Úgy tűnik oda tért vissza Hepi Endre, ahonnan indult (legalábbis számunkra). Ma reggel ugyanis őt választották 3. embernek Harsányi Leventéék mellé a Radio 1 Kukorijában. Ugye a reggeli műsoros kálváriánkat tavaly augusztusban ott hagytuk abba, hogy a Roxy csirkéket hallgattuk, de aztán őket is leépítették. Próbálkoztunk mindenfélével, aztán végül legutoljára ismét a radio1-et kezdtük hallgatni. S úgy tűnik nem hiába. Reméljük, hogy Endre olyan lesz, mint régen.

Eddig Babszem kajálási szokásai miatt (kézbevaló ennivalót nem vett a szájába, csak az etetés, abból is a pépes fajták mennek) nem aggódtam túlzottan azért, hogy ha talál mondjuk egy szotyit azt megpróbálja lenyelni. Külonben se könnyű a földről felszedni egy napraforgó magot, elég sokáig tartott, mire megtanulta, azt hogyan kell. Aztán megtartani kézben se egyszerű. Most már túl vagyunk ezen is. Reggel pedig bevette a szájába, megpróbálta lenyelni, majd a reggeli tejjel kihányta. Úgyhogy bár eddig nagy büszkén hangoztattam, Babszem nem vesz minden szir-szar apróságot a szájába azt hiszem innentől nem lehet ennyire könnyedén venni a dolgot.
A jó oldala, hogy talán megváltozik a hozzáállása a kajákhoz is. A hétvégén már egész jól megbarátkozott, legalábbis játék szinten, a kölesgolyóval.

A tavalyi nagy felfedezettemnek, Jennifer Weinernek megjelent a második regénye is magyarul. Ami dícsérendő. De jesszus a borító. Mindjárt kezdhetjük a címmel is, a Little Earthquakes-ből Kismamák pácban lett. Biztos azért, hogy a Poronty olvasói rávessék magukat. De ez még a kisebb gond. Mert a külalak, az felháborító. Annyira gagyi, a pocakos kismama meg a wc-be nyúlkáló gyerek, mindenféle különösebb effekt nélkül egymásra hányva. Egyszerűen nem értem néha a magyar kiadókat (tisztelet a kivételnek, pl. Agave, DeltaVision), mintha senki se dolgozna ott, akinek ízlése lenne és azt mondaná egy ilyen borítótervre, hogy bocsika gyerekek de ez vérgáz, ezzel a csomagolással egy fél darabot nem fogunk eladni a kötetből. Brrrr….

Magunkhoz képest megint egész sűrű hétvégénk volt. Szombaton anyuék jöttek fel, útban Délegyházára nálunk töltötték a napot. Vagyis a felét, mert szokás szerint késésben voltak, ugyanis 2x indultak el otthonról (vissza kellett fordulniuk a fényképezőgépükért) és egy óra múltán is még csak Nagyrécsénél tartottak. De már megszokhattuk, hogy sose tudnak időben elindulni sehova. Babszem örült nekik, főleg, hogy anyuból tudott bolondot csinálni, mert az etetőszékéből elegánsan kidobált cuccokat a mama felszedegette.
Vasárnap délelőtt elmentem fittness terembe, több mint másfél év kihagyás után (ha számolom a kismamatornát akkor még egy év sincsJ, ezért aztán meg is örültem, mikor kiderült, éppen egy Body Balance óra volt, ami nyújtás nagyjából, az pont jó lesz sportosabb életem kezdetéhez. Az is volt, bár voltak gyakorlatok, amikre képtelen voltam. Ma persze azért érzem az izomlázat karban, combban. Ja és még ingyenes nap is volt, szóval csak az ásványvízért kellett fizetnem. Bérletet amúgy se tudok venni egyelőre, mert nem kiszámítható, mikor megyek, úgyhogy majd alkalmanként fizetek, ha megyek.
Délután pedig Délegyházára mentünk, Dóri 6. születésnapját ünnepeltük. Volt sok gyerek. Babszem megint csak inkább távolból szerette figyelni őket, főleg a nagyokat, Esztivel még mindig nem puszi pajtások, pedig a kislány annyira igyekszik. De a srác mégiscsak a mi gyerekünk, legjobban a hintában volt el (ld. a dokumentációt), a füvön nézelődve, meg amikor egyedül kedvére mászhatott, brakeelhetett a nappaliban (háton pörög, lábával irányítva magát).

Tegnap bementünk Babszemmel a céghez, mert be kellett vinnem valamit, rám szóltak ugyanis, hogy másnak is szüksége lenne rá. Végülis tényleg nem az enyém volt, bár szeretem azt hinni a céges cuccokról, hogy nálam jobban el vannak. Na de a gyerek délelőtt aludt egyet, úgyhogy utána felkerekedtünk és BKV-val megközelítettük a belvárost. Pénteken ugyanis nem lettem volna hajlandó beautózni, olyankor még azok is megőrülnek, akik egyébként normálisan vezetnek, ráadásul a parkolás is horror az V. kerületben. Így meg egész olcsón megúsztuk a dolgot, egy buszjeggyel, ugyanis odafelé nem működött a jegykezelő automata ami mellé álltam, gyerekkel meg babakocsival pedig az ember lánya nem keresgél működőt magának (egyébként se, de így van olyan indokom amit még a szőrös szívű ellenőrök is el tudnak fogadni). Babszem most volt életében másodszor buszon. Először egy hétvégén valamikor januárban elmentünk az Oázisba, hogy levásároljuk a fenyőnk árát (de szerintem arra nem igazán emlékszik). A mostani alkalom már jobban lekötötte. Odafelé a kocsiban volt, kifelé nézelődött az ajtón (a volvo buszok előnye), nem izgatta a mellette lévő kb 1 évvel idősebb kisfiú, aki mindenáron barátkozni akart, a néni se, aki dícsérte, viszont a fiatal szőke csajra vigyorgott egy sort. Visszafelé pedig kivettem és az ölembe ültettem, hogy az ablakon nézelődhessen. Hát nagyon komoly dolog ez a buszozás, gondolná az ember, ha csak Babszem arcát figyeli az úton.
Benn a gyárban pedig mindenki megint el volt ájulva a csemetétől, aki ennek megfelelően vigyorgott, mászott, könyveket lapozgatott, jól evett, megmutatta az okos fejét stb. Amikor kezdett nyűgös lenni elindultunk haza, és a belváros a színes forgatagával meg a buszozás azért felvillanyozta. Ha már ennyire jól viselte a dolgot, lehet, hogy még teszünk ilyen expedíciókat, mondjuk a Múzeum körúti antikváriumokba:)

Babszem majd minden fogával másképp szenved. Most éppen, hogy az 5. jön folyik az orra és nyugtalanul alszik (ez utóbbi mondjuk konstans fozásainál). Ezért jó ez a kismama dolog. Sose unalmas:)

Jövő Karácsonykor újra lesz egy fél órás Wallace és Gromit. Legalábbis az angol tévében. Remélem hozzánk is hamar jön. Babszem már látta a Close shaveet,  a 30 perces filmecske pont az ő fogára való (igaz ezt 2 részletbe nézte meg, de jövőre menni fog neki egyben is), szóval szerintem ő is pont olyan izgatott, mint én:)

Rájöttem, hogy a harisnya még kisfiúknál is milyen találó ruhadarab. Főleg itthonra. Múltkor, mikor az a nagy hideg volt, hirtelen bepánikoltam, hogy Babszemnek alig van téli meleg ruhája. Akkor vettem két párral, igaz nehezen találtam kék kisautósat, mert még a barna harisnyanadrágokon is virágok voltak, aztán meg kaptam Láthatatlan Unokatesóméktól is egyet (Paddingtonost:). Úgyhogy harisnya kezdőcsomag meglett. Gondoltam, meglátjuk, mi lesz vele. Aztán múlt héten ráadtam a gyerekre egyik reggeli séta alkalmával, amikor még 10 fokok voltak. Majd öltözködést spórolva itthon is rajta maradt. S kiderült, nem tudja lehúzni a lábáról, nem úgy, mint a zoknit. Bár próbálkozott vele erősen, de nem jött össze. Azóta nem strapálja magát, viszont nagy pulcsiban, harisnyával szörnyen édes.

Hétvégén feljöttek anyósjelölték. Már szombaton, de hozzánk csak aznap délután jöhettek, a délelőttöt családi együttléttel kívántuk tölteni. Ami meg is történt, volt séta, közös főzés (ld. keleti tűz), lámpaszerelés, s még A. is felugrott és most már van “baby on board” feliratunk a kocsihoz (igaz, még nem tettem ki, bár azóta gyerek nem ült az autóban). A nagyszülők jelenlétét persze kihasználtuk mindannyian. Elsősorban Babszem, aki produkálhatta magát látástól vakulásig, mindenért dicséretet kapott, s állandóan foglalkoztak vele (ugyan ma már kifejezetten örült, hogy fél órát egyedül játszhatott és senki se figyelte, dumált hozzá, utasítgatta stb.), mi meg pihenhettünk, elküldhettük a nagyszülőkkel sétálni a gyereket, ma meg (mert Tesz vesz néni még maradt mára is) elmehettem bankba, gyerekruha turkálóba, Árkádba, Ikeába, könyvtárba. Ja és tegnap még új vinyót venni is voltunk a laptohoz, mert az biza behalt. Elmentünk hát a Pólusba és ha már ott jártunk a helyi Tescót is megnéztük. Ha belegondolok, hogy 10 éve az volt az első tecsó amit itthon láttam, miután hazajöttem a britektől. Megörültem neki, rögtön valami klassz, olcsó szoknyát is vettem, most meg milyen kicsinek és lepukkantnak tűnt (a kasszáknál a gumiszalag vége ki van kopva!!). Így múlik el a világ dicsősége.

Ha én nem írok a blogomba, akkor más se.