Épít, biciglizik

A hétvége nagyjából a címben megadottak mentén telt. Szombaton kinn voltunk a Construmán. Ugyebár a tervek között szerepel, hogy nekünk passzív házunk lesz, az ember már több mint 3 éve gyűjtögeti az anyagokat a témában, s most kinn voltak kiállítani azok a cégek, akikkel majd szeretnénk valamit kezdeni (szigetelés, kivitelezés, ablakok, tetőmegoldások stb.), akikkel úgy tűnt itt lehet a leginkább megismerkedni. Amúgy a kiállítás már a péntekbe is beleszólt, mert akkora dugó volt a vásárváros környékén, hogy majdnem nem sikerült a nagymamát eljuttatni a Stadionoktól induló buszához.

Az ember megtervezte, hogy kikkel melyik pavilonban, hányas standon szeretne találkozni, én is hozzátettem pár dolgot, megvettük előre a jegyet és még azt is kitaláltuk, hogy annak érdekében, Babszem kevésbé unatkozzon, odafelé az ingyenes kisvasutat válasszuk szállítási eszköznek. Aztán a gyereket nem is a vasút kötötte le, meg a lovak, amelyek mentén elhaladt (ugyanis a Kincsem parktól indult), hanem attól volt feldobva, hogy az őrs vezér terén láttuk az új, fehér színű metrókat. Amúgy meg persze nem az a kocsi tetszett neki, amin ültünk, hanem ami szembe jött. A Kincsem Park mögött vezető út igazán sokkoló volt: nem gondoltam volna, hogy ilyen istállók vannak erre, meglakótelepek…

Jegyelővétel miatt nem kellett beállnunk sorba, úgyhogy kezdhettük a tervünk végrehajtását. Babszem itt-ott leragadt játszótereket kipróbálni, meg jobban érdekelte mindig a következő pavilon (mikor megyünk a kékbe, lilába mert a térképet neki is megmutattuk), nagyon beizgult, hogy tudunk kenyérlángost enni megint, mert láttunk egy büfénél kemencét és kiírást, de sajnos ennek csalódás és pizza lett a vége: nem csináltak lángost. Az ember meg szerzett pár kontaktot.

Aztán 2-kor Babszem már otthon aludt. Aztán késő délután mentünk bringázni. Meg vasárnap délelőtt is, meg délután is ugyanez volt a program. Annyival kiegészítve, hogy vasárnap délelőtt csak az apjával voltak, míg én befejeztem a takarítást és ebédet főztem, délután meg nem felejtettük el magunkkal vinni a pöttyös labdát és focizgathatott is. Na meg készült végre kép a levágott frizuráról is:

 

Hasonlók

1 Comment

  1. megvan a “fészekrakók” dvd? nekünk igen, és kölcsönadjuk szívesen. egy passzívház építéséről szól.
    meg aztán Balázs is szívesen mesél erről, mi is beleástuk magunkat kissé…