Természetesen egy nap alatt még nem találtam lakást. A metrón utazva azonban összefutottam egy volt csoporttársammal, aki azt mondta, hatalmas élmények várnak rám, meg kéne írnom majd a lakásprojekt történetét. Mamacash (tényleg az nem derült ki, neki lett e fedél a feje felett) anno még írta, hogy fényképezőgéppel kell menni nézelődni. Végülis megtehetem, elvégre gép van, kifogásnak meg nagyon jó, hogy egyedül nézelődöm, de azért ketten költöznénk, és másik felemnek is látni kéne mire dobáljuk ki a pénzünket. A gép most már otthon van, miután Cicáék megutaztatták, úgyhogy használható.
Délután megvettem a sportzsákot. Persze ezzel megint úgy jártam, mint minden mással. Mire én kitalálom, hogy mit szeretnék, mi lenne jó, kényelmes, passzolna, tetszene, tudnám használni, addigra pont olyan nem kapható sehol. Amolyan tengerészzsákot szerettem volna, de nem volt, úgyhogy most van egy Nike tornazsákom a tornacuccoknak.
Aztán fél öt körül már erőst arrafele járt az idő, hogy nekiálljunk dolgozni a párommal. Erre háromnegyed ötkor elment az áram a házban. Vártunk, vártunk, amíg még világos volt olvasgattunk, telefonálgattunk, aztán kezdtünk egyre idegesebbek lenni, hogy nemcsak azért nincs áram, mert valaki villanyosmunkát végez valahol a házban és lekapcsolta. A legbosszantóbb persze az volt aztán, hogy a fele házban volt villany, a másikban nem. Néhány elégedetlenkedő lakó próbálkozott palotaforradalommal, mert a közös képviselő éppen 4 műszakban dolgozott és volt képe vészhelyzetben magára hagyni a házat. Valamikor fél kilenc körül, már gyertyafényes romantikus vacsoránkat fogyasztva egyszercsak meghallottuk a hűtő berregését. De aztán már nem dolgoztunk és a vacsit továbbra is hangulatvilágításnál fogyasztottuk el.
Hmmm, most látom, hosszú, tagolatlan post sikerült, amit úgyse olvas el senki, hát megyek és betagolom.