Az első rész után, ami kimondottan jól sikerült, kíváncsiak voltunk persze, hogy másodszorra mit lehet az amnéziás titkosügynőkből kihozni. Egész jót, bár marhára haragudtam a Pesti Estre, hogy lelőtték az egyik “poént” vagyis inkább fontos mozzanatot, amit egyetlen trailerben meg külföldi előzetesben, kritikában nem hangoztattak eddig. Igaz feltűnhetett volna, mennyire ökölbeszorított arccal szerepel Matt végig. Úgyhogy egy meglepetésnek annyi volt. Viszont csak a stáblistánál ismertem fel Karl “Éomer” Urbant, pedig nagyon jó volt, de annyira messze attól, amit eddig két GYU-ban láttam tőle, hogy ez nem igazán csoda.
Hiányoltam persze a Minit, ami az előző részben elvitte a pálmát. Holmi Ladákkal próbálták kiszúrni a néző szemét, de nem jött be. Különben is a Ladások is erősítést kértek és mindjárt megkapták a Mercedes-eket. Bezzeg a Mininek nem kellett erősítés. Bourne mindenesetre egészen más titkosügynők, mint Bond. Nincsenek kütyüi, nem elegáns, kevésbé látványos, viszont sokkal hihetőbb és okosabb, híján mindenféle sablonnak. Ha találnak még ki hasonlóan jó sztorit, akkor jöhetnek a folytatások.
Akit szerettem volna, ha kirúgnak a forgatócsoportból az az operatőr volt. Ha több alkoholt, vagy kevesebbet adtak volna neki, talán nem remeg annyira a keze, mert a rángatózás nagyon zavaró volt. Míg az előző részben a verekedős jeleneteket vágással oldották meg, addig itt Bourne és egykori csapattársa, Jarda összecsapásánál például fogalmam se volt, hogy ki kicsoda és mikor hova üt. Egyedül a moszkvai autósüldözésnél éreztem úgy, hogy értelme van a rángatásnak, mert tényelg olyan volt, mintha ott lennék én is az alagútban, de könyörgöm, az már az utolsó 10 perc volt! Addigra pedig rendesen tengeribeteg lettem.
