Kedvesem kizárólag azért akart volna nálunk Szilveszterezni, mert anyu olyankor mindig csinál kocsonyát, és eddig ez az egy étel van, amit a saját szülője főzéstudománya elé helyezett. Nekem persze semmi kifogásom anyukám főztje ellen, sőt anyósjelölté is nagyon ízlik, de nem csinálok helyezéseket.
Szó ami szó, a kocsonyázás anno elmaradt.
Viszont most szombaton feljött anyu Pestre, és már előre mondta, hogy csinál kocsonyát és magával hozza, merthogy megígérte nekünk.
De lebeszéltük, mondtuk, inkább főzze meg itten.
Amit meg is tett. Unokánál aludt, rá vigyázott, közben meg kocsonyát főzött, amit tegnap este mi is megkóstoltunk.
Sőt, Dóri is, mert annyira tetszett neki a kocsonya szó, amit emlegettünk, aztán nekiállt szajkózni, hogy beültette magát az etetőszékébe, és megkóstolta. Ízlett neki. A legjobb az volt, amikor az első falat kicsúszott a szájából és a kocsonya az állán ragadt. Próbálta a nyelvével lepiszkálni, nyújtogatta, nyújtogatta, de nem ért le neki odáig. Míg ő elmélyülten, koncentrálva dugdosta a nyelvét mi jobbra balra dőltünk a nevetéstől.
Aztán meg egész este vedelte az innivalót a sós kocsonyára.
Akocsonya egyébként nagyon finom volt.
