Mindig van valami éppen divatos dolog, amire a világ egyik fele fújol, a másik meg élteti. Ez nincs másként a kismamavilágban sem. A porontyon olvasgatom éppen a Suttogó melletti és elleni kirohanásokat. Elolvastam tavaly decemberben az első kötetet, volt amit megjegyeztem belőle, de volt amire csak legyintettem, na meg képtelen voltam betartani, mert az ember tervez, gyermek meg másként akarja én meg nem vagyok kőszívű és kitartó, hát inkább hagyom hogy Babszem irányítson. Egyébként meg Amerikában Mississipit lehet rekeszteni a családsegítő, gyerekneveléssel foglalkozó könyvekkel, hozzánk csak néhány jut be, ezeket aztán sokan szentírásnak veszik. Vagyis reklámtól függ a dolog. Mivel a Suttogót neves kiadó adta ki, befutott. Tuti annak idején Dr. Spocknál is volt jobb, de az lett a biblia. Épp a múltkor mesélte a nagybátyám felesége, hogy ő annyira nem tudott semmit a gyerekekről, segítsége nem volt, hát mindent a jó doki útmutatása szerint csinált: 3 óránkénti etetést (igen, ébresztéssel), evés előtti tisztába tételt (ezért aztán többször is szó szerint szarban voltak a gyerekek) stb. Azóta persze változnak az idők. Ott a Kismama újság, a hangadó orgánum, mely a természetes szülést hirdeti mindenek felett, a szülész-nőgyógyász dokikat szükséges rossznak tartja és a legjobb, ha szoptatod a gyereket amíg le nem érettségizik, ha valamiért nem jön össze a dolog akkor tuti te vagy a hibás. Aztán meg a rengeteg netes oldal, ahol mindenki késhegyre menő vitát tud folytatni olyan apróságokról, mint hogy ki kakilt a kisvakond fejére. Az ilyenektől mindig megrettenek ezért aztán valahányszor elhatároztam, hogy akkor én is belépek valami online kismamaközösségbe, inkább hanyagoltam a dolgot. Nem kell, hogy állandóan belémkössenek, leszólják amit a babával csinálok. Igazából hiába olvasgatom a rengeteg könyvet, újságot a témában a végén mindig az van amit éppen a helyzet ad. Főleg azért olvasgattam egy csomót mert nem vagyok egy ösztönös anyafazon, nem hiába nem siettem én el ezt a dolgot a gyerekkel. Még most is van egy csomó kétségem, hogy mi az amit jól csinálok, mi az amit nem és még a végén ahogy így 1-1 kanállal többet eszik csak naponta gyümölcsöt a Babszem még a végén én is kénytelen leszek 3 éves koráig szoptatni, pedig azt nagyon nem akarnám (eredetileg 1 évet tűztem ki célnak)
Persze a Kismamát ennek ellenére elolvasom, mert vannak benne jó cikkek, sőt tegnap épp benn volt a harmadik Suttogó könyv is a könyvtárban, szóval kivettem azt is. Tovább művelődöm, aztán majd kezdek valamit a gyerekkel.