Túl azon, hogy közel három hónapot nem volt bölcsődében Babszem egyéb okai is vannak annak, hogy nem lelkesedett annyira a visszatérésért. A gondozónője, aki beszoktatta tavasz óta táppénzzel van otthon, úgyhogy az egész csoport a másik lányra maradt. Akit amúgy nagyon kedveltünk, fiatal volt, de azért segítséget kapott a szomszéd szobában lévő két régebbi motorostól. Így igazából a két csoport gyerekre három gondozónő vigyázott, néha az igazgatónő is besegített, meg ott volt még a technikai dolgokat ellátó Gabi néni. Aztán most augusztusban megtudtuk, hogy a két régi közül a táppénzes még mindig táppénzen van, ki tudja, hogy visszajön-e, de még mindig az állomány tagja. A másik pedig otthagyta a pályát, elment fogász asszisztensnek. Ami érthető is, egyedülálló anya, a gondozónős létet annyira nem fizetik meg az elmúlt fél éve eléggé nehéz volt, hogy alig pár év tapasztalattal egyedül kellett vinnie egy 14 fős csoportot. Ő tehát pályaelhagyó lett, helyére egy tapasztaltabb gondozónő jött, aki még mindig egyedül viszi a csoportot, ráadásul bár már hetek óta dolgozik ott, Babszemmel, akinek mondogattam otthon a múlt héten, hogy új néni lesz, csak tegnap találkozott először. Szóval eléggé nehezített pályán nyomultunk a betegség miatt, mert ha az nem jön be, akkor még lett volna egy hete a régi, ismerős csajjal és az újjal párhuzamosan, hogy hozzászokjon.
Persze a reggeli sírás akkor is meglett volna, elvégre milyen klassz nyara volt: június óta hol egyik, hol másik nagyszülőnél, meg még velünk is volt egész sokat egyfolytában anélkül, hogy napközben elváltunk volna.
Délután már jó kedve volt a fiamnak, mérleghintázott 3 másik gyerekkel, evett, aludt rendesen, szólt ha ki kellett mennie. Csupán reggel még a másik csoporttal evett, ahol nemcsak a gyerekek de ismerős régi motoros gondozónők voltak. Aztán fokozatosan visszatért a saját csoportjába és helyére.
Ma reggel kettesben mentek az apjával, most is volt sírás. Kicsit tartjuk benne a lelket azzal, hogy csak egy hétig kell járnia aztán majd megyünk a tengerhez.