Délután gyorsan kihasználtam a vasárnapi Sin City mellé kapott kis kupont és elintéztem valamit a moziba. Megvettem vasárnapra a Galaxis jegyeket. Először azt gondoltam, majd újra elolvasom, mielőtt beülök a vászon elé, de aztán úgy döntöttem, mégse. Egyrészt nem vagyok az az igazi fan. Elolvastam, tetszett, jópofa volt, de azt hiszem a 3. kötetnél abbahagytam, talán mert gyors egymásutánban faltam, annyira nem kötött le. Sőt a végét már nagy unalommal olvastam, s jóval tovább tartott, mint amennyi idő alatt magát az Útikalauzt felfaltam. Egy időben Pratchettel is úgy voltam, hogy egymás után három kötet már sok volt, mert azért az angol humornak is van határa. De most nagyon fáj, hogy belőle évente 1 jelenik meg. Két Korongvilág/évvel nagyon is meg lennék elégedve. Sőt most éppen Philip K. Dick-et szemlélem úgy, hogy talán mégse kellett volna egyszerre 4 kötetet is bespájzolni belőle, mert a második után már nem volt kedvem nekiállni a harmadiknak.
Aztán meg még beültem a Szerelem sokadik látásra című filmre is, s elnézve a nézőtér összetételét, meg kellett állapítanom, hogy Ashton Kutchernek hatalmas tinikből álló rajongótábora volt. Maga a film nem volt egy nagy durranás, szó se róla, ami a leginkább nem jött össze, az a vonzódás a főszereplők közt. Ashton nagyon igyekezett, sőt meglepően jó volt, Amanda Peet se rossz csaj, de valahogy nem illett a fiú mellé, végig jóval idősebbnek tűnt, s Kutcher ritmusát nem sikerült eltalálnia. A feliratgyártót meg nyugodtan ki lehet rúgni, nem kár érte meglehetősen gyengére sikerült amit kreált, egyetlen mentsége lehet, hogy talán ez volt az első filmje és nem tud angolul.
