Ez is elmúlt

A hétvégén nem sikerült annyit pihenni, mint akartam volna. Ez persze senkinek se a hibája. A lakás ugye távolról sincs kész, csak lakható és mindig van mit ügyködni rajta.
Tegnap délutánt ugyan elneteztem, de mondhatni hivatalos ügyben. A. esküvője szeptember 4-én lesz. S nemcsak hogy tanú leszek, életemben először, de megkért, hogy ha már olyan klassz képeket csináltam Dóriról PS-sel, akkor nem kreálnék-e esküvői meghívó szerűt is nekik. Próbáltam ihletet meg ötletet meríteni a webről. Bár meg kell hagyni, a képek, amiket küldtek magukról, nem az igaziak. Sesi, a pasi szokott fotózni, ennek megfelelően róla nem igazán van kép, illetve ami van, az is hagy maga után kívánni valót. Most éppen Görögországban vannak, Eurotours-szal. Úgy engedtem el őket, hogy csináljanak még sok fényképet magukról.
Szóval ezzel jól eltelt a délután. Ja, meg kitapétáztuk az előszobaszekrényt is. Este pedig Alienst néztünk. Az extra változatot. Utána belehallgattam a filmváltozatba is, de újraszinkronizálták, és már nem voltak meg azok a beszólások, amik annak idején szállóigék lettek az osztályban. Persze amikor ifjú voltam és bohó főleg Hicks tizedes miatt néztem meg többször a filmet. (Már lassan 20-assá bővülhetne az akikbe szerelmes voltam lista és még mindig csak a gimis éveknél tartunk).
Ma délutánra felszámoltuk az utolsó két dobozt is, sőt a vasalatlanhalmot is leküzdöttem (megfogadtam, soha többé nem mosok egyszerre két adag ágyneműt) és kiürült a vasalatlan fiók is. Sikerült mindenféle baki nélkül levágni a párom haját, háromfogásos ebédet csinálni délre (családunkban a vasárnapi ebéd 2 felé szokott lenni, s anyu mindig meg is jegyzi, hogy olyan későn eszünk, mint az urak illetve, hogy ezt nem kéne reklámozni), rendet is tettünk és még szőrtelen is lettem s megvan az első arany érem is (na jó, az utóbbihoz semmi közöm). Most kéne viszont még meghívóznom, s vacsora utánra van még egy Sigourney Weaver film is.

Hasonlók