Bevásárlás

Közel két hét után tegnap elővettük BBt, felpakoltunk, hogy elintézzük a havi nagy bevásárlást. Előbb persze elmentünk tankolni, keréknyomást ellenőrizni, autót mosatni. Babszem nagyon megijedt az autómosó ajtajának nyílásakor, hatalmas krokodilkönnyekkel zokogott a karomba. A benzinkutas bácsik megsajnálták és kapott egy plüss kisegeret (vagy lehet, hogy csak rossz reklámnak tartották a bolt mellett síró gyereket), ettől tényleg felderült. Sajnos a bevásárlást nem nagyon bírta, ezért aztán a babadiszkontokba már ki se mentünk, hanem hazajöttünk a tecsóból, gyerek elaludt, mi ebédeltünk, aztán a párom is aludt egy nagyot. Közben én azért nagyon le akartam tudni a babakocsi vásárlást, s szerencsére kiderült, hogy ahol tuti kapható az akciós fazon abban a színben amit én szeretnék, az az üzlet szombaton is 7-ig van nyitva decemberben, vasárnap meg 6-ig. Úgyhogy miután felébredt az ember, elmentünk a babyplanet-be. Mi voltunk az egyetlen vásárlók éppen. Egész jó áruház, sok mindenük van, készletük egy része fent a neten és nincsenek brendon-féle horror áraik. Míg engem okítottak arra, hogyan kell használni a kocsit, addig Babszem párszor fel-alá mászkált a kiállított szobák között, talált magának Thomast és nagyon tetszett neki a Micimackós játszószőnyeg, de az apja közölte vele, abból már kinőtt (be se fért volna a váz alá, amikről a mesehősök lógtak). Természetesen én is legalább 2x próbáltam kinyitni-összerakni a kocsit, csak hogy ne legyek majd túl béna vele. Az embernek is nagyon tetszett, hogy simán befért a kocsi csomagtartójába, s ott se foglalt sok helyet (esernyőre csukható, ugye).
Ma reggel aztán kipróbáltuk a sétánál a kocsit. Nos, igazából csak egy dolgot nem értettünk. Hogy tervezték a lábzsákot. Ugyanis amikor tegnap az üzletben megkerestük a patentját és felszereltük, jól állt. Úgy azonban, hogy benne ül Babszem és lógázza a lábát már nem tutuk a zsákot feltenni. Mintha nem gyerekre lenne méretezve. Mindenesetre a kocsi nagyon jó lesz utazáskor, plázázni, tömegközlekedni, egyáltalán az autóban szállítani és kézben cipelni, valamint majd tavasszal. Addig is azért a hidegben marad még a régi járgány, mert nagyobb a bevásárlókosara és pokróccal lehet még takargatni a gyereket.

Hasonlók