Nekiálltam az újonnan megjelent Goodkind regénynek. Mostanában kevés fantasyt olvastam, és kicsit idegenkedtem ettõl is, mert az Idõ kerekével is le vagyok maradva a Káosz ura óta, ugyanis elkapott a hiábavalóság érzése, hogy semmi értelme így az egésznek, mert sose lesz vége Rand kalandjainak, mindig újabb ellenségek támadnak és a csajok viselkedésétől nyílogat a bicska a zsebemben (az írónak nem ártana néha tanulmányozni a nőket). Richarddal is ugyanez lehet a helyzet. Elnyúlik a történet és sose bírnak majd Kahlannal boldogan élni amíg meg nem halnak. De egyelőre még tetszik. Robert Jordannál viszont kilátástalannak tûnik és feleslegesnek az egész csűrés csavarás. Jobban kedvelem az olyan sztorikat, amiket befejeznek, nem pedig hitegetnek, hogy majd egyszer talán vége lesz.
Egy az egyebn a mondvacsinált filmsorozatok jutnak az eszembe róla, amikkel Hollywoodban próbálnak több bőrt lehúzni egy ötletről.
De ez biztos jelen van a könyvbiznicben is.
Elvégre már Dumas is megírta a Három testőr folytatásait. És én el is olvastam anno a 6 kötetes Bargelonne vicomte-ot, amiből most már csak arra emlékszem, hogy szörnyen hosszú volt, rengeteget szenvedtek benne és végül senki nem lett hepi.
