Összegzés

Pénteken itt volt anyósjelölt, mindig sikerül pont akkor érkeznie, amikor etetek, ilyenkor körülményesebb a beengedése a lakásba. Mert vagy ő szobroz a folyosón, vagy a gyerek ordít, amíg leteszem és kirohanok kinyitni neki az ajtót.  Ő szombat délután ment haza, éppen melegen váltásban voltak, mert jöttek a játékpartnerek (az ember kollegái), akik aztán kellően el voltak képedve azon, hogy még látták a páromat mosogatni. Egyébként őket vissza fogjuk hívni máskor is, mert hagyták a házigazdákat nyerni. Igen, végre én is a dobogó felső fokán állhattam Puerto Ricoban.
A gyerek péntek éjszaka óta 2x kel fel enni éjszaka. S ugyan az egész nem több, mint fél óra és visszaalszik simán, azért remélem, hogy visszatérünk az egyszerihez. A hétvége front és lehetséges fogzás miatt nyüszisebben telt a szokásosnál, ráadásul vasárnap sikerült a Babszemnek megszabadulnia a kedd óta gyűjtögetett salakanyagától is, szóval halmozottan hátrányos helyzetben volt, ezért minden meg van bocsátva neki. Mert még mindig szép:

 Ha így nézek szeretnek

Hasonlók

2 Comments