Tegnap az egyik dolog, amiért kicsit rám szóltak az volt, hogy rendetlen vagyok. Persze nem csak én, állítólag mindenki, ha valaki bejön valamelyik irodánkba csodálkozik, hogy találunk meg mi itt valamit is. Annak idején, amikor elkezdtem itt dolgozni és A. barátnőmmel egy irodába kerültem (előbb kerültem az irodájába, aztán lett a barátnőm, persze), Főnéni rendszeresen lehordott minket “taknyos hugyos gyerekek”-et, hogy micsoda kupleráj van nálunk. Akkor kitettük az idézetet a szobába, hogy ugye a zseni átlátja a káoszt. Sajnos most már ez a verzió nem jön be, már nem vagyok csitri, nem lehet pofátlankodni. Mindenesetre a hátrahagyott helyemen rendet kell varázsolni, ami nem egyszerű, ugyanis kis lyukamba a fiókokba beszórt dolgokon kívül szinte semmi mást nem tudtam felhozni, mert Köcsög dossziéit megkaptam, ami azt jelenti, hogy a teli polcot is megkaptam, s jövő évig keret sincs új polcokra.
A rendrakás persze azt is jelenti, hogy dolgozni kell, régi félrerakott cuccokat át kell fészülni, szortírozni, fájlolni vagy kiszórni.
Ma egy doboznyit átfésültem. Ennyit erről. Dolgoztam.
Délután megyek Dórizni.
