Karácsonykor mindig előkerülnek az előző évek sztorijai.
Például az, amikor két éve hárman voltunk nők otthon, mert apu ügyeletes volt, csak hazahozta a bevásárlásból a cuccokat, a fenyőfát – amit szerencsére Jenőbácsi (csak így egybeírva van értelme a nevének) belefaragott már a tartójába -, valamint a vacsorára való halat. A kisebb hugom, anyósánál töltötte a napot, akkor még Dórinak híre hamva se volt, igazából a sógorommal az volt az első közös karácsonyuk férjként és feleségként. Maradtam tehát anyuval és a nagyobb hugommal meg az előkészületekkel.
Feldíszítettük a fát, míg anyu a vacsorát készítette.
Épp neki akart állni az újságpapírba csomagolt halnak, amikor az megmozdult. Pedig apu úgy hozta, hogy már nem él. Nah persze hármunk közül két doktor volt, de ők nem voltak hajlandók megölni a halat, (pikantériája a dolognak, hogy anyu pathológus) hát rám hárult az a nemes feladat, hogy kalapáccsal jobblétre szenderítsem. Miután elvetettük az ötletet, hogy nagybátyámat hívjuk el, vagy a szomszédot. Szóval finom kis kalapácsütésekkel próbáltam könnyíteni mindenki szenvedésén. Tovább tartott persze, mintha egy nagyot csaptam volna. De azért finom volt.
Idei sztori, hogy apu megint dolgozós volt, de már egy hete kivágták a hegyen a fenyőfát, amit Jenőbácsi persze belefaragott a tartóba és elhozta.
Viszont Dóri miatt csak lenthagyta a lépcsőházba, s csak miután a kislány távozott a másik nagyszülőkhöz, akkor hoztuk fel a hugommal a hatalmas fát, ami nem volt összekötve. Alig bírtuk felcipelni az emeletre. Úgy érzetük magunkat, mint a Karácsonyi vakációban, amikor Chevy Chase levágja a fát összetartó madzagot és a kipattanő ágak betöltik az egész nappalit, falhoz lapítva a családtagokat. Ami persze nem maradt meg egyenesen a tartóban, eldőlögetett, ferde is volt. Bemásztam alá, a földön hasalva tartottam, míg anyu meg a hugom beigazgatták, hogy melyik legyen az eleje. Természetesen egyszer rámdőlt és betemetett, csupán a két lábam lógott ki alóla.
Most először ki is kellett kötni a fát. Az alsó szomszédoktól kértük a damilt, merthogy ott a férfi nagy horgász. Persze neki a pincéből kellett előkeresnie a damilt, addig pedig tarthattam a fát alulról. A hugom szerint nem szégyen, hogy ki van kötve a fa, a barátnőjééknél minden évben ki kell kötni a fát, ráadaásul az minden évben fel is dől.
Na a fa még állt amikor eljöttem otthonról. Igazán nem hiszem, hogy két oldalról duplán erősített damilon sok minden kifogna.