírt egy rágó papírra. Ez később persze a szemétben végezte, s itthon már nem találtuk, hova kéne küldeni a képet. Azért a biztonság kedvéért valahogy kiderítettük a Horvát vízi-mentők elérhetőségét és oda elküldte levélben a párom, hátha valaki felismeri a srácot és továbbítja neki.

*nekünk ez is listás dolog volt amikor válogattunk, mert a zuhanytálca igazából egyik gyereknek se a kedvence

Augusztus 25 szerda
Egész nap a délutáni hajókirándulásra készültünk, most egész jól sikerült pozícionálni Babszem alvását. Ráadásul eleve úgy készültünk, hogy inkább a falun keresztül megyünk a kikötőbe, nem a tengerparton, mert ott egyrészt hosszabb utat kell megtenni, másrészt a gyerek megint elcsábulna mindenfelé és félő, hogy lekéssük az 5 órás indulást. A választott út szerencsésnek bizonyult, 25 perc alatt odaértünk a központba. Vettünk egy kis elemózsiát a pékségben, meglepetésünkre az előzetes tájékoztatás ellenében Babszemért még a fél árat se kellett kifizetni, aztán már szállhattunk is fel a hajóra. Jó helyet találtunk magunknak. Az út azonban hosszú és eseménytelen volt. Elmentünk még Njivicebe, ott is vettünk fel utasokat, aztán elvittek egy kis öbölbe, ahol meg lehetett nézni az élővilágot a hajó üveg alján keresztül. Tavalyi tapasztalata alapján, nagyi elbeszélése egész másra készített minket:  akkor elvitték őket egy csendes, mély öbölbe, ahol tényleg rengeteg féle hal, meg állat úszkált. Itt viszont partközelben maradtunk és bár volt pár úszkáló halacska a fő attrakciót az egyik búvár szállította: polipot, tengeri csillagot, sünöket.

Szóval valószínűleg ezeket mindig készenlétben tartják valahol, hogy aztán megpróbálják lenyűgözni a buta turistákat. Ráadásul az üvegfalú helyiség levegőtlen volt és enyhén klausztrofóbiássá tett. 2×20 perc bemutató után (az utasok csak két turnusban fértek le a panoráma részbe) visszajöttünk. De útközben láttunk egy nudis bácsit, aki integetett a hajón utazóknak, én meg visszaintettem neki, had legyen jó napja, mert bár nem voltunk messzire tőle, az látható volt, hogy nincs mire különösebben büszkének lennie 🙂 Babszem ráadásul elég hamar elkezdett unatkozni már az út elején, a második felében meg azzal szórakoztatta magát, hogy a nagyit szekírozta.

Augusztus 26 csütörtök
Még a második nap, amikor felfedeztük a tengerpartot láttuk meg a helyi Aqua Parkot, ahol mindenféle felfújható dolgokon ugrándoztak, csúszdáztak, mászkáltak gyerekek. Természetesen Babszem azonnal kijelentette, hogy legalább a vízi trampolint ki szeretné próbálni, úgyhogy erre a délutánra ezt a programot ütemeztük be. Alvás után irány az Aqua Park, ahol 25 kunáért kaptunk egy számot, amivel fél órán át a gyerek használhatta a vízen lévő játékokat. Őt persze csak az ugrálás érdekelte, de mivel még elég kis gyerek és karúszója nincs, csak úszógumija ezért én is felmásztam vele a fánkra, ahol lehetett pattogni. Ami egy darabig okés volt, aztán jöttek fel nagyobb gyerekek akik nagyobbakat ugráltak, s hol én nem éreztem magam nyugodtnak ettől, mert attól tartottam véletlenül belökik Babszemet a vízbe, hol meg ő nem, mert nem tudta eléggé irányítani, hogy mégis mekkorákat és merre ugráljon. Úgyhogy velünk jól jártak az Aqua Parkban, mert talán a felét ha letöltöttük az előre kiszabott időnek.
Viszont a nagy csúszdát meg én próbáltam ki, de elég volt egyszer, elég magasan volt és jó gyorsan leértem az aljára. Eleinte tartottam attól, hogy túl keskeny lesz a csúszda, de közben Babszem is lelkesen kiabált, hogy „Nyugi anya, belefér a segged!”.

Augusztus 27 péntek
Az utolsó napra semmi különöset nem terveztünk, csak strandolást meg a maradékok felzabálását. Na meg délelőtt egy újabb futást Babszemmel. De ez most lassabb volt, mint legutóbb, mert mindenfelé elkalandozott, sokat sétált, aztán meg én vettem rá, hogy nézzük meg lehet-e a közeli étteremben pizzán kívül mást is kapni vacsorára, vagy be kell mennünk a városba hozzá. Miután befejeztük a körünket, a gyerek nem csak pihegett, meg folyadékot pótolt a lépcsőn, de utána ragaszkodott hozzá, hogy le is zuhanyozzon. Aztán még jó sokat játszott a teraszon ilyesmiket:

Délutáni nagyobb fürdésre készülődtünk, de beborult és határozottan hűvösebb lett az idő, úgyhogy csak egy gyorsat csobbantunk. Így egész emberi időben tudtunk vacsorázni menni. Meglepetésünkre, nagyon gyér volt a forgalom az étteremben, nem úgy, mint az előző hét végén. Ennek ellenére igazából a kiszolgálásra, adagokra nem lehetett panaszunk, sőt a végén kiderült, hogy az utólag rendelt borokat fel se számolták, de kapott a kislány annyi borravalót, hogy ha le is verik rajta, még mindig marad neki (fel is csillant a szeme). Babszem egész jól viselkedett, talált egy horvát kisfiút, akivel rohangászott, majd beült melléjük és próbálta áthágni a nyelvi akadályokat, azaz ismételgette amit a kissrác anyukája-nagymamája mondogattak.

Végül megejtettük az éjszakai fürdést is, dagály volt, csapkodott a hullám, de nem is ez volt számomra a félelmetes, hanem hogy a sötétben nem lehetett látni csak a fekete vizet körbe. Azért egy kis úszást megejtettünk a szokott bójákig meg vissza.

Augusztus 28 szombat
A hazaút reggele felhőkkel köszöntött, meg magas páratartalommal. Nem sütött a nap, de folyamatosan izzadt voltam. Mindenki a szokottnál korábban kelt, egész jól összepakoltunk, elbúcsúztunk a háziaktól és nagyon időben, háromnegyed tízkor indultunk. Az autópálya felé még a szerpentinen napsütéses pillantást vethettünk a tengerre, de aztán látszott, hogy a hegycsúcsok eléggé benne vannak a felhőbe. A hazaút megint úgy ment, hogy az első 100km az emberé volt, aztán én vettem át a volánt. Majd Zágráb előtt elkezdett esni az eső (kapunál 40 percet kellett várni) és csak valahol Csáktornya környékén állt el. A határon szerencsére már nem volt forgalom, úgyhogy késői ebédre anyuéknál is voltunk. Ott elmesélgettük a történteket, kicsit feltöltődtünk aztán 6 körül indultunk vissza Pestre.

Összességében azt mondhatjuk, hogy jót nyaraltunk, azt kaptuk a pénzünkért amit vártunk és Malinska elég családbarát hely. Igazából horvátokból volt a legtöbb itt, olyan hangulata volt a városrésznek, ahol laktunk, mint Balatonszerénynek: helyiek, akik ismerik egymást, évek óta ide járnak, kissrácok szomszédolnak és együtt fürdenek stb. Nincs pörgés, ha akartunk volna lehetett volna többet kirándulni, de tényleg pihenni mentünk, mert mégis mi értelme lemenni a tengerpartra ha nem használod ki, hogy a tengerparton vagy és nyaralsz?

Augusztus 21 szombat
Reggel az eredeti terv szerint korán keltünk volna, de mindenki legalább 8ig aludt. Aztán elmentünk még a Tescoba megvenni a romlandó dolgokat, amiket úgy terveztünk, hogy majd a hűtőtáskába pakolunk. Közben Babszem elment egyet csúszdázni, a nagymamák meg bőszen szendvicseket gyártottak. Azért nem 10kor, hanem 11kor indultunk hát el Kanizsáról. Én vezettem az első szakaszon. A határnál rögtön bepánikoltunk, hogy jajj de sokan lesznek, mert fél órát kellett kb. sorba állni. De utána nem volt vészes a forgalom, bár folyamatosan voltak az úton, egész jól lehetett menni. Az első 200 kmt tehát én vezettem le, aztán a szokásos pihenőnknél cseréltünk, ami a Rijeka és Split előtt elváló autópálya utolsó közös megállója (itt van játszótér és az elmúlt három évben a WC minősége is mindig kielégítő volt). Úgyhogy az út nehezebb része, ami ugyan csak 100 km volt, de jóval strapásabb a páromra maradt. Hősiesen vettük az összes akadályt és az utazási irodánkat is hamar megtaláltuk (nehéz volt eltéveszteni a nagy barack színű épületet rögtön a város bejáratánál). Sőt még a szintidőt is sikerült tartani, négykor már ott is voltunk. Úgyhogy lejelentkeztünk Malinskában, az egyik srác megmutatta az utat az apartmanhoz, ami eléggé bonyolultnak tűnt. De nagyon meg voltunk elégedve, mert tényleg azt kaptuk, amit vártunk.

A város központtól ugyan közel 1 km-re van, a tenger azonban alig 150méterre. Ráadásul a lakás a nyaraló felső szintje, külön hátsó bejárattal, a háziakkal kell csak osztoznunk, akik meg alul laknak. Szóval rajtunk kívül sehol senki más nyaraló. Egyáltalán mindent úgy találtunk, ahogy az interneten meg volt adva, még amikor áprilisban lefoglaltuk. Természetesen kipakolás után azonnal mentünk a tengerpartra és fürödtünk egyet. Aztán még sétáltunk a városközpont irányába is, találtunk boltot, úgyhogy megvehettük a tejet, kenyeret meg az Oliva bogyókat a Martiniba.

Augusztus 22 vasárnap
Este még átrendeztük a szobákat, mert hiába volt 2-2 ágy, Babszem nem akart a nagyival aludni, hanem velünk, úgyhogy az ő ágyát is áthoztuk hozzánk. Reggeli után meg felfedeztük a környéket megnéztük merre van gyereknek alkalmasabb strand, ahol kicsit lassabban mélyül és apróbbak a kavicsok.

Továbbá felfedeztük, hogy van közelben étterem is ahol elfogadható áron pizzát is adnak. Míg a nagyi főzött, megkérdeztük a háziakat, merre van a közelben bolt, nagyobb mint az a kis élelmiszer úgy tíz percre. Kaptunk térképet és útbaigazítást, hogy a legjobb, ha elmegyünk KRK-be, mert ott van a környék legnagyobb Konzum áruháza, ahol mindent megkaphatunk, amit csak akarunk. Elsőre oda is találtunk és tényleg fél óra alatt elköltöttünk vagy 225 kúnát, de 4 napra vettünk elég tejet, vizet, gyümölcsöt, zöldséget, és ami a legtöbbe került, felvágottat, szalámit. Délutáni alvás után (az első 3 nap még az ember is mindig lefeküdt a gyerekkel együtt) pedig mentünk a partra és fürödtünk. Estére meg úgy döntöttük, kipróbáljuk az éttermet.

Pont csúcsidőben érkeztünk, sokan voltak, úgyhogy inkább elvitelre kértünk pizzát, majd elmentünk és fagyiztunk a parton, aztán visszamentem a rendelésünkért és a tenger mellett ücsörögve eszegettük a vacsoránkat. Utána pedig elmentem futni. Elhatároztam ugyanis, hogy minden este futni fogok és míg az első napot fáradtságra hivatkozva kihagytam, most már nem volt mentségem. Amúgy egészen megleptem magam mert jobban bírtam, mint számítottam rá.

Augusztus 23 hétfő
Délelőtt elmentünk a városközpontba, ami a part mentén úgy másfél kilométerre volt tőlünk. Kicsit lassan értünk oda, mert Babszem minden játszóteret kipróbált, ráadásul a környéken garázdálkodó hajókirándulást reklámozó ügynök ismét elkapott minket. Már az első koraeste találkoztunk vele, akkor is elmondta, hogy 36 Euróért egész napra elvisznek körbe a szigeten, most meg hiába magyaráztuk, hogy kisgyerekkel egész nap nem igazán nyerő, nem értette meg, mert csak azt hajtogatta, hogy lehet babakocsit is vinni a hajóra. Egyébként azt hangoztatta, hogy tud magyarul, de igazából csak bemagolta a prospektus magyar tájékoztató részét, mert azon túl elég nehezen sikerült vele megértetni magunkat. Mivel a nagyi mindenképp szeretett volna hajó kirándulni, tavaly ugye 3x is volt, bíztunk benne, hogy ennél jobb ajánlatot kapunk majd benn Malinska központjában. A kisváros természetesen itt is a kikötő körül összpontosult, itt voltak az üzletek, bazárok, éttermek nagy részei.

Fel lehetet itt is mérni, mennyire népszerű  egy hely és mennyire vonzza a fiatalokat abból, hogy hány koktélbár és discó van. Utóbbit nem találtunk, előbbiből 1 volt. Tényleg kinéztünk egy hajótúrát, vízi világ nézőset, szerda délutánra. Hazafelé kapott Babszem egy vitorlást, ami elemes, tehát azt is kellett venni hozzá. Itthon nagy nehezen összeszerelte a párom (nem volt csillagcsavarhúzó, az okozta a gondot), kiderült hogy nem működik, de azért levittük a tengerre is, ahol meg kiderült, hogy csupán árbóc nélkül lehet használni, tologatni de elég hamar elmerül, úgyhogy elneveztem Titanicnak.

Augusztus 24 kedd
Úgy készültünk, hogy délelőtt nagy fürdést csapunk, korán megebédelünk, aztán elmegyünk Baskába, megnézzük a KRK sziget híres, homokos, gyerekbarát strandját. Végül fürdés nem is volt, viszont Babszemmel elmentem futni, mert kitalálta, hogy ő nem csak abból akarja kivenni a részét, hogy együtt piheg velem a lépcső tetején amikor megérkezem az esti körömből, hanem az előzményekből is.  Természetesen bár időben lefeküdt és elaludt Babszem, ezen a napon nem csak éppen 2 órát aludt, mint eddig, hanem közel 3t, úgyhogy 3 helyett 4kor ültünk kocsiba. A Baskába vezető út igazán izgalmas, festői volt, s a harminc kilométert nem lehetett húsz perc alatt megtenni, mert a legtöbb helyen 20 km-re is voltak lekorlátozva bizonyos kanyarok. Meg jópofa volt a kisváros, ahol az út közepére volt építve a templom és mindig csak 1 autó mehetett át a szoroson. Baska azonban kicsit csalódás volt számomra. Nem szeretem ugyanis a zsúfolt strandokat, ahol lépni se lehet a sok napozóágy, ernyő és magát süttető embertől.

Amúgy Malinskához képest sokkal több magyar szót hallottunk itt. Azért fürödtünk egy krt, körbenztünk, fagyiztunk aztán hazafelé megálltunk fotózni kicsit. Ugyanott egy másik magyar autó is lelállt, négy fiatallal, megkértek, hogy készítsek a társaságukról képet. Aztán ők lefotózták a Borájukat is 🙂 Visszaúton megint megálltunk a Konzumnál, feltölteni készleteinket, meg ehető ajándékokat vásárolni, s pénzt is váltottunk.

Itt meg Babszem nyalogatja a vizet a baskai strandon, mert a nagyi szerint itt kevésbé volt sós, úgyhogy le kellett meóznia: