Nem akartam magyarázkodni a legtöbb hozzászólást kiváltó postomhoz (na jó, a bejelentett terhesség még mindig vezet), mert az nem úrinős, de szeretnék pár dolgot tisztázni. Először is, nem hiszem el, hogy senki se csinált még hasonlót. Hogy meglátott valamit, láthatólag olyan dolgot, amit a tulajdonosa trehányul kezelt és eltette, mert neki meg mondjuk pont ilyenre fájt a foga. Életemből tökre kimaradt egyébként az áruházi, bolti lopás, soha magamtól 1 csokit nem vágtam zsebre, maximum nem mentem vissza panaszkodni a pénztárosnak, ha a kosaram alján lévő apróságot nem ütötte be a gépbe (még gimiben egyszer egy körömlakk volt a legemlékezetesebb, amivel így jártam). Másodszor pedig, hogy nem kismamaboltban loptam meg a hasonszőrű feledékeny várandós anyukát, hanem egy nagy ruhaáruházban, aminek korrekt kismamaruha részlege van, s a próbafülkék jó ideje üresen álhattak, mert nem túl népszerű időpontban voltam ott. Egyébként ha kismamaboltban teszem az szörnyű, de máshol már elnézhető? Nem érzem magam bűnözőnek és hibásnak se, az impulzív cselekedetemért, nem volt lelkiismeretfurdalásom még a sok negatív vélemény miatt se, legalább kiderült, hogy nem vagyok feddhetetlen (eddig úgyis csak a jó oldalamat mutogattam :), a könyvet pedig megtartom. Mert továbbra is ugyanazt érzem, mint akkor, hogy valaki hanyagsága helyett nálam jobb helyen lesz és megbecsültebben a kötet.
Egyébként meg bookcrossing.
2 Comments
érdekes hozzáállás.
Minap majdnem elhagytam Bovarynét. Többször is. Nagyon bántott volna, ha tényleg elhagyom. Pedig ketten is voltunk, hogy vigyázzunk rá. A barátnőm meg is jegyezte, hogy talán csak nem hagytuk el, majd szerencsére a táskámból előhúztam. Nem is emlékeztem, hogy betettem. Mert alig volt hely benne. Nagyon fájt volna, ha elvesztem, és nem találom meg. Anyukám “Népszabadság sorozatából” kölcsönöztem ugyanis. Fájt volna, ha nem találtam volna sehol. Pedig nem trehányságból hagytam volna el, csak szórakozottságomban. És az sem vígasztalt volna, ha tudom jó kezekbe került…