Mindenszentek

Igazából most, hogy ennyi gyerek, unoka volt otthon és apu is ügyeletből jött meg ment zaklatottabb volt az, hogy esste kimenjünk a temetőbe. Idén direkt készültünk, hogy visszük a féynképezőgépet is, ügyelve a pótaksira, mert tavaly amint kiértünk, lemerült az elem. Ez persze most se volt másképp, de még a hugaim otthon voltak és tudtunk nekik szólni, hogy hozzák utánunk a tartalék aksit. Sőt még állványt is vittünk, hogy az éjszakában normális képek készüljenek. Úgyhogy lett fénykép az első világháborúban elesett amerikai katonák sírjairól (ott mindig ég legalább egy szál gyertya, valaki újragyújtja őket), mécsesekről és az anyai nagyszülők nyughelyéről is. (Ki lehet bogarászni, hogy milyen menő nevű őseim voltak)

Hasonlók