Evés

Már csak egy hét és szerencsésen kihúztuk csak anyatejjel az első 6 hónapot. Mindenki megdícsérhet, még a Kismama is. Nemsokára jöhetnek a normális ételek, természetesen jó szokásom szerint máris szereztem babaétkeztetésről 2 könyvet.  Már mondtam is viccesen a hugaimnak hétfőn, hogy akkor 21-én jöhet is az alma. Csak közben csütörtök-pénteken itt volt anyu (innen Dóri anyáknapi ünnepségére ment, aztán szombaton már haza, hogy amíg az anyja pesten csinálja a gyakorlatát vigyázzon Adrira, szóval csupa-csupa unokás napjai voltak) és elültette fülembe a bogarat, ugyanis azt mondta, kíváncsi lenne, milyen képet fog vágni Babszem az első új ízhez. Ezt ugye csak úgy lehet kivitelezni, hogy itt lesz a párom is, mert fényképezni kell hozzá. Szóval 21-e helyett már előtte hétvégén meg kell ejteni az első etetést. Ehhez feltétlenül szükségünk lenne már arra az etetőszékre, amivel egy ideje szemeztem. Na jó, nem ez volt az első választás, de ugyanannyit tud mint a drágább, csak valami számunkra ismeretlen cég gyártotta olaszországban és nem a Chicco. Tegnap elmentünk hát és megvettük a széket, s azóta amikor mi eszünk, a gyereket is beletesszük, had szokja az új helyet és helyzetet. Persze most még leginkább azt élvezi, ha a játékokkal ütögetheti a tálcát, mert az olyan jó hangos.

 Csak a kezemet figyeljék mert csapdos

Hasonlók