Babszem aztán nagyon nehezen akart beszállni a kocsiba, miután eljöttünk Mirwenéktől. Persze odafelé is harcolni kellett, hogy de autózunk kicsit aztán lesz motor. Megígérni neki utána is, hogy hazamegyünk, beállunk a parkolóba aztán hazamotorozhat, de még így is nehezen érti meg azt, hogy megkapja amit akar, csak kicsit később, meg várnia kell rá. Türelem és belátás nem a gyerekek fegyverei. Tegnap miután elindultunk haza és egy kisebb dugóba kerültünk a Hungárián (csak egy lerobbant teherautó volt), úgy döntöttem, hogy beugrunk az emberért, aki csütörtökönként pingpongozik.
Még a régi helyén jártak el párszor pinpongozni, de nem nagyon volt társaság, mert mindenki inkább kosarazott volna. Itt meg ő szépen felvetette, megszervezte a dolgot és egészen népszerű lett a csütörtöki pinpong, még a főnökök is eljárnak, megadva a beosztottaknak a lehetőséget, hogy elkalapálják őket. Csak persze ilyenkor későn ér haza apa, amit Babszem néha sértődötten fogad. Kivéve, ha lekötöm valamivel, s észre se veszi, hogy repül az idő. A múlt héten mézeskalácsot sütöttünk, most meg ugye látogatóban voltunk.
Pingpongnál meg szerencsénk volt, mert azt hittem, hogy csak motoroznunk kell a környéken, amíg a sportolók be nem fejezik a meccseket, de szerencsére éppen kiengedett valakit a gondnok az iskolából (egy iskolai tornaterem van kibérelve a testmozgáshoz), úgyhogy mi meg szépen bekéretőztünk. Babszem örömmel motorozott be a tornaterembe, bár elsőre nem ismerte fel, a sok asztal és mellette ugráló ember közül, hogy hol is keresse apát. De aztán nagy öröm volt és ölelések.