Tegnap kaptunk egy kis ízelítőt az őszies napokból. Még szerencse, hogy elállt annyira az eső, 2x is el tudtunk menni sétálni, mert az nagyon kell a gyereknek. Kiköveteli magának. Úgyhogy tényleg muszáj a vezetés és útvonalgyakorlás is, hogy legalább hidegben, fagyban a plázákban lehessen mászkálni, ami ugyan nem éppen ideális környezet, de legalább tér van, ingerek és nem szobafogság. Na meg itt az ősz, kezdődnek a mindenféle programok, tornák is. Jövő héten elmegyünk baba-mama tornára… bár nem fűzök nagy reményeket hozzá, azt hiszem inkább kisebb gyerekkel kell azt csinálni. Attól tartok azonban, hogy az igazi fittness teremhez meg az ott lévő gyerekmegőrzőhöz meg túl kicsi a Babszem. Főleg, hogy mostanában nem minden idegent és kevésbé idegent tűr el sírás nélkül a közelében. Az, hogy a hét végén sírt anyu miatt is, az hatalmas traumát okozott a nagyszülőnek, mert hogy eddig még soha egyetlen unokája se bőgött, ha meglátta őt. Erre a párom meg a Lobi azt mondták, Na végre. Egy unoka, akit nem tud a mama elrontani.
