Parkettázás III.

Halad a parkettázás, csak lassan. De kaptam a főnökasszonytól pár extra szabadnapot (köszi, hátha olvassa 😀 mint titkos olvasó), úgyhogy azért meglesz a héten. Igaz 12 órában tolom, ami sajnos bruttó idő. Mondjuk nettóban nem is bírnám, eléggé fárasztó ez a sok térdeplés 🙂

Hétfőn volt a parketta-csiszoló-bácsi: 63 éves, tele van munkával, tanoncot keres. Kaptam jótanácsot is, de még ma reggel is elrontottam a mintát 🙂 Tényleg jobb amit mutatott, rakni is, meg szemre is, de valahogy “mintatartó” vagyok, pár hibás sor becsúszik 🙂

Ami fura volt, nem ismerte fel az aljzatkiegyenlítőt: mondta hogy ők már nem öntenek semmit, nincs idő száradásra, szerelt alapra dolgoznak. A másik az alapozót dícsérte meg, ami alapján gondolom azt se nagyon használnak. Mondjuk drága is volt 🙂 Ja, és van eladó alapozóm 🙂

Ja és szólni kell a Zácher Gábornak, hogy minden parkettást fel kell venni a szerhasználókhoz. Durva a cucc, elsőre le sem esett hogy az oldószertől fáj a fejem, azt hittem fáradt vagyok. Kicsit változtattam a technológián, meg az első napon 5 órát egyben toltam le, most azért rakok be “szellőztetést”, így nem gáz. Az öreg panaszkodott hogy “büdös” a munka, ez nem tetszik a fiataloknak. Hát tényleg nem egy élmény oldószergőzben dolgozni na.

Akkor legyen pár kép, mert Atis mindig képet akar. Mondjuk mi is képet akarunk Atis! 🙂

Reggeli csendélet:

Kész az összekötő folyosó 😀

Éjszakai műszakra felkészülve:

A palló a “menekülő” út: a frissen rakottra nem szabad rálépni, mert a lépés elnyomja. 3 nap a száradási ideje, cserébe elviekben hosszan rugalmas marad. Tényleg mókás ahogy járás közben érződik, hogy rugalmas a parketta ragasztása.

Ja 3 nap sok, ezért kétkomponesű, meg műanyag alapút ragasztót használnak, az akár 3 óra múlva csiszolható is. Ez meg kaucsuk alapú, lassan kötő, egykomponensű cucc. A ragasztóm sem menő 🙂

Egész egyenes, ezt szemre raktam:

Azért az ajzat hiba + ragasztó nem egyenletes kenése +  parketta hiba (van néhány durva hibás, azokat kiszedem álltalában, de kis hibásak maradnak) az előjön, meg látszik. De majd a csiszolás és hézagolás mindent javít 🙂

Ez meg szellőztetés közben készült:

Continue Reading

Parketta II.

Na, úgyis mindenkit a parkettázás érdekel 🙂

Pénteken végre elindult a parkettázás: maga a parketta rakása az könnyű, egészen haladós. Csak a jó burkolat titka a megfelelő alap: na ezzel együtt kell sok idő. És annyira nem is lett jó az alap 🙁 A két hálószobában sikerült a legjobban az aljazatkiegyenlítés. A játszóban kb másfél órát javítgattam csiszolással, mire úgy-ahogy elmegy. Aztán kell még rá az alapozás. Ez a parketta alapozó valami jó cucc: vizálló, rugalmas, de ugyanakkor valammennyire kemény is, mert a ragasztós felhordó vas könnyedén siklik rajta, nem kaparja fel. A ragasztó az meg durva: folyékony kaucsuk szerű valami, amivel nehéz bánni és lassan köt: ergó a frissen lerakott parkettára támaszkodni/rálépni tilos, mert eltolja.

Száradás után viszont rugalmas, ami nagyon fura: érződik ahogy picit mozog a parketta amikor rálépek. Nagyon jó 🙂

A dolgozó alapozva, parkettázása vár:

A dolgozó parkettázva:

Nagyon teteszik a parketta, kíváncsin várom milyen lesz olajozás után. És a legjobb a szalagfűrész gép, élvezet vele vágni a parkettát 🙂

 

A nappali közepén az aljzat kiegyenlítés, van azért benne 1-2mm, de egész jó:

Continue Reading

Parketta I.

Az úgy volt, hogy  festés után jövök két hét szabadságra, és addig parkettázok. Első lépésben teszvesz néni – anyám 🙂 – segítségével estem neki az ajzat kiegyenlítésnek. 1-2 tanuló menet után kialakult a jó forgatókönyv, és egész ügyesek is voltunk. Csak sok a kiöntendő terület, sokig tart az ellőkészítés (glettek felvakarása, betonszélek leszedése, portalanítás, alapozás), úgyhogy nem lettünk kész a nappalival tervezett időn belül. Hétfőre beált Lobó segédnek: hát a 3. vödre az katasztrófa volt, utánna sokatjavult, de még van benne fejlődési potenciál 🙂

Azért a terítésen is van mit javítani: vékonyan akartam teríteni, hogy gyorsan száradjon ki, meg amúgy is: kis hibákat kell csak korrigálni. Hát a vastagabb öntés könyebb, csak bírni kell a keverést. Így meg simítgattam, de azért volt ahol pár hibát átmásoltam. Ma a festők megdícsérték, de láttam egy vízmértéket is ráraktak: kicsi hiba van benne, pár puklit javítani kell, és akkor 1-2mm marad, azt majd a parakettával kihozom 🙂

Az aljazat képekben:

 

Azért egész jó lett. Így a végére azt is megtudtam, hogyan kellett volna jól csinálni az estrichtben lévő dilatációs réseket. Mondjuk legalább nem öntöttem ki telibe őket 🙂

De pl. a kazánház gyors kiöntése az szívás lett, majd 1 centit fel kellett kaparnom, mert “kilógott” a parkettára.

Voltak múlt héten a tartályosok, és tényleg kb 1nap alatt lerakták. Mondjuk ennyi pénzért tartsák is a határidőt 🙂 Még gereblyéztek is a végén.

És még mindig nincs kész az ajzat kiöntés, mert az utolsó szakaszt a festők (mondjuk mostmár helyesebb a dryvitolók kifejezést használni rájuk) megjeent reggel, és elkezdték felpakolni a hungarocelt, kifesteni a tárolót, és amúgy meg össze-vissza járkálni a házban. Se öntés, se parkettázás, illetve még gyorsan a sarkokban is bekellett raknom a kőzetgyapotot, meg már a korláttal is el vagyok maradva, mert ők mingyá ledryvitoznak mindent.

De legalább haladtak, gyorsan meglesz a dryvit is 🙂 Majd. Mert csak 1 napot voltak most.

Az aljazatra a zöld (ami ugye nyomás és vizálló) került még egy extra vízszigetelő réteg, ami a talaj párától védi a beton alapot, és az eredeti betonalap szint főlé föl van húzva (azaz az alapon lévő GV-s vízzáró fölő egy, jó 10cm-el, hogy az OSB-ket is védje) a falazat védelme céljából. És én 10cm lábazat szigetelést kaptam, 5-6cm-t szoktak javasolni.

Ott látszik valami az extra vízszigetelésből:

Jól néz ki a falazat: bent 15cm kőzetgyapot, kint 10cm hungarocel. Ez azért elég jó hőszigetelés lesz 🙂
(0,16W/m2K – majdnem passzív ház = 0,15, a födém az pont 0,11 lett, ami meg is felel, mondjuk  egész fal szerkezet enyhén hőhidasnak számít)

Alakul a ház, csak én nem haladok 🙁 és holnap meg megyek bankozni, a következő részletet is intézni kell.

 

Ja, bekerült a rekuperátor is (hővisszanyerő szellőztető):

Szép nagy 🙂 Kíváncsi leszek milyen lesz, főleg a bal oldalon látható hangcsillapító + hangcsillapított osztódobozra.

Continue Reading

Festés I.

A festők nagyon belehúztak, még pénteken 1 réteggel kifestették a házat. Hétfőn javítgattak meg lámpáztak, kedden még festettek, és ezzel bent végeztek is (kivéve a lépcső alatti tárolót, arra majd visszajönnek).

Nagyon fehér lett a ház, szerintem színesen jobb volt, de tény hogy nagyon világos, főleg a fönti szobák. Lobónak tetszett a sok fehér.

Képekben:

Emeleti fürdő és a kád helye:

Játszószoba:

Lépcső és emeleti folyosó:

Gyerekek hálószobája:

Felnőtt hálószoba:

Földszinti fürdőszoba:

Dolgozó:

Kazánház:

Nappali középen a parkettával:

Jó világos lesz a ház, majd kell jópár matrica  a falra 🙂

Continue Reading

Lépcső és terasz

Hétfőn még csinálták a lépcsőt, meg ugye megjelentek a festők is, aztán úgy igazán nem történt semmi a héten. 2 napig eleve nem szabadott a lépcsőre se lépni, az első szintet meg ugye majdnem ki is glettelték hétfőn. A burkoló visszont volt valamikor, mert a szélfogó is le lett csempézve, és az egyik erkély is, a másikat meg vízszigetelték. Úgyhogy alakul a cucc, lassan tényleg kész lesz.

Hétfőn jönnek a festők és már tovább lesznek mint 1 nap, mert ideszállították a cuccokat a dryvithoz is (a festő csapat dryvitozik is).

A burkolt terasz:

Kicsit gázos ott a képen a csavar: túl kicsi a kiálló rész, és a lábazati csempe is túl közel van. Érdekes lesz 🙂

A másik oldali terasz, vízszigetelve. Nem tudom megunni ezt a folyékony fóliát 🙂

A nappali “mintás festéssel” meg a fél családdal. Ott van középen az a nagy kupac, az a parketta, tőle jobbra meg a parketta alapozó + ragasztó.

Dolgozó + edi:

Földszinti fürdő:

“Kazánház” a puffertárolóval, meg a kollektor pár cuccával. Ide jön még a rekuperátor, meg rozi a tűzfal 🙂

Konyha + edi:

A lépcső alatti tároló:

Szélfogó a burkolattal, meg fent látszik a napkollektor csöve is:

Még hőszigetelés szemből, meg föntről:

És egy naplementés kép a háló tetőablakából (nem PS, ugyan hdr, de a lens flare az valódi:) ):

Continue Reading

Lépcső és kollektor

Tegnap ugye berakták a kollektort, ma reggel meg a házban kezdtem, és megnéztem reggel 32,6 fokos volt a víz. Este kimentem megnézni, nap végére 46,8 fokos lett, ami elég jó. Ha novemberben is melegít majd ennyit, akkor jó lett 🙂 A manzárd 60 fokos oldalán van, azaz ilyenkor rossz a hatásfoka, és ahogy megyünk a télbe, úgy javulni fog a beesési szög, azaz nem teljesen reménytelen az eset.

De nem a legjobb szerelők: pl a hőmérőt csak egy szigetelés ragasztóval rakták be a tatályba. Majd javítok pár dolgot.

Illetve készül a lépcső, gipszbeton lesz:

Jó cucc ez a gipszbeton, 2 nap alatt meg a lépcső, harmadiknap terhelhető.

Zsalúziához is behúzták a vezetékekeket, én még reggel vagy 7 kartont levettem, ők kettőt még, azaz vagy 16 karton le van véve, mindet vissza is kell rakni 🙂 Az egyik helyről nagyon kiszedték a gyapotot 🙁 Azokat is javíthatom 🙂

És a Robiék meg a sarokból kispóroltak egy kis gyapotot. Grrr 🙂

Continue Reading

Burkolás I.

Nagyon belehúztak a burkolók, és már csinálják a külső lépcsőt is, a belső lépcső talán majd a jövő héten.

Így néz ki a félkész fürdőő, tök jó lett:

Ez meg a konyha csempesor:

Continue Reading

Burkolás és reboot

Az úgy volt, hogy az estrich száradása után majd valamikor jönnek, és hát mindkét fél úgy tervezi, hogy szeptember végére jó lenne befejezni, de most éppen meg vannak szorulva határidő ügyileg, de kéne a pénz is 🙂

Múlt hét pénteken szólt a burkoló, hogy akkor ő jönne jővő (azaz ezen a héten) csütörtökön, megvan-e már a csempe + járólap. Hát ugye időben szólnak hogy mikorra mi kell 🙁 Még jó hogy Lobót én instruáltam és megvolt a kiválasztás, csak meg kellett venni és kiszállítatni. Az se volt egyszerű, de a fóti obiban sok volt a keresett akciós cuccból, és gyorsan ki is szállítottak, úgyhogy keddre megjött.

Pénteken feladták a napkollektort is (na ilyet se láttam, lapraszerelve hozták ki a napkollektort :D), és persze nem vették figyelembe amit kértem, hogy szóljanak 1 nappal előtte, sőt rossz fuvarlevél számot adtak meg, de szerencsére a futáros csajjal gyorsan megtaláltuk a jót, és akkor mondta is hogy akkor már úton is van… hát ez nem nyert, és a telszámomat se tudták, így azt megadtam, és aztán végül ők is keddre szállítottak.

Kedd reggel telefonált az áramos, hogy akkor ő kint van, hol a kulcs, mert ő megcsinálja az áram alapszerelést a vizes helységekben.

Úgyhogy kedden kimentem, megbeszéltem az áram dolgokat, az extra zsalúzia áram is le lett beszélve. Átvettem a napkollektort -amit csak úgy lebasztak a fűre -, a cuccokat behordtam, az áramosok segítettek a HMV tartály (300l-es acél zománcozott) bevinni. Még jó hogy ott voltak.

Esteféle megjött a csempe+járólap is (na meg 2 olcsó wc-t is beledobtunk meg egy wc-be való kis kagylót, azmi az Edi kérése volt), előszőr nem nagyon akartak feljöni amikor meglátták a kis utat, aztán feljöttek, szépen a teraszhoz tolattak, kipakoltunk, és még meg is fordultak. Rendesek voltak, nem morogtak, nem úgy mint a royale -os futárok. Aztán ezt a másfél tonnát még behordtam.

Csütörtökön meg megbeszéltem a burkolóval a dolgokat, ő is nagyon szimpatikus. Na meg ő mondta a Gyulának, hogy létrán nem viszi fel a cuccokat, úgyhogy elviekben készül a lépcső is. Meg akkor ő berakja a belső ajtókat is, hogy tudjon burkolni. Meg az erkélyen az alsó hungaroceleket is, hogy azokat is be tudja fejezni, és az erkélyre a takarót (az alsó fal dryvitjára az esővédő lemezt) is megrendelte(tette).

Ő mondta, hogy most hajtanak, mert innen lesz pénz 🙂 Legalább motiváltak.

És kedden jönnek felrakni a napkollektort (akik amúgy nem kötik majd be a fűtőpatront), és megjött a redőny is a tetőablakra.

És a szenyvízesek is jönnek szept. 3. hetében.

Hasítunk. 🙂

A HMV tartály:

A lapra szerelt napkollektor (2db 18 vákum csöves, heat pipeos cuccos) lapra szerelve:

Hőszigetelt konnektor a dryvitban:

A csempe, járólap, wc és kis kézimosó bepakolás után:

Járólap minta (csak ez az 1 törött volt):

 

+1 ami kimaradt: volt a Géza, aki a tetőablakra szereli majd a redőnyt, vele kivittük a 220-t a redőnynek, mert elektromos, kapcsolós vezérlésű lesz (nem, nem akarok távirányítósat). Nagyon szépen sikerült megoldani a ki/be vezetést, és az elektromosok által berakott gégecsövet meg jól kiszedtül, mert az nem volt jó, nem jó helyre ment. Így nézett ki a szerelés végén, visszagipszkartonozás előtt:

Tök jó az a hőtükrös párazáró fólia 🙂

Continue Reading

Estrich

Úgy volt, hogy szerdán jönnek estrich betonozni, úgyhogy a hónapok óta halogatott korlát vasakat (na jó, igazából először nem akartam átfúrni a vízzáró réteget, aztán nem találtam olyan oszlop tartót ami tetszett és nem volt túl drága, úgyhogy soká alakult ki a végleges megoldás is, ami végülis az lett, hogy átfúrtam a vízzárót és újra tömítettem) nagyon gyorsan kellett felfúrni, és még az időközben tapasztalt kis hibákat a vízzáróban is javítani kellett: vasárnap, hétfőn és kedden este ezt csináltuk, eléggé lóhalálában. Robiék kicsit segítettek a vízzárásban, mert lassan haladtam a többivel 🙂 Kedden este 10:40 -re végeztünk:) Közben meg volt kint Gyula (munka koordinátor, mindenes), aki meg jól lecseszte a Robiékat, hogy miért nincs lerakva az erkélyen a cucc 🙂 Volt nagy kavarás, de szerda reggelre minden elkészült, meg helyreállt a rend is: jöhetett a betonozás.

Na de a betonozóknak bedöglött a gépe, úgyhogy ők majd csak csütörtökön jöttek, de a sóder+cement kiszállítása meg szerda reggelre volt, úgyhogy én vettem át ezeket 🙂 Meg az alsó szomszédnak hallgattam a panaszkodását, hogy ilyen nagy teherautóval ide ne jöjjenek fel. Hát sok teherautó fog még ide feljönni, úgyhogy a viszonyunk csak romlani fog :).

Aztán csütörtökön jöttek, betonoztak. Nem a legjobb csapat volt, ezek annyi energia italt ittak hogy csak na. Meg a Misi panaszkodott rájuk, hogy nagyon csúnyán beszéltek és hangosan.

Lényeg, megvan az estrich beton, tök cool. Száradása kb 4 hét, amire meleg burkolatot (pvc == linóleum) mehet rá. És tényleg nem kopog a fönti járkálás.

Egy helyen lett csak rossz a dolog, a földszinti fürdőben az összefolyót elrontották (vagy a Robiék rontották el, de valaki elrontotta). Hát a vizes utálni fogja mire megjavítja.*

 

* ja, a vizes rontotta el, lecsavarozta csak nem jó magasságban.

Continue Reading

Bank 3.0

Na az úgy volt a Bank 2.0 körül, hogy akkor ERSTE, és jó lesz, meg ilyenek. Aztán majd 3 hónapja nem történt semmi a házzal, ezért poszt sem volt. Mert mégsem lett jó.

1: Tavaly ugye ősszel a K&H-nál kezdtünk, még időben. Néztek is rendesen, hogy építkezés előtt mentem be érdeklődni (ügyintéző szerint elég az építkezés közben beadni…grr). De a CSOK miatt ugye kellett közös tulajdon, meg házasság (illetékmentességhez is jól jött), úgyhogy lassan sikerült beadni, aztán karácsonyi ajándék képpen el is utasították a kérésünket. Igazából nem nem akartak hitelt adni, csak nem akarták megadni a kért összeget, mondván nincs elég önrészünk. Összeségében K&H szimpatikus volt, csak hát ezt én rontottam el, egy kicsit ügyesebbnek kellett volna lenni. Innen sajnos menni kellett, itt még időben voltunk.
És a K&H betartotta amúgy az általa vállalt 30 napot.

 

2: Következő az ERSTE volt, itt kaptunk ügyintézőt ajánlással, aki tényleg kedves volt. Csak elsőre várni kellett 1 hónapot, hogy a “hibát” korrigáljam (ugye kérnek másik banktól 3 havi kivonatot, és emiatt kellett várni hogy leteljen a 3 hónap a számlán). Februárban benyújtottuk a hitel kérelmet, és ekkor ők mondtak 15 napot az értékbecsléstől. Jött az értékbecslő, aki nem is volt szimpatikus, le is húzta a házat értékre. Aztán kezdett az ERTSE hülyeségekbe belekötni a szerződésben, és végül amikor azt kérték hogy módosítsam a szerződést arra az összegre amit az értékbecslő mondott, na akkor elegem lett belőlük.  Fura nekem ez a fajta hozzállás, hogy ekkora hülyeséget az ügyintéző szó nélkül megír nekem. Kapott is rendesen utána.
Aztán valamikor a 70. nap körül zöld utat adtak a hitelnek, de ekkor már én nem akartam aláírni. És még olcsók se lettek volna. 24 éve ugyanaz (volt) a számlaszámom, de ERSTE-t mostmár senkinek nem javaslok.
Ja, itt ugye le is állt az építkezés, mondjuk falak, tető, külső nyílászárók, vezetékek (villany és víz) minden benn, belülről gipszkartonozva, azaz már egy majdnem kész ház ez. Ez már azért baj volt, úszott a nyári költözés.

 

3: Beszaladtam az OTP-be, mert még a K&H-tól eljövetel közben a K&H-s bankos csaj ezt javasolta. Meg állítólag sokat fejlődtek. Mondjuk tényleg, online időpont egyeztetés, visszahívás, minden ment szokatlanul jól és gyorsan, amíg be nem mentem egyeztetésre (na nekik volt a legnagyobb és legdrágább irodájuk az tuti 🙂 ). Itt kb 2 perc alatt végeztem, mert mondta az ügyintéző, hogy azonnal állítsam le az építkezést, mert ők csak azt a részt fogják megfinanszírozni ami azután épül, miután megnézte az értékbecslőjük. WTF?? Most fordultunk át utófinanszírozásba, azaz végre a vállalkozónak állt benne több pénze nem nekem, erre azt sose fogják nekem kifizetni. Gyorsan végeztünk, hirtelen elköszönni sem tudtam, mert nyilván a “viszont látásra”-t elharaptam az első betű után. Vannak dolgok amik nem változnak 🙂

 

4: Aki a bank 3.0, ez a CIB lett. Kb. egyik legolcsóbb ajánlata volt, szimpatikusnak tűnt, ezért áprilisban benyújtottuk a hiteligénylést. Ügyintéző is szimpatikus volt, megegyeztünk egy 30 napban, mindenki boldog volt. És ugye már 2 bank összes módosítása benne volt a kivitelezői szerződésben (ami amúgy még most is tele van hibákkal), gondoltam nagy baj nem lehet. Hát nekik sem volt jó a szerződés, úgyhogy módosíttunk, meg tököltünk meg ilyenek. Jó egyszer én is csíra voltam, nem emlékeztem hogy van kivitelezői művezetői szerződésem (amiből még saját példányom se volt). Mondjuk azért 2 hétbe telt a CIB-nek megírni, hogy akkor most mi is a bajuk, mert elsőre csak annyit kértek, hogy adjam be a tervezői szerződésem, amire gyorsan megírtam hogy nincs, mert azt a kivitelező végzi a kivitelezői szerződés 1-es pontja alapján. Hát ezek szerint nem olvasták el már az első pontot sem. Aztán 2 hetet leveleztünk ezen.
Itt is kb 65 napra lett döntés, akkor azért már egyszer jól fehúztak, mert 40 napig meg se nézték az egyik papírt, azaz kész se akartak lenni a vállalt 30 nap alatt. Anyáztam itt is egy kicsit.

Múlt hét pénteken aztán végre aláírtuk a hitelszerződést, mingyá viszem be a számlákat meg az összesítőt, aztán kész is vagyunk. Igazából kicsit több mint 1 éve nyár előtt mentem be a K&H-ba, és kezdtem a hiteles kanossza járásomat. A 3 bankból csak a K&H tartotta a vállalt határidőt. Részletre a K&H és a CIB kb ugyanolyan ajánlatot adott, az ERSTE 10e Ft-al többért adta volna. Igazából ez is fontos volt, amikor már az ERSTE-vel nem akartam aláírni, drága, lassú, köcsög, és 10év alatt ugye sima 1MFt-al drágább.

De alapvetően nem éreztem hogy akartak volna hitelt adni. Hitelképességbe nem tudtak belekötni, minden másba meg kötözködtek, hogy kitöltség a 30 napot. És többször erősen elgondolkodtam, hogy a másik oldaliak milyen képességekkel rendelkeznek.
pl.: K&H-nál el kellett magyaráznom, hogyha van 10M Ft-m, amit 1 év múlva visszaadok amikor eladtam a lakásunkat 12M Ft-ért, akkor a lakás árából nem 2M Ft-m marad. És ezt a bíráló se értette. Kb. általános szintű matematika (alapműveletek), időben eltolva. grrr

 

Azaz lassan befejezzük a házat, megvan kié a ház kb 10 évig 🙂 Jönnek majd posztok, meg augusztusban költözés is lesz 🙂

Continue Reading

Pihenő még mindig

Na ugye Bank 3.0 elindításra került, bank is, ügyintéző is szimpatikus. És annyit kellett aláírnom (számla nyitás, biztosítás, hitel igénylés végett), hogy ennyit a másik két bankban összesen nem írtam alá. 1ó 45perc volt a benyújtás, extrém hosszú. Meglátjuk, május vége a céldátum. Bizakodó vagyok, és az ügyintéző szokott Szadán kerékpározni 🙂

Pénteken volt is az értékbecslő, ami külön pozitív, pénteki benyújtás után, csonka hét másfeledik napján már időpontot egyeztettünk, másnap 8:30-ra. Pontosan érkeztem, addig a becslős már körbe is fotózta a házat (kivülről fel is mérte). Nagyon érdeklődő volt, nagyon dícsérte a házat, igaz rontja az összhatást hogy belépve a konyhába azt mondta na akkor ez a kazánház. No se baj, továbbképzést tartottam neki a hővisszanyerő szellőztetőről, még erről nem is halott.

Úgyhogy nem történik kb. semmi. Hétvégén volt egy kis ragasztgatás: az ablakrésben lévő purhabot ragaszgattam le festékszalaggal, hogy ne szedje szét az UV a burkolásig, már így is ette szépen. Meg terep rendezés, vaddisznó károkozá (komposzt széttúrás) helyrehozatala, kaszálás ,ilyenek.

No meg a lényeg, hogy a múltkor gyorsan telepített napkollektoros zuhanyzó tesztje is megvolt, Edi és én teszteltük. 9 órási busszal mentem ki, 11-kor néztem, akkor már meleg volt a vize. Délután (fél hat felé) Edi tartott egy extra fürdést, majd az esti (kb 19-kor) fürdésen is 2 embert kiszolgált meleg vízzel. A szerkezet 18 literes (kb 20l ) + a slag: +6l = kb 25l meleg vízet ad, amit hiddegel keverve lehet használni, így 2 ember kényelmesen le tudja magát csapatni. A sima hordós egyszerű balatoni megoldáshoz képest jobban melegít, illetve állítható a kifolyó hőfok, amit úgy csinál hogy fentre nyomja a keveréshez a hideg vizet (cserébe a tömítése elég gatya, főleg a cső középen).

Continue Reading

Pihenő + víz

Az építkezés pihen kicsit, amíg a bankot intézzük. Addig is az egyik “legnagyobb” probléma került megoldásra: a vízkeresés. Ugye volt a korábbi kis viskó, amiben volt víz, és amit a Norbiék lebontottak ősszel. Na ők valahol elvágták a földben a vízvezetéket, amiről én azt se tudtam hol van. És addig nem adhattuk vissza a vizet, amíg a vezeték elzárásra nem kerül, azaz addig a kerti csapból sem folyt víz (mert amúgy valahol a jelenlegi alap alatt van az elvágott vezeték, ezt még az alapozók “tapasztalták”).

Na a ma a második gödörben meglett a vezeték, elzárásra is került. Úgy néz ki, hogy a kis viskó előtt vezették hátra a vízet, és onnan vitték be hátulról. Víz ezen része megoldva.

A másik érdekesség a tető volt: igen, picit melegebb a felső szint mint az alsó, de ez azért normális, hiszen mind a tetőablakokon, mind a két terasz ajtón fűt befelé a nap. Délután a zsindely is forró volt, de nem nagyon, mert a kezemet azért rá tudtam tenni (kivitelező Krisztián szerin 100C-os is lehet, én azt sokallom). Viszont ebből semmi nem jött át a falon (azaz a 30cm közetgyapoton). És 6-kor, amikor már nem sütötte az ablakot a nap, a zsindely már szép hűvös is volt. Igen, szívja magába a napot, de meglepően gyorsan le is adja a hőt (nincs tömege neki).

Amúgy átnéztem megint az enaplós doksikat, a fal 0,16-s, a födém 0,11 -s (W/m2K), ami elég jó, passzív szintű. Viszont valami döbbenetes fűtési igény van az energetikai papíron: 10ekWh. Durva. Elviekben valami hülye szellőztetéssel kell számolni, ezért ennyi. FF -s  a ház, amit majd a szellőztető és a napkollektor húz vissza CC-re. Kíváncsi leszek a valós fűtési igényre, én ennek kb az ötödét tippeltem.

A tető elég jól árnyékol is, a nappaliba direkt besugrázás alig van, és fönt is védi elég jól a terasz ajtót. Jó lesz.

Continue Reading

Kartonozás II. – final

Robiék levonultak, így “elvesztettük” a létrát, ami szükséges jelenleg az emelet használatához. Úgyhogy kellett létra is, meg család is, csak a kettő együtt nem fér be a kocsiba. Ezért a család busszal ment, én az OBI-ban megvettem a jó nagy létrát (amiről akár a tetőre is fel tudok majd menni), majd mentem én is ki. 9 lépcsős a létra, ha nagyobbat vettem volna, az már be sem fért volna a kocsiba, így is 20 perc volt a beszenvedése 🙂 Úgyhogy a buszos csapat nyert.

A ház nagyon jó. Szombaton ebéd után mentünk ki kb 7-ig, és a nap tényleg szépen “körbejárta” a házat. Világos a nappali, a tetőterek is világosak, a két háló meg fürdik a naplementében. Fönt melegebb volt, a tető ablakon jött be a meleg (sima 800W *1.5m2 fűtést jóhogy lehet érezni), de a fal, a zsindely, minden szép hűvös volt. Árnyékoló kell, ezt tudtuk is, be is van tervezve (újabb fél millió). Ugyanakkor ez a fűtés meglesz télen is, igaz akkor 200-400W-nyi csak.

A szobák is úgy adják a teret ahogy vártuk: gyerek háló a legnagyobb, játszószoba is nagy, mi hálónk az csak háló lesz, fönti fürdő nem nagy, de jobb lesz az elrendezése mint a mostaninak, ezért végül “nagyobb” lesz. A nappali meg tényleg jó, és a konyha se kicsi, sőt az is jobb lesz.

Már csak a banki oldalt kell rendbe rakni, aztán minden jó lesz. Itt még lesz egy kis csúszás, de már látjuk az alagút végét (bank 3.0 😀 ).

Felnőtt háló meg kilátás a szobából a telekre:

Az ott jobbra egy hatalmas beépített szekrény lesz. Ugyanekkorát kapnak a gyerekek is, csak a mienk tükrös lesz 🙂 Mert mi a szobánk kisebb és kell az optikai tuning 🙂

Emeleti folyosó (háttérben a fönti WC):

Gyerekek hálószobája (ez a legnagyobb szoba fönt):

Kilátás a gyerekek tetőablakán:

Fönti fürdőszoba:

Lenti fürdőszoba (itt csak zuhanyzó lesz):

Lenti WC, ez jó nagy lett, meg itt lesz majd a központi víztisztító is (balra lent 🙂 ):

Háztartási helyiség (puffertartály, szellőztető):

Vendég- és/vagy dolgozószoba (ez is szép világos, főleg délután):

Nappali, érezhetően jó nagy:

Konyha:

Előszoba (létrával és Lobo-val):

Ház kívülről:

Vízkereső gödör (meg kéne találni az előző házba vezető vízvezetéket, elsőre nem sikerült):

Focizó gyerekek, Kazi cselezni tanította Edit:

A képek az új telefonnal készültek, látszik is a nagylátó és a HDR is 🙂 Tetszik is :).

Continue Reading

Kartonozás I. + kicsi

Szombaton volt a második nyílt nap, amire Edi menni akart, úgyhogy korán reggel indultunk Szadára. Volt lakás nézés, Veresegyházon pizzázás, fotózgatás, bújócska, telek takarítás, kis favágás, meg kislabda dobálás a tetőablakra. Jó volt 🙂

A ház is szépen halad, földszint kész, fönt is le van OSB-zve, és már a játszó kartonozva is van. Bekerült a háromszögekbe a puhakő, teljesen érződik hogy le lett zárva a fal. És nagyon csendes is.

Konyha + nappali: szép világos mindegyik, és jó nagy is. És a boltív is szép.

Nappali hátsó része:

Játszószoba is szép nagy és világos, igaz a ferde falak miatt kisebbnek tűnik, de azért ez 13.5m2:

Hálónk, lépcsőház és a fürdő (hőszigetelő, OSB fönt a háromszögön végig):

Gyerek háló kartonozásra vár:

Az a fura, hogy így kőzetgyapotosan és OSB laposan sokkal barátságosabb mint a gipszkartonos szoba 😀

A hálónk is kartonozásra vár:

 

Continue Reading

Kartonozás I.

Kiszaladtam ma reggel, hogy legyek kint kicsit, meg a meggy-cseresznye fa “megmentésére” volt egy meggy alany, és akkor hogy oltással megmentem. Na a meggy alany az beteg nem jó, az oltás se sikerült, sőt a Lobo jó kis japán kését is elrontottam 🙁 Kb. jövőre még 1x tudok majd oltani, ez volt a felkészülés: elégtelen.

Na de megcserélték az ajtókat, és majdnem teljesen kész a földszint kartonozása. Ma hozzák a többi kartont, a vizeset is, aztán kb jövő héten készen lesznek.

Ja és barbie házunk van 😀 /a tűzgátló gipszkarton barbis, a vizes blokkba kenes megy majd/

Konyha + boltív:

Nappali hátsó sarka:

Jó világos a konyha + nappali.

Emeleten is bent a hőszigetelés a háromszögben meg a lépcsőfeljáróban is, már csak kartonozásra vár. Érződik is hogy le lett zárva a ház.

Continue Reading

Falazás

A héten ugye megvolt a zsindelyezés, az áram kábeleket is behúzták (külön pont az áramos Zolinak, hogy az internethez egy csövet is behúzott), és már elkezdték a falak zárását is. Meg volt egy kis pánik, hogy lesz napkollektor, és ki tud róla. Hát a Krisztián, de a pánik inkább csak az volt, hogy azt hitték ők szerelik. Miután mindenki-mindenkit körbetelefonált, megnyugodtak hogy más csinálja 🙂

Jövő hétre berendelték a gipszkartont, mert már kartonoznak is. Kb 3 hét, és jöhet az esztrichtes. Begyorsultak, mert megjött a jó idő, meg menni kéne máshová 🙂

Na és a lényeg, a gyerekek szobája világosabb (és nagyobb is 🙂 ):

A hátsó részen már fenn a lambéria is, elkezdték a stáblont megcsinálni, meg majd az ereszeket is pakolják fel:

És szombaton volt Edi az iskolában, nagyon élvezte, nagyon várja, és még menni kell a következő “nyílt napra” is. A suli nagyon szimpatikus volt, szépen rendben van, fel van újítva, tök jó az udvar, és a szünetben ki kell menniük (Kaziéknak most van hogy tilos kimenni szünetben ?!?!).

És van a szokásos bozsikos műfüves pálya is (napelemmel):

És vannak vendégeink, ilyen lábnyommal:

Feltúrták és megették a csicsókát:

Szerintem ez vaddisznó volt 😀

Continue Reading

Zsindely II.

Megjött a jó idő, elkészült a másik oldal (front oldal) zsindelyezése. Földszinten az áram is megvan, úgyhogy kezdik zárni a falakat.

Szépülünk, épülünk:

Continue Reading