A hétvégén végülis mégis hazautaztunk. Anyuék nálunk húzták meg magukat csütörtök-pénteken, mert feljöttek unokalátogatóba. Csütörtökön későn érkeztek, akkor már nem mentek be a kórházba, péntek reggel meg már hazaengedték a Manót, de a héten vissza kell menni, úgy tunik megvan mi a gond, kis, majdnem rutinszerű műtéttel lehet is a dolgon javítani. Azért biztonság kedvéért vettek szövetemintákat, hogy kizárjanak minden komolyabb eshetőséget.
Szombat reggel hazautaztunk aztán. Megvolt minden ami kell egy ilyen hétvégén, pihi, levegő, jó kaja, ajándékozgatás, mozi. Na és persze tévézés.
Merthogy nekünk nincs tévénk. Amin erosen ki is szoktak akadni mások, de igazából nem hiányzik. Ismerve magamat, meg elnézve a hétvégi szeánszokat, amikor befekszem a képernyő elé és mindenféléket nézek szinte válogatás nélkül tuti, hogy ha ott állna a doboz a sarokban és még antenna is lenne (mer az ex albérletben ugyan volt tévé, de a szoba átrendezés miatt messzi került az antenna csatlakozójától, ezért aztán nem fárasztottuk magunkat és nem fektettünk bele hosszabbítóba) akkor a végén még Brazil sorozatokat és Mónika showt néznék. Brrr. Inkább számítógép, meg könyv, rádió, zene meg a párom. (nem ebben a sorrendben persze:D)
A hétvégi tévézések során meg persze tátott szájjal bámuljuk a reklámokat, mert azok közt legalább van valami értelmes is. De nem hiányzik a sok hírműsor, ahol a “gyorsan összefoglaljuk legfontosabb külföldi híreinket” szekció 5 természeti katasztrófát meg 2 gyilkosságot tartalmazott. Hát hiányzik ez nekem?
