Olvasom, hogy Minona ír a kísérletéről, amiről nekem nem a Karfiol virága című csíkos könyv jut eszembe (amit én egyébként nem is olvastam, de előttem van a képe, amolyan zöldes kékes csíkos volt a borító és egy karfiolfejű csaj volt az elején, hát rendesne elvette a kedvemet az olvasástól), hanem a Bridget Jones, ahol Bridget azt írja, hogy Londonba kerülésekor megpróbált mindenkire mosolyogni, mindenkihez kedves lenni egészen addig, míg egyszer valaki rá nem maszturbált a kabátjára valami zsúfolt metrón.
Ifjúlány koromban nekem is a csíkos meg a pöttyös könyvek voltam a kedvenceim. Persze a Két Lotti vezetett, de nagyon ott voltak Kertész Erzsébet regényei is, mindig úgy képzeltem, hogy meg kéne őket filmesíteni, főleg ami az Elizabethet meg a Bettina három életét illeti. Mióta azonban elolvastam Paul Johnson Értelmiségiek című könyvében a Marxról szóló fejezetet, nagyon meginogtak bennem a gyermekkorom Jenny, Laura Tussy regényéből fennmaradt képzetei.
BeeJudy mostanában éppen a Hárman a szekrény tetejént hozta be Ejtőernyősnek és rájöttem, hogy jé vannak olyan pöttyös regények, amiket én még nem is olvastam. Igaz, volt néhány anyu örökségéből, amire nem bírtam rávenni magamat, főleg a szovjetek, volt egy, most nem jut eszembe a címe, aminek még a címlapján is valami tipikusan ronda szőke lány volt (felpuffadt sápadt arc, bánatos kék szemek). Annak idején pszichiáterpalánta hugom elolvasta őket, de nem tudott róla semmi jót mondani, amivel rábírhatott volna engem is, hogy kövessem a példáját.
Mindenesetre a további kedvencek közé tartozott még A Nyakigláb apó, Aranyeső, A Szöszi sorozat (bár az Iskolatársakban már sok volt nekem a szocreál), Nagyanyájink idején (huhh mennyire szerettem volna én is visszautazni a 19. századba, úgy gondoltam, hogy a krinolinos szoknyák valami szörnyen klassz dolgok lehettek).
