Persze a gyerek cseles. Hétfőre virradóra hajnali háromnegyed 2-kor kijött és befúrta magát közénk, szóval a fél éjszakát mégiscsak köztünk töltötte. Tegnap este már eleve alkudozott, hogy velünk aludna, de mi lebeszéltük róla. Kegyetlenek vagyunk, de jobban alszunk, ha ő nincs ott és az elmúlt napokban nem volt nyugodt éjszakánk és már kezdett meglátszani rajtunk. De mára virradóra mindenki a helyén maradt és jól aludt.
Tegnap amikor mentem érte az óvodába a dadus szólt, hogy délután Babszem rosszat álmodott, sírt és meg kellett nyugtatni, hogy csak álom volt. A dolog az én hibám. Múlt héten egyik este azt kérdezte tőlem, én vajon elestem-e. Elmeséltem neki egy gyerekkori sztorit amit még a nagymamám szokott emlegetni, amikor elfutottam előle a Városligetben, elestem és sírtam, a sajnálkozó járókelőknek meg azt mondogattam, hogy “nem a mama bántott“. Csak aztán Babszem pár kérdésére nem tudtam válaszolni. Hogy miért futottam? például. Ez nagyon megzavarhatta, meg az, hogy sírtam is. Úgyhogy azóta kicsit aggódik amiatt, hogy anya elesik.