És akkor…

Volt minden a hétvégén, az összes unoka anyuéknál, “Bazi nagy Loboék lagzi” ahogy Lobi mondta, mert azért voltunk páran, zsibongás meg minden, valaki tuti bemozdult az összes képen. Eszti elképedve és gyanakodva nézte anyu kisebb öccsének bajszát, valószínűleg azt gondolhattta, márpedig ilyen ember nincs is. A párom csak vasárnap este érkezett, mert pénteki kiruccanása a fogorvoshoz erőst megviselte az állkapcsát. De persze ez mind nem lényeg, mert hétfő délutánra volt időpontunk a 4Ds UH-ra, ahol ugye alá kellett írni a nyilatkozatot, hogy ez nem diagnosztizál semmit. De mondtuk, hogy minket nem érdekel a diagnosztika, nem is a képek miatt vagyunk itt, hanem hogy eldől-e a nagy kérdés. Anyu boszorkány-e és megégetik, vagy sem. Én láttam a legkevesebbet az egészből, azt is fura pozícióból az ágyon fekve. Meg kell hagyni, azért a 4Ds ultrahangon vannak nagyon horrorra hasonlító képek is (árnyékoló placenta, fura dudorok, átvilágított koponya).
Na de a Babszem gyönyörű, az orra pisze, mint az enyém (az ember szerint neki is kicsi orra volt, később nőtt meg nagyra), s rögtön első körben megmutatta a lába közét. Ahogy a nagybátyám mondta, “ti valamit nagyon elrontottatok” ugyanis a családi hagyomány lány helyett fiúcska kucorog a hasamban. Úgyhogy nem lesz boszorkányégetés, megmarad mindkét nagymama, apu pedig megörült, végre lesz kivel fociznia és az évek óta kitalált fiúnév használva lesz.