Okoska

Mint köztudott, nem vagyunk egy mobilos bagázs, sokáig a szükséges rosszként tartottuk számon az egészet. Az embernek még legutóbb is csak valami alap Nokiája lett, én már azért feltörtem és tavaly vettem E51-t. S csupán egy év kellett hozzá, hogy telefonálás, rádió és zenehallgatáson kívül másra is használjam (még fényképezni se sokat fényképeztem). Hidegen hagyott minket az Iphone (és általában az Apple) mizéria is. Na de most beléptünk a menő telefonosok közé.

Ugyanis múlt csütörtökön megvettük életünk első szuper-okos, szuper szép, übercool telefonját a Samsung Wavet. Mivel az ember programot is ír rá, nem sikerült kivárnunk, hogy végre valamelyik hazai szolgáltatónál megjelenjék, úgyhogy kártya-függetlenítettük magunkat. Egyelőre a megosztás úgy van, hogy napközben nálam a Hullám, este az ember használja. S hát bizony el lehet vele szöszölni.

Nagyon szép, nagyon jó, ezen már az internetezés is élmény:

Hasonlók