Munka munka

Munkafronton stagnálás van. Kicsit sokadik keréknek érzem magam. A korábbi feladataimat mások sokkal jobban elvégezték amíg nem voltam itt. Ők csinálják továbbra is azt. Amiket átmenetileg megkaptam feladatokat, nem túl megerőltetőek. Komolyan rám nem lehet számítani, mert bármikor beüthet egy betegség, amikor maradnom kell otthon. Úgyhogy kicsit olyan dolgokat csinálok, amiket már régen nem. De még mindig mennek. Sőt nagyon jó vagyok benne. Csak ehhez képest a fizetésem meg nagy. Még így 6 órásan is több, mint a Angyalka Sztahanova kolléganőnek. Mindig attól tartok, hogy ezt majd észreveszik és rájönnek, hogy képességeim alatt dolgoztatnak nagy pénzér, s valami retorzió lesz belőle. 

Viszont most éppen itt a munkahelyemen nincs is olyan feladat, amiért külön rajonganék és szívvel-lélekkel csinálnék. Mint régen, amikor naív voltam és lelkes. Most már kérges szívű vagyok, kiábrándult és cinikus.

Continue Reading

Könyves, olvasós

Az elmúlt lassan 6 évben, amióta blogolok volt pár jó ötletem, indítottam néhány úttörő blogot (versblog. olvasónapló pl.) amiknek aztán követői lettek. Vagy éppen másoknak is támadt ugyanaz az ötletük, de dátumra azért én vezettem 🙂 Az újak között pedig valljuk be, van jó pár olyan, ami az enyimnél sikeresebb is lett, mert valamiért jobb. Ilyenkor kicsit elkeseredem, hogy megint visszasüllyedtem a középszerűség homályába. 

Itt van például ez az olvasóblog dolog. Most már sokan csinálják és majdnem mindenki ugyanarról az új könyvről ír, mert főleg azok a közös nevezők, amik most megjelennek. Egymástól kapunk persze ötleteket, mondjuk tudom, hogy kivel hasonló az ízlésem, tehát ha ő jót írt valamiről az biztos nekem is tetszeni fog. Ugyanakkor már lassan nehéz újat mondani egy-egy könyvről, s ha nem te vagy az első, aki felfedezi, akinek ideje van gyorsan elolvasni és véleményt írni róla kicsit már nem is számít amit gondolsz a regényről. Pedig olyan jó volt olvasottnak tűnni, kicsi volt a konkurencia, amiről írtál az nagy valószínűséggel mondott valami újat… de hát ez elmúlt. Telítődik a pálya, bele kell törődni. Könyv meg rengeteg van és én kétségbeesem néha, hogy nincs elég időm mindent elolvasni. Aztán meg még ott van a hiányos műveltségemből adódó fehér foltok, írók, könyvek amik még arra várnak, hogy felfedezzem őket. De még olyanokat is jó lenne újraolvasni, amiket 1x, régen már forgattam, mert teljesen lyukas a fejem és van amire nem emlékszem, csak arra, hogy olvastam, arra, hogy milyen volt, már nem. Nagy félelmem, hogy hülyülök és azért nem jutnak eszembe cselekményszálak vagy szereplők tutira olvasott könyvekből, illetve a másik, hogy talán nem jól olvasok, túl felületes vagyok és ez az oka a sajtfejemnek.

Continue Reading

Elkiabálva

Hétfőn pont mondtam az embernek, hogy bezzeg én sose kapok el semmilyen hányós-fosós vírust, aminek hála még a súlyproblémák is megoldódnak átmenetileg. Erre tegnap délutánra valami kegyetlenül rosszul voltam, fájt a gyomrom, hányinger állandósult de mivel nem vagyok egy hányós típusnem tudtam megkönnyebbülni. Az ember szerint tudat alattim gátolt, pedig térdeltem a wc-ben, hátha megjön az ihlet. Végül 1 kisebb adagtól megszabadultam, utána meg szinte begörcsölt a torkom. Szóval nem kell attól tartanom, hogy valaha bulémiás leszek. Próbáltam szenvedni kicsit, de még az se áll jól nekem, sőt még szimpátiát se tudtam kicsikarni az emberből, mert állandóan az orrom alá dörgölte, hogy bezzeg én mennyire kifigurázom, amikor ő betegeskedni szokott.

Eleinte még gyomorrontásra gyanakodtam, de aztán a végtagjaim is fájni kezdtek, mint valami jó kis influenzában. Az éjszakánk feledhető volt, hajnalban sokat forgolásztam, nem tudtam visszaaludni, reggel meg persze mosott rongy voltam. S ez Babszemet se hatotta meg, akivel itthon vagyok hétfő óta, hogy tényleg gyógyultan mehessen a bölcsibe. Mondjuk legalább főznöm nem kellett és délután én is aludtam vele, aztán mivel ma a párom kocsi meg egyéb ügyeket intézett (téli gumi, téli távizsgálás, vinyo csere, új táp stb.) ő is korán jött haza, kicsit könnyebb lett az élet.

Continue Reading

Ha van sapkája…

A lelkiismeretfurdalás, mint tudjuk az anyaság velejárója. Még terhesen kezdődik, amikor tényleg te vagy felelős a benned növekvő életért. Na jó, persze vannak külső, meg genetikai tényezők is, de ennek ellenére teljesen magadra veszel bármit, ami történik a veled szimbiózisban létező poronttyal. Összeolvasol mindent, vannak elvárásaid, na meg persze ott vannak a társadalmiak is : amit a környezetedtől hallasz, fórumokból leszűrsz, családtagok mesélnek. Aztán megszületik egy kis ember, akit neked kell gondozni, tanítani, óvni, védeni és folyamatosan kétségeid vannak. Mert a tied valamiért más mint a többi, nem úgy viselkedik, ahogy azt ígérték, amint kéne, ahogy elvártad. Ki ennek az oka? Természetesen rögtön magadban keresed a hibát, hogy valamit rosszul csináltál, kihagytál, elfelejtetted, nem figyeltél oda… a variációk végtelenek.Közben meg nagyon igyekszel, hogy ne stresszelj mindezen, mert hideg fejjel, amikor minden a legnagyobb rendben van tudod jól, hogy ezzel csak magad meg a csemete alatt vágod a fát. De hát még úgy is, hogy aránylag egészséges személyiség vagyok és nem fordul rosszra a lelkizésem, a depi is csak ritka vendég nálam, minden kis dolog esetében ami Babszemmel kapcsolatos 1000x játszódnak le bennem ezek a pro és kontra dolgok és kötök ki ott, hogy tuti valamit elcsesztem. Nem a gyerek a hibás, hanem én.

Ez a hosszú bevezetés meg csak azért van, mert ma reggel megint sírva váltunk el a bölcsiben. Pontosabban Babszem sírt, hisz az elmúlt napokat otthon töltötte a nagymamával, arany élete volt. Ő azonban tegnap hazautazott De ma nagy nap van, dupla mikulás. Mert jön Télapó a bölcsibe is és a gyárunkat is felkeresi, tehát hozom
majd be, hogy találkozzon vele itt is, na meg a kollegák
körbeajnározhassák. Azért is tartottam eddig otthon a gyereket, hogy péntekre biztos jól legyen, bár még mindig nem százas szegény.  Nem akartam, hgoy megint lemaradjon egy közösségi élményről, de az meg nekem is meglepetés volt, hogy reggel nem az ő gondozónője fogadott minket, így nem tudtam beszélgetni vele a helyzetről. Úgy érzem, hogy rosszul döntöttem, már megint. Inkább kellett volna otthon maradni vele, csak délutánra behozni, de közben meg elvállaltam a délelőtti ügyeletet… De tudom, a gyereknek kéne lenni az elsőnek, szóval ez nem kifogás… 

Soroljam még?

Milyen kis dolgok képesek hatalmas lelkifismeretfurdalásokat kiváltani…

Continue Reading