Éjfélkor muszáj volt még feltennem a képet, és megörökíteni a nagy eseményt írásban is, de ez még mindig keveset mondd el a hétvégéről. Szombat reggel elmentünk bevásárolni, mert már egy hete próbákozom akciós marhahúst venni, de eddig vagy nem volt, vagy nagyon nem volt bizalomgerjesztő a kínálat. Aztán persze hiába volt ízesen fűszerezve az ebédre sütött adag hús, marha lévén kicsit rágósra sikerült. Ami egész estig engem nem is bántott. De a fürdés utáni vacsora 50 perces sírásba/hasfájásba torkollott. S én csak veréb módra, kétségbeesett arccal ölelgettem a csemetét (külső szemlélő, alias a párom leírása szerint), aki már megint férfimód viselte, hogy a gyomrocskája fájt, s akin én segíteni nem tudtam ennél jobban, pedig szívesen átvettem volna tőle ami kínozza. Szóval hiába gondoltam pár hónapnyi lazaság után, a véres marhahúsok továbbra is no-no. Persze Babszem ezt valószínűleg úgy szűrte le, hogy a szilárd ételek bántják, mert vasárnap aztán nem volt hajlandó csak anyatejet fogyasztani. Pedig volt finom húslevesből kihalászott mindenféle zöldségpüré csirkehússal, meg isteni almás-barackos kompótot is gyártottam, aztán végül még gyorsan főztem nagy kedvenc tök-csirke főzeléket is, de mindez nem hatotta meg a fiatalurat. Talán ma majd nagyobb lesz a siker (s közben éljen-éljen, legalább teli a hűtő nem kell főznöm neki, sőt a backup bébiételhez se nyúlni). Vasárnap délután pedig még 1 kört tettünk a gyárba, ahol kipakoltam a fiókjaimat. A nevem még kint van az irodán, de a jópofa itt vagyok/ebédelek/telefonálok/hazamentem stb. kiírásom már leszedve, a számítógép visszarendezve ahogy Köcsög szerette és az asztal teli van több száz oldalnyi kinyomtatott cuccal.
