Most, hogy már a költözés szélén állunk, egyre jobb viszonyba kerülünk a macskával. Tegnap este ügy tűnt, hogy vihar közeleg, erre persze a kedves elővette a felszerelést, hogy akkor most ha törik, ha szakad, villámot fog fényképezni. A lakást tárva nyitva hagytuk, s mivel a szomszédék is kint ücsörögtek a folyosón, a cicus persze előbb utóbb betévedt hozzánk. Először még csak a biztos terepen a konyhában mászkált, majd bátorságot merített és átlépte a szoba küszöbét is. Innentől kezdve persze nem volt megállás, mert megmászta az ágyunkat, körbeszaglászott a dobozok mögött, csodával határos módon beküzdötte magát a kanapé mögé is. Mikor aggódásomat fejeztem ki, hogy vajon ki tud-e jönni onnan, a párom közölte, hogy ne izguljak, ahova egy macsak bemegy, onnan ki is jön. S tényleg. Akkor azonban már kezdtem őt jobban félteni, amikor kiment az erkélyre is. Úgyhogy becsalogattuk onnan. Kíváncsi vagyok, hogy a következő lakó, aki utánunk fog bérelni, lesz e ugyanilyen toleráns a cicával, mint mi voltunk.
