Mindig az van, hogy ha leírom, valami így vagy úgy történik, akkor másnaptól az egész megváltozik, de valahol meg kell örökíteni a dolgokat, hogy emlékezhessünk rá. Az elmúlt bő egy hétben, mióta visszajöttünk Kanizsáról a fiúk kezdenek kialakítani egy esti menetrendet.
Zsebi már vacsorázik, egész rendesen, Sinlacot, úgyhogy fürdés után a szoptatás már minimális, sőt inkább csak fekszik az ölembe és várja, hogy a bátyja meg az apja is bejöjjenek, befejezzék a tisztálkodást. Addig nem is nagyon csinál semmit (kivéve, ha hullafáradt, mert akkor bealszik), nagyon figyel, mikor jönnek már a többiek. Aztán jöhet a nagy vigyorgás, meg ölelkezés, puszilkodás, s utána még Zsebi a szemével követi, hogy a család másik két férfitagja eltűnik az ajtó mögött. Van amikor még fülel, hogy mi történik benn a gyerekszobában (Babszem öltözik, meseolvasás, villanyoltás, beszélgetés), de van amikor ilyenkor már megnyugszik, aztán vagy csak simán elalszik, vagy még szopik egy keveset.
Babszem is ügyesen elalszik esténként lefekvés után, mert az utóbbi időben elég sokáig tartott neki, mire tényleg álomba merült. Volt, hogy még hétfőnként, úszás után is, amikor nagyon ki volt merülve az ágyában még vagy 10-ig csak forgolódott, s nem aludt el. Naná, hogy másnap reggel meg alig lehetett felkelteni.