Produkció

Az esti koreográfia még mindig ugyanaz, lefekvéskor az ember ráteszi a kezét a pocakomra, s már egy ideje érzem, hogy olyankor a tenyere alatt fészkalódik a Babszem. Tegnapelőtt csend volt, de én kiráztam belőle a produkciót, ami sikerült olyanra, hogy most már a párom is megérezte a mozgást. Ennek ellenére azt mondta, ilyet többet ne tegyek, ne legyünk olyan szülők, akik állandóan produkáltatják a gyereküket. Erről már ilyen korán le kell szoktatni magunkat. Szóval ha tudom is, hogy bírhatom mozgásra a Babszemet, azért hagyjam szépen hogy csak akkor élénküljön be, amikor ő akar. Egyébként most már néhány erőteljesebb mozdulatsora látszik a hasamon, tegnap este szépen végighullámzott fent balról le jobbra, s mivel még mindig meglepetésszerűen jönnek a ficánkolások, gyakran meglepnek. Az azonban biztos, hogy az éhséget megérzi, ebédidőben mindig jelez, hogy menjünk kajálni.

Hasonlók

1 Comment