Lábbéli

Mivel az elmúlt napokban hosszasan időztünk a parkban, ahol Babszem csak a padokon ácsoroghatott és mászkálhatott, lévén cipőtlen volt, elhatároztam, ha törik, ha szakad ma beszerzem neki élete első igazi cipőjét. A terv az volt, hogy délelőtt elmegyünk az Árkádba. Csakhogy a gyerek annyira jól aludt, éjjel csak 1x kelt fel, viszont már háromnegyed 6-kor kukorékolt, s ugyan el-eljátszogatott az ágyában, vissza már nem aludt. Úgyhogy kétséges volt, kibírja-e a délelőttöt autókázással, tankolással, plázázással. Ráadásul el kellett mennünk receptért is, ugyanis betermelte már az ehavi Sinlac-ját és bár a húgom szerint annak nincs jó íze és én próbálkoztam más, sőt ízesített pépekkel is, kizárólag ezt hajlandó vacsorának megenni (vagy a jolly joker joghurtot). S bár mondtam neki, hogy csak a receptért megyünk, amit a doktornéni kitetetett nekünk a kartonozóba, amíg vártuk, hogy az asszisztens észrevegye, valaki vár a rácsoknál, Babszem keservesen sírni kezdett. Vígasztaltam, de csak akkor lett jó kedve, amikor elindultunk kifelé az épületből. Alig értünk le a lépcsőn már kurjongatott. Visszaúton megkapta a pogácsáját (mostanában délelőttönként el-elnyalogat valami péksüteményt séta közben), s egy ötlettől vezérelve betértünk a sétálóutcán lévő cipősboltba, ahol nagyon gyorsan rátaláltunk az igazi lábbelire. Azért a biztonság kedvéért még egy harmadikat is felpróbáltattam Babszemmel, mert mégse akartam rögtön a 2. párat megvenni, de nem volt kétség, a holdacskás cipő a nyerő. Úgyhogy már abban is jöttünk haza és itthon is hagytam a gyereket mászkáljon benne, szokja a feelinget. Délután pedig kimegyünk az Óhegyre és kicsit megjártatom benne. Hogy ne csak ennyit tehessen:

Hasonlók